Csendet, alszunk!

A képviselő-testület augusztusi ülésén rendeletben tiltotta meg, hogy a II. kerületi vendéglátóipari egységek kerthelyiségei, teraszai éjjel 11 után is nyitva tarthassanak. A rendelet előkészítésébe sem az érintetteket, sem a testület bizottságait nem vonták be. A csendrendelet elfogadása ellen csak a Budai Liberális Klub képviselőcsoportja protestált. A polgármester úgy véli, a most elfogadott rendelet nem korlátozza túlzó módon a szórakozni vágyókat, ugyanakkor biztosítja a lakók éjszakai pihenését.

Igen, az éjszakai nyugalmat zavarja a város zaja. De egy kétmilliós városban soha sincs síri csend. Nem is jogos az elvárás, a város éjszaka is működik, közlekednek az emberek, ne adj isten még esetleg beszélgetnek is egymással az éjszakai hazatérők. Ha nyitva az ablak, a város zaja beszüremlik a lakásunkba. Ezzel együtt kell élnünk, ha tetszik, ha nem. Hogy mennyi zajt kell kénytelen-kelletlen elviselnünk, azt törvények, rendeletek szabályozzák, napszakonként pontosan meghatározva a még tűrendő zajszintet, és azt is, hogyan kell eljárni az indokolatlanul zajongók ellen. Az önkormányzati zajrendeletünk tovább szigorította a törvényt, a közterületen az utcai zenélést is csak nappal, és csakis erősítés nélkül engedi. A jogszabályok rendben vannak, csak be kell tartatni őket. És itt hibádzik a rendszer: ha mégis elviselhetetlen a zaj, akkor a hatóságok nem állnak a helyzet magaslatán.

csendet-alszunk.jpg

Nyáron a képviselő-testület új rendeletet alkotott; biztos, ami biztos: este 11 után megtiltotta a kerthelyiségek, teraszok nyitva tartását. Ha nincs vendég, nincs ki zajongjon. El kell küldeni a vendégeket, akkor is, ha csak csendben söröztek, vacsoráztak, beszélgettek a nyáresti melegben. Ágyúval verébre. Nem a randalírozókat büntetik, hanem mindenkit hazazavarnak. Persze, ugyanannak a hatóságnak kell most is eljárnia, amelyik nem tartatta be a zajkorlátozást, csak most egy kicsit köny­nyebb a dolga. Nem kell vizsgálódni, a közeg az órájára pillant, és máris intézkedik. De hát ez a cél? Bár zöldövezetként tartjuk magunkat számon, mégis nagyon kevés a kiülős hely a kerületünkben. Most azt a pár meglévőt sújtja a csendrendelet. Tudjuk jól, senki sem fog eljárni a Remiz, a Náncsi néni vagy a Szépilona ellen, ha a vendég 11-kor nem pattan fel a vacsorája mellől, de akkor minek ilyen rendeletet alkotni. Nem zárják be a Mammut oldalában ponyvával fedett teraszt, és a Széna téren a Jégkert is megússza, mert szintén egy sátor alatt mulat ott az ifjúság. Rendben van, szerintem is szükség van ilyen szórakozóhelyekre, de akkor minek ez a felhajtás, műbalhé? Lassan vége a nyári szezonnak, bezárnak a kerthelyiségek. Eddig csak két esetben intézkedtek a kerületrendészeink. Bezáratták a Tölgyfa utcában az egyébként is engedély nélkül üzemelő romkocsmát, és eljártak a Moszkva téri Gomba ellen, mert a tetőterasz 11 után is nyitva volt. De hát kit is zavart ez a kietlen tér közepén egyáltalán?