Mandinerrel súlyosbított adatlopás – a Tisza-app ügye a szakértő szemével

Adat Érték
Törzs

Először a Tisza applikációjának adatszivárgása, azaz az onnan történt adatlopás volt az „ügy”, a Mandiner eljárása miatt azonban sokkal súlyosabb dolog is történt, amelyben egyértelműen sérültek az érintettek jogai Szakál Péter szerint. A adatvédelmi szakértő közgazdász a hét botrányának első két fejezetéről írt lapunknak. Ami már csak azért is fontos, mert időközben lavina indult el: a Fidesz-közeli Promenád24 is név szerint listázott embereket, Németh Balázs, a Fidesz-frakció szóvivője pedig egy Tisza-aktivista házához ment el és videóban magyarázta, hogy ismeri annak lakcímét. Szakértői vélemény.

Hivatkozás
Forrás
Rovat
Megjelenés helye
Hírlevél