Kategória: egyéb
Szeretett úri véreim: a serleg tele. Nincs már itt nekünk semmi keresnivalónk: gyerünk vissza Ázsiába!… Egy kis helyet talán kapunk, persze lehetőleg távol még az ázsiai kultúrára hajlandó népektől is. Bejöttünk – agg krónikások szerint – hős Álmossal s Árpáddal és társaival. Menjünk vissza Rakovszky Stefi, Lengyel Zoltán, ifj. Móricz Pál s a többi nyomában. De menjünk, míg – lehet…
E dicső, gazdag történelmű úri népségtől lakott ország tegnap szerencsésen elérte a legbalkánibb nívót. Az a gyalázatosságában is mulattató komédia, mely ez ország keserves parlamentjében tegnap lefolyt, bele fog kerülni a történelembe. Egy futó percig szeretnék honáruló „nemzetiségi agitátor” lenni, hadd tudnám kellő érzékenységgel felfogni a magyar parlamentben lefolyt skandalumot. Ilyen megríkató baromság megérésére mégsem voltunk berendezkedve, pedig elkészültünk mi már minden megérhetőre.
Parlament kell ennek az országnak? Kancsuka, nem parlament. Azaz dehogy kancsuka. Kisdedóvó, gyermekkert és sok-sok türelem, ha e dicső erényből maradhatott volna valami a huszadik századra. » Tovább »

Tudjuk, ki Orbán, ismerjük a Fideszt. Csak azért kerülhettek hatalomra, mert Orbánnak a világról szerzett tudása és hozzáállása mit sem különbözik több millió kormánypárti és ellenzéki magyarétól. De így se győzhettek volna, ha az ország jobbik fele nem esik politikai apátiába. Mi, a Budai Liberális Klubban azért dolgozunk, hogy a liberális demokrácia híveit kibillentsük fásultságukból, hogy felmutassuk: a 2010-es évek illiberális fordulata dacára létezik hazánkban liberálisan gondolkodó közösség. Azt szeretnénk, hogy a zord idők ellenére senki se csekkoljon ki közülünk, a homo politikuszok táborából, mindenki őrizze meg érdeklődését a közügyek iránt. Sok mindent rosszul kellett csinálnunk nekünk, magyaroknak és liberálisoknak az elmúlt években, hogy ez a gazdasági és morális válság 2011-ben bekövetkezhetett az országban. A helyzettel és a megoldással foglalkozott tizennégy nagy népszerűségnek örvendő rendezvényünk, közvetítette hangulatainkat, érzéseinket és küzdelmeinket a Libretto ez évben megjelent 52 száma.
A 2012. év még az ideinél is több fordulatot tartogat számunkra, izgalmas feladat lesz a kiutat megtalálni ebből a csávából. Továbbra is számítsunk egymásra, és minden eszközünkkel tegyünk azért, hogy liberális, szabad, piacbarát évek jöjjenek Magyarországra!
Boldog új évet kívánunk elsősorban annak a 23 előadónak, aki elfogadta meghívásunkat, a több ezer érdeklődőnek, akikkel közösen gondolkodhattunk ez évben, azoknak a tízezreknek, akik olvasták a Librettót, és persze minden liberálisnak, minden polgárnak.

Dátum: 2011. november 8., 10 órakor
Helyszín: Budapest XIII., Pozsonyi út 40.
Az emléktáblát felavatja: Rainer M. János, az 1956-os Intézet főigazgatója
Az emléktáblát készítette: Czinder Antal, Munkácsy-díjas szobrászművész
A rendezvény a résztvenni szándékozók kevés száma miatt elmarad.
Többször bebizonyítottuk, a liberálisok kiválóan főznek is. Könnyű volt nekünk, hiszen kiváló főszakácsunk volt Póta Gyula személyében. Polgármesterünk temetésekor elhatároztuk, hogy idén is megtartjuk a szokásos bográcsos liberális pikniket. Idén bográcsgulyást főzünk marhalábszárból. Mindenkit hívunk szeretettel, vegyen részt, ha tud és szeret a főzésben is, de a kóstolásban mindenképp.
Megpróbálunk Gyula helyett is helytállni, legalább a főzés terén, s közben lesz alkalmunk a múltba révedésre, de a jövőbe nézésre is.
Nem szomorkodunk – emlékezünk. Mindenkit szeretettel várunk családjával együtt!
Kérjük, hogy részvételi szándékodat október 6-ig, csütörtök estig jelezd Koncz Imre mobiljára (06 30 931-1379), vagy az info [kukac] tisztabeszed [pont] hu e-mail címre.
Koncz Imre, Korodi Enikő, Kollár György, Körmendy Ferenc, Zsitva Tibor
Weboldalunk már mobiltelefonokon és hasonló hordozható eszközökön is olvasható. » Tovább »

Demszky Gábor Keleti Éden című könyvének bemutatása, beszélgetés a kötetről és aktuális politikai kérdésekről » Tovább »
A Szabad Demokraták Szövetsége II. kerületi csoportja 1989 óta minden évben Nagy Imre egykori lakhelyénél emlékezik az 1956-os forradalomra és szabadságharcra. Idei ünnepségünket 2008. október 23-án csütörtök délelőtt 10 órakor a II., Orsó utca 43. szám előtt (a Pasaréti tér közelében) tartjuk. Beszédet mond Konrád György író. Ünnepségünkre mindenkit tisztelettel meghívunk és szeretettel várunk. » Tovább »