Libretto hírei I-20 (2010-10-23)

Hírek

Nem kockázatosabb a magánnyugdíj az államinál

Egy percre sem tűntek el a befizetések a magánnyugdíjpénztáraknál, a valóban óriási 2008-as veszteségeiket egy év alatt ledolgozták a kasszák, többségük lényegében alapítása óta reálhozamot tud felmutatni. A kormányzati nyilatkozatokkal szemben a befizetéseket törvényi garanciák védik, így a járulékok az állami rendszerben semmivel sincsenek nagyobb biztonságban, mint a kasszáknál. Sőt ma nehéz lenne biztos bástyának tartani a folyamatosan változó állami nyugdíjrendszert. Szentkirályi Balázs

Az Orbán kormány letért a törvényesség útjáról

Orbán Viktor miniszterelnök tegnap bejelentette, hogy a hatályos törvényeket figyelmen kívül hagyva, a létező polgárjogi szerződéseket semmibe véve, a kormány nem fogja a magánnyugdíj- pénztári tagok által befizetett összegeket a pénztáraknak utalni. Ez azt jelenti, hogy a kormány a „közérdekre” hivatkozva elveszi, illetve ellopja több mint 3 millió ember pénzét. A kormány ily módon visszaél a hatalommal, hivatalból elkövetett károkozással, sőt köztörvényes cselekedetekkel vádolható.

Tisztelt Netpolgárok!

Előszó
Amikor 2002-ben országgyűlési képviselő lettem, az informatikát és hírközlést – a környezetvédelem mellett – szakterületemnek választottam. Miért tettem? Már akkor is azt gondoltam, és nyolc év munkája ebben megerősített, hogy az informatika eszközrendszerével csökkenteni lehet az esélyegyenlőtlenségeket. A számítástechnika segítségével érdemes és értelmes küzdeni a társadalmi különbségek felszámolásáért. Az Internet térnyerésével csillapodik a feszültség a főváros és a vidék között, a hátrányos helyzetű emberek könnyebben felzárkózhatnak. Pettkó András

2010. október 22., 15:10


„Orbán nagy kalandba vitte a 10 millió magyart”

„Viktor forradalmi októbere” címmel közöl szerdán kommentárt a Sme című szlovák liberális napilap a magyar kormány legutóbbi válságkezelő intézkedéseiről. „Úgy, mint Orbán Viktor senki sem próbálkozik a közkiadások hiányának megoldásával. A beruházók egyelőre csak zavarban vannak. Ha semmi sem változik, csak az idő kérdése, mikor szűnnek meg hinni Magyarországnak” – írja Peter Schutz. 

2010. október 20., 00:00


Az LMP az Ivády-ügyről

A Lehet Más a Politika tudomásul vette, hogy Ivády Gábor kilépett az LMP frakcióból és a pártból, de sajnálattal olvastuk ezt követően adott nyilatkozatait.

2010. október 21., 00:00


Publicisztika

Sólyom László-esszé a HVG-ben: Az alkotmányozás őszintesége

„Régi és súlyos adósságot törleszt majd az új alkotmány. Bár 1989-ben nagyon is indokoltan keletkezett ez a tartozás, idővel óriásira nőtt a súlya. S ha most örömmel és a megszabadulás ősi érzésével széttépjük az adósságlevelet, mégis tisztáznunk kell, mitől is szabadulunk meg? Vajon a hatályos alkotmányunkat is széjjel kell tépnünk? Avagy értékeit, amelyek emberi méltóságunk, szabadságunk és európaiságunk értékei is, beillesztjük a magyar alkotmányos hagyományba, s így a most születő alaptörvény a „történelmi alkotmány” egészének értékeit teljesíti ki. Másként fogalmazva: az alkotmány új lesz, az alkotmányosság tovább épül.” – kezdi írását Sólyom László.

2010. október 20., 00:00


Alázza porig Orbánnal a határon túli magyarokat!

A szavazati jog kiterjesztése a magyarországi lakhellyel nem rendelkező állampolgárokra a határon túli nemzettest helyett valójában egy fiktív csoportot, a kettős állampolgársággal rendelkezők eleve túlnyomó többségben Fidesz-szimpatizánsokból álló csoportját szólítja meg. Innen nézve nem más, mint a politikai ellenfelek akaratát partvonalon kívülre szorító „nemzeti együttműködés” logikájának kiterjesztése a határon túlra, az Orbán Viktorral nem feltétlenül szimpatizáló határon túli magyarok vélhetően egyre népesebb csoportjának újabb megalázása. Ravasz Ábel

Tartalomhoz a forma: megszorított-e a Fidesz?

Voltak-e (lesznek-e) megszorítások? A kommunikáció dimenziójában nyertes álláspont értelmében nem, ilyesmi nem történt. És tartalmilag? Attól függ. Ha a jelenlegi adóátcsoportosítás egy nagyobb reform kezdete, akkor csak a száraz ágat vágtuk le a fáról, teret adva a növekedésnek – ha viszont a legrosszabb gyurcsányizmus gyakorlatát követve (jaj, hisz most itt az alkalom Szijjártót idézni) csak „pénzbeszedés” történt, és „az emberekkel fizettetik meg”, akkor nagyobb bajban vagyunk, mint bármikor. Ceglédi Zoltán

A kisajátítás közgazdaságtana

A kormány új gazdasági intézkedései egyes ágazatokat sújtanak. A Robin Hood-adók bevezetésének fő költsége, hogy visszaveti a befektetéseket. Ez a hatás különösen az infrastrukturális és az innovatív beruházásoknál lehet jelentős. Muraközy Balázs

Lex MAL: az Ön cégét is államosíthatják?

Mint ismeretes, 2010. október 11-én a parlament megszavazott egy olyan törvénymódosítást, melynek értelmében magántulajdonban lévő cégek működése is állami felügyelet alá vonható. Egyes politikusok, újságírók és bloggerek azonnal farkast kiáltottak, államosítást emlegettek és a magántulajdon szentségét féltették. Velük szemben itt a Mandiner blogon előbb Kínai Kálmán és Trágár Tóni küldte a magántulajdonért aggódókat a katasztrófa színhelyére, utánuk pedig Dobray vette védelmébe a Lex MAL-t.

2010. október 17., 00:00


E-aláírásgyűjtés a nyugdíjpénztári pénzek beállamosítása ellen

Az ifjúszocik reinkarnált szervezete, a csodálatos nevű Societas e-aláírás gyűjtésbe kezdett az Orbán-kormány által einstandolt magánnyugdíjpénztári befizetések ügyében. Bár, ha lehet hinni Orbán miniszterelnök (de még pártelnök is) úrnak: többet bizony nem megy pénz magánnyugdíjpénztáraknak. Eddig ugyanis az állam közvetítette, azaz fizette ki a nyugdíjpénztáraknak a fizetésekből erre a célra levont 8%-ot. Most a Fidesz-kormány már azt tervezgeti, hogyan is lehetne a teljes nyugdíjpénztári vagyont kormányzati hatáskörbe vonni.
  • http://piroslapok.blog.hu/2010/10/19/igazabol_az_allami_nyugdij_mukodik_rosszul
     

Nyugdíjpénztár I.

Szijjártó Péter a miniszterelnök szóvivője Szanyi Tibor felvetésére ezekkel a szavakkal reagált: „Bármennyire is fáj a szocialistáknak, bármennyire is MSZP-s üzleti érdekeket sért, a kormány meg fogja védeni a nyugdíjakat a spekuláns üzletemberektől, mert senki sem kényszeríthető arra, hogy nyugdíjjárulékait nyugdíjtőzsdére vigye.”

Hol a magyar szociálpolitika?

Az adócsökkentések, a minimálbéremelés, vagy a magánnyugdíjpénztárak ügye felveti a kérdést: miért hallgat a magyar szociálpolitikai szakma? Hol vannak a személyiségei, a vitaanyagai?

 2010. október 22., 00:00


Nemzetközi hírek

Fordulat: zuhan a kormány támogatottsága – Jóképű báró a konzervatívok reménysége

A CDU/CSU és a liberális FDP kormányzó koalíciója egyre népszerűtlenebb. Ha most szavaznának a németek, már nem nyernének választást, mint tavaly ilyenkor és Angela Merkel kancellárért sem lelkesednek már messze annyian, mint még egy éve. Az új helyzetben mint több szó esik arról, hogy Karl Theodor zu Guttenberg, védelmi miniszter lehet a jövő embere a kormány élén.

2010. október 20., 00:00


Kiátkozással fenyeget a lengyel egyház

Világnézeti háborúvá lett Lengyelországban a választási harc. Ismét a lombikbébi-eljárás szabályozása körül tört ki politikai vihar. (…) Egy másik ügy, amelyet a PO most átvett, a „női kvóta” bevezetése. Arra lehet számítani, hogy a szejm rövidesen elfogad egy olyan törvényt, amely harmincszázalékos női arányt ír elő a választott testületekben. A lengyel kormányban most is több miniszternő van.

2010. október 19., 00:00


Események

A forradalom ünneplése

  • 2010. október 23., 10 óra,
  • Nagy Imre Emlékház, II., Orsó u. 43.

Régi szokásunknak megfelelően minden évben Nagy Imre egykori lakhelyénél emlékezünk az 1956-os forradalomra és szabadságharcra. Idén Kuncze Gábor mond beszédet, és utána Bródy János elénekel a jelenlevőknek néhány dalt. 
 


Várunk mindenkit, aki érti és szívében őrzi a forradalmat.

Találkozzunk október 23-án, szombaton 13 órakor a Rákoskeresztúri Új Köztemető 301-es parcellájában! Várunk mindenkit, aki érti és szívében őrzi a forradalmat.

Impresszum

  • Alapító főszerkesztő: Kátai Gábor
  • Főszerkesztő: Bódi Anikó
  • Felelős kiadó: Koncz Imre, Budai Liberális Klub Alapítvány
  • Megjelenik hetente.
  • Információ | Kapcsolat | Feliratkozás a kiadványainkra | Leiratkozás | Adatvédelmi szabályzat

A Budai Liberális Klub Alapítvány civilek adományaiból működik. Kérjük, Ön is támogassa alapítványunkat tetszés szerinti összeg befizetésével a 11702036-20633987-es számlaszámunkra. Köszönjük.