Librettó hírei VI-74 (2017-06-04)

Fókuszban

Európa feltámadhat

[hvg.hu — Soros György] Az unió reformra szorul, de van, ami reményt ad. Ilyen a magyarok ellenállása Orbán maffiaállamával szemben.

Hírek

Tényleg Soros irányítja az országot?

[24.hu — Bita Dániel] Bejött-e a Fidesznek a Soros György elleni kampány?

OLAF-jelentés: Magyarországon csalták el a legtöbb EU-támogatást

[hvg.hu] Több mint 270 vizsgálatot zárt le tavaly az Európai Unió csalás elleni hivatala (OLAF), amely ezek alapján nagyjából 630 millió euró visszafizettetésére tett javaslatot. Magyarország dobogós volt a tagállamok között, 13 üggyel. Azt a listát viszont magasan vezetjük, hogy mennyi támogatás visszatartását vagy visszafizetését javasolta a hivatal.

Csendben elfogadták a Taigetosz-törvényt

[NÉPSZAVA online — Juhász Dániel] Több tízezer „gyermekáldozattal“ jár majd a módosítás.

Szép csendben megharmadolták a megváltozott munkaképességűek fizetését

[24.hu — Mázsár Tamás] Egy szakértő szerint olyan emberektől vesznek most el pénzt, akik sokszor nem is tudják problémájukat megfogalmazni. A minisztériumtól cseles választ kaptunk.

Tovább fogy a magyar, a kormány mégsem különített el pénzt a csodafegyverként beharangozott demográfiai programjára

[444 — Haszán Zoltán] Csak az év első három hónapjában 16 517-en lettünk kevesebben. Varga Mihály ugyanakkor elismerte, hogy a költségvetésben nincs külön keret az Orbán által bejelentett, százmilliárd körüli demográfiai csomagra.

Politikai utasításra szorítják ki Debrecenből a Kaáli Intézetet

[hvg.hu] Bár évek óta az alacsony születésszám miatt panaszkodik a kormány, a lombikkezelések finanszírozását évek óta nem emelte meg, most pedig az egyik leghatékonyabb, államilag támogatott kezeléseket is végző lombikközpontot utálják ki az Észak-Alföldi régióból. A bűne: magánszolgáltató!

Megjött a Velencei Bizottság jelentése a civiltörvényről

[Magyar Nemzet] A külföldi finanszírozású nem kormányzati szervezeteket érintő magyar szabályozás jogszerű célokat tűz ki ugyan, de túlzott kötelezettségeket és aránytalan szankciókat helyez kilátásba – közölte az Európa Tanács (ET) alkotmányjogi szakértőkből álló testülete pénteken közzétett előzetes véleményében.

„Büdös banya, balliberális lotyó“: ezt gondolja a Magyar Idők főszerkesztője a szocialista politikusról

[hvg.hu] Gajdics Ottóval az Echo TV-ben szaladt el a ló.

Az MVM fő sajtósa az Origónak adott benyalós PR-interjúban véletlenül elárulta az igazságot a CÖF támogatásáról

[444 — Szily László] Mesteri sajtófőnök a havi 2,4 milliós fizetést húzó Bentzik Réka. Véletlenül elárulta, hogy a Békemenet szervezői természetesen a kormány tudtával és jóváhagyásával kaptak tőlük 508 milliót.

Orvoshiány miatt zárják be a Nyírő fél belgyógyászatát

[Magyar Nemzet — Kuslits Szonja] Június 1. és augusztus 31. között az osztály 67 ágyából 32 lesz elérhetetlen.

Mészáros Lőrinc rátette a kezét a negyedik legnagyobb magyar bank, az MKB 49 százalékára

[444 — Kasnyik Márton] BOOM!

Szerződésszegés miatt visszakérte az MNB a csodazongorára adott pénzt

[444 — Kasnyik Márton] Lázár János a versenytársakra kente a zongora sikertelenségét.

Mészáros Lőrinc ügyvédjének volt 20 perce, lett egy 118 éves sportklubja, értékes telekkel

[Index — Német Tamás] Vörös József klubelnök lett egy perhalmazban álló, sokmilliós tartozást felhalmozó sportegyesületnél. Amivel járt egy 6 hektáros zuglói telek. Állítólag személyesen Mészáros Lőrinc győzte meg az előző elnököt, hogy adja át a helyét.

Orbánék lebontják a panelházak felső szintjeit

[Index — Szalai Bálint] Lázár szerint ez a megoldás arra, hogy a panelban nyáron meleg van.

Se diploma, se jogsi, se nyelvvizsga, csak 600 milliós támogatás

[Index — Német Tamás] Schmidt Mária mellett lehet igazán megtanulni, mi is az a fenyegetés, mondta egy tanú az Antall József Tudásközpontból kirúgott Szert Boglárka perén. Remek hangulat, erős mondatok, minden ami kell.

Vélemény

Titkok az ablakban

[Diplomáciai jegyzet — Ara-Kovács Attila] Az orosz stratégiákban csak a Moszkvával szemben összezáró Nyugat szerepel mérvadó súllyal, a Le Penhez, Strachehoz, Zemanhoz, Orbánhoz hasonló alkalmi potyautasok csak a taktika részei. Ennek megfelelően bánnak is velük.

Baloldaliak egymás közt

[Paraméter — Széky János] Gyurcsány Ferenc, a második legnagyobb magyar baloldali párt vezetője együttműködésről akart tárgyalni Botka Lászlóval, a legnagyobb magyar baloldali párt vezetőjével. Mire Botka László közölte, hogy Gyurcsány Ferenc személye gátja a kormányváltásnak.

Alapítvány és Birodalom

[hvg.hu — Tóta W.] Ahol az ellenvélemény harcnak minősül, ott a civilekből harcosok lesznek. Másképp csak veszíthetnek.

Lex Civil: az állam, a polgár és a civilek ősbűne

[hvg.hu — Sátor Balázs] A hatalom nem mindig lelkes a civilekért, de a szektor elsorvasztása nem most és nem a Fidesszel kezdődött.

Lattmann Tamás: Szétesés határán a döntés-előkészítés a kormányzati munkában

[Magyar Nemzet — Lándori Tamás] A szétesés határán van a hazai kormányzati döntés-előkészítés – állítja Lattmann Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense, az ELTE jogi karának korábbi oktatója. A szakember úgy látja, rutin és vesztenivaló nélküli főosztályvezetők, valamint szakértőként okoskodó, de fél oldalnál többet elolvasni nem hajlandó politikusok ténykedése vezet rendre újabb és újabb „jogi műhibához”.

Iszonyatosan sokba kerül nekünk a Fidesz-média

[444 — Kasnyik Márton] A fideszes politikai gépezet magánkézben lévő médiaplatformjai összesen 48 milliárd forintot húztak be tavaly, idén durvább lesz.

Berezelt az MTA, a jezsuiták mentették meg a magyar helyzetről szóló könyvet

[444 — Magyari Péter] Készült egy különleges kötet, amiben akadémikusok és más kiválóságok közérthetően, de tudományos igényességgel magyarázzák el, hogy mi a baj itthon. A baj mértékét már a kiadás körülményei is érzékletesen mutatják.

Ez az igazi baj 2.0: Magyarország északi része kiürül, a déli pedig kihal

[Portfolio.hu — Rigó Anita] Éppen itt lenne az ideje, hogy ez a téma legyen a közbeszéd tárgya.

Szülni pedig kell, de ez nem elég!

[Kincses Gyula asztalfiókja] Költői kérdés következik. (Tudjuk, kétféle költői kérdés van. Az egyikre mindenki tudja a választ, tehát felesleges, a másikra senki sem tudja a választ, tehát felesleges.)
Miért van az, hogy a jövőnk legfontosabb kérdéseivel érdemben nem foglakozik senki? Mert úgy nemzeti, mint európai (nem csak uniós) szinten a két legfontosabb kérdés a demográfiai torzulás korrigálása, az integrálóképesség növelése. Az elsőről persze tanulmány, választási kampány, a retorika szintjén sokat és hangzatosan beszélünk, ez benne van a közbeszédben, de nincs benne súlyának megfelelően a közcselekvésben. És főleg: mindez érdemi eredmény nélkül, és ezt a sikertelenséget elég jól viseljük. 

Óriási pénzszivattyú lett a közszféra — ezt tette a kormány nyolc év alatt

[Napi.hu — Papp Zsolt] Nem lett sem kisebb, sem olcsóbb a magyar közigazgatás, 900 milliárd forinttal többet költünk rá és 90 ezren többen dolgoznak benne, mint 2010-ben. A költségeken nem látszik az államreform. Remélhetőleg legalább a kormányzati működés és az általa nyújtott szolgáltatások minősége javult az elmúlt nyolc év alatt.

Tanodapályázat újratöltve – A függetlenség feladása lehet az állami finanszírozás ára

[168 Óra Online — Ónody-Molnár Dóra] A tavaly ősszel elbírált tanodapályázat eredményei azt mutatták: az Orbán-kormányhoz köthető körök és az egyházak súlyos összegeket vontak el a legszegényebb, legkiszolgáltatottabb gyerekek oktatásától. Az esetet Hadházy Ákos, az LMP társelnöke nemrég a trafikbotrányhoz hasonlónak minősítette. A kabinet, belátva a helyzet tarthatatlanságát, új pályázatot írt ki a tanodáknak – ezen viszont már korántsem nyerhettek annyit a hozzáértő, tapasztalt szervezetek, mint amennyit első körben kaptak a frissen alakultak.

A Taigetosz-törvény margójára

[Eötvös Károly Intézet] Már alig éri el az ingerküszöbünket, ha a kormányzat társadalmi vita és hatástanulmány nélkül módosít a törvényeken. Az elmúlt években a parlamenten belül és kívül egyaránt megszűnt az érdemi vita lehetősége. A Taigetosz-törvényt is úgy fogadták el, hogy figyelmen kívül hagyták a szakmai és szülői szervezeteket. Ha elmarad a társadalmi vita, az mindig a demokratikus eljárásrend sérelmét jelenti, hiszen a polgároknak és a szakembereknek nincs módjuk tájékozódni, véleményt alkotni és véleményüket elmondani a döntéshozóknak. Most viszont másról is szó van.

„Nincs üldözési mániám, minket üldöznek” – lesújtott a borsodi családra a NER

[168 óra — Kökényesi Gábor] Csukd be a szemed, a füled, és a legfontosabb, hogy ne jártasd a szád, mert a rendszer mindenhol utolér. Szomorú és felháborító történet arról, hogy teszik tönkre egy család életét, mert ők tették a dolgukat, és nem nézték el a rendszer nyújtotta lehetőségeket a jogosulatlan kifizetésektől a közmunkások szabálytalan foglalkoztatásáig.

Napról napra közelebb a metrótragédia

[Magyar Nemzet — Szabó Zsolt] Napról napra növekszik az utazás kockázata a 3-as metrón, s ha a kormányzat nem fizeti ki a felújításhoz szükséges többletköltségeket, ne adja az Isten, hogy katasztrófa történjen – reagált Bíró Endre, a Metróért Egyesület elnöke a Magyar Nemzetnek arra, hogy az elmúlt napokban felvetődött, akár el is maradhat a rossz állapotú metróvonalon az infrastruktúra rekonstrukciója. Mint mondta, az 1970-es években gyártott szellőztetőberendezések katasztrofális állapotban vannak.

Mint a Buddhához, úgy járulunk elé

[444 — Ács Dániel] Egy szinte ismeretlen, de legendásan ravasz fideszes országgyűlési képviselő, aki a háttérből az egész ferencvárosi képviselő-testületet írányítja. Varga József keze a miniszterelnökségig elér. Elérkeztünk a IX. kerület legsúlyosabb ügyeihez.

Annyira beindult a nemzetközi szélsőjobb Budapesten, hogy az már a kormánynak is sok

[444 — Erdélyi Péter, Plankó Gergő] Kitiltották az egyre erősebb budapesti nemzetközi szélsőjobbos színtér két vezéralakját, Nick Griffint és Jim Dowsont Magyarországról. Dowson felszerelést adott a Betyárseregnek, és egy új jobboldali mozgalom központját akarták itt létrehozni. Hiába dícsérték a magyar kormányt, így is veszélyesnek tartották őket.

Érettségiből elégtelen – Alkotmánysértő módon vizsgáztathatták a diákokat

[168 Óra Online — Ónody-Molnár Dóra] A múlt héten lezajlottak a botrányos és – okkal gyaníthatóan – súlyosan alkotmánysértő szakgimnáziumi érettségik. Legalább harmincezer, de minden érintettet beleszámítva akár ötvenezer diák is érettségizhetett úgy, hogy a vizsgákért felelős tárcák mulasztást követtek el, törvénysértő intézkedéseket hoztak. Merthogy a diákok és a tanárok csak tavaly decemberben ismerhették meg az új érettségi követelményeit, holott a vizsgára négy év alatt kellett volna felkészülniük. A Palkovics László oktatási államtitkár által gründolt köznevelési kerekasztal értelmetlenségét bizonyítja, hogy az oda meghívott tagok tiltakozása ellenére is átverték a szakgimnáziumi átalakításokat.

Beszédes lassúság

[NÉPSZAVA online — Juhász Dániel] Megvárták. Három éve indult Magyarország első azbesztpere, az államot perlő nyolc, mezoteliómában szenvedő felperes közül már senki sincs életben.

Nemzetközi

Forrong az európai politika: stratégiai szövetség jöhet Kínával

[Privátbankár — Káncz Csaba] A világ nagy fővárosaiban is érzékelik a transzatlanti válságot, nem véletlen, hogy az orosz elnök, a kínai- és az indiai miniszterelnök is az EU nagy fővárosaiban folytat tárgyalásokat. Az egyre romló német-amerikai és egyre javuló német-kínai kapcsolatok tükrében nem meglepőek a hangok, hogy Berlinnek új geo-stratégiai szövetségeket kellene kötnie. Putyin elnök is villámsebességgel Párizsba érkezett, hogy Macronnal fontos európai kérdéseket vitasson meg.

Angela Merkel: Eljött az idő, hogy Európa a maga kezébe vegye a sorsát

[444 — Kasnyik Márton] A visszafogott megfogalmazásairól ismert német kancellár most valószínűleg egy hatalmas fordulatot jelentett be. Nem kell várni az USA-ra és a britekre, Európa saját jogon is globális hatalmi szereplő lehet.

Confronting Europe’s Illiberals

[Project Syndicate — Guy Verhofstadt] European politicians have mastered the art of wagging their finger, most recently at Turkish President Recep Tayyip Erdoğan, Russian President Vladimir Putin, and US President Donald Trump. Sadly, the same cannot be said for our ability to formulate political solutions and implement common policies.

Macron és a harmadik út

[Diplomáciai jegyzet — Ara-Kovács Attila] A jobb és baloldali összefogás a politikai centrum védelmében gyakorlatilag ugyanannak a szándéknak az eredménye, ahonnan a francia elnök elindulni próbált, s ahova az európai progresszió – főként a német – eljutni igyekszik.

Az EU magjához akar tartozni Szlovákia

[Mandiner] Szorosabb eurózónát és az EU magjához való tartozást szorgalmazza Robert Fico szlovák miniszterelnök. Fico hangsúlyozta: támogatják az európai integráció elmélyítését, hiszen az eddig is rendkívül sikeres folyamatnak mutatkozott. Szlovákia részvétele az integrációban nagyon pozitív eredményekkel járt.

Románia beelőzi a magyar kormányt Washingtonban

[Magyar Nemzet — Rostás Szabolcs] Washington katonai és gazdasági szempontjai miatt értékelődik fel Klaus Johannis elnök tengerentúli látogatása.

Putyin: lehet, mégis belepiszkáltak orosz hekkerek az amerikai elnökválasztásba

[hvg.hu] Eddig következetesen tagadták, hogy Oroszország bármilyen módon is beleavatkozott volna a tavalyi amerikai elnökválasztásba. Putyin elnök most azonban mintha kissé mást mondott volna Szentpéterváron, amikor újságírókkal beszélgetett.

Schwarzenegger: Mr. Trump, a múltba csak én tudok visszamenni, Ön nem

[Portfolio.hu] Arnold Schwarzenegger is csúnyán kiosztotta Donald Trumpot amiatt, hogy kiléptette az Egyesült Államokat a párizsi klímaegyezményből. Nem lehet a múltba visszalépni, mondta a színész, megtűzve azzal a poénnal, hogy erre csak ő képes (nyilván a Terminátorra utalva).

Trump Hands the Chinese a Gift: The Chance for Global Leadership

[The New York Times — David E. Sanger and Jane Perlez] President Trump has managed to turn America First into America Isolated.
In pulling out of the Paris climate accord, Mr. Trump has created a vacuum of global leadership that presents ripe opportunities to allies and adversaries alike to reorder the world’s power structure.

Trump döntött: felrúgja a történelmi klímaegyezményt

[Index — Bolcsó Dániel, Iván András] 195 ország írta alá, de az Egyesült Államok kilép az Obama által szentesített párizsi egyezményből. Az amerikai elnök kamunak tartja a klímaváltozást.

Események

Van e baloldali-demokratikus alternatíva? Mit ajánl a MSZP az ország számára?

[Pesti Demokrata Klub] Van e baloldali-demokratikus alternatíva? Mit ajánl a MSZP az ország számára? Van e lehetőség az erők egyesítésére a demokratikus oldalon,kikkel igen, és kikkel nem? Ha fenn marad a NER milyen jövő vár az országra?
Időpont: 2017.június 7.17.30. /szerda/
Helyszín: 13. kerület Csanádi utca 17. Ádám Kisvendéglő –Kávézó
Vendégek: Molnár Gyula a MSZP elnöke- Rangos Katalin újságíró

Civilszervezetek Magyarországon

[Facebook — Eötvös József Csoport] Időpont: 2017. június 14. (szerda) 17:00
Helyszín: Párbeszéd Háza, 1085 Budapest, Horánszky u. 20. Pedro Arrupe terem
Előadást tart Arató Krisztina, politológus, és Péterfi Ferenc, közösségfejlesztő.
A rendezvényt moderálja: Bod Péter Ákos és Jakab András

Nekünk tetszett

Orbán Viktor brüsszeli balladája

[Index — Fábián Tamás, Szabó Péter] Valószínűleg még soha nem látta annyira magányosnak a kormányfőt, mint ebben a videóban.

Sokkoló terrorellenes reklám hódít a Közel-Keleten – videó

[Globoport — Farmosi Nóra] Az egyik telekommunikációs cég rukkolt elő az ötlettel, amelyet a Ramadán kezdete óta sugároznak a TV csatornák.

Impresszum

  • Alapító főszerkesztő: Kátai Gábor
  • Főszerkesztő: Bódi Anikó
  • Felelős kiadó: Koncz Imre, Budai Liberális Klub Alapítvány
  • Megjelenik hetente.
  • Információ | Kapcsolat | Feliratkozás a kiadványainkra | Leiratkozás | Adatvédelmi szabályzat

A Budai Liberális Klub Alapítvány civilek adományaiból működik. Kérjük, Ön is támogassa alapítványunkat tetszés szerinti összeg befizetésével a 11702036-20633987-es számlaszámunkra. Köszönjük.