Félmilliónyian idén választanak először. Minden bizonnyal lesz bennük egy kis megilletődöttség. És ezt palástolandó egy kis vagányság. De nem lesz könnyű, az biztos.

Amikor 1990-ben választani — végre tényleg választani! — indultunk, talán minden könnyebb volt. A szabad választások egyet jelentettek a rendszerváltással. Akkor úgy éreztük, hogy minden egyes voksunkkal történelmet fordítunk. Azóta rutinosabbak lettünk. És kiábrándultabbak. Tisztában vagyunk a választási ígéretek árfolyamával. Azt is tudjuk, hogy a számlát a végén úgyis mi álljuk. Van, aki csak legyint: nem mindegy?

Egyáltalán nem mindegy! Négyévente igenis számít a véleményünk. Mert ez nem ugyanolyan választás, mint amikor valamelyik plázában leveszünk a polcról egy holmit. Megtanultuk, hogy a közéletben nincs hetvenkét órás csere, visszavásárlási garancia, szavatosság, márkaszerviz. A választásunk négy évre szól. Amikor a hipermarketben egy-egy áru mellett döntünk, gyakran engedünk a reklám nyomásának, elcsábít bennünket az árengedmény. Aztán otthon gyakran rádöbbennünk, olyasmivel pakoltuk tele a bevásárlókocsit, amire semmi szükségünk sincs. A pénzünk bánja. Ha az országgyűlési választásokon olyan pártra, személyre adjuk a szavazatunkat, akiről hetek, hónapok múlva kiderül, hogy nem az, aminek mutatta magát, az életünk bánja. Szóval, nem biztos, hogy jó, ha csupán a reklám alapján választunk. Nem biztos, hogy jó, ha készpénznek vesszük a hangzatos ígéreteket, amelyek — erre az elmúlt majd' négy év a bizonyíték — a választások múltán ellenkezőjükre fordulnak. Nem biztos, hogy jó, ha igaznak vesszük a választásokra felöltött farsangi álarcokat. Hamvazószerdával ezeknek az ideje is lejár. És biztos, hogy nem jó, ha félelemből választunk.

Szerény borítékok érkeztek a postaládába, bennük egy még szerényebb nyomtatvány: az ajánlószelvény. Na jó, nevezzük nevén: kopogtatócédula. Szegényesebb, mint bármelyik üzletlánc reklámanyaga. Nem kecsegtet előnyökkel, nem hirdet akciót, de a döntés, amelyet meghozhatunk vele, meghatározza eljövendő éveinket. Tegyük hát félre az indulatainkat, s gondolkodjunk el rajta, kire bízhatjuk a politikai döntéseket. Ki lesz az, aki képes megőrizni tisztaságát, akit nem változtat meg jóvátehetetlenül „a hatalom gyűrűje”, aki még négy év múlva is tisztában lesz azzal, hogy tőlünk, civilektől kapta a megbízatását, s hogy szolgálatra, nem pedig uralkodásra kértük fel. Nem lesz könnyű választani. De ki mondta, hogy könnyű lesz?