Még a kilencvenes évek elején is reménytelen ipartelepként terpeszkedett Bel-Buda közepén a Ganz-gyártelep. Az 1989-ben végbement kvázi-privatizáció végképp megpecsételte a gyár sorsát. Az olasz tulajdonba került gyártókapacitás vidékre távozott, a gyártelek a felszámoló kezébe került. Míg a gyárudvaron hitehagyott munkások a 150 éves gyár elköltöztetésével foglalkoztak, az irodákban már az ingatlanvagyonra alkudoztak. Volt is vevő a gyár minden szegletére – kialakulóban volt az úgynevezett Csepel-szindróma. Így nevezik azt a jelenséget, amikor a gyárcsarnokokat részenként eladják. A tulajdonhatárok keresztülhúzódnak az épületeken, közterületről nem megközelíthető telkek alakulnak ki. Az elképzelhetetlen közműbonyodalmak s rendezhetetlen tulajdonviszonyok örökre meggátolják a terület észszerű átformálását. Póta Gyula azonban még idejében közbelépett. Összefogva Demszkyvel, radikálisan újszerű rendezési tervet készíttetett. Kimondta: tilos a területen ipari, nagykereskedelmi és raktározási tevékenységet folytatni. Az új tevékenységeket csak akkor lehet elkezdeni a meglévő épületekben, ha előzőleg végrehajtják a közterületek kialakítását, kiépítik az új közműveket, megteremtik a parkolás feltételeit, vagyis végrehajtják a rendezési tervet. A rendezési terv mintáját Párizs szolgáltatta. A Citroën-park és a La Villette. Egy autógyár és a vágóhíd helyén épített újszerű, modern városi park, körülöttük kulturális létesítmények, múzeumok. Ugyanez Budán a szinte 100 százalékig beépített gyártelep helyén több mint 4 hektáros parkban az értékes iparcsarnokokat megtartva; múzeumok, különféle közintézmények. Ez volt a Ganz-park programja. A rendezési terv koncepciójának meghirdetése a felszámoló minden eladási kísérletét ellehetetlenítette. A legfőbb veszély elmúlt, nem aprózódott fel a terület. A rendezési terv másik újdonsága az volt, hogy a környék közlekedési viszonyait tekintette kiindulópontnak. Vagyis, kiszámolták, hány parkoló autó tud ki-beközlekedni a Széna tér és a Rózsadomb lába közé szorult szűk utcákon anélkül, hogy különösebb fennakadást okozna a forgalomban. A közlekedésmérnökök szerint összesen kétezer. Ez azt jelenti, hogy a Lövőház és a Kis Rókus utca közötti területen maximum 2000 autó részére lehet mélygarázst építeni (ide értve a Mammut 2-t és az Ipari Minisztériumot is), s csak annyi eladóteret, színházat, múzeumot, irodaházat, lakóházat lehet építeni, amennyit ennyi parkolóhellyel az építési szabványok szerint ki lehet szolgálni. A kész és elfogadott tervekkel Póta és Demszky felkereste az ÁPV Rt-t, hogy az állam és az önkormányzatok összefogásával közösen teremtsék meg Buda belvárosát. Az ÁPV Rt. azonban nem volt vevő az ötletre.
Helyettes álmodók
A színpad
Kezdetben a Fidesz-kormány alatt sem változott sokat a kép. A frissen megválasztott fideszes kerületi polgármester (tökéletesen félreértve Orbánék szándékát) hiába ajánlotta fel a Ganz-park koncepcióval teljesen összhangban a területet az új Nemzetinek, ő sem találkozott fogadókészséggel. De egyszer csak bekattant valakinek valami, s a kormány 99-ben úgy döntött, hogy a Ganz-parkot a millenniumi rendezvények központjává teszi. Varázsütésre lett pénz, minden bürokratikus akadályt elsöprő lendület. Megindult a hat éve érlelgetett terv megvalósítása. Természetesen a jó öreg Ganz-park helyett találni kellett valami új nevet, valami szittyább csengésűt; valami olyat, ami aktuális, ugyanakkor emelkedett is. Így lett Millenáris a neve, hogy lehetőleg össze lehessen téveszteni tucatnyi másik ezredéves projekttel, de legyen benne azért olyan ujjongó ligeti hangulat is. Ahogy az Országimázsék kreatívjai szeretik. Igaz, hogy az egésszel lekésték, bár azért időközben legalább háromszor átadták, a két évig tartó millenniumi ünnepségeket. Igaz, hogy beleöltek 11 milliárdot – most kicsire ne adjunk –, a kerület, a város gyönyörű ajándékot kapott. Az épületek, a park, az egész, úgy ahogy van, lenyűgöző látvány. Örüljünk neki! De vegyük észre a hibákat, hogy javítani tudjunk rajta.
Miért nem tudunk parkolni?
A régi jó kongresszusi felajánlásokat idéző kapkodás következményeként helyrehozhatatlan hibák történtek. A Marczibányi téri műemlék csarnok jóvoltából az egész terület építési hatósága az Országos Műemlékvédelmi Hivatal volt. Mint tudjuk, ez az egykor jobb sorsra érdemes hivatal Cselovszky úr, a fideszes pártkatona irányítása alatt nem éppen a függetlenségéről híresült el. Az engedélyezési eljárás során éppen a rendezési terv egyik legfontosabb alapvetésétől, az elegendő parkolóhely kiépítésének szükségességétől tekintettek el. Talán nem volt rá elég pénz, talán az idő sürgetett, de a hatalmas kiállítási csarnokhoz, a teátrumhoz, a fesztiválépülethez, az irodaépülethez mindösszesen csak egy 160 beállós mélygarázs épült, ami édeskevés. Csak a régi Lövőház utcai Ganz-irodaháznak, az egykori „A” épületnek egymagának többre lenne szüksége. S ez a 160 sem használható szabadon. Részben azért, mert a hírek szerint a Mammut hatvanat, a Főmterv pedig negyvenet saját használatra megvett belőle. Részben pedig azért, mert az alsó szint valami kivitelezési hiba miatt időnként vízben áll. Hiába vezették be a fizetőparkolást, a környéken napközben sincs szabad parkolóhely, s a színházi előadások miatt este sem lehet parkolóhelyet találni a környéken. S utólag szinte lehetetlen korrigálni a hibát. Ki fog mélygarázsokat építeni a parkok alá? Ki vállalja, hogy feldúlja a méregdrágán megépített parkokat, és újra csatatérré változtatja az egész területet? De legalább annyi hasznuk lett volna az itt lakóknak, hogy a környék útjait rendbehozzák. Erre valahogy már nem futotta. A Kis Rókus utca mint a hullámvasút, sofőrt próbáló akadálypálya.
A park látképe
Ne higgyük, hogy a parkolási gondok csak a környéken élőket sújtják. A Mammut azonnal érzékelte a parkolóhelyek iránti kereslet növekedését. Gyorsan lépett: február elsejével eltörölte az egy órás ingyenes parkolási kedvezményét, és megemelt percdíjat vezetett be. Mindannyian megfizetjük az árát az engedélyező hatóság elvtelenségének, a beruházó iránti lojalitásának. Az eddigiekben tehát megismerhettük, hogyan mentette meg a város számára a Póta– Demszky páros a Ganz kiüresedő területét. A Ganz-park-koncepció – a közösen készíttetett rendezési terv – lehetetlenné tette a terület feldarabolását, s az államot belekényszerítette egy új, hatalmas parkkal körülvett kulturális központ kiépítésébe. Az elkerülhetetlen feladat elől húzódozó államgépezet akkor gyorsult fel, amikor ráébredt arra, hogy a terület kiválóan alkalmas lehet a millenniumi ünnepségek színteréül. S rájöttek még valamire: a millenniumi mázzal leöntött Ganz-park-koncepció busás magánhasznot is eredményezhet. A rendezési terv, a Ganz-park-koncepció három pillérre épült. Az egyik s a legfontosabb az volt, hogy mielőtt bármit is építenének a területen, vagy akárcsak átépítenének valamit, a teljes infrastruktúrát – az utakat, a parkokat, a csatornahálózatot – ki kell építeni. A területet nem lehet apró tulajdonokra darabolni. A több mint tíz hektáros területen öszszesen csak kétezer autónak lehet parkolóhelyet építeni. Itt nem lehet többet ipar, raktár – lehet kulturális létesítmény, iroda, lakás, de csak annyi, amennyit a kétezer parkolóhely ki tud szolgálni. Nyilvánvaló volt, hogy ilyen feltételek mellett a magánbefektetőknek már nem éri meg a felszámolótól itt területet, bontandó épületet vásárolni.
Csön-csön gyűrű
A számítás bevált; a felszámoló hiába hirdette meg egyre-másra a gyár egyes részeit, vevőre nem akadt. Nem tudta kifizetni a Ganz adósságait. Azért a hitelezőkért nem kell nagyon aggódni. A cég még az állami időkben hatalmas adótartozást halmozott fel. Az APEH-től a Ganz tartozását aztán egy cég féláron megvásárolta. Majd eladta egy másiknak, és így tovább. Volt olyan nap, hogy kétszer is gazdát cserélt a követelés, míg végül újból visszaszállt az államra. Az ÁPV Rt. egyszemélyes kft.-je, a Követel és Tartozik Kft. vásárolta ezt meg, persze, jóval drágábban, mint amennyiért az APEH annak idején eladta. Valaki ebből is jól járt. A kezdeti 1,3 milliárd forintos tőketartozásból eddigre már 2,6 milliárdos tőke-, kamat- és járuléktartozás lett. Sajátos helyzet állt tehát így elő, az ÁPV Rt. lett a Ganz legnagyobb tulajdonosa, és egyben legnagyobb hitelezője is. 
A másik hitelező a második kerületi önkormányzat volt, követelése az elmaradt helyi adóból és a belterületi földek ellenértékéből állt. A kerület és a főváros 1996 óta folyamatosan bombázta ötletével az ÁPV Rt.-t, hogy közösen hozzanak létre egy ingatlanfejlesztő céget, s mindenki lemondva követeléséről, együtt építsék ki a Ganz-parkot, s a megmaradó felújított épületekbe helyezzenek el olyan intézményeket, mint például a Műszaki Múzeum vagy a Fővárosi Levéltár, esetleg a Modern Művészeti Múzeum, melyeknek eddig nem jutott épület. Az állam mindaddig mereven ellenállt, míg 1999-ben aztán hirtelen úgy döntött a kormány, hogy a Ganz-telepet a millenniumi programok helyszínévé teszi. A terület rendezésére, a bontások és felújítások lebonyolítására létrehozta a Kisrókus 2000 Kft.-t, melynek 50 milliós törzstőkéjét a Követel és Tartozik Kft. adta. Kifizették az önkormányzatot, és a felszámoló is megkapta a járandóságát. Így már annak sem volt akadálya, hogy az egész területet a Kisrókus 2000 Kft. tulajdonába adják.
Egy tipikus fideszes megoldás
Az állam egyszemélyes tulajdonában lévő Kisrókus 2000 Ktf. létrehozása azért is volt előnyös konstrukció, mert milliárdos ügyleteihez nem kellett közbeszerzési eljárást kiírni – legalábbis az ő jogértelmezésük szerint. Az építési munkálatokra a kormány 2000 áprilisi határozatában hatmilliárd forint ráfordítást írt elő. Ám nem telt el négy hónap, és világossá vált a kormány számára, hogy a hatmilliárd kevés, ezért újabb 2,282 milliárddal megtoldotta a költségvetést. Mindent összevetve kb. 11 milliárd forintot költöttek el a Millenáris park kiépítésére. De valahogy ezt le kell könyvelni!
Amiről sohasem beszélnek
A Kisrókus 2000 Kft. ezt a töméntelen pénzt nem kapta ingyen. Tessék csak megkérdezni az igazgatót, Ocskó Istvánt, azt fogja válaszolni, hogy a park utóhasznosításából kell visszafizetnie ezt a bőkezű juttatást. De hogyan lehetséges ez? Ki vesz ma múzeumot, színháztermet, parkot? Hát ennyi pénzért biztosan senki, de fillérekért már egy átalakítható vagy elbontandó épület igen jó vételnek mutatkozhat. Nem is beszélve a Kis Rókus és Fény utca sarkán ma parknak látszó területről. Ide a rendezési terv szerint négy nagy irodaház épülhet. Vége a millenniumi két évnek, a díszleteket el lehet bontani. Látta valaki a Millenáris Színház ez évi műsortervét, vagy hallott valaki róla, hogy a bevallottan ideiglenesnek szánt Álmok álmodói – Világraszóló magyarok kiállítás elbontása után mi lesz a B és D épülettel? A Kisrókus 2000 Kft. ma egy adósságokkal agyonterhelt cég. Az ÁPV Rt. felett nincs parlamenti ellenőrzés. A nyilvánosság tudta és beleegyezése nélkül a Kisrókus 2000 Kft.-t minden vagyonával együtt el lehet adni egy arra érdemes vevőnek annyiért, amennyiért nem szégyelik. S tudjuk, ott, ahol ezek az üzletek köttetnek, nem nagyon szégyenlősek. A szép, parkosított környezetben ma már igen sokat ér ez a minden infrastruktúrával ellátott terület.
A porszem
A szent cél, a millenniumi ünnepségek budai megünneplése jó ürügy volt arra, hogy senki se akadékoskodjon, számolatlanul folyhasson a pénz az építkezésre. A Kisrókus 2000 Kft. számláiba senkinek sincs joga beletekinteni. Ez egy magáncég, na jó, most éppen az állam a tulajdonosa, de az üzleti titok az akkor is üzleti titok. Nincs közbeszerzés, nincs nyilvánosság, nincs elszámolás. Ment is minden rendesen. Csak a nagy lendületben nemcsak az állami, hanem egy magánkézben lévő területet is beparkosítottak. Sőt, ide került a park egyik attrakciója, a Zöld Péter játszótér is. Ki gondolhatott arra, hogy a nagy ünnepi készülődés közepette a magántulajdonos egyszer csak építési engedélykérelemmel áll elő. Olyannyira, hogy a nyár közepén már kész tervekkel jelentkezett a fővárosi tervzsűri előtt. Világra szóló botrány készülődött. Képzeljék el, ahogy a frissen elkészült parkot felássák, a közkedvelt játszóteret elbontják, s ünneplő tömegek helyett újból földmunkagépek lepik el a területet. S mindezt a választások előtt. Országblamázs! A fideszes polgármester észnél volt, megtette azt, amit megtehetett: ideiglenesen építési tilalmat rendelt el. Így egy darabig fennmaradhat a látszat. Természetesen az önkormányzat gondolkodási ideje le fog járni. Színt kell vallani. Vagy megengedi az építkezést, vagy kártalanítani kell a magántulajdonost. A törvény szerint annak, akinek érdekében a rendezési tervet változtatni kell. Megkérdeztük Póta Gyulát, az eredeti rendezési terv előkészítőjét, ő most mit tenne. Póta elmondta: a jelenleg kialakult viszonyokat véglegesnek kell tekinteni. Ha már az állam egyszer úgy döntött, hogy az eredetileg tervezettnél nagyobb parkkal ajándékozza meg a budaiakat, akkor azt két év múlva nem veheti el. Vállalnia kell a döntése konzekvenciáját. Fizesse ki a magántulajdonost, s fogadja el azt is, hogy a Kis Rókus és Fény utca sarka is park marad. „Mi nem gondoltuk – mondta Póta, a korábbi polgármester –, hogy valaha ennyi pénzt szán az állam a Ganz-parkra, ezért csak három hektár parkot terveztünk ide. A kormány végül négy hektár zöldterületet alakított ki. Most már maradjon is meg annak! Az építési tilalom feloldása után az új rendezési tervnek a jelenlegi viszonyokat kell rögzítenie. S remélem, az ÁPV Rt. új vezetésének eszébe se jut, hogy eladja a területet. Remélem, az ideiglenes kiállítás szétbontása után ide költözik majd a Műszaki Múzeum. A színházban továbbra is lesznek előadások, s a Zöld Péter játszótér is a helyén maradhat. Én azon leszek – fűzte hozzá Póta Gyula –, hogy amit egyszer drága pénzen létrehoztak, az emberek örültek neki, az meg is maradjon a lakosság számára. Az emberekkel nem szabad felelőtlenül játszani!”