Hortobágyi Sasnap

Ismeretterjesztő kirándulás: Hortobágyi-halastavak

  • 2016. január 14. (szombat)

Az MME és a jászsági Sasközpont szervezésében idén 3. alkalommal rendezik meg a Sasnapot, melyhez idén a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság is csatlakozik hortobágyi helyszínekkel. A Hortobágyi Sasnap alkalmával változatos programok várják a madárbarátokat programhelyszíneken. Van lehetőség külön-külön is részt venni ezen eseményeken, de egymással kombinálva akár azok össze is kapcsolhatók.

Találkozó

8:45 az Ohati Horgász- és Bemutató Központnál, amely a Gyökérkúti tóegység területén található.

A túra helyszíne: A Nemzeti Parkhoz tartozó Kis és Nagy Kecskés-puszta.

A találkozási hely megközelítése

  1. Az M3-as autópályán a 114-es lehajtóig, onnan Tiszafüred/Debrecen felé a 33-as úton. Tiszafüred–Kócsújfalu település után lépünk Hajdú-Bihar megyébe. Hamarosan áthajtunk a Nyugati-főcsatornán. Tavak közt a Hortobágyi NP területére érünk. Az Egyek-Telekháza [Tiszacsege] útelágazásnál balra tartunk és a mellékúton tavak között a Nyugati-főcsatorna előtt, az úttól jobbra fekvő Központig megyünk. A Központban a parkolási lehetőség biztosítva van.
    GPS: 47.603496°, 20.996815°; 47°36′12.6″N 20°59′48.5″E
    Távolság az M0/M3-as csomópontból 163 km, menetidő kb. 1 óra 50 perc. A mellékúton kb. 3,3 km-t kell megtenni.

  1. A 3-as főúton Füzesabony határáig, onnan Debrecen felé a 33-as úton. Tovább, mint fent! Távolság az M0/3-as főút csomópontból 173 km, menetidő kb. 2 óra 40 perc.

Program

9:00 Ohati SASLES

Egy kellemes séta során (kb. 7 km) eljuthatunk olyan helyre, ahol sasok napközben nagy eséllyel kerülnek szem elé. A rétisas (Haliaeetus albicilla) a legnagyobb nálunk fészkelő ragadozó madár. A szárnyak fesztávolsága meghaladhatja a 2 métert és a tojó súlya elérheti a 4-5 kg-ot. A Hortobágy jelentős a Kárpát-medencében telelő rétisasok számára is, így télen a hazai fészkelő állomány feldúsul északról, északkeletről érkező telelő példányokkal. Jellemzően vizes élőhelyek közelében tartózkodnak legszívesebben, megfigyelni őket is itt van a legnagyobb esély, de gyakran láthatók a rövidfüvű szikes pusztán is. Állványos távcsővel jól megfigyelhetjük őket, és bepillantást nyerhetünk rövid időre viselkedésükbe, táplálkozási szokásaikba is.

Szolgáltatások és díjak

  • Részvételi díj: 1000 Ft/felnőtt; 600 Ft/diák; 2600 Ft/család (2 felnőtt, 2 gyerek)
  • Ellátás: forró tea, pogácsa, szakvezetés, spektív (egyszemes természetmegfigyelő távcső)
  • Részvételi díj befizetése a helyszínen. Csak készpénzzel lehet fizetni!

A program egyes helyszínei közötti közlekedés saját autóval történik. Mivel a VADASPARK csak szervezett formában látogatható és csak a Hortobágy település Látogatóközpontjából induló autóbusszal, terepjáróval közelíthető meg, így az ohati SASLES-ről Hortobágy településre kell autózni.

Ohatról visszafelé menet a 33-as úthoz érve balra kell kanyarodni. A Hortobágy-folyó után Hortobágy település központja következik. A körforgalomból a vasútállomás felé kell kihajtani. Balra az első mellékutcában (zsákutca) parkoló, jobbra a Látogatóközpont. Távolság: 13 km, menetidő kb. 15 perc.

A busz várhatóan 12:00-kor fog indulni. A távolság 4,3 km, menetideje kb. 10 perc.

Ebéd a Vadasparkban, tarisznyából.

kb. 12:30 Malomházi VADASPARK

A Hortobágyi Nemzeti Park természeti adottságaira alapozott Hortobágyi Vadaspark az ősi puszta vadvilágát mutatja be. Lakói között láthatók az ember megjelenése előtt ezen a tájon élő, de a civilizáció térhódítása miatt a területről kiszorított állatfajok, mint például: farkas, sakál, vadló, keselyű, pelikán, illetve a védett területeken ma is élő vadállatok: vadmacska, róka, görény, őz, réti sas, nyári lúd, batla, nagy kócsag, szürke gém, daru, fehér gólya, fekete gólya. A vadaspark olyan természeti programokat kínál, ahol valamennyi generáció megtalálhatja a számára hasznos és értékes időtöltési lehetőséget. A kifutók kialakítása lehetővé teszi az állatok fotózását.

A vadasparkban látható sasokat és más ragadozómadarakat testközelből is megfigyelhetjük, így még inkább megismerhetjük testfelépítésület, szokásaikat szakvezetőnk segítségével.

Szolgáltatások és díjak

  • Részvételi díj: 1800 Ft/felnőtt; 1000 Ft/diák; 3200 Ft/család (2 felnőtt, 2 gyerek)
  • Ellátás: szakvezetés. A program időtartama kb. 1,5 óra.
  • Részvételi díj mindkét helyszínre: 2500 Ft/felnőtt; 1500 Ft/diák; 6500 Ft/család

A busz mindenkit visszaszállít a Látogatóközponthoz.

A SASLES csoportlétszáma korlátozott (max. 40 fő), ezért előzetes bejelentkezés szükséges!

Jelentkezési határidő nálam: 2016. január 9-én (hétfőn) 18:00 óráig telefonon ((30) 664-10-85) vagy e-mailben: dolyapo [kukac] t-email [pont] hu.

A vadasparki büfében nemzeti parki termékeket és ajándéktárgyakat, üdítőt, sört, édességet, valamint jégkrémet lehet vásárolni. Igazi különlegesség az őstulok szalámi, mely az itt legelő „bio“ marhák húsából készül.