Aki vesztésre játszva indul kormányt váltani, az minket nem érdekel

A kerületi liberálisok 1989 óta minden évben Nagy Imre egykori házánál emlékeznek az 1956-os forradalomra október 23-án. Mára Budapesten ez maradt az egyetlen hely, ahol a liberálisok együtt ünnepelhetnek.

Rendezvényünkön Kuncze Gábor, a Szabadelvű Polgári Egyesület elnöke a következő beszédet mondta el:

„Minden demokratának, minden szabadságszerető embernek az ma a legfontosabb szempont, hogy lesz-e kormányváltás 2014-ben. Elkezdhetjük-e a demokrácia újrateremtését, megmenekülhetünk-e a gazdasági csődtől, érezhetjük-e újra szabadnak magunkat. Minden más csak akkor következhet, ha ez megvalósul. Utána jöhetnek a részletes programelemek, utána jöhet egy igazi választás, már különböző, de egyaránt demokratikus értékek mentén politizáló csoportok között. De most egyetlen kérdésre érdemes figyelnünk: akarunk-e újra szabadságot és demokráciát, vagy nem akarunk. És nem érdekel már bennünket, hogy ki mit mond, hogyan fűzi a szavakat. Csak az érdekel, hogy ki mit tesz a most uralkodó rezsim leváltása érdekében.”

Október 23-án emlékezünk az ’56-os hősökre, Nagy Imrére, a pesti srácokra, a harcokban elesettekre, a kivégzettekre. A szónokok általában azt hangsúlyozzák, hogy a rendszerváltást, azt, hogy szabadon, demokráciában élhetünk, jelentős mértékben nekik is köszönhetjük.

Természetesen mindannyian emlékezünk, de másképp. Van, ahol Nagy Imre érdemei szerint kerül megemlítésre, másutt a hangsúly a pesti srácokon van. És ezzel el is érkeztünk a mába.

Nemzeti ünnepeink persze nem nélkülözhetik az aktuálpolitikai szempontokat, különösen igaz ez az 1956-os megemlékezésekre, és különösen igaz napjainkban. Jót lehet például hazaárulózni, kommunistázni, folytatva a napi gyakorlatot. Meg persze elfedve mai viszonyainkat, eltakarva az ország belső problémáit, fejlődésének irányait.

Természetesen más lenne a helyzet, ha 1956-ban győz a forradalom. Ha Magyarország demokratikus országként fejlődik tovább. Ha akkor szabadok lehettünk volna, ha piacgazdaságban élhettünk volna. Nem győzött, és ebben dicstelen szerepük volt a pártállam akkori vezetőinek, akiknek neve felkerült a magyar történelem fekete lapjaira.

Mindez azonban nem feledtetheti velünk, hogy a diákok, akik a Műszaki egyetemtől elindultak és azok, akik a menethez csatlakoztak, vagy a későbbi napokban szerepeket vállaltak a forradalomban, szabadságot, demokráciát akartak, meg szerettek volna egy kicsit jobban és félelem nélkül élni. Amikor rájuk emlékezünk – éppen az irántuk érzett tiszteletből és megbecsülésből – minden alkalommal meg kell vizsgálnunk, hogy teljesítettük-e akaratukat, megfelelünk-e elvárásaiknak?

Hát nem! Sőt: egyre inkább nem! Sokan érzik úgy, hogy félresiklott a demokrácia, hogy korlátozott a szabadság a mai Magyarországon.

Orbán Viktor tudja, mit akar, nem is rejti véka alá, elmondta nem egyszer. Hatalmat, engedelmességet, vakhitet megtömött zsebeket sajátjainak. Uralkodását centrális erőtérnek hívja, politikai családja vagyonosodását nemzeti tulajdonnak, az engedelmességet hazaszeretetnek, és a kontrollnélküliséget nemzeti szabadságharcnak. Hívei jól értik őt, mi is jól ismerjük. Orbánon nincs mit leleplezni, ő leplezetlenül adja magát. Aki politikai kiskorú, és atyáskodó vezért akar maga fölé, az szavazzon rá.

De nemcsak leleplezni nincs mit rajta, hanem folyvást siránkozni sem érdemes. A siránkozás a gyengék vigasza. Ebből pedig, kedves barátaim, remélem, már kinőttünk. Mert nem siránkozni kell a gőgös hatalmaskodáson, az arcátlan, törvényesített lopáson, az állampolgárok megalázásán, az elcsalt választáson, hanem tenni ellene.

Elég az összefogásnak álcázott osztozkodásból, elég a csak saját pártszempontokat figyelembe vevő izmozásból.

Körbenézve a demokratikus ellenzék háza táján, óhatatlanul fel kell tennünk magunknak a kérdést: valóban egy közös cél elérése érdekében szervezik magukat? Létezik egyáltalán ez a közös cél? Vagy a vereség hasznaiból szándékoznak a felek részesülni? Riasztó, hogy a legjobb szándékkal sem tudunk ezekre a kérdésekre egyértelmű válaszokat adni.

Ma csak látszat az összefogás, valójában osztozkodást jelent. Mert az nem összefogás, ha azok, akiknek közösen kellene mindent elkövetni a váltás érdekében, külön indítják jelöltjeiket, egymással szemben indítják listáikat, és kizárnak valódi támogatottsággal rendelkező szervezeteket.

Választást nyerni az egyéni választókörzetekben lehet, közösen megtalált és támogatott jelöltekkel és a választó eligazodását segítő közös listával, élén a kihívót megszemélyesítő listavezetővel. Ha nem sikerül egymás között megegyezni, tovább kell gondolkodni. Nem a magam nem a magunk érdekében mondom ezt, mert senkinek semmilyen listáján nem vállalok szerepet, és az SZPE más tagjai sem.

Senkinek sem kell feladnia önállóságát, önálló arcát, az együttműködés nem jelent, nem jelenthet arctalanságot. De minden demokratának, minden szabadságszerető embernek az ma a legfontosabb szempont, hogy lesz-e kormányváltás 2014-ben. Elkezdhetjük-e a demokrácia újrateremtését, megmenekülhetünk-e a gazdasági csődtől, érezhetjük-e újra szabadnak magunkat. Minden más csak akkor következhet, ha ez megvalósul. Utána jöhetnek a részletes programelemek, utána jöhet egy igazi választás, már különböző, de egyaránt demokratikus értékek mentén politizáló csoportok között. De most egyetlen kérdésre érdemes figyelnünk: akarunk-e újra szabadságot és demokráciát, vagy nem akarunk. És nem érdekel már bennünket, hogy ki mit mond, hogyan fűzi a szavakat. Csak az érdekel, hogy ki mit tesz a most uralkodó rezsim leváltása érdekében.

Nekünk, szabadelvűeknek más miatt sem tetszik a paktum.

Ez a paktum minket nem győz meg arról, hogy van kire szavaznunk. Minket nem érdekel a rezsicsökkentés álságos hazugsága, akármelyik oldalról hazudják. Minket nem érdekel, ki ígér többet a mi pénzünkből, mi nem vagyunk vevők a szociális demagógiára.

És nem vagyunk vevők a nemzeti demagógiára sem. Nekünk hazánk és magyarságunk van olyan fontos, hogy nem kell kifelé parádéznunk vele, nem kitűzőként hordjuk, és nem kell hazudnunk magunknak 2006 őszéről sem.

Minket az érdekel, ki akar igazán, tetteivel bizonyítva szabadságot, ki akar igazán, tetteivel bizonyítva demokráciát, ki tesz meg mindent, nem szólamokban, hanem tettekben Orbán leváltásáért.

Ki az, aki minden törvényt el akar takarítani, amelynek révén a kormány a zsebünkben turkál, a magánéletünket kukkolja, az agyunkat akarja átmosni, amelynek révén a gyerekeinket iskolának nevezett átképzőtáborokban akarja engedelmes alattvalóvá nevelni.

Ki az, aki a versenyt nem kiirtani akarja, hanem a tisztasága felett akar őrködni. Ki az, aki véget vet a gáláns pénzszórásnak, és csak a rászorulóknak ad, de nekik többet.

Ki az, aki nem egyezkedni akar a jelenlegi hatalom majdani maradványaival, nem visszautasíthatatlan ajánlatokon töpreng, nem gazsulál nekik, hanem minden szégyenfoltot le akar mosni, amit a demokrácián ejtettek.

Aki vesztésre játszva indul kormányt váltani, az minket nem érdekel.

Arra fogunk figyelni, ki ad esélyt arra, hogy helyreállíthassuk a köztársaság demokratikus működését, hogy demokratikus és szabad országban élhessünk. Hogy hazánk büszke és megbecsült tagja legyen Európának.

Közös feladatunk azt elérni, hogy legyen ilyen erő. Ez a felelősségünk az elődeinkkel szemben, ez a felelősségünk utódainkért. És ez a felelősségünk Nagy Imrével, a mártírral szemben is.