A Budai Liberális Klub Alapítványról

Történet

A Budai Liberális Klub Alapítvány 1993-ban jött létre, de Budai Liberális Klub címmel már 1989 óta szervezünk rendezvényeket a Margit krt. 48.-ban, illetve más helyszíneken (Marczibányi tér, IBS Színpad stb.). Az alapítványt a 4332. sorszám alatt vette nyilvántartásba a Fővárosi Bíróság. Az alapítvány kuratóriumának első elnöke a 2006-ban elhunyt, nemzetközi hírű közgazdász, korábbi országgyűlési képviselő, Tardos Márton volt. A közéleti, társadalompolitikai és kulturális rendezvények, műhelybeszélgetések szervezése mellett a Budai Liberális Klub Alapítvány adja ki a Szabad Kikötő című időszaki lapot.

Céljaink

A Budai Liberális Klub Alapítvány célja, hogy — szabadságszerető szellemi műhelyként — folytassa a magyar és az európai liberalizmus szép hagyományait, a rendszerváltás előtti demokratikus ellenzék szellemi örökségét. Alapítványunk kiáll az emberi és szabadságjogok, a parlamentáris demokrácia, a tolerancia, a másság elfogadása, a kulturális sokszínűség mellett. Az alapítvány fontos feladatának tekinti, hogy Budán (és ezen belül elsősorban a II. kerületben) felmutassa és közvetítse a liberalizmus egyetemes értékeit. Ugyancsak fontos feladatunknak tartjuk a természetes és az épített környezet értékeinek, valamint a környezetvédelem céljainak és feladatainak megismertetését.

Kuratórium

A Budai Liberális Klub Alapítvány 2010. január 29-én megválasztott kuratóriuma:

Történet

A Budai Liberális Klub Alapítvány létrehozója, az SZDSZ II. kerületi csoportja 1989. januárjában alakult, s hamarosan az ország egyik legnagyobb létszámú és legaktívabb SZDSZ-csoportjává vált. Tagjai között olyan, országosan ismert személyiségek is megtalálhatók voltak, mint Hodosán Róza, az egykori demokratikus ellenzék ismert alakja; Konrád György író; Eörsi László történész; Bálint György agrárszakember (Bálint gazda); Kóka János volt gazdasági és közlekedési miniszter, az SZDSZ volt elnöke; valamint a 2006-ban elhunyt Tardos Márton közgazdász, parlamenti képviselő.

A csoport tevékenyen részt vett a rendszerváltás folyamatában, majd 1990-től valamennyi országgyűlési és önkormányzati választás kampányában. A liberálisok 1990 óta töltenek be meghatározó szerepet a II. kerületi önkormányzat munkájában. 1990 és 1998 között, Póta Gyula személyében a kerületnek SZDSZ-es polgármestere volt, aki komoly fejlesztéseket menedzselt a humán infrastruktúrában (orvosi rendelők, óvodák, iskolák). Nevéhez fűződik a Fény utcai piac átépítése és a hidegkúti csatornázás beindítása. 2002 és 2006 között Póta Gyula a kerület általános alpolgármestereként dolgozott, feladata a költségvetés, a pénzügyek, a település-üzemeltetés, az oktatás és az egészségügy felügyelete volt. 1998 és 2002 között, illetve 2006-tól a kerületi SZDSZ-frakció ellenzékben tevékenykedett: kritikusan szemlélte a fideszes irányítású önkormányzat munkáját, indokolt esetben nyilvános bírálatokat is megfogalmazott, de közben konstruktív szakpolitikai javaslatokat is tett.

A Budai Liberális Klub Alapítvány köré csoportosuló liberális értelmiségiek már 2009-ben aggodalommal szemlélték a rendszerváltó szabadelvű párt önpusztító mélyrepülését és egyre gyorsuló leépülését. 2010 nyarán, az SZDSZ visszavonhatatlan széthullását követően a II. kerületi önkormányzat szabad demokrata képviselőcsoportja úgy döntött, hogy feloszlatja az SZDSZ-frakciót és Budai Liberális Klub Képviselőcsoport néven alakul újjá. A BLK képviselői a döntéssel egy időben azt is deklarálták, hogy a frakció hű marad azokhoz a liberális hagyományokhoz, amelyeket 1990. óta képviselt a II. kerületi önkormányzatban.

Az őszi önkormányzati választáson a frakció, a Szabad Európa Társaság zászlaja alatt, ismét megmérettetésre készül. A Szabad Európa Társaság elsődleges célja az Európában már sikerrel kipróbált ötletek, megoldások és módszerek magyarországi hasznosítása. A társaság olyan kulturális miliőt, hangulatot igyekszik létrehozni, amelyben szabad teret kap a gondolatok sokszínűsége, és amely alkalmas arra, hogy sikeressé tegye Magyarországot. A SZET szellemisége nagyon közel áll a liberális önkormányzati képviselők értékrendjéhez, ezért a BLK frakció úgy döntött, hogy a SZET színeiben vesz részt az őszi önkormányzati versengésben.

Kapcsolatfelvétel

  • Címünk: 1027 Budapest, Margit körút 48.
  • Postacímünk: 1537 Budapest, Postafiók 420.
  • Telefon: (06 1) 781-4773
  • E-mail: info [kukac] tisztabeszed [pont] hu

A Budai Liberális Klub Alapítvány civilek adományaiból működik. Kérjük, Ön is támogassa alapítványunkat tetszés szerinti összeg befizetésével a 11702036-20633987-es számlaszámunkra. Köszönjük.

 

 

További adataink az impresszumban olvashatók.

Frakció

A Budai Liberális Klub öttagú frakcióval rendelkezett a II. kerületi önkormányzat képviselő-testületében. A frakció tagjai voltak:

Szakértők

A BLK képviselőcsoport által az önkormányzat bizottságaiba delegált szakértők:

Szabad Kikötő

Szabad Kikötő címmel a Budai Liberális Klub Alapítvány 1994 óta — elsősorban az országgyűlési és önkormányzati választási kampányidőszakokban — jelenteti meg időszaki kiadványát, amelyet ingyenesen juttatunk el minden II. kerületi háztartásba. A Szabad Kikötőben a közéleti-politikai témák mellett kiemelten fontosnak tartjuk szűkebb pátriánk, a II. kerület ügyeit: a kerületi önkormányzat működését, valamint Adyliget, Budaliget, Erzsébetliget, Felhéviz, Ferenchalom, Gercse, Hársakalja, Hűvösvölgy, Kővár, Kurucles, Látó hegy, Lipótmező, Máriaremete, Nyék, Pálvölgy, Pasarét, Pesthidegkút, Petneházirét, Remetekertváros, Rézmál, Rózsadomb, Szemlőhegy, Széphalom, Szépilona, Szépjuhászné, Szépvölgy, Törökvész, Vérhalom és Zöldmál természeti kincseinek, kulturális örökségének, gazdag hagyományainak bemutatását.

Weboldalunkon megtalálható a korábban megjelent Szabad Kikötők minden írása.