gyász

Elhunyt Szász István

Dési János: Elhunyt volt kollégánk, Szász István – A magyar újságírás Švejkje

Van, akiről csak vidám nekrológot lehet írni. Amitől persze a halála még tragikusabb, még szomorúbb lesz. Méghogy a mindig kedélyes emberek is meghalhatnak?

Szász Pista. Mert Szász István legfeljebb a cikkei alatt volt.

Újságíró nemzedékek nőttek föl a Pistáról szóló anekdotákon. Milyen volt, amikor kilőtték majdnem az űrbe, amikor pöcifoci közben elvitték a fogdmegek, amikor kioktatta az őt kihallgató rendőrt, amikor jött a szamizdatot árulni nekünk és valaki megkérdezte tőle, nem félsz? Mire Pista azt felelte a pesti Lenin körúton a New York palotában: hogy én? Dehogynem. Soroksáron elkezd szirénázni egy rendőrautó és én már be is dobtam a könyveket egy kukába.

Ennek ellenére mindig újra jött, s ma is könyvtáram féltve őrzött darabja az az 1984 vagy Faludy könyv, amit tripla áron adott el nekem pár perccel a hivatalos megjelenése előtt – s tudom, hogy én csináltam mégis a jó üzletet.

Pista volt a magyar újságírás Svejkje – első pillanatban tűnhetett együgyűnek is egy csöppet. De pár perc együttlét után kiderült bárkinek, kevés hozzá fogható becsületes, karakán ember létezik. És a túlzott becsületesség a praktikus világ javai után futkosó népekben néha az együgyűség látszatát keltheti.

Hamzsa László (1953-2018)

Kedves Barátok és Ismerősök! Fájdalommal tudatjuk, hogy az október 7-én elhunyt Hamzsa László barátunk temetése 2018. november 21-én 11 órakor lesz a Farkasréti temető Hóvirág utcai ravatalozójában.

Régen volt, amikor száz-százötven lelkes ember 1989. január 6-án Pasarét egy eldugott zugában, a Szilfa utcában megalapította a II. kerületi SZDSZ-csoportot. Kevesen emlékezhetnek már az alapítókra, hiszen nem ismert politikusok és ünnepelt celebek gyűltek össze, de még csak nem is a demokratikus ellenzék egykori tagjai, hanem teljesen hétköznapi emberek. Olyanok mint Hamzsa Laci, akinek az eltökélt akarata nélkül nem jött volna létre az a találkozó. Aki minden szervezési aprómunkát elvégzett, szerzett termet, lerázhatatlan kedvességgel megegyezett a művház vezetőjével, ha kellett, végigtalpalta a kerületet, hogy mindenki értesüljön a gyűlésről. Laci végtelenül szerény volt, szinte meg se szólalt, de remek ötletei voltak, az ő kezdeményezésére jött létre az első Liberális Klub a Szemlőhegyi barlangnál, amely utolsóként az országban még mindig működik. Laci segítségével kiépültek a professzionális keretek, büszkén szemlélte, de egyre kevésbé vett tevőlegesen részt a helyi közéletben. Időnként felbukkant, elégedetten vette tudomásul, hogy még létezünk, aztán már a netről is elmaradt. Béke veled, barátom!

Weiner László (1948-2018)

Gyászolunk

Weiner László – akit a kosarasok Leónak ismertek – 69 évesen meghalt.

Kiváló környezetvédelmi szakmérnök volt. A fővárosban és a II. kerületi önkormányzatban két évtizeden keresztül képviselte a sport és a környezetvédelem ügyét az SZDSZ küldöttjeként. Mindig megbízható, kiváló társ volt. Az alábbi összeállításban a kosárlabdás társai búcsúznak tőle, akikkel az utolsó pillanatig együtt játszott. Elfáradt, lecserélte magát, leült az öltözőben, s mire a társai is befejezték a meccset, Leó már örökre abbahagyta a játékot.

Litván Kati (1949-2015)

Őrzök magamban egy képet Katiról, nekem az utolsót.

Állok a budakeszi ház teraszán, hátizsákom a vállamon. Tudjuk mindketten, én hazamegyek, ő eltávozik.

A búcsúzkodáson már túl vagyunk.

Tekintetünk egy rövid időre még összevillan. Bátorítónak szánt mosoly az arcomon.

Kati dacolva magányával udvariasan visszamosolyog. Fázósan összefogja magán a pulóvert.

Mint egy utazó, aki az előszobában áll, talpig felöltözve. Összecsomagolt már.

Vár az indulásra.

Kicsit kényelmetlenül áll egyik lábáról a másikra;

a kabát kezd már rámelegedni.

Lelke mélyén menne már, mert tudja, mennie kell:

ha viszont maradhatna…

A torka elszorul erre az eshetőségre gondolva:

milyen örömmel vegyülne el újra a háziak között,

mit megadna ezért a kiváltságért.

Ám visszaút nincs: legfeljebb késik a taxi, amely érte jön.

Ott állt a kertjében két világ között, számkivetetten:

a szívem majd meghasadt.

Koncz Imre

Búcsú Molnár Lajostól

Ha emlékezetem nem csal, akkor Lajost 1998-ban az akkor is egymást nagy gyakorisággal követő, egyik egészségügyi reformkonferencián ismertem meg. Úgy rémlik, hogy nem is az első, hanem a második vagy harmadik ilyen találkozás során adódott alkalom arra, hogy beszélgetésbe bonyolódjak Lajossal, aki – szokása szerint – hibátlanul elegáns öltönyében, a hátsó sorok valamelyikében foglalt helyet. Innen indult 17 éven át tartó, őszintén mondhatom, konfliktus-mentes férfi-barátságunk.

Elment

Húsvét másnapján elment a barátom, sokunk barátja, Kátai Gábor, egy vibrálóan okos és aktív ember. Nem volt még negyven. Hasnyálmirigyrák. Láttam a végsőkig lesoványodva a kórházi ágyán is, és már nem volt ott az arcán az a rá jellemző derűs, szégyenlős félmosoly, de nekem most is csak az lebeg a szemem előtt. Tekintete, melyből sugárzott a legyőzhetetlen szabadságvágy, a tenni akarás, a másokat is tettre buzdítás. A Budai Liberális Klub sem létezne már nélküle. És ő találta ki, s csinálta hosszú ideig, szinte egymaga, a Librettót is.

Mindig kereste a feladatot, fáradhatatlan közösségépítő volt. Az első konzultáció óta tisztában volt vele, hogy nem győzhet, a tisztes helytállásért küzdött a rákkal szemben. Időt akart nyerni, amennyit csak lehetett. Ezt az időt és ezt a helyzetet is ránk szánta. Nem sajnáltatta magát. Ha beszéltem vele, egy pillanatig sem éreztem, hogy már elfelé menne. Blogolt, kommunikált. Politikáról, és a rákról – a rákról, amiről nálunk nem igazán szokás beszélni. Tanított minket a sorsával. Még egyszer, utoljára megmutatta, hogy hogyan lehet tisztességesen veszíteni.

Oceňujeme, že Václav Havel vystoupil na obranu demokracie v Maďarsku

Note of condolence sent by the former Hungarian Democratic Opposition

We members of the former Hungarian Democratic Opposition are shocked to learn about the death of Václav Havel. Despite our knowledge about his protracted illness, the news of the tragedy caught us unprepared, because Havel, one of the most emblematic representatives of regime change in Central and Eastern Europe, had remained a constant figure of our common social and political life until very recently.

A legnagyobb cseh internetes portál ma közölte le az egykori magyar Demokratikus Ellenzék tagjainak részvéttáviratát (csehül és angolul), amelyet Václav Havel halála alkalmából adtak ki. (Jan Kavan szíves közlése.)

Elment egy mester és egy jó barát

Báthory Zoltán több volt, mint kutató, egyetemi tanár, államtitkár – a szó legnemesebb értelmében reformer volt. A gyermekközpontú, decentralizált szerkezetben működő, kreatív szellemiségre épülő iskolarendszer elkötelezett híveként évtizedeken át rendkívül keményen és eredményesen dolgozott a magyar oktatásügy modernizációjáért. Professzorként lenyűgöző volt tudása. Tanárként meggyőző volt személyisége. Államtitkárként, oktatási vezetőként olyan ember volt, akivel lehetett közvetlenül beszélni, vitatkozni, akinek lehetett ellentmondani, és akit becsült minden vitapartnere.

Póta Gyula

(1946–2011)

Megint bővült egy névvel örök veszteségeink listája: eltávozott közülünk Póta Gyula, mindannyiunk Gyulája. Tudtuk jól, hogy betegsége súlyos, de mégis abban reménykedtünk: még sokáig nem hagyja itt családját, barátait, kerületét. Kerületét, ahol kétéves kora óta lakott, és amelyet a rendszerváltás után nyolc évig polgármesterként, majd további négy évig alpolgármesterként szolgált.

Gyula 1946-ban született, kétéves kora óta élt a II. kerületben. Felesége matematikus, leányuk egyetemista. A Közgazdasági Egyetem pénzügy szakán diplomázott a hetvenes évek közepén. 1977 és 1990 között az MTA Pszichológiai Intézetének gazdasági igazgatóhelyettese volt. 1990-ben megválasztották a II. kerület polgármesterének, és nyolc éven át töltötte be ezt a tisztséget.

Póta Gyulától augusztus 23-án 10.15-kor vettünk végső búcsút az Óbudai temető szóróparcellájában.

Tardos Márton

(1928-2006)

A Budai Liberális Klub Alapítvány kuratóriumának alapító elnöke, Tardos Márton közgazdász, volt országgyűlési képviselő, az SZDSZ alapító tagja Budapesten született, 1928. december 22-én. Édesapja mérnök, építési vállalkozó, édesanyja háztartásbeli volt. 1944-ben deportálták őket, mindketten meghaltak. Tardos a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban érettségizett, majd 1947-1948 között a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdasági Karának a hallgatója volt. 1948-1956 között az MDP tagja volt. Ösztöndíjjal 1948-tól a Leningrádi Tervintézetben tanult tovább, ahol 1952-ben szerzett közgazdászdiplomát. Az Országos Tervhivatalba került, osztályvezető-helyettesként éves és távlati tervezéssel foglalkozott. 1956-ban az Országos Tervhivatal Forradalmi Bizottságában való részvétele miatt elbocsátották állásából. Ezután 1957-1964-ig a Kereskedelmi Kamarában, 1964-1980 között a Konjunktúra- és Piackutató Intézetben dolgozott, a magyar gazdasággal foglalkozó kutatásokban vett részt, reformközgazdászként részt vett az 1968-as Új Gazdasági Mechanizmus kidolgozásában. 1976-tól a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem címzetes egyetemi docense. 1980-tól az MTA Közgazdaság-tudományi Intézete munkatársa, a gazdasági mechanizmussal foglalkozó osztály vezetője. 1987-1990 között a Pénzügykutató Rt. elnök-vezérigazgatója. A Pénzügykutatónál ő volt a Fekete Doboz videóinak első felelős kiadója, a Fekete Doboz Alapítvány kezdeményezője is. 1990-1993 között a Budapesti Értéktőzsde felügyelőbizottságának tagja. A Magyar Közgazdasági Társaságnak és az MTA Közgazdaság-tudományi Bizottságának tagja.