1956

Október huszonharmadikán

1026 Budapest, Orsó utca 43. (Nagy Imre Emlékház)

Megemlékezés az 56-os forradalomról

Beszédet mond:

  • Kornis Mihály író, akinek életművében központi helyet foglal el 1956 ügye, Nagy Imre és Kádár János személye.

A megemlékezést követően, 11 órától Jánosi Katalin rendhagyó tárlatvezetéssel kalauzolja körbe az érdeklődőket az Emlékház kiállításán és épületében.

Október huszonharmadikán

Tisztelt egybegyűltek, kedves barátaim!

Október 23-a van, Nagy Imre háza előtt állunk, a forradalom kivégzett miniszterelnökének háza előtt, egy olyan helyen, amelyről közel 33 éven keresztül pisszenni sem volt szabad ebben az országban. Persze voltak akik pisszentek, és a pisszenők és utódaik, elvbarátaik vannak most is itt. Sok mindenről beszélhetnék én itt most. Beszélhetnék atyai barátomról, Eörsi Pistáról, beszélhetnék Angyal Istvánról, Eörsi barátjáról, a Tűzoltó utcai felkelők hős parancsnokáról, a budapesti városi gerillák összességéről.

Október huszonharmadikán

1026 Budapest, Orsó utca 43. (Nagy Imre Emlékház)
Vendégek
  • Beszédet mond: Vágvölgyi B András újságíró, filmrendező
  • Közreműködik: Bródy János
Házigazda
  • Budai Liberális Klub

Megemlékezés az 56-os forradalomról

„Szomorúság tölt el, ha Nagy Imrére gondolok, mert kihullott az emlékezete a jelenből”, mondta egy évvel ezelőtti megemlékezésünkön az Orsó utcában Ungváry Rudolf. Ha talán igaza volt is a tavalyi szónoknak, az Ukrajna elleni barbár orosz támadás mára bizonyosan visszahozta gondolatainkba a magyar október hősét. Mint 1989 óta mindig, idén is Nagy Imre egykori házánál emlékezünk az 1956-os forradalomra, és együtt ünnepeljük a zsarnokság elleni harc közös hőseit, ’56 magyar miniszterelnökét és az ukrán elnököt.

Ami a felejtést jóvá teszi

Szomorúság tölt el, ha Nagy Imrére gondolok, mert kihullott az emlékezete a jelenből. A történetírás őrzi csak a személyét. Emléke lassan teljesen visszaszorul a tudomány lapjaira, és egy-két évtizeden belül ember se marad, aki számára élő valaki volt. Ez a szomorúságom természetes.

Ő annak a képzelt nemzeti egységnek a hőse, mely a forradalom néhány napján 56-ban látszólag megvalósult, és amelyből mára semmi se maradt. Az érzelmektől hajtott, lelkesültségen alapuló nemzeti egységről rég kiderült, hogy mennyire erőtlen, és tartalma könnyen semmivé válik. Ugyanazok, akik a forradalom idején a forradalmat éltették, alig egy évvel utána már mindent felejteni igyekezve vonultak fölt a pártállam május 1-jei dísztribünjei alatt. Ez is nemzeti egység volt, csak éppen hányni való.

Nagy Imre felejtése ezért is volt ilyen gyors. Csak a lelkesültség, a politikai hit kapcsolódott hozzá, és ezekről talán megtanultuk, hogy a legváltozékonyabb valamik.

Október 23-án

1026 Budapest, Orsó utca 43. (Nagy Imre Emlékház)
Vendégek
  • Beszédet mond: Ungváry Rudolf közíró
  • Közreműködik: Dés László Kossuth-díjas művész
Házigazda
  • Budai Liberális Klub

Megemlékezés az 56-os forradalomról

Az egykori SZDSZ elvi nyilatkozatában egyik elődjének vallotta Nagy Imrét, a forradalmi kormány miniszterelnökét. A budai liberálisok 1989 óta minden évben Nagy Imre egykori házánál emlékeznek az 1956-os forradalomra, melyben megnyilvánult a magyar nép akarata a politikai pluralizmus teljes értékű formája: a többpártrendszer és az önigazgatás iránt. Oly korban emlékezünk október 23-ra, a sztálinizmus ellen kitört forradalomra, amikor 65 év múltán ismét megteltek a pesti utcák.

Október 23-án

Mi, budai liberálisok a rendszerváltás óta minden évben ezen a napon emlékeztünk meg az „56-os forradalomról és a forradalom hőseiről Nagy Imre egykori lakóházánál, az Orsó utcában.

Idén, sajnos, meg kell szakítsuk ezt a hagyományt. Be kellett látnunk, hogy a járványhelyzet miatt most akkor cselekszünk helyesen, ha a személyes találkozások számának csökkentését szem előtt tartva lemondunk a saját rendezvényünk megtartásáról.

Úgy gondoljuk, most az a fontosabb, hogy az SZFE diákjainak délutáni demonstrációján legyenek minél többen. Ezért azt kérjük, aki teheti, október 23-án csatlakozzon az egyetemisták és támogatóik menetéhez!

Mi is ott leszünk!

Dátum: 2020. október 23. (péntek) 16:00
Helyszín: Budapest, Műegyetem rakpart

Rendszerváltás '30 — Október 23-án

1026 Budapest, Orsó utca 43. (Nagy Imre Emlékház)
Vendégek
  • Beszédet mond: Kuncze Gábor
  • Közreműködik: Az Amatőr Dalárda
Házigazda
  • Budai Liberális Klub

Az egykori SZDSZ elvi nyilatkozatában egyik elődjének vallotta Nagy Imrét, a forradalmi kormány miniszterelnökét. A Fidesz a nevét is szeretné kitörölni a történelemkönyvekből. Szobrát már eltávolították a parlament elől, de háza még a nevét viseli az Orsó utcában, és benne a Rajk László tervezte kiállítás ma is megtekinthető. A budai liberálisok 1989 óta minden évben Nagy Imre egykori házánál emlékeznek az 1956-os forradalomra, melyben megnyilvánult a magyar nép akarata a politikai pluralizmus teljes értékű formája: a többpártrendszer és az önigazgatás iránt.

Akit még nem lehet elfelejteni

Második beszéd Nagy Imréről egykori háza előtt

A felejtés szükségszerű. Amire nincs szükség, azt elfelejtjük.

Mi azonban minden évben megemlékezünk itt valakiről, aki már régen halott.

Ez a megemlékezés azért szükséges, mert a halott – Nagy Imre, Magyarország miniszterelnöke az 1956-os forradalom idején – nem halt még meg eléggé.

Október huszonharmadikán

1026 Budapest, Orsó utca 43. (Nagy Imre Emlékház)
Vendégek

Beszédet mond: Ungváry Rudolf közíró

Házigazda
  • Budai Liberális Klub

Az egykori SZDSZ elvi nyilatkozatában egyik elődjének vallotta Nagy Imrét, a forradalmi kormány miniszterelnökét. A budai liberálisok 1989 óta minden évben Nagy Imre egykori házánál emlékeznek az 1956-os forradalomra, melyben megnyilvánult a magyar nép akarata a politikai pluralizmus teljes értékű formája: a többpártrendszer és az önigazgatás iránt. Ünnepelünk és tiltakozunk Nagy Imre és a forradalom hősei emlékének meggyalázása ellen. Budapesten ma ez az egyetlen hely, ahol a liberálisok együtt ünnepelhetnek.

Október huszonharmadikán

1026 Budapest, Orsó utca 43.
Vendégek
  • Beszédet mond: Vajda Mihály filozófus
  • Közreműködik: Dés László 
Házigazda
  • Budai Liberális Klub

A budai liberálisok 1989 óta minden évben Nagy Imre egykori házánál emlékeznek az 1956-os forradalomra. Ehhez az illiberális demokráciában is ragaszkodunk. Budapesten ma ez az egyetlen hely, ahol a liberálisok együtt ünnepelhetnek.

Vajda Mihály beszéde után átsétálunk Vásárhelyi Miklós egykori lakásához (Hankóczy Jenő utca 15), ahol részt veszünk százéves születése alkalmából állított emléktábla (Péter Vladimir alkotása), felavatásán. Avatóbeszédet Rajk László mond.