Hírek
![]() |
Vádat emeltek Kocsis István ellen[Hir24] Bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsítják.
2012. augusztus 10., 19:39 |
![]() |
Orbán a legveszélyesebbek közt[FN24] A Der Spiegel a magyar kormányfőt Európa tíz legveszélyesebb politikusa közé sorolta.
2012. augusztus 7., 18:26 |
![]() |
Visszalép az MNB megadóztatásától a kormány (2.)[Portfolio.hu] Már jövő hétre elkészülhet a 2013-as költségvetés módosított verziója, amely a Magyar Nemzet információi szerint már nem számol a Magyar Nemzeti Bank műveleteire vonatkozó tranzakciós illetékből származó bevételekkel. Ezt azonban nem erősítette meg a Nemzetgazdasági Minisztérium a lapnak.
2012. augusztus 7., 18:29 |
A Hír Tv küldte a kommandósokat Ozorára — 450-en fogtak el 4 embert[hvg.hu] Felfüggesztették a sárbogárdi rendőrkapitányt az ozorai fesztiválon tartott razzia után. A rajtaütésen csaknem 450 hatósági ember vett részt, és négy embert vettek őrizetbe kábítószerrel való visszaélés gyanújával — közölte pénteki sajtótájékoztatón az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője, Garamvölgyi László. A Magyar Nemzet Online szerint az Ozora-fesztiválon működő drogtanyát a Hír Televízió Panaszkönyv című műsora buktatta le.
2012. augusztus 11., 15:09 |
![]() |
ELI: senki sem tudja, mit vizsgál a kormány[delmagyar.hu] Botka László szerint az előkészítést egyedül a kormány hátráltatja, B. Nagy László kormánymegbízott tájékozódik az ügyben.
Csigalassú szuperlézer (Népszabadság, Tanács István) Senki sem érti, miért akar széles körű vizsgálatot indítani a nemrég alakult Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság a szegedi szuperlézer-beruházás, az ELI (az Extreme Light Infrastructure angol elnevezés rövidítése) késése ügyében. „Jelenleg nem látszik megnyugtatónak a projekt előrehaladása, nem tűnik biztosítottnak a jövője” – állt a kormányszóvivői iroda augusztus 3-án kiadott közleményében. 2012. augusztus 11., 14:56 |
![]() |
Levél Pintérnek: mit művelt a rendőrség Devecseren?[hvg.hu] Nyílt levelet írt a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), a Magyar Helsinki Bizottság, valamint az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet (EKINT) Pintér Sándor belügyminiszternek és Hatala József országos rendőrfőkapitánynak a vasárnapi devecseri szélsőjobboldali tüntetéssel kapcsolatban, amelyről úgy gondolják, hogy a rendőrségnek fel kellett volna oszlatnia, mert az már az elején elvesztette békés jellegét.
2012. augusztus 10., 19:29 |
Pintér vérfürdője: lubickol az alvilág[hvg.hu] Teljes a káosz és a reménytelenség a rendőrségen a hvg.hu-nak nyilatkozók szerint azt követően, hogy példátlan módon megszüntették a Budapesti Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Osztályát és a Nemzeti Nyomozó Iroda szervezett bűnözés elleni szolgálatát és gazdaságvédelmi főosztályát. Az elküldötteknek nem volt választásuk, vagy elfogadják új beosztásukat vagy leszerelnek – számolt be a vele történtekről néhány érintett rendőr. A szakszervezetekkel a belügyi vezetés nem egyeztetett, igaz, ezt nem is kell megtenniük.
Mi zajlik a rendőrségen belül? (ATV, a Híróra vendége Krémer Ferenc szociológus, a rendőrségi korrupció kutatója) 2012. augusztus 10., 19:14 |
Százmilliós új arculat a közmédiában[Népszava] Nem csekély összegbe, egészen pontosan 103 millió 684 ezer 60 forintba került a közmédiának az új logók használata. Korábban ennél sokkal szerényebb összegről szóltak a hírek, a tervezőgárda vezetője azt mondta: a váltás „aprópénzbe“, csupán 30 millió forintba került. Eközben kiderült, a Neo FM dolgozói hétfőn közösen felmondtak ugyan, a tulajdonos, Medveczky Mihály ma már új munkatársakat alkalmazott.
2012. augusztus 9., 19:58 |
![]() |
Kormányközeli pénzosztók[figyelo.hu] Százmilliós üzletet jelenthet több fideszes politikusnak és számos kormányközeli vállalkozónak az Új Széchényi Terv mikrovállalkozásoknak szóló programja. A vállalkozók ugyanis csak úgynevezett hitelközvetítőkön keresztül juthatnak a 85 százalékban uniós forrásokra támaszkodó támogatásokhoz, viszont ezeknek a hitelközvetítőknek majdnem fele kormánypárti kötődésű. Az Új Széchenyi Terv pályázati pénzeiről dönthet a Fideszhez köthető vállalkozó Széles Gábor és a volt elszámoltatási biztos Papcsák Ferenc is.
2012. augusztus 9., 19:15 |
![]() |
Recesszióban van-e Magyarország?[Portfolio.hu] A gazdaságnak nincs olyan szegmense, amelyik ne szenvedne a belső vagy a külső kereslet gyengeségétől. Az egyes szektorokat az előzetes adatok alapján végignézve úgy tűnik, hogy Magyarország az első fél évben technikai értelemben is recesszióban lehetett.
2012. augusztus 9., 19:18 |
Vélemény
A Sólyom-ügy[hvg.hu — Tamás Gáspár Miklós ] Sólyom László nem a jobboldal árulója, nem renegát, akit mind az elárultak, mind az új szövetségesek jól-rosszul leplezett megvetéssel szoktak üdvözölni. Ennek ellenére a balközép épp ezt követeli: tessék árulónak lenni, akkor számíthat némi baráti hátbavágásra, barackra és fülhúzásra. Tamás Gáspár Miklós írása az aszófői beszédre érkezett reakciókról.
2012. augusztus 10., 17:12 |
![]() |
Professzionális tudni nem akarás[www.parameter.sk — Széky János] Sólyom László ritkán szólal meg aktuálpolitikai kérdésekben, de olyankor mindig akad, aki megállapítja, hogy „Sólyom László ritkán szólal meg aktuálpolitikai kérdésekben, de olyankor a szavának súlya van”. Azután nem történik semmi, de mire ez bebizonyosodik, már senki sem emlékszik rá, hogy a szavának súlya kellett volna hogy legyen.
2012. augusztus 11., 19:54 |
![]() |
Egy fontos beszéd, némi populizmussal és csipetnyi árulással[galamus.hu — Eörsi Mátyás ] Sólyom László volt köztársasági elnök aszófői beszédét a kormánypártokkal kritikus közvélemény hangos üdvrivalgással fogadta, méltán, hiszen olyan helyről érkezett a magas színvonalú, átfogó bírálat, amely nem vádolható elfogultsággal a jobboldali pártok iránt.
2012. augusztus 10., 17:17 |
![]() |
Kedves barátomnak, Fricz Tamásnak[Örülünk, Vincent?] Fricz Tamásnak Kedves Tamás! Szóval egy új kor jött el, amelyben lehetséges, arról beszélni, hogy… És itt felsorolsz néhány témát, amelyekről eddig is lehetett beszélni. Nemcsak Magyarországon, hanem a szabad világban mindenhol…Az az elemzés, amit tőled várnék, Orbán Viktor gondolatait mutatná be. Ilyesféleképpen:
2012. augusztus 11., 21:36 |
A szakértő mint állatfajta[manna.ro]
Sose gondoltam volna, hogy valaki el tudja érni, hogy Traian Băsescut, Victor Pontát és Crin Antonescut egyszerre akarjam a keblemre ölelni. De még Orbán Viktort és Mesterházy Attilát is ugyanazzal az egy svunggal. 2012. augusztus 11., 14:31 |
![]() |
Mit kezdjünk a torz magyar vitakultúrával?[Népszabadság — Novák Zoltán] Eljött az ideje, hogy magunk mögött hagyjunk néhány tévképzetet. Például azt, hogy a demokratikus átmenetet végrehajtottuk azzal, hogy létrehoztuk és működtetjük a demokratikus intézményeket. A demokrácia lényege sokkal inkább abban ragadható meg, hogy hogyan, milyen szellemben működtetjük ezeket az intézményeket, és ennek tükrében hogyan viszonyulnak az állampolgárok ezen intézményekhez: a bizalom vagy az elutasítás a domináns elem.
2012. augusztus 11., 14:47 |
![]() |
Ángyán: Igazmondás, miniszter úr![168 Óra Online] Adatokkal cáfolja Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter földbérletekkel kapcsolatos állításait.
2012. augusztus 11., 14:01 |
![]() |
Kárba vesztek a vidékfejlesztési pénzek[Világgazdaság — Sztojcsev Iván] Lesújtó képet nyújt a vidékfejlesztési programokról az Állami Számvevőszék jelentése. A 2007 és 2011 közti, tehát három kormány munkáját magába foglaló időszak nem javította a vidéki életminőséget – vonja le a tanulságot a vizsgálat.
2012. augusztus 10., 20:35 |
![]() |
Tibor Machan: „Az állam beavatkozásával minden korrupttá válik“[Kapitalizmus.hu] „Ha valaha feladjuk a szabadság eszméjét, az életünket adjuk fel“ — vallja a világ egyik legismertebb szabadságpárti gondolkodója. A 73 éves, magyar származású Tibor Machan libertárius filozófus, publicista, az Auburn University professzora, több mint harminc könyv, és több mint száz tudományos irat szerzője. A Hoover Institution és a Cato Institute kutatója, szakterülete a politikai filozófia és az üzleti élet etikája. Tibor Machan-nal a Common Sense Society berceli rendezvényén beszélgettünk.
2012. augusztus 11., 14:00 |
![]() |
Ütik a Lidlt, agonizáló Magyarországot lát a Bloomberg[Napi Gazdaság] Lesújtó képet fest a magyar gazdaságról a Bloomberg: a kiskereskedelmet fojtogatja a plázaépítési tilalom, ami — a lefagyott hitelezéssel együtt — padlóra viszi az ingatlanfejlesztést.
2012. augusztus 10., 20:37 |
![]() |
ÉGBEKIÁLTÓ — Öntudatos, kemény, erős és dacos, minőségi magyarokká kell lennünk?[Transindex] Jó lett volna csendben elfelejteni a „Új kiáltó szó a nagybányai és bányavidéki magyarságért!“ című kiáltványt. Sajnos nem jött össze.
2012. augusztus 10., 19:09 |
![]() |
Iványi Gábor: Folyik a kivéreztetésünk[Népszabadság] A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség már nem egyház, még nem egyesület.
2012. augusztus 10., 19:04 |
![]() |
A Gyurta-vita margójára[parameter.sk — Ravasz Ábel] Nem is Magyarországról lenne szó, ha nem sikerült volna az elmúlt napokban habzó szájakkal vívott vitát generálni Gyurta Dániel olimpiai győzelméből (amihez ezúton is gratulálok!). Persze még csak véletlenül sem szeretném megadni magam annak az álnaív bemondásnak, miszerint „miért csinálunk még ebből is politikát?”. A politika ugyanis nem „csinálódik”, hanem menthetetlenül jelen van mindenapjainkban, gondolkodásunkban, és Gyurta győzelmét is átszőtte – nem az egyes személyek írásai okán, hanem a társadalom és a közbeszéd jelenlegi állapotából adódóan.
2012. augusztus 8., 18:22 |
![]() |
Elemzők: 550-600 milliárdos megszorítás jöhet Magyarországon[Világgazdaság] Az elfogadott költségvetés és a jelenlegi piaci növekedési várakozások alapján az EU/IMF páros 4-4,2 százalékos deficittel kalkulálhat jövőre. Ez alapján, ha az IMF tényleg ragaszkodik a 2,2 százalékos deficitcélhoz, akkor a GDP 1,8-2,0 százalékának megfelelő fiskális rés van a 2013-as tervben. Ez mintegy 550-600 milliárd forint, vélik az OTP bank elemzői.
2012. augusztus 6., 19:54 |
![]() |
A Nemzeti Taigetosz Rendszere[Népszabadság — Ónody-Molnár Dóra] Az egész segélymegvonó, közmunka-erőltető program a büntetésről szól, annak a széles körben létező igénynek a teljesítéséről, hogy a segélyezetteket – az amúgy is folyamatosan szegényedő társadalom – a továbbiakban ne támogassa. Szűkebb körben ez az igény azzal egészül ki, hogy lehetőleg még alázzák is meg őket. Ugyanúgy különítsék el őket a munkában is, ahogy elkülönülnek az iskolákban és a településeken. Nem elég, hogy a munkájukért csak a minimálbér felét kapják, újabban azt is heti bontásban.
2012. augusztus 6., 19:31 |
![]() |
Kétség nélkül: elégtelen[Ghostwriter] Tény: a beszéd több szempontból világosan és érthetően bírálja mindazt, amitől sokaknak van elegük manapság. Jó időre ad majd muníciót azoknak, akik nem akarják szó nélkül tudomásul venni, ha a kétharmad a talpuk alól elhordja lassan az egész országot. Nem akarom tehát tagadni Sólyom László beszédének értékeit. Ugyanakkor pontosan úgy vagyok vele, mint elnöksége egészével. Egy-egy szempontból nagyszerűnek, de több szempontból kevésnek, sőt félresikerültnek tartom. Legalábbis: olyan fogyatékosságokkal terheltnek, amelyek miatt semmiképpen sem elég ahhoz, hogy valami új, előremutató folyamat kiinduló pontja legyen.
2012. augusztus 6., 19:22 |
![]() |
Aggódik a kormány a szegedi lézerprojektért[Vastagbőr] Összefoglalva: a projektet egy 95%-ben állami tulajdonú cég készíti elő, a tervezéshez, előkészítéséhez szükséges pénzt a kormány biztosította, a projekt megkapta a „kiemelt projekt“ státuszt, vagyis az engedélyezési eljárások határideje jelentősen lerövidült, a csongrádi kormánymegbízott teljes mellszélességével támogatja a tervet de a kormány aggódik és a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság vizsgálódni szeretne.
2012. augusztus 6., 19:10 |
![]() |
A buddhisták már engedélyezik a melegházasságot[istenveled] Friss hír: hagyományos buddhista szertartás szerint megtartották Taiwan első melegesküvőjét. 300 buddhista ünnepelte a két 30 éves arát. Két ifjú és csinos leszbikust adtak össze, szüleik tüntetőleg távolmaradtak…Taiwan a legliberálisabb kelet-ázsiai ország, ahol meleg párok legálisan gyermekeket fogadhatnak örökbe. Állami jóváhagyással. Viktor, kövessük ebben is ázsiai testvéreinket!
2012. augusztus 11., 21:42 |
Nemzetközi
![]() |
Empire State Building for Hungary[Empire State Building]
Tonight Empire State Building will be splitting its tower lights on all four sides of the building to honor Chinese Taipei, Poland, Mexico and Hungary for their participation in London: North side in Red/White/Blue for Chinese Taipei; West side in Red/Red/White for Poland; South side in Red/White/Green for Mexico; and East side in Green/White/Red for Hungary. 2012. augusztus 11., 20:21 |
![]() |
The Merkel memorandum[The Economist] ANGELA MERKEL, the German chancellor—and also, in effect, the euro area’s boss—has always insisted that she wants to preserve the euro area in its current form.
2012. augusztus 11., 21:13 |
Spitzenkandidatur in Niedersachsen: FDP-Chef Rösler will für Bundestag kandidieren[SPIEGEL ONLINE] FDP-Chef Philipp Rösler hat angekündigt, sich in Niedersachsen um die Spitzenkandidatur für die Bundestagswahl 2013 zu bewerben. Bislang hat der Wirtschaftsminister kein Bundestagsmandat.
2012. augusztus 11., 21:11 |
![]() |
Bundestagswahl 2013: Trittin will Grünen-Spitzenkandidat werden[Berliner Zeitung ] Jürgen Trittin will als Spitzenkandidat für die Grünen in den Bundestagswahlkampf 2013 ziehen. Mit wem er das Spitzen-Duo seiner Partei bildet, ist dem Fraktionsvorsitzenden egal. Auch über eine schwarz-grüne Koalition äußert er sich.
2012. augusztus 11., 21:09 |
![]() |
Romney Adds Ryan to G.O.P. Ticket[nytimes.com] WASHINGTON — Mitt Romney introduced Representative Paul D. Ryan of Wisconsin as his running mate on Saturday morning at a boisterous rally in Norfolk, Va., a choice that elevates one of the party’s young conservative leaders to the Republican ticket and intensifies the debate over the size and role of government.
2012. augusztus 11., 20:59 |
![]() |
Theses On Taxes[Paul Krugman Blog]
Some brief notes: 1. Neither candidate is offering a realistic tax plan, because the fact is that the federal government is going to need more revenue than either is currently proposing. But the two men are not equivalent in their unrealism: 2012. augusztus 11., 21:04 |
![]() |
Artist Peaches films video in support of Pussy Riot[The Independent] About 400 people joined Canadian electro-pop performance artist Peaches in a Berlin park to show support for the members of a feminist band on trial in Russia for performing a „punk prayer“ against President Vladimir Putin.
2012. augusztus 11., 21:08 |
![]() |
University fee rise has an impact – but is the issue as simple as it seems?[the Guardian] Student applications from poorer families have fallen far less, so perhaps balance in higher education is being redressed • Tuition fees report led to 15,000 fewer applicants
If Mo Farah can win gold, is that success inspiring his academically talented equivalents to believe they can get into university? 2012. augusztus 11., 21:06 |
![]() |
Ungarisch im Burgenland: Die Sprache der Wächter und die der Bewachten — So spricht Österreich[derStandard.at] Seit 1000 Jahren wird im Burgenland Ungarisch gesprochen, seit 20 wieder als springlebendige Sprache
2012. augusztus 11., 20:58 |
„Europa ist kein populistisches Spielzeug"[Cicero Online] Mehr Europa ist der Weg, die Krise zu bewältigen und einen Crash zu verhindern, sagt der CDU-Europaabgeordnete Elmar Brok. Im Interview mit Cicero Online kritisiert er die Abwatschpolitik seiner Unionskollegen Markus Söder und Alexander Dobrindt und spricht von einer „epochalen Situation“ in Europa
2012. augusztus 10., 16:46 |
![]() |
Gleichstellung homosexueller Ehepaare — Im Namen des schwulen Volkes[sueddeutsche.de]
In den vergangenen Jahren urteilten viele Gerichte trotz Homo-Ehe gegen die Gleichstellung gleichgeschlechtlicher Partnerschaften in vielen Bereichen. Erst das Bundesverfassungsgericht nahm die Diskriminierung von Lebenspartnern nach und nach zurück. Nun könnte Karlsruhe wieder eine wichtige Grundsatzentscheidung fällen. 2012. augusztus 11., 21:16 |
Események
![]() |
Raoul Wallenberg 100 Emlékest[eletmenete.hu] Időpont: 2012. Szeptember 9. Vasárnap 17:00
Helyszín: Dohány utcai zsinagóga Szervező: Az Élet Menete Alapítvány Fővédnökei:
A rendezvény Raoul Wallenbergre és munkásságára emlékezik. Közreműködnek: Rost Andrea világhírű operaénekes, Korcsolán Orsolya hegedűművész, Varnus Xaver orgonaművész, Kézdy György színművész, Jávori Ferenc Fegya előadóművész, zeneszerző. 2012. augusztus 11., 14:13 |
![]() |
Jótékonysági koncert a fáji gyerekekért[Facebook] Időpont: 2012. augusztus 31. 19:00 — 22:00
Helyszín: Golgota Közösségi Ház, 1089 Budapest, Golgota u. 3.( A régi Fekete Lyuk felett) Támogatói jegy: 1000 Ft/ fő Tegyünk együtt valamit az éhező gyermekekért! Tegyünk együtt az igazságtalanságokkal szemben! Csatlakozz hozzánk, és gyere el a koncertre! Számítunk Rád is! A koncert teljes bevételét a fáji általános iskolás gyerekek élelmezésére fordítjuk. Adományokat várunk ide: Éjféli Kiáltás Misszió MKB 10300002-20510628-00003285 megjegyzésbe: „fáji iskola“
Egy falu tragédiája: szelet kenyérért járnak a gyerekek iskolába 2012. augusztus 11., 14:14 |
Nyílt levél Dr. Pintér Sándor Belügyminiszter Úr részére[coMMMunity.eu] Az alábbiakban nyílt levelet teszünk közzé Dr. Pintér Sándor Belügyminiszter Úrnak címezve. Amennyiben egyetértesz a levél tartalmával, kérjük aláírásoddal támogasd azt! Ha kellő számú aláírás összegyűlik, kinyomtatva is eljuttatjuk a címzettnek.
2012. augusztus 11., 13:54 |
![]() |
Mi a magyar? – kortárs válaszok a Műcsarnokban[kultography.hu — Greskovics Eszter] Látogatható: augusztus 2-október 15., Műcsarnok
Mátyás király és a Csillagszemű juhász, mint rocksztár Kovách Gergőtől és Péli Barnától; cigány, kínai és zsidó önarckép Kupcsik Adriántól; színes és fekete-fehér magyar zászlók Gerber Páltól; gubanc, mely minden kiállítás alkalmával máshogy néz ki Keserü Ilonától. Csak néhány példa a Műcsarnok legújabb kiállításán látható munkák közül, melyek „kortárs válaszok” a kérdésre: „Mi a magyar?” 2012. augusztus 11., 14:50 |
Nekünk tetszett
![]() |
Anya, miért mondta a miniszterelnök bácsi, hogy félázsiai származékok vagyunk?[Kormánybuktató demonstráció] Mivel szép szavakkal nem tudnám elmondani, kurvaanyázni meg nem szeretnék, inkább nem mondok semmit.
2012. augusztus 11., 14:09 |
![]() |
Elkészült a világ eddigi legnagyobb 3D-s (tér)képe a világegyetemről[MLZphoto] A Harvard-Smithsonian Center for Astrophysics (Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Központ) kutatói óriási, térbeli térképet készítettek el a világegyetemről. Az alkotással, amelyen 4 milliárd fényévnyi űr van „bekasztlizva”, azt remélik az illetékesek, hogy nyomon tudják majd követni a világegyetem elmúlt 6 milliárd évnyi mozgását, terjedését. A legújabb Sloan Digital Sky Survey (SDSS-III) spektroszkópiájának használatával – úgy vélik – képesek lesznek a tudósok pontosabban felméri az űr sötét anyagának mennyiségét és annak hatását a világmindenség tágulására.
2012. augusztus 11., 13:59 |
![]() |
Sándor evangéliuma[Örülünk, Vincent?] Azon a napon kiméne Viktor a házból és leüle a tizenhatos mellett.
És nagy sokaság gyülekezék ő hozzá, annyira, hogy ő a középkörbe méne leülni; az egész sokaság pedig a partvonalon áll vala. 2012. augusztus 10., 20:45 |
.jpg)
.jpg)



































