A Budai Liberális Klub decemberi rendezvényének témája a kormány nyugdíjakat érintő tervei, a magánnyugdíj pénztári és állami nyugdíjrendszer átalakítása, a nyugdíjrendszerek közötti átjárhatóság, a magánnyugdíj-pénztárak államosításának hatása a tőzsdepiacra volt.

Nyugdíjpénztárak

Seres László: A fülkeforradalmárok kormánya a kétharmados többséggel lényegében kiiktatja az úgynevezett második pillért a magyar valóságból, és amit öngondoskodás vagy nyugdíjtakarékoskodás címen majd folytatni lehet, azt majd az önkéntes pénztárak abszolválhatják így vagy úgy, ha őket hagyják dolgozniMit jelent pontosan ez a lépés? Mit jelent a mostani generáció, az aktívak számára? Mit jelent azok számára, akik szorgalmasan dolgoztak egész életükben, és fizették utánuk a járulékot? Mit jelent ez a döntés a jövő generációi számára? Mit jelent azok számára, akik nem tudják, hogyan lépjenek most? Hogy engedjenek-e ennek a zsarolásnak vagy nem. Aki nem a holdon él, hanem itt velünk Magyarországon, azt is látja, hogy ez a kormányzat egy elég intenzív támadást intézett a közjogi berendezkedés ellen, az intézmények ellen, de ugyanígy a piacgazdaság intézményei ellen is. Azt vallom, hogy a legadekvátabb szakkönyv, ami leírja a március óta tartó folyamatokat, de főleg a nyugdíjpénztári döntést, az a Ptk. A legpontosabban talán Dániel Péter ügyvéd fogalmazta meg ezeket az aggályokat –ő az egyik szervezője a legutóbbi tüntetésnek –, azt írja, hogy egyfajta jogi szükséghelyzet, rendkívüli állapot körvonalazódik, mivel a kormány törvénysértő eszközökkel, jogsértő intézkedésekkel próbálja meg államosítani a magánnyugdíjpénztárak vagyonát. Álláspontom szerint, írja Dániel Péter, a magánynyugdíj-járulékok elterelése egyrészt felveti a sikkasztás gyanúját, másrészt pedig az a fajta kényszerítés, amit a kormány képviselői fogalmaznak meg, felveti a zsarolás bűncselekményének megalapozott gyanúját is. Tamás Gáspár Miklós még csatlakozott azokhoz, akik jónak tartják azt, amit a kormány mostanában tesz, azt nyilatkozta TGM a Klubrádióban, hogy ez rizikós lépés, de nem irracionális, és egyik meghívott vendégünk, Mihályi Péter is azt nyilatkozta nemrégen a Napinak, hogy, Shakespeare-t idézve, „őrült beszéd, de van benne rendszer”. Én azt szeretném tisztázni ma este, hogy mi ez a rendszer, ami itt kialakult.

A vendégeink öt-öt percet kapnak arra, hogy a téziseiket vagy a monomániájukat elmondják, lehetőleg azt, hogy szerintük miről szól alapvetően az, ami itt most folyik, tehát mit látnak kulcsfontosságú problémának, aztán, remélem, egymásra is reagáltok majd.

Szerintem kezdjük a kört Juhász Istvánnéval, hogy Ön mit lát a legfőbb problémának. A Pénztárszövetséget ironikus módon úgy hívják, hogy Stabilitás…

Kétmillióan önként csatlakoztak

Juhász Istvánné: Most is azért késtem egy kicsit, mert éppen a holnapi sajtóközlemény anyagát fogalmaztuk… Szeretném előre bocsátani, hogy az a sok levélíró, meg mindenki, aki megkeres bennünket, a Stabilitást valami hatalmas valaminek képzeli el. A Stabilitás egy kétfős apparátus: az egyik vagyok én, a másik meg a titkárnőm. Tehát ez a kétfős apparátus, plusz pedig, természetesen, a pénztáraknál dolgozó pénztári vezetők, azok, akik a segítségünkre vannak ebben a munkában – de 2000-ben, amikor megalakult a Stabilitás, nem arra rendezkedett be, hogy neki kell hárommillió pénztártag érdekeit megvédenie és képviselnie, hanem arra, hogy a kormányzattal való jogszabály-módosításokban egyeztet, szakmai tanácsokat nyújt a pénztáraknak. De amikor október 13-án Orbán Viktor bejelentette, hogy mi fog történni a magánnyugdíjpénztárakkal. körbenéztünk, és nem találtunk egyetlenegy olyan civil szervezetet sem, amely hárommillió pénztártagnak az érdekeit védte volna. Így lett a Stabilitásé ez a nagy feladat, amire mi igazából nem voltunk felkészülve, pláne, hogy közbe még egy elnököt is kellett váltanunk, merthogy az előző elnök az OTP magánnyugdíjpénztárnak az ügyvezetője volt, és az OTP enyhén szólva egy kicsit kivonult mögülünk, miközben nyolcszázezer tagot számlál a pénztára. Tehát mi itt most egy új szerepkörnek próbálunk eleget tenni, és nagyon örülnék annak, hogyha minél több civil csatlakozna ehhez a mozgalomhoz, és együtt próbálnánk védeni a pénztártagok érdekeit. Ezért volt nagyon jó a tegnapi civil tüntetés a Hősök terén, és ezért jók az ilyen találkozók, beszélgetések, ahol egy kicsit ezt az egészet közelebb tudjuk vinni azokhoz, akik vagy tagjai a nyugdíjpénztárnak, vagy érdeklődnek ez iránt a téma iránt.

Meglepetésként ért bennünket, amit Orbán Viktor bejelentett. A Stabilitás pénztárszövetséggel nyáron találkoztunk a nyár folyamán Varga Mihálytól kezdve, a különböző minisztériumoknak azokkal a vezetőivel találkoztunk, akik nyugdíjtémákkal foglalkoznak. Mindenütt gratuláltunk a megválasztásukhoz, és elmondtuk, hogy mi mint magánnyugdíjpénztárak három millió taggal a hátunk mögött, háromezer milliárdos vagyonnal hogyan tudnánk a kormányzati programokhoz csatlakozni. Felajánlottuk, hogy a különböző befektetési lehetőségeket kibővítve akár az infrastruktúrába, akár autópálya-építésbe, idősotthonok építésébe és számtalan olyan programba be tudnánk kapcsolódni, ami a kormánynak is kedvező, és terheket venne le a válláról, nekünk pedig kiszélesítené a befektetési lehetőségeket. Mindenki bőszen jegyzetelt ezeken a nyári beszélgetéseken a kormányzat és a politika oldaláról, de értékelhető válasz nélkül egyszerűen megszűnt ez a kapcsolat, és megtörtént ez a bejelentés. Azóta nem hívtak bennünket sehová és sehol nem hallgatnak meg bennünket, nem kérdezik a véleményünket, tehát gyakorlatilag mindaz, ami itt intézkedésként született, teljes mértékben a pénzügyi szektor háta mögött történt. Matolcsy úrnál jártunk egy öt perces villámlátogatáson – elmondta, mi lesz benne ebben a törvényjavaslatban, amit ma fognak elfogadni, megkérdezte a véleményünket, elnökünk, Bába Julianna néhány szót tudott mondani, aztán megköszönték az ottlétünket és eljöttünk. Utána ott várt bennünket a sajtó, és valójában ott mondtuk el, mit gondolunk erről az egészről.

Tehát az egésznek a lényege az , hogy a kettes pillért teljes mértékben el kívánják lehetetleníteni. Először kiindultak abból, hogy tizennégy hónapra felfüggesztik a tagdíjaknak a pénztárhoz való utalását – itt már nagyon-nagyon félrementek a dolgok, mert azt mondták, hogy az állam többet nem utal. Nekünk viszont az állam eddig sem utalt. A magánnyugdíjpénztári tagok fizetéséből levont összegek kerültek át a pénztárakba az APEH-en keresztül, mert egy központi bevallásbeszedési rendszer került bevezetésre 2007-ben. Itt tehát tényleg az emberek pénzéről van szó, a mi pénzünkről – ez az egyik nagyon fontos dolog, A másik: megszüntették a kötelező belépést a pénztárakba. Ehhez csak két számot mondok: a hárommillió kilencvenezer tagból kettőmillió negyvenkétezren önkéntesen léptek be ebbe a rendszerbe. Megint egy óriási tévedés, amikor azt mondják, hogy ide az emberek kötelező jelleggel be lettek hozva – a maradék egymillió valóban már a kötelező belépés hatására jött be ebbe a rendszerbe.

Az idei évben, 2010-ben eddig kétszázötvenegy milliárd forintos nyereséget értek el a pénztárak a befektetéseiken. Valójában folyamatosan növekedett a pénztári vagyon, kivéve 2008-at – ezt mindig is elismertük – négyszázhúsz milliárdos veszteség volt 2008-ban, de hát mindannyian tudjuk, hogy 2008-ban minden befektetésen óriási veszteség volt. 2009-ben a négyszázhúsz milliárd veszteséget négyszázötvenkilenc milliárd eredménnyé sikerült változtatni, tehát egy év alatt megfordítottuk annak az egy rossz évnek az eredményét. És még egyetlen dolog: a visszaléptetés a tb-rendszerbe. Ezzel sem lenne semmi baj, amennyiben ez valóban szabad választás eredménye lenne, és aki úgy gondolja, hogy vissza szeretne lépni, az léphessen vissza.. Ez a lehetőség tavaly is megvolt az ötvenkét év felettieknek – százhuszonkétezerből csak hatvannégyezren döntöttek így, tehát a fele akkor is itt maradt, és kitartott a magánnyugdíjpénztári rendszer mellett.

Jelenleg öt beadványunk van az alkotmánybíróságon. Beadtuk először az első törvényekre, aztán, mikor kihozták, hogy az alkotmánybíróság csak az emberi méltósággal kapcsolatosan foglalhat állást, átírtuk az anyagot és beadtuk az emberi méltóság megsértésére vonatkoztatva, aztán kértük a sürgősséget Az asztalomon van a hatodik beadvány, abban a percben, amint kihirdetik, beadjuk –. tehát erre a ma még meg sem szavazott törvényre már készen van az alkotmánybírósági beadványunk. Ezen kívül léptünk az Európai Unió felé. Barrosónak kétszer írtunk, még nem válaszolt; írtunk az alelnökének, írtunk olyan európai uniós bizottságok vezetőinek, akik az emberi méltósággal, az emberi jogokkal, jogi ügyekkel foglalkoznak, ott is kértük a segítséget, kértük, hogy európai uniós ombudsmant nevezzenek ki Magyarországra, aki felülvizsgálja a magyar nyugdíjrendszer ügyeit és ezeket a folyamatokat. A tüntetéseket nem mi szervezzük, azt a civilek szervezik, de állampolgárként mi is ott vagyunk a rendezvényeken. Ha pedig most ezt a törvényt elfogadják, ma reggel vittük el a köztársasági elnök úrnak a levelünket, amiben kértük (nevetés) – nagyon szép levél, öt oldalban megfogalmazva, miért ne írja alá ezt a jogszabályt. Lesz egy akciónk, amit hamarosan az interneten is olvashatnak, és ahhoz mindannyian csatlakozhatnak.

S. L.: Simonovits András azért érdekes mint közgazdász, mert ő annak idején nagyon erősen ellenezte, hogy Mihályi Péterék bevezessék ezt a bizonyos tőkefedezeti pillért, ma viszont nagyon határozottan ő is, ahogy Orbán Viktor mondja, szabadságharcot folytat.

Gazdagok adócsökkentését fedezik a nyugdíjvagyonnal

Simonovits András: Igen, én láttam ebben a három pilléres rendszerben egy csomó gyenge pontot, de most nem erről szeretnék beszélni, hanem arról, miért volt szüksége Orbánnak erre a döntésre, mert erről ők nem igazán beszélnek. Azt füllentik, ők soha nem hazudnak, de füllentenek, kommunikációs túlzásokat követnek el, hogy megmentik a nyugdíjrendszert az összeomlástól. Most emlékeztetnék arra: tavasszal a választás előtt azt mondták, a nyugdíjrendszer rendben van, nem akarnak se svéd nyugdíjrendszert, se semi más változtatást bevezetni.

Az igazi ok, hogy ők a fejükbe vették: a személyi jövedelemadókat, különösen a gazdagabbakét, illetve a vállalati nyereségadót jelentősen csökkentik. Én nem jöttem rá, mi az oka ennek a döntésnek, hát, mondjuk, megígérték – egy csomó dolgot megígértek, nem tartották be –, de az biztos, hogy ez több száz milliárdos rést üt a költségvetésen. Az igaz, hogy a három millió magánpénztártag saját maga utalja át a járulékát az APEH-en keresztül az általa választott magánpénztárnak. De az is tény, hogy ugyanennyi pénzt –háromszázhatvan milliárd forintot – át kellett volna utalni a jelenlegi nyugdíjasok számára, mert ennyi hiányzik a felosztó kirovó rendszerből. Ez eddig is így volt, az állam kipótolta a nyugdíjkassza hiányát, ha a járulékokból nem folyt be elég pénz. De Orbánék nemcsak azt csinálják, hogy megszabadulnak ettől a háromszázhatvan milliárdos tehertől, tizennégy hónapig, ahogy azt először bejelentették, hanem belenyúlnak a mézesbödönbe, a háromezer milliárdos hatalmas vagyonba. Már jövőre kiveszik az egyhatodát, és elköltik a folio kiadásokra. Felélik a jövőt. Nem fogja a személyi jövedelemadó, a vállalati jövedelemadó csökkentése a gazdaságot úgy dinamizálni, ahogy ők gondolják, sőt, lehet, hogy a megnövekedő kamatterhek az egészet elsöprik. Egy példát mondok: a múlt héten az állampapírhozamok, de a hosszú távú befektetések kamata is, amit a bankok fizetnek, évi hét százalékról évi nyolc százalékra növekedtek, és még nem tudjuk, hol áll meg – tehát már látszik, hogy ez a politika nagyon veszélyes. Orbán Viktor egy könnyelmű pillanatában maga is elismerte, hogy a kudarc nincs kizárva.

Adómorálrombolás

Mihályi Péter: Azt gondolom, hogy mindannyian, akik követjük az elmúlt hónapok eseményeit, tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy milyen pártállású vagy meggyőződésű emberek vagyunk, azt hiszem, abban egyetérthetünk, hogy nagyon rosszul kormányoz a Fidesz. Kapkodás folyik; a tegnap bejelentett intézkedések mára már nem érvényesek, a nyugdíjnál ezt végig lehet vezetni, de az összes többiben is, gondolok itt a svájcifrank-hitelesek megmentésére és egyebekre. Ez egy nagyon súlyos tanulság, mert az elmúlt nyolc év után az ország jelentős része, beleértve a liberálisokat és a baloldali köröket is, úgy gondolták, hogy borzasztóan kormányoz a szociálliberális koalíció, és ennél csak jobban lehet kormányozni. Kiderült, hogy rosszabbul is lehet kormányozni, most itt a bizonyíték. És akkor még nem beszéltem arról az egyáltalán nem elvetendő és lebecsülendő esélyről, hogy az alkotmánybíróság helyt fog adni ezeknek a panaszoknak, ami a nyugdíjrendszer meg az igazság szempontjából nagyon jó, de egy elképesztő alkotmányos válság fog előállni, ha az alkotmánybíróság az összes törvényt visszavonja, az egész költségvetés romjaiban fog heverni, és beláthatatlanok a következmények.

Ha az ember figyeli Matolcsy Györgyöt, vagy pláne Orbán Viktort és az elmúlt években megfogalmazott gondolatait, akkor teljesen világos, hogy itt egy piacellenes, Nyugat-ellenes, modernizációellenes, kultúraellenes, nőellenes világnézetnek a megtestesülését látjuk. Nagyon nagy baj, hogy az ország felelős vezetői ilyesmit gondolnak és ilyesmiket mondanak az embereknek, akik maguk is hajlamosak ezeket a dolgokat maguktól is így gondolni. Az ország lakosságának jelentős részétől egyáltalán nem idegen ez a kisgazda, árvalányhajas gondolkodás, és ez mostanság folyamatosan megerősítést nyer a kormányzat részéről. Azt gondolom, hogy ez nagyon nagy gond.

És van egy harmadik nagy baj, ami közvetlenül ehhez a nyugdíjreform-tragédiához kapcsolódik. Itt csak zárójelben jegyzem meg, hogy a Fidesz az elmúlt tíz évben folyamatosan azt kommunikálta, nem kell reform, a társadalomnak elege van a reformból, egészségügyi reform se kell, oktatási reform se kell, semmilyen reform nem kell, ezek után létrehoz egy nyugdíjreform elnevezésű alapot, ahova ezt a hárombilliót be akarja söpörni. Én azt mondom, nem is cinizmus, hanem végiggondolatlanság és kapkodás ez az egész.

Az elmúlt nyolc év kritikái, társadalmi elégedetlensége során kialakult a magyar lakosságban egy amúgy is meglevő, megerősödő ellenérzés mindenfajta állami tevékenységgel, például az adózással kapcsolatban. Tudjuk, hogy össznépi adócsalás folyik ebben az országban, ezernyi példát tudunk mondani, ami aztán az utolsó időszakban átterjedt olyan területekre is, mondjuk, mint a BKV. Nem vesznek jegyet az emberek. Statisztikailag ezek a vállalatok követik a jegyeladást nemcsak Budapesten, vidéken is, az elmúlt másfél évben meredeken zuhant a jegy- és bérleteladás, emögött nem nagyon lehet mást feltételezni, mint azt a fajta mentalitást, hogy „ezeknek én miért vegyek jegyet?”. Ez minden országot kormányozhatatlanná és működésképtelenné tesz. Bizonyos értelemben a kétharmados fülkeforradalom adott volna egy esélyt arra, hogy ebben egy katartikus változás történjen, tehát az emberek azt mondják, na, ezt a kormányt már szeretjük, ez tök jó, ennek már fogunk adót fizetni, Szlovákiából hazahozzuk a gépkocsit és bejelentjük Budapesten, és veszünk BKV-jegyet. De ez a mostani történés porig rombolja ezt a fajta lehetőséget, és tovább züllik le a magyar társadalom az állammal szembeni elégedetlenség és tagadás útján, ami tényleg működésképtelenné teszi ezt az országot, a jövőre is, és nagyon hosszú időre is. És már rég senki nem fog emlékezni arra, hogy ki volt Orbán Viktor, ki volt Matolcsy György, harminc év múlva, és még mindig az a mentalitás lesz az emberekben, hogy a nyugdíjjal az állam svindlizik, abban nem lehet megbízni, ez ugyanolyan mélyen be fog az emberekbe beivódni, mint mondjuk a téeszesítési kampány.

A nyugdíjpénztárakkal együtt bedől a tőkepiac is

S. L.: Szalay-Berzeviczy Attilát a szervezők azért hívták meg, mert a magánpénztárak elég szervesen kapcsolódnak a hazai állampapírpiachoz, kötvényekhez. Én főleg arra lennék kíváncsi, hogy ezzel most mi a helyzet? Mi a helyzet akkor, ha az egyik fő ideológiai csapásirány a kormányzat részéről az, hogy azért kell lecsapni erre a szektorra, mert, ugye, eltőzsdézték ezek a szemétládák a kisemberek pénzét – másrészt meg az egyik kifogás az volt, hogy a magánnyugdíjpénztárak életképességének aláásása megfosztja az intézményeket attól a pozitív szereptől, amit a magyar piacok fejlődésében játszanak. Ez tényleg ilyen pozitív-e, ez a szerep, vagy ez Brüsszelből máshogy látszik?

Szalay-Berzeviczy Attila: Ott folytatnám, ahol Péter abbahagyta, és azzal egészíteném ki, hogy egy ország politikusi garnitúrája nem lehet nem lehet se jobb, se rosszabb, mint az a nép, ahonnan szocializálódik. Ez bármennyire szomorú, amilyenek vagyunk, olyanok a politikusaink, és ezt jól megmutatja a kormánynak a jelen pillanatban is kétharmados támogatottsága is. Ha viszont ez az állítás igaz, már pedig, sajnos, igaz, az az én véleményem, hogy a Fidesz pontosan ott folytatja, ahol az MSZP–SZDSZ páros abbahagyta. Kicsit másképpen, de nagyjából ugyanarról szól a történet, Magyarország politikai elitje felelőtlenül bánik az országgal, az ország vagyonával, az ország értékeivel, pont azért, mert ez tetszik az őket hatalomba szavazó embereknek. És mindegy, hogy szociknak, liberálisoknak vagy Fidesznek hívjuk őket, ez, sajnos, alapjában véve a fő irányt nem módosítja. A szoclibek eladósították a külföld felé az országot, mert meg akartak felelni a választói kívánalmaknak, különféle transzferek, kedvezmények, előjogok osztogatása árán. Mire a Fidesz hatalomra jutott, ezek elfogytak, a külföld sorompót tartott, a Lehman Brothers összeomlása után pedig ez főleg igaz volt. Innentől kezdve a rendszernek működnie kell tovább, mert az emberek éhesek. Ezért a Fidesz kénytelen az országhatárokon belül forrást találni ahhoz az osztogatáshoz, aminek folytatódnia kell, hisz ez tetszik a magyar népnek. És mi van? Vannak nagyvállalatok, amelyeknek profitjuk van, tartalékaik, fölhalmozott eredményük, és nem utolsó sorban van egy nyugdíjrendszerünk, amelyben vannak tartalékok. Ezt fel fogjuk most élni, erről szól ez a játszma, és utána érünk el ahhoz a ponthoz, amikor majd jön az igazi váltás Magyarország életében, amikor rájövünk arra, hogy az út, amit a politikusaink az elmúlt húsz évben folytattak, vakvágányra vitt minket; az az életmód, amelyet élt Magyarország, enyhe kifejezés, hogy leszakadáshoz vezetett az európai unión belül. A probléma az, hogy soha az elmúlt húsz évben, bármilyen színű politikai elitünk is volt, soha nem értette meg, mire jó a tőkepiac? Mi értelme a pénzügyi rendszernek? Ez a 90-es évek elején érthető volt, hiszen egy olyan politikai elit került be a parlamentbe, a kormány közelébe, amely a szocializmusban nőtt fel, és nem a Wall Street Journallal kezdte a napot, és nem a CNN-t meg a CNBC-t nézegette reggelente. Az a baj, hogy az elmúlt húsz évben sem változott ez soha, soha nem értették meg, hogy a tőzsdének mi szerepe van egy gazdaságban. Nem értette meg se Gyurcsány Ferenc, se előtte Medgyessy Péter, se Horn Gyula, se Orbán Viktor soha, hogy miért elengedhetetlen egy tőzsde az életünkben, és miért van az, hogy a világ legfejlettebb, legütősebb országai mind rendelkeznek fejlett tőkepiacokkal és növekvő tőzsdékkel. Arról, hogy piacokat kell szerezni, új erőforrásokkal gazdagítani a saját országunkat. Ehhez viszont már nem reguláris seregek kellenek, hanem vállalatok. Erről szólnak az akvizíciók, erről szól a globális vállalatok térhódítása a világban, és ehhez kellenek a tőzsdék. A tőzsdék fegyvergyárak, amelyek felkészítik és felfújják olyan méretűvé azokat a vállalatokat, amelyek tudnak, képesek helytállni a nemzetközi versenyben. Egy nemzeti vállalat terjeszkedése egyrészt az adott nemzet kultúrájának a legjobb továbbvivője, másrészt pedig forrásokat hoz a központba, legegyszerűbb formában ezt nevezzük osztaléknak. Munkahelyeket teremt. Új piacokat nyit meg, amellyel itthon lehet új munkahelyeket teremteni. Ebben mi alulteljesítünk. Nem sok vállalatunk van, ami világhírű, még kevésbé olyan, amellyel harcba lehet indulni, Mégis vannak, amelyek a régióban sikereket értek el. Ezek mind, kivétel nélkül, tőzsdén jegyzett vállalatok. A tőzsdén viszont keresletre van szükség ahhoz, hogy egy vállalat felértékelődjön; ahhoz, hogy részvényforgalom legyen, muszáj, hogy kereslete legyen. A keresletet pedig vagy külföld vagy belföld, jobb esetben mind a kettő teremti elő. Nálunk eddig a külföldi kereslet volt, a külföldi befektetők húztak hasznot azokból a sikerekből, amelyeket a MOL, az OTP, a Richter Gedeon az elmúlt tizenvalahány évben a tőzsdei bevezetését követően elért. Mikor létrejöttek a nyugdíjpénztárak, az orosz válság következett, agyoncsapta az akkori hirtelen lelkesedést a részvények iránt, és onnantól kezdve a magyar nyugdíjpénztári rendszer beült egy állampapír-pozícióba. Ez az, ami miatt tőzsdeelnökként kritizáltam a nyugdíjpénztárakat, s ez az, amiért fontosnak tartottam a nyugdíj-előtakarékossági számla bevezetését, mert egyszerűen versenytársat kellett találni a nyugdíjpénztáraknak, hogy kimozdítsuk őket abból a passzív befektetési politikából, amiben töltötték azokat a fontos éveket, amikor a világ tőkepiacai szárnyaltak. A BÉT akkor sokat foglalkozott azzal, hogy lehetne a nyugdíjpénztárak vagyonát jobban aktivizálni a magyar tőkepiacon, hisz szüksége van a magyar vállalatoknak a tőkebevonási lehetőségekre. Egy közepes vagy egy feltörekvő magyar vállalat nem számíthat arra, hogy felkelti majd a Wall Street izgalmát a magyar papírok iránt, amelyekben nincs elég likviditás. Kell, hogy legyen egy vállalat elég méretes ahhoz, hogy észrevegyék őket Canary Wharfon vagy a Wall Streeten. Amikor ez nincs, amikor az angolszász megtakarítások nem állnak még rendelkezésre egy feltörekvő magyar vállalat növekedéséhez, akkor van bizonyos szükség a hazai befektetőkre. A hazai befektetők pedig minden normális országban, piacgazdaságban elsősorban a nyugdíjpénztárak. Hisz ott van olyan mértékű lakossági megtakarítás felhalmozva, amely utána üzemanyagként jelentkezik ezeknek a hazai vállalatoknak a növekedésében. Ha a tőkepiacunkból, pontosabban a nyugdíjrendszerünkből ezt a fontos pillért, a nyugdíjpénztárakat kiütjük, akkor gyakorlatilag a magyar tőkepiacnak vége. Hosszú távon mindenképpen. Ha nincsen magyar tőkepiac, akkor nincs esély, hogy újabb magyar MOL, OTP, Richterek nőjék ki magukat a sorból, amellyel elkezdünk hódítani, és amellyel új munkahelyeket tudunk teremteni, és amellyel Magyarországnak tudunk gazdasági dicsőséget szerezni, meg nem mellékesen osztalékot és adóbevételt a költségvetésnek. Ha pedig ez nincs, akkor végérvényesen alulmaradunk abban a gazdasági küzdelemben, amely jellemzi a globalizált világot.

Egyértelműen magántulajdon, amit most elvesznek

S. L.: Egy nagyon fontos vita zajlott az elmúlt napokban: Rogán Antal, illetve a mostani Heti Válaszban Lánczi András politológus úgy érveltek, idézem: „a magánnyugdíjpénztár-rendszerben felhalmozott pénz valójában nem is magánvagyon volt, hanem az állam pénze, nem rendelkezhettünk szabadon ezek felett a pénzek felett.” Viszont ott van például Sólyom László, meg ott van két alkotmánybírósági határozat, egy 95-ből, egy pedig 2003-ból; az alkotmánybíróság 2003-ban úgy rendelkezett, hogy a tulajdonhoz való alkotmányos jog védi magánnyugdíjpénztári tagok befizetéseit. Ezzel együtt sokan megkérdőjelezik, hogy ez tényleg magántulajdon-e. Tehát beszélhetünk-e lenyúlásról egyáltalán, vagy lopásról?

Sz.-B. A.: Abszolút magántulajdon, hiszen kivonatot kapunk erről az állományról, ha másként nem, éves szinten, névre szóló kivonatot. Látjuk, hogy mekkora pénzösszeg van hozamokkal együtt a számlánkon. Ez innentől kezdve nem kérdéses. Az én fizetésemből vonják le, egy nevem alatt futó számlán van jóváírva, és én vagyok jogosult rá, hogy fölvegyem, vagy az én utódaim örökölhetik.

J. I.: Az, hogy magántulajdon-e, én erre egyértelműen azt mondom, hogy a törvény ezt leírja, erről nem kell vitatkozni, most utólag mindenféle ideológiát meg egyebeket belemagyarázni, megvan a magánnyugdíjpénztárról szóló törvényben, hogy ez a tagnak a tulajdona, erre harmadik személy semmiféle igényt nem tarthat. És ezt a passzust nem változtatták meg. Mióta törvény van és magánnyugdíjpénztár, úgy szól, hogy ez a tagoknak a vagyona. És teljesen egyetértek azzal, amit Attila elmondott, hogy erről nekünk ad számot a magánnyugdíjpénztár, mi viseljük a kockázatát a pénztári befektetéseknek, mert hogyha jól tevékenykedik és hozamunk van, ez a mi nyugdíjvárományunkat növeli, ha pedig veszteség van, akkor pedig, sajnos, a miénket csökkenti, hiszen azt tudjuk, hogy a pénz- és tőkepiacon vannak ezek az eszközök befektetve, amiket a magánnyugdíjpénztár kezel. Az, hogy ez magánnyugdíjpénztári tulajdon és magántulajdon, szerintem nem képezi e pillanatban vita tárgyát a törvény alapján. Én tizennégy évig dolgoztam a felügyeleten, nekem a törvény betűje mindig szent volt, az volt a dolgom, hogy betartassam, és pont ezeket a nyugdíjpénztárakat ellenőriztem. Ezt kellett rajtuk számon kérni, hogy ami a törvényben van, azt tartsák be.

Nagyon keveset beszélünk róla, én mostanában az előadásomba már bele szoktam tenni, csak figyelemfelhívásként, hogy a magánnyugdíjpénztári pénzünk, az majd valamikor hogyan lesz a mi nyugdíjunknak a része. A valamikori nyugdíjunknak a hetvenöt százalékát kaptuk volna az államtól, és az e fölötti részt, legyen az huszonöt százalék, huszonnyolc vagy huszonnégy vagy akármennyi, azt pedig a magánnyugdíjpénztártól. Vagyis, amikortól a magánnyugdíjpénztárak elkezdenek szolgáltatni, ez 2013 környékére tehető, onnantól kezdve az államnak a terhei elkezdenének csökkenni. Onnan már nem száz százalék nyugdíjat kell az álamnak fizetnie annak, aki magánnyugdíjpénztárból is kap nyugdíjat, hanem csak hetvenötöt. Ott jön majd be annak a fajta befektetésnek a haszna, amit mi a pénztárba fizettünk. Elkezd az államnak hasznot visszatermelni, mert kevesebbet kellene nyugdíjra kifizetnie.

15 éven belül már több mint 500 ezer magyar állampolgár, aki majd nyugdíjba vonul, már csak hetvenöt százalékos évi nyugdíjat kapott volna, és a többit a magánnyugdíjpénztártól kellene megkapnia. Tehát ez az, amit most nem gondolunk végig, vagy nem gondolnak végig azok, akik ezeknél a törvényalkotásoknál gombokat nyomogatnak. Ami most befektetés, az hosszú távon már elkezdene megtérülni. Tulajdonképpen van itt hárommillió nyolcszázezer-négymillió dolgozó állampolgár, és három millió kilencvenezer ebből a magánnyugdíjpénztári tag. Tehát gyakorlatilag nem olyan nagyon nagy az a hányad, aki csak tisztán az állami tb-től kapná a nyugdíjat hosszú távon.

Radikálisan csökkeni fog az állami ellátás

M.P.: Az elmúlt hónapokban kevésszer hangzott el, hogy a magánnyugdíjpénztáraknál felhalmozott pénzünk még sokkal inkább a mi pénzünk, mint a bankszámlán levő pénz, a jogszabály ezt jobban védi. Tehát, ha valaki bűncselekményt követ el és a bíróság jogerősen elítéli, akkor a bankszámlájáról le fogják venni a pénzt. Ha valaki nem fizeti például a tartásdíjat, a bankszámlájáról le fogják venni a pénzt. A nyugdíjszámláról nem lehet, bűncselekmény esetén sem, tartásdíj esetén sem, a jogszabály úgy van megalkotva, ez olyan erősen a magánszemély pénze. Azt hiszem, azért ez lényeges, mert a napokban ez a kérdés többször előjött, és nyilván elő is fog még. Egy dolgot még hozzátennék, amiről szintén nagyon kevés szó esett, pedig nagyon lényeges. Az a fajta tb-nyugdíj, amelyről mindannyian tudunk és amelyről mindannyiunknak tapasztalása van, ma úgy működik, hogy ha valaki az átlagkereset körüli összeggel és negyven évi munkaviszonnyal nyugdíjba megy, mondjuk, most december 31-én, és ilyen ismerőse mindenkinek van, azok az emberek átlagosan arra számíthatnak, hogy az utolsó nettó fizetésüknek körülbelül a nyolcvan százalékát megkapják tb-nyugdíjban. És tulajdonképpen az Orbán-kormány anélkül, hogy ezt kimondaná, erre a tényre alapozza az embereknek a bizonyos értelemben kétségtelenül meglévő bizalmát, hogy hát azért az állami nyugdíjjal nincsen semmi baj, nagyon sok embernek van olyan ismerőse, aki most megy nyugdíjba, és tulajdonképpen tisztességes nyugdíjat kapott. A számok azt mutatják, hogy ha semmi sem történne most, akkor is kb. öt-tíz év múlva ez a bizonyos helyettesítési ráta lemenne nyolcvanról kb. hatvanra. Egyszerűen azért, mert demográfiai oka van ennek a dolognak, ezt mindannyian tudjuk: nincs annyi dolgozó ember, és nem is lesz. Ha pedig ez a fajta nyugdíjrendszer-átalakítás most végbemegy, amiről most van szó, akkor még ez a hatvan százalék sem lesz hatvan százalék. Ez az, amiről a kormány nem beszél. A kormány azt az illúziót kelti, hogy aki ottmarad úgymond a tb-rendszerben, az továbbra is ugyanolyan nyugdíjat fog kapni, mint most. Nem. Ez teljességgel kizárt. Arra kell számítania mindenkinek, aki tíz, húsz évvel vagy még később megy nyugdíjba, hogy nem lesz a mai nyolcvan százalékos helyettesítési rátája, ennél lényegesebben alacsonyabb lesz, és ha megtörténik az, ami valószínűleg meg fog történni, hogy a második pillérből sokan visszakerülnek az elsőbe, akkor ez tovább rontja az ott lévők helyzetét, meg azokét is, akik abban a hiszemben lépnek be, hogy ugyanolyan lesz a nyugdíjuk. Tehát itt nagyon nagy baj van hosszú távon. Hogy miért csinálja ezt a kormány? Teljesen világos, hogy egyáltalán nem érdekli őket a hosszú táv, egy kockázatos játékot játszanak, mindent egy lapra tesznek fel, és azt gondolják, hogy ha ezt a háromezer milliárdot beseprik, ezt befektetik, osztogatják, akkor elindul a magyar gazdaság …

S. A.: A Fidesz gazdaságpolitikája teljesen nevetséges, és a most csődbe ment mintákra épül. Most hallottam belső forrástól, hogy Matolcsy negyvenezer új lakást akar építeni, ettől reméli a gazdaság dinamizálását. Teli van Magyarország is kiadatlan lakásokkal, és kell tudni, hogy Írország és Spanyolország pont a lakásépítési boomba bukott bele. Mert azt tudni kell, hogy normális ember nem vesz két-három autót, de két-három lakást nyugodtan lehet venni, hogy ha azt hiszem, hogy fölmegy a lakásom ára a kétszeresére tíz év alatt, és nem az infláció miatt, mert már nincs infláció, hanem reálértékben. Akkor ingyen építem a második lakást. És pont ezek okozták ezeknek a mintaországoknak a bukását. Tehát tényleg nagyon veszélyes politikát folytat a Fidesz. Én nagyon pesszimista vagyok olyan értelemben, hogy nem hiszem azt, hogy az Alkotmánybíróság el tudja törölni ezeket a törvényeket. Tegyük fel, hogy eltörölné, akkor másnap a kétharmados többségre hivatkozva a Fidesz eltörölné az egész Alkotmánybíróságot., De ha mégis a magyar nép, a hárommillió pénztártag megmakacsolná magát, Orbán Viktornak kell az 530 milliárd forint, hogy ha ő ezt nem tudja elérni, akkor le kellene mondania március 1-jén, a Fidesznek új kormányfőt kellene választania. Ha egy új kormány megígéri, hogy visszaadja a jogot – hiszen nem nyugdíjat kell még, csak a jogot –, akkor Orbán Viktor elveszti a választást, és ezt ő nem engedheti meg magának. Magunk között tehát, én úgy érzem, hogy egy utóvédharcot folytatunk, és csak az az eredménye, hogy Orbánt Viktort provokáljuk. De mindenkit bátorítok a provokációra.

S. L.: Az teljesen irreális, amit Orbánék feltételeznek, hogy a 16 százalékos szja tényleg meglendítheti a gazdaságot, és hogy ez a nyugdíjtömeg lehetne az ára annak, ami aztán hosszú távon visszatérülhet?

S. A.: Én, mint módos ember, ellenzem, túl kedvező nekem, nem is merem megmondani, hogy nekem ez évente milyen komoly bevételt jelentene egy ilyen adó. Nekem, ha a létem határozná meg a tudatomat, akkor ez lenne a legjobb rendszer. Komolyra fordítva a szót, Kelet-Európában majdnem az összes átmeneti ország bevezetette az ilyen adót, Lengyelország is majdnem hasonlót működtet, és Szlovénia áll ellen egyedül. Csehország és Szlovákia is. Működik, de nem tudom, hogy viselik el a szegények; Szlovákiában voltak is éhséglázadások. De tudni kell, hogy hatalmas tartalékok voltak ezekben az országokban, például az élelmiszer áfáját fel tudták emelni 6 százalékról 19 százalékra. Nálunk a 18 százalékot hova emelnénk? Az a baj, hogy ez a jóléti állam tényleg túl nagy, én ezt sokáig elfogadtam, de belátom, nem lehet, a cseh szintre vissza kellene menni, még az sem rossz, a szlovákot rossznak találom. De Orbánék, hacsak februárban ki nem jönnek valami komoly megszorítással, mint például a Mádi László által említett vagyonadó, ingatlanadó – én ezt nehezen tudom elképzelni. Azt hiszem, hogy ők most négy könnyű évre számítanak, és azt gondolják, hogy majd a választási körzetek átírásával meghosszabbíthatják az uralmukat akkor is, ha rossz gazdaságpolitikát folytatnak.

Sz-B. A.: Nem mernek szembeszállni a szavazóikkal. Mert az lenne a politikai bátorság, nem az, hogy megadóztatjuk a vállalatokat, meg elvesszük, amit néhány törvénymódosítással el tudunk venni. Az a politikai bátorság, amikor odaállunk a szavazók elé, és azt mondjuk: elég az ingyenélésből, elfogadhatatlan, hogy a lakosság egynegyede járul hozzá a tb-terhekhez, de a lakosság nagyobb része elment, és leszavazta, hogy még a 300 forintot se szeretné befizetni. Ezek azok a problémák, amikor negyven évesen elmehetnek a rendőrök meg a fegyveres testületek tagjai nyugdíjba, mások pedig sokkal hosszabb ideig kényszerülnek emiatt dolgozni. Sok ilyen társadalmi igazságtalanság van, és teljesen mindegy, milyen színű volt a kormány, a frakciója a parlamentben sosem támogatta, mert a rövid távú politikai haszon és a hatalomban maradás mindig felülírta az ország hosszú távú érdekeit. És ez a lényeges. Aztán hogy ennek a végén mi a szerepe a sajtószabadságnak meg az alkotmánynak, az szomorú dolog, de ez egy húszéves folyamat eredménye, nem az elmúlt százvalahány napnak. Ami pedig a nyeszt illeti, azt akarom csak hozzátenni, hogyaki megkérdőjelezi a nyesz létjogosultságát, az megkérdőjelezi az önkéntes nyugdíjpénztári rendszer létjogosultságát, hiszen ugyanaz, hiszen az önkénteseknél vagyonkezelők fektetik be a megtakarításainkat, a nyesznél pedig mi magunk. Ha pedig az önkéntes nyugdíjpénztári rendszert megkérdőjelezzük, akkor hazavágjuk az öngondoskodást, és ott vagyunk ahol a Fidesz ma.

S. L.: Milyen hatással lehet a nyugdíjrendszerre a Lengyelországgal kapcsolatos európai döntés, ahol engedték beszámítani a nyugdíjpénztári vagyon a költségvetési hiányba?

M. P.: Azt tudni kell, hogy az Európai Unió a nyugdíjrendszer ügyét, hasonlóan az egészségügy kérdéséhez, nemzeti hatáskörben tartja, és ez azért van, mert a 27 tagországnak az a véleménye, hogy Brüsszel ebbe ne szóljon bele. Különösen a nagy országok tartják így. Ilyen értelemben tehát az EU vezetői szükségszerűen nagyon óvatosan fogalmaznak, és így is fognak a jövőben is, mert ehhez az EU-nak tulajdonképpen kevés köze van. Az a kérdés, ami az elmúlt években – mert ez nem egy új téma – borzolta a kedélyeket, hogy azt a bizonyos deficitet, ami a magánnyugdíjpénztárak működése miatt van, hogy számolja be. Most, amikor az EU-ban Magyarország és Lengyelország és mások valamit kértek, akkor az Unió, teljes mértékben politikai alapon, két okból támogatta a lengyeleket. Egyrészt, mert Lengyelország nagy ország, Magyarország pedig kis ország, és mivel ez a jövőben is így lesz, érdemes lenne megtanulniuk a kormányoknak, hogy a nagy országoknak több szavuk van az Európai Unióban, mint a kis országoknak; a lengyeleknek konkrétan négyszer annyi. A másik ok, hogy a lengyel kormány az európaiaknak az egyik legerőteljesebb támogatója, és legjobb tanulója, éltanulója, olyan politikai és gazdasági intézkedéseket hoz, amelyekkel az EU vezetői egyetértenek. Szemben a jelenlegi magyar vezetéssel, amelyik folyamatosan az EU ellen nyilatkozott és nyilatkozik már több évre visszamenőleg, tehát ilyen értelemben példát is akartak statuálni. És ezt meg is tették. De ennek tényleg csak rövid távú jelentősége van, alapvetően nem változtat a dolgokon.

Értékválasztás kérdése, nem matematika

S. L.: Mit jelent az, hogy aki mégis itt akar maradni a magánpénztári rendszerben, az elveszíti, az elveszítheti az állami nyugdíját?

J. I.:  Nagyon alaposan meg kell fontolnia mindenkinek, hogy maradjon-e a magánnyugdíjpénztári rendszerben, mert ugyan a szerzett jogokat nem veszti el, de új szolgálati éveket nem szerez, és a továbbiakban szerzett jövedelme, keresete már nem számít be a tb-nyugdíjba. Szeretném felhívni mindenkinek a figyelmét egy érdekes kis passzusra, amit jól eldugtak azért ebben a törvényjavaslatban, hogy még vár ránk öt kormányrendelet, minimum, amiről fogalmunk sincs, hogy mit tartogatnak.Ezekben bármi lehet. Tehát még bármi megváltozhat, az előző szerzett jogoknak a beszámításával kapcsolatosan is ezekre kötelességünk felhívni a figyelmet. Ennyi ismeretalappal nem lehet felelős döntést hozni. Ezért is erkölcstelen ez az intézkedés sorozat.

Egy másik kérdésre válaszolva: ha tőlem valaki most azt kérdezi, hogy most ennyi a keresete és ennyi évet dolgozott és ennyit fizetett már, ennyi van az egyéni számláján, mindenféleképpen csak azt tudnám tanácsolni, hogy a továbbiakban az, hogy marad-e a magánnyugdíjpénztári rendszerben, az nem egy matematikai feladvány. Készíteni fogunk kalkulációkat, mert tömegnyomás van rajtunk, hogy legyen kalkuláció, lesz kalkuláció és lehet rajta számítgatni, és már most előre mondhatom, hogy túlnyomó többségében, nagyon pici különbséggel az fog kijönni, hogy ilyen feltételek mellett nem érdemes, matematikailag nem érdemes a magánnyugdíjpénztári rendszerben maradni. Viszont amit mondunk, az az, hogy matematikailag ugyan nem, de értékválasztás szempontjából igen érdemes a magánnyugdíj rendszer mellett állástfoglalni. Mindenkinek a saját értékválasztásán múlik, hogy hisz-e a állami társadalombiztosítási rendszerben, hogy fog-e innen nyugdíjat kapni húsz, harminc vagy negyven év múlva. Vagy pedig az öngondoskodásban hisz., és hisz abban, hogy az az övé, ami az egyéni számláján van, hogy vár még ránk valamikor egy jobb időszak, egyszer majd valamelyik kormány idején, amikor adott esetben azok, akik a magánnyugdíjpénztári rendszerben maradtak, majd vissza fogják szerezni a társadalombiztosítási rendszerből a őket megillető jogosultságukat. Igazából én azt hiszem, hogy ezt a kérdést így lehet feltenni, most nem feltétlenül számolgatni kell. Számítás alapján talán azoknak tanácsolnám, akiknek kevés idő van hátra a nyugdíjig, magas jövedelmük volt és jelentős összeg van az egyéni számlájukon, hogy nekik mindenféle képpen megéri bentmaradni a magánnyugdíjpénztárakban. Már nagyon sok a szerzett jogosítványuk van, ezek alapján tb-nyugdíjat mindenképpen fognak kapni, és a nagy egyéni számlájájukat pedig vagy egy összegben, vagy ha egyszer lesz járadéktörvény, annak alapján felvehetik, plusz az örökösödési lehetőségeket megőrzik.
Ez legyen a fő gondolat, hogy ez nem matematika, hanem értékválasztás; hiszünk az öngondoskodásban, és a jövőben, hogy lesz még olyan rendszer, amely ezt a 24 százalékot egyszer majd a javunkra jóváírja, legyen az akár európai uniós jogharmonizációnak vagy más intézkedéseknek a hatására, vagy egyszer beérnek azok a bírósági döntések, amiket egyébként most mi elindítunk. Folyamatban van a nemzetközi emberi jogi bírósághoz a beadványoknak az elkészítése. Jó jogászok azt mondják, hogy másfél-három év alatt lesz belőle döntés. Ehhez majd egyénileg is lehet csatlakozni, és minden egyéb más dolgot végig fogunk csinálni, ami jogi úton előbb vagy utóbb az igazunkat bizonyítja.

S. L.: Van olyan vélemény, hogy ez a döntés nem értékválasztásról szól, hanem időzítésről. Aki magánpénztárban marad, az csak elodázza a beolvasztását. A pénztárakat el fogják lehetetleníteni. Maguktól meg fognak szűnni a pénztárak.

J. I.: Így is fel lehet fogni, de lehet a másik oldalról is. Hogy hány taggal marad működőképes egy pénztár? Nincs most pillanatnyilag ilyen szám, mert azokkal az adatokkal, azokkal a lehetőségekkel, amik most a törevényben vanak, tökmindegy, hogy hány tag lesz benne, azzal nem lesz működőképes. Nem tud működni 0,9 százalékos működési hányaddal. A 265 forinttal, amit most az átmeneti időszakra kaptunk havonta egy tagra, azzal talán elműködünk egy darabig. Most is vannak egyébként olyan pénztárak, amelyek 3000 fősek, és működnek, és van a 800 ezres OTP, amelyik majdnem az elsők között fogja esetleg elhagyni a pénztári szférát. Tehát nem ez a kérdés igazából, az a kérdés, hogy az a néhány pénztár, amelyik megmarad az is egy önkéntes típusú pénztár lesz. Igenis, menni fogunk úgy, ahogy eddig is mentünk, és kaparjuk az ajtót, hogy tessék nézni, itt van még mindig több százezer ember, aki akarja az öngondoskodásnak ezt a formáját, azt tetszett mondani, hogy gondoljuk végig és tegyünk javaslatot, hogy milyen öngondoskodás működhetne Magyarországon. Akkor mi kérjük, hogy ezek működőképes intézmények tudjanak lenni.

M. P.: Nem pusztán értékválasztásról van szó, hanem arról, hogy hogy ítéljük meg az ország jövőjét. Ahogy Attila mondta, neki még harminc éve van hátra, addig még nagyon sok kormány, nagyon sok választás, nagyon sok Alkotmánybíróság lesz. A jogokat, tehát azt a bizonyos 24 százalékot, hogy a tb-ben jogokat szerezzünk, ezt vissza lehet adni. Az viszont biztos nem fog menni, hogy ha valaki egyszer lemondott az 1 223 426 forintjáról, azt semmilyen kormány a későbbiekben sem fogja tudni visszaadni. Ez egyszerűen elképzelhetetlen. Tehát aki most megtartja a pénzét, annak van esélye arra, hogy a jogát vissza fogja kapni. A dolog fordítva nem megy.

A mennyiség pedig nemcsak abból a szempontból érdekes, hogy hány ezer vagy hány százezer tag kell a pénztár működéséhez, hanem ahhoz is, hogy a köveztető években-évtizedekben ezt a problémát egy új kormány, egy új Alkotmánybíróság mennyire súlyos kérdésnek ítéli meg. Ha arról van szó, hogy tízezer ember marad a rendszerben, akkor az nyilván tízszer kevésbé fontos, mintha százezerről lenne szó. Ez egy bizonyos értelemben önmegvalósító próféciaként működik. Biztos sokan emlékeznek arra a történelmi kalandra, amikor NDK-sok Magyarországon keresztül próbáltak kijutni Ausztriába. Ide eljöttek Trabanttal és Wartburggal, és itthagyták a Trabantjukat és Wartburgjukat, aztán kijutottak Ausztriába és onnan Németországba. És amikor összeomlott a szocializmus, akkor persze azt tapasztalták, hogy ezek az itthagyott autók elvesztek. Bezzeg azok, akik otthon maradtak, megtarthatták a Trabantot és a Wartburgot. Igen ám, de ha mindenki ilyen okosan viselkedik, és mindenki otthon tartja a Trabantot és Wartburgot, akkor nem omlik össze az NDK, és nem omlik össze a szocializmus. Szóval ennyiben, persze, értékválasztásról is van szó.

Sajtóvisszhang

Szalay-Berzeviczy: vége lehet a magyar tőkepiacnak

A Budapesti Értéktőzsde volt elnöke szerint a magánpénztárak megszüntetésével a magyar tőkepiacnak is „vége” lehet. Szalay-Berzeviczy Attila erről a Budai Liberális Klub rendezvényén beszélt tegnap este. Klubrádió | További részletek…

Megszűnik a Budapesti Értéktőzsde is?

A BÉT volt elnöke szerint a magyar tőkepiac is megszűnhet a magánpénztárak felszámolása miatt. Napi Gazdaság | További részletek…

A Stabilitás jogi elégtételért küzd – „A magyar tőkepiacnak is vége lehet”

A Stabilitás Pénztárszövetség José Manuel Barrosótól, az Európai Bizottság elnökétől kért segítséget hárommillió magyar munkavállaló érdekeinek megvédésében – közölte Juhász Istvánné, a pénztárszövetség főtitkára a Budai Liberális Klub hétfő esti rendezvényén. A beszélgetést a nyugdíjpénztár-választásról szóló törvény parlamenti elfogadásával párhuzamosan tartották. A főtitkár hozzátette: érzékelik, hogy az emberek tőlük várnak határozott fellépést a pénztári befizetéseik megvédése érdekében. Emlékeztetett arra, hogy a mindössze kétfős apparátussal működő szövetségnek nincs könnyű dolga, hiszen nem azért jött létre 2000-ben, hogy „hárommillió pénztártag érdekeit védje”. Matalin Dóra | Népszabadság | 2010. december 15.