Budai Liberális Klub
tiszta beszéd a közélet és a civil társadalom kérdéseiről

Megtekintett kifejezés

Kategória: ellenzék

ellenzék

Eljött az idő

Eljött az idő.

2009-ben együtt alapítottuk a Szabadelvű Polgári Egyesületet, hogy szellemi menedéket teremtsünk a képviselet nélkül maradt liberálisok számára. A 2010-es választáson esélyünk sem volt indulni, és bár szerveztünk kulturális rendezvényeket, elsősorban tagjainknak, a szélesebb nyilvánosságot egyelore nem céloztuk meg. Az általános társadalmi apátiában nem is igen lehetett többet elérni.

Most azonban itt az idő. Az ország jogilag, gazdaságilag, társadalmilag, kulturálisan romokban hever, parlamenti ellenzék mintha nem is volna, és ez némiképpen megváltoztatta a közgondolkodást. Egyre-másra alakulnak civil szervezetek, mozgalmak, csoportok, némelyik jelentos erővel, mások halványan – az a bizonyos liberális képviselet azonban továbbra is hiányzik. És nem csak nekünk van hiányérzetünk: a közvéleménykutatások szerint a választók nagy része, noha elégedetlen a kormányzati teljesítménnyel, nem talál magának támogatható politikai formációt. Úgy tűnik, egyre többen vannak, akik nemcsak cselekvésre ösztönöznek minket, hanem maguk is készek cselekedni.

Itt van hát az idő. Itt az ideje annak, hogy áttekintsük, mit akarunk kezdeni magunkkal, milyen jövőt látunk az egyesület számára, mit gondolunk a lehetőségeinkről, mennyire akarunk részt venni az ország virtuális háború utáni újjáépítésében. » Tovább »

DKellenzékLMPMSZP

Ellenzéki kerekasztalok – Az összefogás rögös útja

Dátum: 
2012. február 6., 19:00
Helyszín: 
1027 Budapest, Margit körút 48., I. emelet
Vendégek: 
  • Dénes Balázs, TASZ elnök
  • Magyar Bálint, EKA 1989
  • Székely Tamás, a Magyar Szolidaritás Mozgalom társelnöke

A Milla (március 15., október 23.) és a Szolidaritás (január 2., Operaház) által szervezett, rég nem látott tömegeket mozgósító demonstrációk hatására a kormány parlamenti és civil ellenzéke is felocsúdni látszik az apátiájából. Hiába a választási törvénnyel való bűvészkedés, összefogás esetén immár valós lehetőségnek mutatkozik a Fidesz legyőzése. Elsőként a különféle szakszervezetekből kinövő Magyar Szolidaritás Mozgalom lépett;, a december 23-i, az Országház előtti tüntetésén a Fidesz autokratikus hatalmával szemben a Demokratikus Ellenzéki Kerekasztal (DEKA) létrehozásának szükségességét hirdette meg. E szándék mellé azóta mind a parlament demokratikus pártjai (DK, LMP, MSZP), mind a szakszervezetek és civil szervezetek felsorakoztak. Az, hogy a rendszerváltást előkészítő egykori (1989) ellenzéki kerekasztal (EKA) gondolata ismét aktuálissá vált, csak azt jelzi, hogy mára felszámoltatott a liberális parlamenti demokrácia intézményrendszere, mely a rendszerváltás óta a nyugati demokráciákra jellemző érdekegyeztetés, beszámítás és a politikai verseny civilizált mechanizmusait biztosította. A liberális demokrácia újjáépítéséig nagyon rögös út vár a szövetkezőkre, hiszen a résztvevők ma még csak a Fidesz-kormány leváltásának óhajában egységesek. A beszélgetés során összehasonlítjuk a rendszerváltás kori helyzetet a Fidesz leváltásához szükséges teendőkkel, megismerkedhetünk a Demokratikus Ellenzéki Kerekasztal tervezett működésével és egy politikailag rendkívül aktív civil egyesület véleményével, szándékaival. » Tovább »