Libretto hírei III-111 (2014-02-02)

Fókuszban

Miért áll nyerésre a Fidesz?

[ !!444!!! — Magyari Péter, DEDI] Elhitették, hogy a történelem újra kezdődött, és hogy háborúban vagyunk. Nem tűrték a kritikát bentről, és elfojtották kintről. És az ellenzék nem vette észre, hogy a nagy többség nem vágyik vissza a 2010 előtti korszakba.

Hírek

McCain: Amerika megérti a magyar demokrácia miatt aggódókat

[Index] A Bank Centerben tartott sajtótájékoztatón az amerikai kongresszus kétpárti, európai körútra érkező delegációjának vezetője rámutatott: „A problémákat a magyaroknak kell demokratikus úton kell megoldani. A demokratikus intézményeknek, a fékek és ellensúlyok rendszerének elég erősnek kell lenniük ahhoz, hogy támaszként szolgálhassanak a folyamatban.”

Kiábrándító bizonyítványt kapott Magyarország — Itt az új jelentés

[Napi.hu — Szabó Zsuzsanna] Magyarország csak mérsékelt GDP-növekedésre számíthat idén és jövőre is — állapítja meg az OECD frissebb országjelentése. A javaslatokból úgy tűnik, az Orbán-kormány által az elmúlt években meghozott és büszkén bejelentett intézkedések jó része nem a megfelelő irányba tett lépések, ezek jó részének megváltoztatására tesz javaslatot a kormány által amúgy — az IMF-fel szemben — barátinak titulált nemzetközi szervezet.

Randolph L. Braham holokausztkutató a Középkeresztjét is visszaküldi

[Népszabadság] Nyílt levélben kérte neve eltávolítását a Holokauszt Emlékközpont Téka és Információs Központjáról Randolf L. Braham holokausztkutató vasárnap, valamint jelezte, hogy a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét is visszaküldi.

Egyesben megyünk, padlógázzal

[Index — Tóth Gergely] Az MTI elhallgatja a Mérők klubjában elhangzó statisztikákat, de mi is ott voltunk.

Megint nekimegy a bankoknak a Fidesz

[Portfolio.hu] A pénzügyi rezsicsökkentést is folytatná a Fidesz — derül ki Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusának vasárnapi szavaiból. A havi két ingyenes készpénzfelvételt négyre növelnék, és a jelenlegi 150 ezer forintos összeghatárt is emelnék. Az OTP legutóbbi díjemelő lépését támadásnak értékelte, és kartellt emleget.

Megszólal a Pacsirta Rádió

[Népszabadság — Rab László] Február elsején megkezdi adását a Pacsirta Rádió az interneten. Az új rádió műsorát tapasztalt rádiósok, tévések és újságírók készítik, munkájukért nem kapnak tiszteletdíjat.

Felmentették Szilvásy Györgyöt

[Index] Felmentette Szilvásy Györgyöt, a Gyurcsány-kormány volt titokminiszterét a Pesti Központi Kerületi Bíróság kedden kihirdetett elsőfokú, nem jogerős döntésével, közölte az MTI-vel Sebes Péter ügyvéd, a vádlott védője.

Brutálisra sikerült a Klik eltitkolt átvilágítása

[Index — Spirk József] Hibás gazdasági döntések, valótlanságok állítása, rossz vezetési stílus és a jobbító javaslatok figyelmen kívül hagyása – sok egyéb mellett ezeket a megállapításokat írta le a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnökének tevékenységéről Szabó Balázs miniszteri biztos, miután hetekig vizsgálta az államosított közoktatás legfőbb irányító szervét. Szabót tavaly ősszel nevezték ki, hogy világítsa át a Kliket, azóta már nem kormánybiztos, és tevékenységéről sem adtak ki információt. Az Index megszerezte a munkája eredményeit összegző jelentést.

Lemondott az Iparművészeti Múzeum főigazgatója

[VS.hu — Lakner Dávid] Nem tetszik Takács Imrének, hogy a kormány áthelyezheti mind az Esterházy-kincstárat, mind a Kelet-ázsiai Gyűjteményt, ezért lemond tisztségéről. A VS.hu birtokába került levelében közli az Iparművészeti Múzeum főigazgatója, hogy nem ért egyet a kormány terveivel, amelyek szétszednék a múzeum gyűjteményét.
„Feldarabolt jövő” – Takács Imre, az Iparművészeti Múzeum lemondott igazgatója

Ügyes! Csak a kormány kampányolhat autópálya mellett és villanyoszlopon

[Cink] Egy kormányrendelet miatt a választási plakátokra most már ugyanazok a korlátozások vonatkoznak, mint bármilyen reklámplakátra. Jogvédők szerint ez alkotmányellenesen korlátozza a kampányt.

Offshore cégeknél landoltak a rezsimilliárdok

[Index — Jenei Miklós] A távhősök támogatásának árnyékában offshore cégeket juttatott olcsó gázhoz az állami MVM kereskedőcége, a szálak kajmán-szigeteki, ciprusi, svájci cégekhez vezetnek. Hogy levigye az árakat, a kormány rátenyerelt a nyugati irányból érkező olcsó gázforrásra, azt ígérve, hogy abból majd közintézményeket, megszorult távhőtermelőket segít. Ezzel egy időben viszont helyzetbe hozott egy homályos tulajdoni hátterű magáncéget is, amelynek egy év alatt elképesztő mértékben, tízmilliárdokkal ugrott meg a nyeresége. A szerződések felkerültek az internetre.

Viszik az állami milliárdokat —  találja ki, melyik Fidesz-közeli cég a nyerő!

[Napi Gazdaság] Egykori Hídépítő-cégbe szállt be a Közgép Zrt., a Hídépítő Speciál Kft.-be, amely újabb árvízvédelmi beruházások megvalósításában vehet részt. A cég negyedmagával nettó 22,8 milliárd forintért építheti meg a Jánd-Gulácsi árapasztó tározót, s egy másik konzorcium tagjaként ötmilliárdért javíthatja Komárom, Almásfüzitő árvízvédelmi helyzetét.

A rezsicsökkentés miatt bevonhatják a Fővárosi Vízművek engedélyét

[hvg.hu] Akkora lyukat ütött a Fővárosi Vízművek pénzügyein a külföldi tulajdonosok kivásárlása, a rezsicsökkentés és egyéb változások, hogy a fővárosnak egymilliárd forinttal kell kisegítenie a céget. Ellenkező esetben bevonhatják a működési engedélyét.

Itt a meglepő elemzés: csak a gazdagok vehetik igénybe a kormány támogatását?

[Napi.hu] A 2012-es kazán-felújítási pályázaton a jómódú XII. kerület polgárainak az átlagos budapesti lakosra jutó támogatás több mint négyszeresét juttatta az NFM – írja közleményében a Magyar Energiahatékonysági Intézet Nonprofit Kft. („MEHI”).

Felcsút szállodát és repülőteret kap

[Népszabadság — Ferenczi Krisztina] Felcsút tovább fejlődik, az önkormányzat szerint a szakhatóságok engedélyezték egy repülőtér kialakítását, fejlesztését is. A hatóság ezt még nem egészen így tudja.
Két éve üzemel a magánrepülőtér Felcsút határában

Vélemény

Maradnék sokáig

[Magyar Narancs — Dessewffy Tibor] A győztes koalíciót Orbán valóban minimalizálja: elég lenne erről Széles Gábort vagy a KÉSZ csoport vezetőit megkérdezni. Az a benyomásunk, hogy Orbán a megkerülhetetlenek körét annyira szűkre húzza, mint aki a Hegylakó bűvöletében él: csak egy maradhat (és ez az egy a Közgép feliratot viseli).

Azt kiáltottuk: ide lőjetek! És most vadásznak ránk…

[Privátbankár] A feltörekvő piaci pánik közepette Magyarország kiállt a világ elé, és azt kiáltotta: ide lőjetek! A befektetők pedig vették az üzenetet, és vadásznak ránk. A piac úgy döntött, leteszteli a magyar jegybank új vezetését — mi vár ránk, hogyan mászhatnánk ki ebből a helyzetből?

Diplomáciai háborúban állunk

[Magyar Narancs — Ara-Kovács Attila] Érdekes lesz nyomon követni, Colleen Bell milyen tanulságokat von le mindabból, ami Magyarországon történik, még azt megelőzően, hogy ő ideérkezne. Vajon észreveszi-e, hogy a mai magyar kormány elszánt ellensége azoknak az értékeknek, amelyek Amerika hétköznapjait és ünnepnapjait igazgatják annak megalapítása óta?

Adóemelés Magyarországon — így fizet többet a lakosság

[Napi.hu — Papp Zsolt] A kormányváltás óta a költségvetés nominális bevétele messze az infláció felett, 31,8 százalékkal emelkedtek. A cégek adóterhelése érdemben nem nőtt, a lakosság viszont érezhetően többet fizet az államnak mint négy évvel ezelőtt. Korábban jól teljesítő adónemek a megszűnés szélére kerülhetnek.

Hogyan lettünk Európa termelési központja?

[Népszabadság — Uj Péter] Pont egy hete, hogy Európa termelési központja lettünk. Jegyezzük meg a dátumot, 2014. január 22. Nagy pillanat ez egy kis, illetve, miket beszélek, újra nagyra törő nép életében. 

Szép új világ – avagy a rezsiharc ára

[Szelényi Zsuzsa blogja] Orbán Viktor olyan megállapodást kötött Oroszországgal Paksról, amely a hazai energiatermelést az elkövetkező ötven évre egy vitatott technológiába betonozza, a családjainkat generációkra eladósítja és Magyarországot visszavezeti az orosz érdekszférába. 

A politika hiányzó morális alapja — A paksi döntésre

[Ekint.org] Majtényi László beszéde a Paksi Paktum elleni civil tüntetésen.
Akiket illet, tudják meg Moszkvában is, hogy bármit írt alá a magyar miniszterelnök, az bennünket, Magyarországot, semmire nem kötelez. Ha aláírt valami szerződést, az, mert titokban történt, ellentétben áll Magyarország alkotmányos jogrendjével, törvényeivel, azaz semmis.

A szovjet paksaméta

[Y-generáció] Vlagyimir Putyin végignézett Európa perifériáján: hol talál olyan gátlástalan populista diktátorjelölteket, akik némi legitimitás-vásárló osztogatás reményében hajlandók hosszú távra Oroszországhoz kötni magukat, ezzel segítve az újjáépülő orosz gazdasági érdekszférát? 

Lesz itt tömegmozgalom

[Népszabadság — Kardos Ernő] Felsmann Balázs, a Corvinus Egyetem vezetési és stratégiai tanszékvezetője Paksról
 — Megszületett ugyan az államközi szerződés a magyar és az orosz kormány között a paksi atomerőmű két új blokkjának építésére, de vajon biztosan megépül a tervezett, 3-5 ezermilliárdba kerülő óriás beruházás?

Paksi hapsi

[Örülünk, Vincent?] 2014. I. 15.

Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár szerint Orbán a népfelség elvének engedelmeskedett atomügyben. A kormányfőnek megvolt minden felhatalmazása arra, hogy megállapodjon az oroszokkal a Paksi Atomerőmű fejlesztéséről és bővítéséről. Illés azért magyarázkodott a sajtónak, mert 2008-ban, még ellenzékből azt nyilatkozta: olyan nagy volumenű beruházásról van szó, hogy kihagyhatatlan lépés egy népszavazás a szerződéskötés előtt. Szerinte ez a nyilatkozata 2009-ben elévült, hiszen akkor fogadta el a Parlament a bővítésről szóló határozatot.

„Ide aztán mindenkinek lesz kedve hazajönni” — Egy tanár a diákolimpiai díjkiosztóról

[Átlátszó Oktatás] Danka Miklós, a 2008-as Nemzetközi Informatikai Diákolimpián ezüstérmet nyert. Cambridge-ben diplomázott, Londonban dolgozik. A jelenlegi körülmények miatt nem akar Magyarországon élni, de felkészítő tanárként ott volt a diákolimpiai érmesek tegnapi parlamenti ünneplésén. Az ő élményei következnek.

Köteles kampány — kiderült: a Hírtévé belenyúlt a hangsávba

[Poldi bácsi megmondója] A Hírtelevízió politikát csinál. És élvezi.
Múlt szombaton rendezték az MSZP nagygyűlését, amelyen a Mesterházy-beszéd közben elhangzott egy bekiabálás. (Sőt, nem is egy, de ugye csak egyet hallunk folyton.). A Hírtévé vasárnap déli híradójában leplezte le, hogy mi történt. 

Futballisták, rendőrök, melegek

[Magyar Narancs — Ara-Kovács Attila] Amikor az ország egy nála sokkal nagyobb entitás, az unió része lett, a magyarok tömegei hirtelen magukra maradtak. Elsősorban azok, akik egy kulturális-nemzeti értelemben zárt magánvilágon kívül mást nem ismertek. Így aztán gyűlöletük tárgya lett minden, amire ráaggathatták a számukra ismeretlen, de láthatóan a sajátjuknál jobban működő világ szimbólumait.

Támad a pénzügyi rezsidémon — Elverik a port a bankokon?

[Portfolio.hu — Turzó Ádám Pál] A bankellenes társadalmi-politikai hangulat feltüzelésének eszközét találta meg a kormány azzal, hogy az utóbbi napokban fenyegetések és ultimátumok sorát zúdította a bankokra az ingyenes készpénzfelvétel kapcsán. Mint világosan látszik, a rezsiharc és ezen belül a pénzügyi rezsicsökkentés a választási kampány egyik fontos eleme. A baj ezzel azonban az, hogy az intézkedés alapjaiban véve elhibázott: szembemegy az elektronikus fizetések terjedésével, a szürkegazdaságot támogatja, és nem igazán hasznos a banki ügyfelek többségének sem. A bankokat ért kritika, miszerint ellehetetlenítik az ingyenes készpénzfelvételt, nem látszik megalapozottnak. Az viszont nem kétséges, hogy a pénzintézetek részben eddig is áthárították a kormányzati intézkedésekkel rájuk rótt terheket. 

Így lopják a milliárdokat a magyar EU-s építkezéseken — Íme, a részletek

[Napi.hu] Mintha átok ülne az uniós forrásból finanszírozott beruházásokon: hol a városligeti műjégen korcsolyáznak nyakig vizesen, hol a friss köztéri rehabilitációk összetöredezett, vagy össze-vissza lerakott burkolatán botladoznak a járókelők és hörögnek a vizuális élményen a bloggerek, hol kórházfejlesztések során bukkannak elő elképesztő bakik. Vajon tényleg törvényszerű, hogy az EU által pénzelt projektek minősége megkérdőjelezhető, s ha igen, miért van ez így? Vagy csupán egy-egy elszigetelt bénázás kapott nagyobb publicitást? — tettük fel a kérdést az építési piac szakértőinek.

Események

Kampány 2014 — Republikon konferencia

[Republikon] Időpont: 2014. február 5-én (szerdán) 10:00
Helyszín: Gödör Klub (1061 Budapest VI., Király utca 8-10., Central Passage)
Az első szekcióban vezető politikusok beszélnek arról, hogy mire készülnek pártjaik a kampányban, és hogyan változhatnak a politikai erőviszonyok a választásokig hátra lévő időszakban. 
A második szekcióban kommunikációs és kampányszakemberek osztják meg ismereteiket és véleményüket arról, hogy milyen eszközök váltak be a korábbiakban, és mik működhetnek az idei kampányban.

Ottilia 70

[Fuga] 70 éve született SOLT Ottilia
Időpont: 2014. február 8. szombat, 12:00
Helyszín: Fuga Budapesti Épitészeti Központ (Petőfi Sándor utca 5., Budapest, 1052)
 

GOETHE RÁÉR / 4. DARWIN — MÉRŐ LÁSZLÓ — Fábri Péter beszélgetései a Mozsár Kávézóban

[Facebook — Fábri Péter] Időpont:  2014. február 10. hétfő 19.00
Helszín: Mozsár Kávézó (Budapest, VI. kerület, Mozsár utca 2., Nagymező utca sarok))
Goethe ráér. Ott van a polcon, majd egyszer végigolvasom, akárcsak Platónt és Weöres Sándort. Egyszer leülök és végighallgatom a teljes elérhető Bach-életművet is. Egyszer majd. Darwint is megígértem magamnak, igen. És Dantét és Spinozát és Pascalt – az összes klasszikust, hiszen azért klasszikusok, mert ismerni kéne őket.
Róluk szólnak ezek a beszélgetések. Arról, hogy
MIÉRT KLASSZIKUSAK A KLASSZIKUSOK?
Belépődíj: 1000 Ft.
További beszélgetések: Leonardo — Orosz István; Bach – Vashegyi György; Goethe- Radnóti Sándor; Chaplin – Sándor Pál

Kilépve a hagyományos klisékből — Rédei Éva a Belvárosi Liberális Klubban

[Facebook ] Időpont: 2014. február 12. 17:00 — 20:00
Helyszín: Firkász Kávéház-Étterem (Tátra u. 18, Budapest, 1136)
Az On Liberty Alapítvány és a Belvárosi Liberális Klub közös szervezésében:
„Van a Pozsonyi út elején egy apró boltocska. Cégtábláján Láng Téka felirat olvasható. A tulajdonos Rédei Éva megszállott könyves, aki akcióival, ötleteivel régen kilépett a hagyományos könyvkereskedelmi kliséből.“ (PM Online)
A Belvárosi Liberális Klub következő rendezvényének vendége Rédei Éva, a Láng Téka tulajdonosa, a Pozsonyi Piknik kiötlője, házigazdája, a XIII. Kerületért Díj tulajdonosa.
Mindenkit szeretettel vár a Belvárosi Liberális Klub házigazdája, Tarján András

Nekünk tetszett

Sokáig hittem, hogy megváltoztathatom a világot

[Index] Legkarakteresebben talán a Szegénylegényekben, de kétségtelenül több Jancsó-filmben is előkerül az egyén és az állam, a jog és a hatalom kapcsolata. Nem teljesen véletlenül, Jancsó Miklós ugyanis a filmes pálya előtt jogászként végzett, sőt, majdnem ügyvéd lett. A filmrendező utolsó interjúját az Ügyvéd Világnak, az Index jogászának, Bodolai Lászlónak és Szávuly Arankának adta 2012. szeptember elsején.
Mit gondolt Jancsó Miklós? Süveg Áron 25 portrét készített Jancsó Miklósról otthonában, 2012-ben: a rendező különböző szavakra (Kossuth-díj, Parlament, Internet) reagált, melyek életének fontos pontjaihoz köthet. A fekete-fehér képek ezt örökítik meg képes interjú formájában. 
 

Az Alaptörvény fiktív hatodik módosítása — Magyarország angyal

[Ekint.org ] Az Eötvös Károly Intézet birtokába került az Alaptörvény tervezett hatodik módosítása, amit a nemzeti egyetértés szolgálata jegyében közzéteszünk:

Impresszum

  • Alapító főszerkesztő: Kátai Gábor
  • Főszerkesztő: Bódi Anikó
  • Felelős kiadó: Koncz Imre, Budai Liberális Klub Alapítvány
  • Megjelenik hetente.
  • Információ | Kapcsolat | Feliratkozás a kiadványainkra | Leiratkozás | Adatvédelmi szabályzat

A Budai Liberális Klub Alapítvány civilek adományaiból működik. Kérjük, Ön is támogassa alapítványunkat tetszés szerinti összeg befizetésével a 11702036-20633987-es számlaszámunkra. Köszönjük.