- Felcsuti Péter
- Molnár György
- Bauer Tamás
- Mihancsik Zsófia
Milyen elvek és értékek alapozzák meg a kormányváltást?
Három közgazdász – Felcsuti Péter, Molnár György és Simonovits András –, írt egy cikket, amelyben elmondják, szerintük mi a jó kormányzás társadalmi alapfeltétele.
Cikkükben szó van a bizalomhiány eloszlatásáról, az állam és a piac helyes viszonyáról, az igazságosság és az egyenlőség megkülönböztetéséről. Azt mondják: „az ellenzéki oldal súlyos versenyhátránya és egyébként intellektuális deficitje, hogy alapvetően racionális érvekkel operál, – ha viszont megkísérel ebből kilépni, akkor egyetlen eszközét a jobboldali populáris demagógia túllicitálásában látja. Ez zsákutca az ellenzéknek is, a társadalomnak is. A jó kormányzásra és a helyes szakpolitikai intézkedésekre építő ellenzéki programban helyet kell találni olyan vonzó narratívák, víziók és eszmék számára is, amelyek valódi alternatívát jelentenek a jobboldali populizmussal szemben.”
A szerzők szerint az igazságtalanságokkal szembeni fellépés és az európaiság eszménye minden bizonnyal ilyen. Állítják, hogy csak az a jó program, amellyel lehet érzelmileg azonosulni, erősíti a társadalmi kohéziót, és ezáltal növeli a majdani kormányzás emberi és szakmai hitelét. Bauer Tamásnak több ponton vitája van a szerzőkkel. Érdekes és izgalmas vita ígérkezik, mert végre arról lesz szó, hogy a választásokon milyen alternatív jövőképet lehet festeni a társadalom elé az avíttas, europaszkeptikus orbánizmussal szemben. És mivel a résztvevők közgazdászok, remélhetőleg az is kiderül, milyen erőforrások állnak mindehhez az ország rendelkezésére.
A beszélgetést Mihancsik Zsófia, a galamus.hu főszerkesztője vezeti. A beszélgetés alapjául szolgáló cikket honlapunkon megtalálják.
Mindenkit szeretettel várunk rendezvényünkön, melyre ingyenes a belépés, de a Budai Liberális Klub Alapítvány köszönettel fogad minden támogatást.
Hozzászólások
Végre! Ha megkésve is, de
Végre! Ha megkésve is, de politika-technikai kérdések helyett értékekről és elvekről beszélhetünk, vitatkozhatunk, gondoltam magamban a cikk olvasásakor, és azt követően Budai Liberális Klubban rendezett vita kezdetekor.
Ahogy mélyebben merültünk a vitába Bauer Tamás és a cikk két jelenlévő szerzője között (Simonovits András nem volt ott), eredeti lelkesedésem enyhült ugyan, de megerősödött régen fontolgatott tervem, hogy hozzászóljak az országunkban kialakult – szerintem – elkeserítő helyzetből való kilábalás lehetőségeit taglaló témákhoz.
Fordítva ülünk a lovon?
Meggyőződésem, hogy a „balliberális” jelzővel ellátott ellenzéki oldalon az „összefogást célzó” kezdeményezések és történések eddigi kudarcának egyik alapvető oka azoknak nyilvánvalóan helytelen sorrendje (egyébként, az idézett cikkről és vitájáról ugyanez a véleményem).
Bármilyen politikai jellegű együttműködés, szövetség, összefogás, csak akkor reménykedhet tartós sikerben, ha céljai világosan meghatározottak és azokat közösen vallott elvek, értékek és világszemlélet alapozza meg. Ez azonban, bár szükséges, de távolról sem elégséges feltétel. Ezen célokat egyrészt a társadalom véleményformálóival közösen szervezett vitafolyamaton keresztül kell meghatározni, másrészt pedig a kommunikáció legfejlettebb és differenciált eszközeit igénybevevő folyamaton keresztül lehet csak a lehető legszélesebb és egymástól különböző mértékig eltérő értékeket valló csoportok részére kívánatossá tenni.
A célok meghatározását tehát meg kell előzze az összefogás résztvevői által vallott elvek, értékrendek, világszemlélet szerinti önvizsgálata, listázása, egymással való összehasonlítása. Ennek alapján aztán meghatározhatóak az együttműködés lehetséges mélységei és kapcsolódási pontjai.
Ez egy kiválasztódási folyamat, amelynek célja semmi esetre sem a vezető erő, még kevésbé a vezér személyének kiválasztása, hanem az azonosságok és különbségek, illetve azok mértékeinek megértése, közös meghatározása. Így lehetővé válhat az összefogásban való részvételi kohézió mértékének és időbeliségének meghatározása.
No és most jöhet a célok azok prioritásainak és időbeliségeinek az összefogásban – különböző mélységig és időig – résztvevők közössége által történő meghatározása. Egy olyan átfogó folyamatról van szó, amely képes lehet akár az eredetileg eltérő értékek, elvek, világszemléletek egymáshoz való közelítésére is, ahogy a résztvevők közötti személyes kapcsolatok megismerésére, és azok pozitív vagy negatív irányú változtatására.
A minket „képviselő pártok és politikusok” már jóval „előbbre” vannak mindennél, mert egy részleges „összefogás (ha ingatagnak is látszik) már létrejött” – igaz, nem világos a kohéziójuk mértéke, és néhány „puha” (még ha fontos is) társadalmi törekvésen kívül nem sokat tudunk a közösen vallott gazdaság politikai elképzelésekről. Az „összefogásból” többen kimaradtak és háborúznak a bent lévőkkel. A személyes vezéri ambíciók túlzott előtérbe kerüléséről, és az átmeneti vezérhiányról már nem is érdemes beszélni.
A történések helytelen sorrendje, a legfontosabb lépések mellőzése, a prioritások zagyvasága – ha nem is teljes egészében – lehet felelős ezért.
„Értelem és érzelem”
A hozzászólásomért felelős cikk az ellenzéki oldal súlyos versenyhátrányról és intellektuális deficitjéről beszél a kormányoldallal szemben, amiért nem tudja érzelmileg is megragadni az embereket, és amiért a kormány sikeres populáris demagógiájának ellensúlyozása céljából csupán annak túllicitálására képes. Tegyük hozzá, sikertelenül.
Ez igaz. Minden erőfeszítés e deficit kiiktatására fontos! Azonban itt valahogy megint a fontossági sorrend felcserélését vélem felfedezni.
Az érzelmi ráhatás, persze tartalmi elemeket is feltételez , de elsősorban a „hogyanra” válaszol a „mit” helyett. Amíg nincsenek közösen kialakított célok (mit), addig nem igazán lehetséges annak kommunikációs aspektusait (hogyan fogadtassuk el azokat az emberekkel) kidolgozni.
A kívánatos kapitalizmus magyar változata
A vita során szóba került a „kapitalizmus működési feltételeinek visszaállítása”, mint a kormányváltás fő célja.
Milyen kapitalizmus? – volt a kérdés. Hát a kormányváltás előtti! – jött a válasz. Miért is pont az? Mert az úgy jó, ahogy volt!
Szó szót követett, de végül elhangzott a vita legfontosabb felvetése, miszerint talán érdemes lenne vitát nyitni a kapitalizmusról. Ez valóban fontos, valószínűleg a legfontobb témák egyike!
Nemcsak a magyar kapitalizmusról, de általában a kapitalizmusról mint gazdasági társadalmi rendszerről kellene elgondolkodni, mielőtt hiteles gazdaságpolitikai és szociálpolitikai célok meghatározására kerül sor. A Fidesz-kormány populista intézkedéseinek jelentős része a piaci mechanizmusok hatékony működése ellen hat, miközben meglovagolja és erősíti a kapitalista gazdaság néhány valóban „megregulázásra” szoruló szereplője elleni hangulatot. Ugyanakkor – különösen a legutóbbi világválság következtében is – egyre inkább előtérbe kerülnek olyan igények, amelyek a piaci mechanizmusok hatékonyságát növelni kívánják a monopóliumokat élvező gazdasági túlerőre szert tett piacellenes szervezetek működésének szigorúbb keretek közé szorításával. Ilyen szervezetek például a bankok vagy nemzetközi energiacégek.
A kapitalizmusról folytatandó vita eredményeként szétszálazhatóak a helyi és általános tényezők, feltételek, valamint kívánatos változási irányok, és nemcsak megérthetők, de kommunikálhatók is a kapcsolódó gazdasági és szociális konzekvenciák.
Az alábbi gondolatok talán jó kiindulást jelenthetnek
A világ nagyobb részében jelenleg többségükben kapitalista jelzővel ellátható, egymástól kisebb nagyobb mértékben eltérő gazdasági társadalmi formációk léteznek. Ezen eltéréseket az alábbi tényezők illetve azok kombinációi okozzák: