Litván Kati (1949-2015)

Őrzök magamban egy képet Katiról, nekem az utolsót.

Állok a budakeszi ház teraszán, hátizsákom a vállamon. Tudjuk mindketten, én hazamegyek, ő eltávozik.

A búcsúzkodáson már túl vagyunk.

Tekintetünk egy rövid időre még összevillan. Bátorítónak szánt mosoly az arcomon.

Kati dacolva magányával udvariasan visszamosolyog. Fázósan összefogja magán a pulóvert.

Mint egy utazó, aki az előszobában áll, talpig felöltözve. Összecsomagolt már.

Vár az indulásra.

Kicsit kényelmetlenül áll egyik lábáról a másikra;

a kabát kezd már rámelegedni.

Lelke mélyén menne már, mert tudja, mennie kell:

ha viszont maradhatna…

A torka elszorul erre az eshetőségre gondolva:

milyen örömmel vegyülne el újra a háziak között,

mit megadna ezért a kiváltságért.

Ám visszaút nincs: legfeljebb késik a taxi, amely érte jön.

Ott állt a kertjében két világ között, számkivetetten:

a szívem majd meghasadt.

Koncz Imre