„Ez lesz a legfontosabb választás”

Beszélgetés Demszky Gábor főpolgármesterrel

Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere szerint október 1-jén, az önkormányzati választáson a kormánnyal közös városépítés, illetve az orbáni totális ellenállás programja között kell dönteni. Az Európa második leggyorsabban fejlődő városát tizenhat éve irányító liberális politikus a II. kerületet érintő kérdésekről is nyilatkozott a Szabad Kikötőnek. demszky-gabor.jpgÖn szerint mi a választások tétje? A jobboldal számára a legfőbb cél a koalíciós ország- és városvezetés demokratikus hatalmának megdöntése. Ezt nyíltan ki is mondják. Most először történt meg, hogy a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és a MIÉP Budapest legtöbb kerületében írásos szövetséget kötött. Már nem titkolóznak, nem szégyenlik a szélsőjobboldalt. Ha a jobboldal jelöltje nyerné a főpolgármester-választást, ez a pártszövetség kerülne hatalomra Budapesten. A céljaik világosak: Tarlós győzelmével az orbáni totális ellenállás hídfőjévé válna a Városháza. Szerintem viszont egészen más a tét: a budapestiek arról döntenek majd, hogy milyen program szolgálja leginkább a város fejlődését. Arról, hogy ki tud hatékonyabban együttműködni a jelenlegi kormánnyal. Egyszóval az orbáni ellenállás programja és a kormánnyal közös városépítés között kell majd választani október 1-én. Ennyire fontosnak tartják a liberálisok az októberi szavazást? Igen. Az önkormányzati választás nekünk, liberálisoknak a legfontosabb választás. Nem véletlen, hogy mi adjuk a legtöbb tizenhat éve dolgozó polgármestert az országnak. Nem elég azonban abban bízni, hogy a sikeres liberális polgármesterek úgyis győznek majd, mint eddig mindig. Nekünk, SZDSZ-es városvezetőknek nem sok lehetőségünk lenne végrehajtani a programunkat, ha nem állna mellettünk erős liberális frakció. Ezért kérem arra a választókat, hogy kétszer szavazzanak rám: egyszer mint főpolgármesterre, másodszor pedig mint az SZDSZ listavezetőjére. Ha újból megtisztelik Önt bizalmukkal a budapestiek, hogyan képzeli el a város irányítását? Az SZDSZ-nek van az MSZP-vel egy szerződése, én közös jelölt vagyok, tehát nagyon valószínűnek tartom, hogy szabad demokrata és szocialista helyetteseim lesznek. Én három helyettest szeretnék, két MSZP-st és egy SZDSZ-est. A következő négy évben kiemelt célomnak tekintem a fiatal várospolitikusi generáció helyzetbe hozását. Azt szeretném, hogy mellettünk, régiek mellett kitanulják a városvezetés feladatait, és a következő választáson már ők kérhessék a budapestiek bizalmát. Itt Budapesten több olyan képviselő- és polgármesterjelöltet is indítunk, akik három-négy nyelven igazodnak el a városfejlesztés legfrissebb trendjeiben, akik pontosan tudják, hogy a helyi problémákra milyen válaszokat adnak Londonban, Párizsban vagy Stockholmban. Az elmúlt hetekben Tarlós István többször üzengetett Önnek, mesterségesen szította Önök között a viszonyt, hogy választóinak bebizonyítsa, mennyire talpraesett ember. A probléma, hogy ez a talpraesettség több esetben durva megnyilvánulásokba, sértegetésekbe torkollik. Bárki meghallgathatja, hogy mennyire talpraesetten sértegeti képviselőtársait Tarlós úr a kerületi testületi üléseken. A polgármester úrral egyébként jól ismerjük egymást, az elmúlt 16 évben már több olyan probléma is volt, amelynek megoldásáért együtt dolgoztunk. Olyan még több volt, ahol mást képviseltünk, például az M0-ás ügyében, amelynek tovább építéséhez ő nem járul hozzá. Ez röviden annyit jelent, hogy körülbelül 100 budapesti érdekéért 3 millió budapesti és agglomerációs településeken élő pest megyei életét keseríti meg. Az elkerülő út hiányának is köszönhető, hogy a budaiak a városon áthaladó forgalommal együtt araszolnak reggelente az utakon. Kevés olyan ember van, aki nem támogatja a város érdekében folyó fejlesztéseket. Tarlós azonban egy közülük. A választásnak biztos, hogy nyertese lesz Óbuda, mert Tarlós nem fejlesztett semmit, sőt a fejlődésnek az akadálya volt. Mindeközben ebből a kerületből költöztek el a legtöbben az elmúlt évben. Mitől különleges Ön szerint a második kerület? A kerület természeti adottságaival, kiemelt szerepével mindenki tisztában van. Azt azonban kevesen tudják, hogy itt fizetik be a legtöbb személyi jövedelemadót. 1,3 millió forint jut 1 lakosra. Ebben a kerületben működik a legtöbb vállalkozás is, csaknem 28 ezer. Budapesten belüli költözések szempontjából is közkedvelt a kerület. Ez azt jelenti, hogy az állandó vándorlásokat tekintve is többen költöznek be, mint akik elköltöznek a kerületből. Sajnos, vannak ellenpéldák is: az elvben hasonló adottságú Óbuda például vezet a kerületek között a kiköltözések terén: az utolsó KSH-jelentés szerint 2004-ben egy év alatt 4671-en költöztek vidékre a III. kerületből. Évtizedek óta megoldatlan a Moszkva tér sorsa. Mit terveznek a térrel? Az elmúlt hónapokban igen komoly munka folyt ebben a témában. Középtávú programunk, a Podmaniczky Program alapvető feladatnak jelöli ki Buda központjának újjáélesztését. A Moszkva tér visszahódítása mintapéldája lehet a város újraegyesítésének. Annak, hogy részeiből ismét egybe rakjuk a várost. Hogy a kerületek és a főváros egyet akarjon és együtt cselekedjen a tér felélesztése érdekében. Ebben most már a magyar kormány is mellettünk áll, és ha jól dolgozunk, az Európai Unió is segít. Több zöldterülettel, kevesebb ipari létesítménnyel, jobb tömegközlekedési hálózattal rendelkező, rendezett és tiszta teret tervezünk. Az átalakítás több, egymásra épülő ütemben történne, amelynek részleteit most dolgozzák ki a szakemberek. Idén szemmel láthatóan javult az utak minősége a kerületben. Szerencsére ez nemcsak a kerületben van így, hanem Budapest 23 kerületében. Hamarosan befejezzük a 200. kilométer út felújítását, de a programunk jövőre is folytatódik. Csak ebben a ciklusban 350 kilométert újítottunk meg a kormány támogatásának köszönhetően. A burkolattól a közművekig a Csalogány utcát és a Szilágyi Erzsébet fasort tettük idén rendbe, de elkészült az Árpád fejedelem útja, a Nagykovácsi út, a Hidegkúti út, a Máriaremetei út is. Hogyan próbálják mérsékelni az autóáradatot? Komoly szemléletváltásra készülünk a főváros közlekedésében. 1,1 millió autó fut a városban. A II. kerületben sem tudjuk, de nem is akarjuk a várost fojtogató autóáradatot városi autópályák építésével kiszolgálni. Azon túl, hogy folytatjuk az utak felújítását, a parkolási rendszer átszervezését, építjük és felújítjuk a metróvonalakat, újabb buszokat és trolikat vásárolunk, egy programot is kidolgoztunk, melynek lényege, hogy főszerepet szánunk a gyalogosközlekedésnek. Nem az autósközlekedés megfojtása a cél, sokkal inkább a közlekedési szokások megváltoztatása mesterséges eszközökkel. Senki sem szeret ugyanis dugóban ücsörögni. Olyan alternatív megoldásokat biztosítunk, hogy érdemes legyen a dugók helyett P+R parkolókban hagyni az autókat, és közösségi közlekedéssel megközelíteni a belvárost. Kiemelten kezeljük a kerékpáros közlekedés ügyét. Azt akarjuk, hogy Budapest kerékpárbarát fővárossá váljon. Szeretnénk elérni, hogy 2015-re a városon belüli utazások 5%-a kerékpárral történjen. Idén összesen 25 kilométer új és 7 kilométer felújított kerékpárutat adunk át. Azon dolgozunk, hogy 2015-re 300 km-es legyen a hálózat. Mennyit tud a város városrehabilitációra költeni? Ebben a ciklusban a főváros évente átlagosan 1,4 milliárdot adott társasházaknak és kerületeknek a házfelújításokra, sőt, egész városnegyedek megújítására a Városrehabilitációs Alapból. Az elmúlt négy évben 261 millió forintot kapott erre a célra csak a II. kerület. A városrehabilitációnak gyakran része a zöldterületek rehabilitációja is. Ezen felül az elmúlt 4 évben a kerületben a főváros a Széna teret újította fel 34 millió forintért, a Bem rakpartra automatikus öntönzőrendszert telepítettünk. A kerület az elmúlt 4 évben öszesen 18,5 millió forintot kapott a fővárostól zöldfelület-rekonstrukcióra. Ebből újult meg a Margit-park szökőkútja, a Nagy Imre tér, a Máriaremetei templomkert-játszótér és a Bajvívó utcai játszótér. Parkfenntartásra, fapótlásra évente átlagosan mintegy 70 millió forintot költünk csak a II. kerületben. Ezt idén további 86 millió forinttal egészítettük ki, ebből a pénzből hajtotta végre a Pilisi Parkerdő Rt a budai parkerdők komplex revitalizációs programját. Olyan, a budapestiek által gyakran látogatott parkerdők újulhattak így meg, mint a Normafa, a János-hegy vagy éppen a hűvösvölgyi Nagyrét.