A nyár elején szent borzalommal figyeltük a tévében a Vir szigeti, engedély nélkül épített házak eldózerolását. Nem hittünk a szemünknek. Van ilyen? Van ilyen karakán hatóság, amely érvényt szerez a jognak, szigorúan eljár a jogtalanság ellen? Nem igazán hittük. Inkább, jó magyar szokás szerint, a mögöttes azándékokat kutattuk. A fél ország mégsem győzte meg magát arról, hogy az egész nem csak törvényes látszatba burkolt magyarellenesség. Próbáljuk egy pillanatra elfeledni gyanakvásunkat, és ábrándozzunk el rajta, mi lenne, ha nálunk is, akár itt a másodikban is buldózerrel jönnének a hatóságok! Vajon akkor is ilyen reménytelenül túlépített lenne-e a kerület? Mert valójában nem a szabályokban, törvényekben van a hiba, hanem a betartásukkal, betartatásukkal. A jogrend mindenütt az önkéntes jogkövetésre épül. A szigor csak arra kell, hogy aki mégis megszegi a törvényt, az lássa, hogy mit kockáztat. Az építésrendészet terén ez nálunk nem működik. Tisztelet a kivételnek, az építtetők valahogy nem tudnak jól mérni. Az épületek mindig valahogy nagyobbra sikerülnek, hátha a hatóság nem veszi észre. És nem veszi. De ha már olyan kirívó a szabályszegés, hogy nem lehet nem észrevenni, akkor sincs nagy vész. Jön a leállító határozat. Azt meg lehet fellebbezni. Mire dönt a másodfok vagy a bíróság, addigra befejezhető az építkezés. Nem kap használatba vételi engedélyt, majd a másodfok kiadja. Kiszabják a bírságot, majd nem fizetik be. Szinte hihetetlen, de visszabontásra jogerős végrehajtható ítélet az elmúlt tizenhat évben a II. kerületben nem született. Pedig lett volna mit bontani. Csak néhány kirívó példa az elmúlt évtizedből: a Korda-villa éppen négyszer nagyobb épület, mint amekkorára az engedélye szólt. Ráadásul kiemelt barlangvédelmi körzetben is van, a bíróság másodfokon mégis úgy döntött, hogy erősebb társadalmi érdek szól a fennmaradása mellett, mint az elbontása érdekében. Persze, ha a leállító határozat ügyében a másodfok gyorsan döntött volna, meg se épülhetett volna ez a csodálatosan értékes palota. Hasonló módon jött létre a Hűvösvölgyi úton az ÖMV-benzinkút. Az eredeti tervek szerint a föld alá kellett volna tenni. Egy kicsit kilóg. Negyven millió forintos bírságot szabott ki végül az önkormányzat. A pénz megérkezéséről azóta sem értesültünk. Adyligeten a Rézsű utca 84.-es telken semmit se lehetett volna építeni, mert erdőnek minősülő telek. Jó minőségű ház áll ott több mint öt éve, mindenféle engedély nélkül. A Budakeszi út 79.-ben a hatóság észlelte, hogy az engedélyhez képest vagy két emelettel magasabb ház épül. A szokás szerint ment minden. A kerületi hatóság kiküldte a leállító határozatot. Az ügyfél megfellebbezte, és építkezett tovább. A Közigazgatási Hivatal hatvan nap, a törvényes határidő után döntött, és új eljárásra kötelezte a második kerületet, mert valami formai hibát vélt felfedezni. Az újbóli leállító határozatnak már nincs értelme, hiszen időközben tető került az épületre. A tulajdonos jól számított, ezt nem fogják már viszszabontatni. Az embernek az az érzése támad, hogy a Közigazgatási Hivatal és a bíróságok mintha késlekedéseikkel kifejezetten a normaszegőknek kedveznének. Felkészült bírák, ügyintézők ilyen ügyekben azonnal hozhatnának közbenső határozatokat, s akkor már a törvénytelen állapotok kialakulását is megakadályozhatnák. De ha a törvény szolgái restek időben mozdulni, akkor legalább a végén jönne a buldózer. Nem azért, hogy büntessen, hanem azért, hogy a becsületesen, a törvényeket betartva építkezők ne érezzék magukat reménytelen baleknak. Hiszen rájuk épül a jogrend. 