Libretto hírei III-52 (2012-12-23)

Fókuszban

Keretszámok és liftajtó

[NolTV] Kormánypárti képviselőket arról faggattunk, hogy tudják-e követni a kormány felsőoktatási reformját. A többség persze igen, ám akadt bizonytalan honatya, és többen is, akik inkább percekig nézték a csukott liftajtót, de csak azért sem válaszoltak.

Csattogtatjuk az ollót, közben megyünk hátra — beszélgetés Kuncze Gáborral

[atv.hu — Egyenes Beszéd] „Csattogtatjuk az ollót előre, közben pedig megyünk hátra” — mondta Kuncze Gábor az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A Szabadelvű Polgári Egyesület elnöke feltette azt a kérdést is: ki hiszi el, hogy összeesküdtek ellenünk és hatalmas sikereket értünk el? Már csak a kis piros pont maradt.

Hírek

Az államé lett a valasztas.hu-t működtető cég

[hvg.hu] A Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. 100 százalékos tulajdonába került az IdomSoft Informatikai Zrt., miután aláírták a részvényvásárlásról szóló dokumentumot — közölte a NISZ Zrt. pénteken az MTI-vel.

A rádió székházában Orbán igazáról győzködték a diáktüntetőt

[Átlátszó blog] Rejtett kamerás felvétel jutott a birtokunkba arról, hogy magukat rádiós újságíróknak mondó személyek a kormány és a miniszterelnök igazáról győzködték a december 17-i diáktüntetés után a közszolgálati Magyar Rádió székházába bebocsátást nyert szociológus hallgatót.

Fidesz-közeli cég a rádiós kutatásban

[Kreatív Online] Beigazolódtak az egy évvel ezelőtti pletykák: a Nézőpont Intézet cége nyert.

A diákokból hiányzik a Békemenet méltósága

[Index — Plankó Gergely] A Polgári Magyarországért Alapítvány díját 2012-ben a Békemenet kapta. Balog Zoltán külön kiemelte a mozgalom humorát és nagy szívét. Bayer Zsolt szerint januárban jöhet a következő demonstráció.
Kiálltak a kormányért, ünneplik őket (Index videó)

Kárpátalján nem kapott regionális státust a magyar nyelv

[Új Magyar Szó — online] Nem nyilvánította regionális nyelvvé a magyart Kárpátalján pénteki ungvári ülésén a Kárpátalja megyei tanács, amely az ukrán nyelvtörvény helyi alkalmazásáról hozott döntésében annyit ismert el, hogy az ukrán mellett – a románnal és a ruszinnal együtt – a magyar is elterjedt nyelv a régióban, s ezt figyelembe kell venniük az illetékes önkormányzatoknak.

Democracy Ranking: 2007 óta a világon leginkább Magyarországon csökkent a demokrácia

[AMEXRAP]

Balog Zoltán: a diákok csak balhézni akartak

[Privátbankár] „Ha a diákok eljöttek volna, megelőzhettek volna egy döntést“ — mondja a „nem is létező“ keretszámok nagyon is valós megvágásáról a szakminiszter, aki 4 napot kapott, hogy átdolgozza az egész rendszert.

A Magyar Rektori Konferencia Elnökségének közleménye

[Magyar Rektori Konferencia] Megbocsáthatatlanul félrevezetik a döntéshozókat és a magyar családokat, akik azt állítják, hogy a felsőoktatás tömegével bocsátja ki a használhatatlan diplomákat olyan szakokon, amelyekre nincsen kereslet a munkaerőpiacon. Ezzel szemben bármilyen diplomásnak többször nagyobb az elhelyezkedési esélye, mint az alacsonyabb végzettségűeknek. A diplomásoknak magasabb az elérhető keresete és az általuk befizetett adóból nagyobb az állam bevétele.
A tények:

Orvos nélkül maradhat az ország

[Index] Idén újabb rekordot dönthet az elvándorló orvosok száma, az egyetemek nem tudják pótolni őket.

Orbán: ha nem csinálnánk végig, végünk lenne

[Portfolio.hu] Ha jól értettük meg a világot, illetve azt, hogy Magyarországnak át kell szerveznie magát az új világban, akkor az elmúlt két évben létrehozott stabil politikai, gazdasági rendszer 2013-ban, eltérően az európai átlagtól, már növekedést hoz. 2013 lesz annak a tesztnek az éve, amikor kiderül, hogy az átszervezés eredményeképpen a darázs repül-e — mondta Orbán Viktor kedden az Idősügyi Tanács ülésén.

Itt van a rektorok 13 pontja: ezért érdemes támogatni a felsőoktatást

[eduline.hu] Pontról pontra cáfolja a diplomák „értéktelenségét“, a diplomás-munkanélküliséget és a magyar egyetemek és főiskolák által indított képzések „alacsony minőségét“ érintő kritikákat a Magyar Rektori Konferencia (MRK), amely hétfőn aláírta a múlt heti diáktüntetéseken elfogadott hat követelést.

Sólyom: Nincs értelme egy puhány Alkotmánybíróságnak

[origo.hu — Dull Szabolcs ]
Az alkotmányos kultúra hanyatlásáról és az elvi rendcsinálás szükségességéről is beszélt az [origo]-nak hétfőn Veszprémben Sólyom László volt köztársasági elnök, … ha a testület átengedi a választási regisztrációt, „nincs sok értelme a létezésének“.

Határon túli diákok álltak ki hazai társaik mellett

[hvg.hu] Közös nyilatkozatban biztosították az anyaországi hallgatókat támogatásukról külhoni magyar felsőoktatási intézmények hallgatói önkormányzatai hétfőn. A dokumentumot nyolc felsőoktatási intézmény hallgatói képviselete írta alá.
Szolidaritási performansz Kolozsváron a magyarországi diáktiltakozásokkal (videó)

„Ne üzengessünk? Üzengetek!“ Élesen bírálta a magyar kormányt Markó Béla

[atv.hu] „Azt hallottam itt valakitől, hogy ne üzengessünk Budapestre. Én üzengetek! Azért üzengetek, mert nemcsak azok tették rá a magyar nemzet jövőjére, sorsára az életüket, akik nekünk Budapestről üzengetnek, hanem mi is. És ugyanakkora joggal mondok véleményt a magyar nemzet jövőjéről és sorsáról, mint azok, akik Magyarországon nyilatkoznak, nagyon sokszor felelőtlenül”

Orbán Viktor a Fidelitas tagjaival egyeztetett szombaton

[eduline.hu] „Szerdán végleges döntéseket hoz a kormány a felsőoktatási felvételiről“ — jelentette be Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter a vasárnapi kormányszóvivői tájékoztatón. A tárcavezető megismételte Orbán Viktor szombati bejelentését: eltörlik a keretszámrendszert, a támogatási formákat összevonják, a „minőséget teljesítő diákok közül pedig mindenkit felvesznek“ az egyetemekre és főiskolákra. Hozzátette: ennek két feltétele van, hogy a hallgatók megszerezzék a diplomát, és „kinyilvánítsák, hogy Magyarországon kívánnak elhelyezkedni“.

FIDESZ TOP SECRET — A Kubatov-lista a gyakorlatban

[Gery Greyhound] Így dolgozik a gépezet egy vidéki város polgármester-választásának eldöntésén. „Körmendről, Győrből, Pápáról, a XI. kerületből, Kispestről, Enyingből, Vas megyéből és még számtalan helyről“ összejött emberkék munkálkodnak azon, hogy megszerezzék Pécset, Kubatov Gáborral az élen. Hogy Pécs mit akar, az nagyjából le van szarva, a lényeg az, hogy Pécs meglegyen, és hogy viszlát Kati.

Vélemény

Orbán is tudja, ez a garnitúra bukni fog

[Népszava — interjú Gulyás Mártonnal] Biztos vagyok benne, hogy újabb és újabb megsértett, megalázott társadalmi csoportok csatlakoznak a diáksághoz, illetve a velük már ma is szolidáris felnőttekhez. Itt az esély arra, hogy a diákság mobilizáló erején keresztül csatlakozzanak azok is, akiknek eddig nem volt kedvük, merszük vagy erejük tiltakozni.

Diáktüntetés: elszakadt a cérna a hatalomnál?

[A KARD] Szerda este a szervezett megmozdulás lezárultával a tömeg nem oszlott fel, hanem spontán tüntetés jelleggel a Lánchídra ment (1986. március 15, megvan?). Az eddig a tüntetőkkel, még a spontán szakaszban is együttműködő rendőrség innen több fiatalt bekasztlizott, bevitték őket a rendőrségre. Nem gondolom, hogy a saját elhatározásuk lett volna: NER-Magyarországon ehhez ugyanúgy utasítás kell, mint pár éve az Astorián, az akkor sokkal durvább attakhoz.

Kövér kontra Sólyom: az amnézia újabb példája

[A KARD] Nyilatkozatot adott szombaton Kövér László házelnök az MTI-nek. Miközben érdekes, és módfelett vitatható elképzeléseket vázolt a Parlament szerinte optimális működéséről, Sólyom László volt köztársasági elnököt is bírálta.

Mit kapnak a jó multik Orbántól?

[origo — Galambos Péter] Hirtelen barátja akar lenni a kormány egy sor magyarországi multicégnek. Többségük készségesen aláírta a kormány által kezdeményezett megállapodást, de nem akart mindenki stratégiai partnerré válni. Az eddig közzétett dokumentumokban elvétve találni konkrét vállalásokat — igaz, a bankszektor példája arra int mindenkit, hogy a papír sem garancia semmire.

Matolcsy a jegybankról: bátran kell élni a szokatlan eszközökkel

[Portfolio.hu] A nemzetgazdasági miniszter a HírTV-nek adott, péntek este sugárzott interjújában beszélt a kormány gazdaságpolitikájának eddigi eredményeiről, a legutóbbi spekulációs támadásról (ennek kapcsán a JP Morgan amerikai bankot spekulációs befektetői csapatnak nevezte), valamint arról, hogy milyen elképzelései vannak a kormánynak a Magyar Nemzeti Bank új vezetésével.

Felsőoktatás — totális a káosz továbbra is

[ténytár.blog] Mindössze három nap telt el azóta, hogy azt írtuk: hazugságok és káosz jellemzi a kormányzati kommunikációt az államilag finanszírozott keretszámok drasztikus csökkentése óta. A helyzet azóta sem változott.

Kiskarácsony

[Médiajogfigyelő] … nem csak én kaptam karácsonyi üdvözletet, hanem a Klubrádió is. Mint a közleményükből kiderül, a Médiatanács 2012. december 19-én, szerdán délután fél ötkor a Magyar Posta mellőzésével, futár segítségével kézbesített számukra egy határozatot, amely eredménytelennek mondta ki a Fővárosi Ítélőtábla által korábban jogerősen eredményesnek ítélt 95.3 MHz frekvencia pályázatot.

Kivel ebédel Simicska Lajos?

[magyarnarancs.hu] Múlt héten a Magyar Narancs címlapján friss fotót közöltünk Simicska Lajosról. A kormány gazdasági hátországának legfontosabb szereplője valakivel egy kertvendéglőben beszélget a fotón. Ki a másik férfi?

Sose nyomj full retardáltat!

[Kettős Mérce] Ez így nem járja, miniszterelnök úr,ez az alakítás megbukott, mielőtt a függöny felgördült. Full retardáltat nyomtál megint, tudod, azt amit nem szabad soha. Bevállaltad a tandíj elleni harcot, nem?? Mit is mondtál?

Hűségnyilatkozat: az MMA bennünk él!

[hvg.hu — Seres László] Én akkor is a helyemen voltam és relatíve jól éreztem magam, amikor a Nép uralkodott, és most is, amikor a Nemzet. Akkor is és ma is azt kéri a miniszter, hogy „az akadémikusok műveikkel erősítsék a nemzeti összetartozást.“ Ez a dolgunk, nem?

A Nemzeti Együttműködés Médiarendszerének Arcképcsarnoka

[atltaszo.hu] Kibogozhatatlanul összetett médiabirodalom, kusza tulajdonosi és személyi viszonyok – nem könnyű követni, átlátni szinte lehetetlen. Mi most segítünk rendet vágni, bemutatjuk, hogy ki kicsoda ebben a rendszerben, mi köze mindennek az állam foglyul ejtéséhez (state capture), és mindjárt világos lesz, miért mennek oda az állami hirdetési és gyártási pénzek a médiapiacon, ahova. Az Átlátszó és a Kreatív Online közös cikke.

Így lesz végleg nyugdíjaspárt a Fideszből

[Véleményvezér] Miközben a Fidesz a nyugdíjasok érdekében politizált, legalább retorikájában képviselte a fiatalokat is. Most azonban a nyugdíjasoknak a fiatalokkal kapcsolatos sztereotípiáira ráerősítve próbálják meg lejáratni a tüntető diákokat.

Magyarország tévúton: nem ez a gazdasági pálya vezet minket ki a túlzott deficit-eljárásból

[Haza és Haladás Blog] A kapkodó, rossz kormányzás miatt az egymást követő megszorító csomagoknak nem ott lesz tartós hatásuk, ahol a kormány szeretné, állapítja meg a Haza és Haladás Alapítványnak az ország középtávú (2016-ig terjedő) gazdasági kilátásaira vonatkozó, a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest munkatársainak bevonásával készült elemzése: az unortodox lépések ugyanis a hiány és az államadósság helyett a gazdasági növekedést és a foglalkoztatottság bővülését fogják vissza hosszú távon, nem a kedvezőtlen folyamatokat. A tanulmány megállapítja: gyökeres változás nélkül a gazdaság várhatóan középtávon is csak pangani fog, további munkahelyek kerülnek veszélybe, miközben újak nem létesülnek, a hiány pedig már 2014-től újra növekedésnek indul, ahogy az adósságrátánk is.

Helyet követel az új generáció

[…és még annyit, hogy] Mert az a generáció, ami a tűzoltók, pedagógusok, budapesti értelmiségiek próbálkozásaihoz képest látványosan nagyobb sikerrel elbánik Orbán Viktorral, annak egy Bajnai Gordon vagy Mesterházy Attila már reggelire sem lesz kihívás. Nem a FIDESZ-nek van itt vége, hanem annak a nagyipari parasztvakításnak, amit politika, a közösség dolgainak kezelése címén eddig jobbreményű rendszerváltás utáni elitünk letett az asztalra. Rengetegen elmentek, akik maradtak, ők vannak még többen, és láthatóan nem adják olcsón az országot, az ő jövőjüket. Ez a mostani megmozdulások igazi horizontja. És ha csak a törtrésze átjön annak az energiának, amit érezni szoktam az egyetemen ezekből az fiatalokból, akkor szép jövője van az országnak.

Eper és vér — az első tanulságok

[Poldi bácsi megmondója] A történetnek még nincs vége, de néhány tapasztalatot már érdemes összegezni az Orbán-hatalmat láthatóan váratlanul érő diák- és hallgatói ellenállási mozgalom kapcsán.

A hallgatók tudják, mit akarnak

[YouTube — Hosszúlépés] A Hosszúlépés közössége elmondja, milyen felsőoktatást akar

Nem kis Orbán — videó interjú Ábrahám Mátéval

[Videa — origo] Engem Ábrahám Máténak hívnak, nem kis Orbánnak.

Üdvözlet a győzőnek

[Magyar Narancs — narancsblog] Senki se várt mást: a Nemzeti Színház igazgatója július 1-jétől Vidnyánszky Attila. Debrecentől könnyek között búcsúzik majd – miután egy gondosan kiválasztott lakáj kezébe adják a színházat, komoly beleszólási-hozzáférhetőségi lehetőséggel –, hiszen annyi érték épült ott fel, hogy az embernek fáj a szíve ezt otthagyni.
Vidnyánszky Nemzetije pluszpénzre számíthat (7óra7)

A király új ruhája

[A morgás joga] Amivel minden felsőoktatásban tanuló diák szembesül már az első vizsgaidőszakában (igen, még a sokak által oly gyakran emlegetett ruhatár-büfé szakon is) az az, hogy mire is elég három nap. Hát nem sok mindenre, tapasztalják is saját bőrükön.

Amerika kezdi másként látni a világot

[Magyar Narancs — Ara-Kovács Attila] A Washington által, kifejezetten Európa vonatkozásában szóvá tett nacionalista biztonsági kockázatokkal szembeni fellépés a fejlemények tükrében alighanem rossz hír néhány olyan kelet-európai állam politikai elitje számára, amely a demokrácián kívül és a szélsőjobboldali eszmékkel megbékélt módon tervezgeti jövőjét. Mint például a magyar.

Lázadó gimnazisták: Mit veszíthetünk, ha már esélyünk sincs?

[hvg.hu — nyüzsi] „Mi még talán nem vagyunk képesek olyan nagyszabású tiltakozó akcióra, mint az egyetemisták. Lehet, hogy nem vagyunk még elegen hozzá. De az elmúlt pár napból egy sem telt el úgy, hogy ne lett volna az országban gimnazista megmozdulás“ – demonstráló középiskolások álláspontja.

Tetszettek volna igazi diktatúrát csinálni!

[Poldi bácsi megmondója] Egyre több jel mutat arra, hogy a nagy kísérlet nem sikerül. Miniszterelnökünk zseniálisnak tűnő ötlete a gyakorlatban megbukik, nem kivitelezhető.

Kontár kormány

[Népszabadság — Ónody-Molnár Dóra] Ha a sarki kocsmát ezzel a módszerrel vezetnék, már rég tönkrement volna. Az ország mindenesetre éppen tönkremegy. Amikor ennyire összesűrűsödnek az események, akkor látni a legtisztábban, kik és hogyan kormányoznak. Nem kiskorúaknak való látvány.

A stabil rendszer és a bizonytalan trombita

[Galamus — Fazekas Csaba] Orbán cinikus magabiztossága sokkal inkább ijesztő, mint vicces, hiszen látványosan megerősíti az eddig is sejtett tényt, nevezetesen azt, hogy a rendszerteremtő miniszterelnöknek egyre kevesebb pontos ismerete van arról az országról, amelyet irányít. 

„Olyan, mintha nem lennénk”

[FN24] Több tízezer hajléktalan térhetne vissza a normális életbe, ha találna munkát.

Orbán Viktor eltörli a betegségeket

[Komment.hu — Rónai András] Kiderült: Orbán az oktatás kérdéseiben végképp elszakadt nemcsak a valóságtól, hanem attól, ami egyáltalán lehetségesnek elgondolható. Aki komolyan kijelenti, hogy szombattól szerdáig alapjaiban megreformálja a magyar felsőoktatást, az nem fogja megmásítani tévedhetetlen elhatározását akkor sem, ha éppen a közoktatás összeomlása a tét.

Nemzetközi

Ursachen der niedrigen Geburtenzahlen — Warum die Deutschen so wenige Kinder bekommen

[Süddeutsche.de] Die Geburtenrate in Europa ist leicht angestiegen. In Deutschland herrscht jedoch weiterhin Babyflaute. Perfektionismus, Rabenmutter-Klischees und Karrierechancen von Akademikerinnen — die Gründe im Überblick.

The best long reads of 2012

[the Guardian] Find all the best features recommended by our Long Good Read service during 2012

Is federalism the way forward to fix Europe?

[eldr] On Wednesday 19 December at the Huis van Europa in The Hague, ALDE Party associate members and Union of European Federalists (UEF) members discussed whether federalism could be the way forward to fix Europe. The discussion was very timely. Despite the pat on the back by the Nobel Peace Prize committee awarding the European Union (EU) with its Peace Prize 2012, the EU appears to be struggling ahead.

Fundamental rights in the EU are under threat

[ALDE] A report by the European Parliament today, assessing respect for fundamental rights within the EU seeks to draw attention to abuses or dangerous tendencies in evidence amongst existing Member States which undermine the basic principles of the EU. Despite efforts by political parties on the right of the House to completely water down the text, a majority of the Parliament approved the self-critical report.

Események

Vigyázat, Műcsarnok! – újra — Konferencia a kortárs képzőművészet hazai központjáról

[Facebook] Időpont: 2012. december 28. 11:00 — 17:00
Helyszín: Műcsarnok díszterem (1146 Budapest, Dózsa György út 37.)
Az idei év utolsó munkanapján, december 28-án Vigyázat, Műcsarnok! – újra címmel rendez konferenciát a kortárs művészeti központ. Négy szekcióban tartanak előadásokat a kultúrpolitika, az intézményvezetés, a kritikai reflexiók és a művészeti közélet aktuális kérdéseiről, ezeket minden esetben vita követi majd.
A felkért előadók között van Keserü Katalin, a Műcsarnok egykori főigazgatója, a posztján őt váltó Beke László és a jelenlegi vezető Gulyás Gábor is, de szintén tart előadást Rockenbauer Zoltán, az első Orbán-kormány kulturális minisztere, Bozóki András, az elso Gyurcsány-kormány kulturális minisztere, L. Simon László, a jelenlegi kabinet kulturális tárcavezetője. A délutáni szekciókban Babarczy Eszter eszme- és művészettörténész, György Péter esztéta és Sturcz János művészettörténész kritikai reflexióit és nem utolsó sorban három kitűnő képzőművész, Lovas Ilona, Szombathy Bálint és Tölg-Molnár Zoltán előadását hallgathatják meg az érdeklődők a Műcsarnok dísztermében.
A konferencia nyilvános és – természetesen – ingyenes.

Nekünk tetszett

Utcára vonul a magyar kormány, ha a diákok tovább szívóznak!

[autoreverz jelenti] „Ha nem teljesítik a követeléseinket, a legváratlanabb pillanatban kirontunk a Kossuth térre és diákellenes jelszavakat fogunk nagyon hangosan skandálni!“ — írja a magyar kormány honlapja. — „Nem riadunk vissza attól sem, hogy elálljuk egy közeli cukrászda bejáratát. Végszükség esetén pedig volt vagy van talán a Szíjjártónak még egy olyan szilveszteri sípja, amit ha megfújsz, kitekeredik belőle egy ilyen vörös papírnyelv: na, attól majd jól beszartok!“

Egy szlogen visszatér

[Facebook — Hallgatói Hálózat] „Balog Zoltán szerint a helyszínen kívül nem sok hasonlóság van, a díjazott mozgalom valami mellett, a diákok valami ellen vannak, bár ettől még szerinte utóbbi nem feltétlenül alsóbbrendű. A diáktüntetésekből viszont szerinte hiányzik a Békement méltósága.“
Mi kint voltunk az októberi Békemeneten, a felsőoktatás helyzetére felhívó molinókkal. A menetelők bekiabálásai jutnak az eszünkbe: „Sokan vagytok köcsögök,“ „Szopjátok le egymást, buzeránsok,“ „Menjetek vissza Tel-Avivba,“ és az enigmatikus „Vedd ki a piercinged aztán úgy beszéljél!“
Na mindegy, mi a kormány kacifántos elnevezésű díjai helyett — szellemiségünkhöz híven — az eseményeket figyelők véleményét tekintjük mércének. Ti melyiket választanátok?
Szeretnénk kérni továbbá a kormányt, hogy ne hergelje a nagyszülőket unokáik ellen, főleg ne karácsony környékén.

Káros az ember hazaszeretetének

[Kultúrpart] Alföldi Róberttel, a Nemzeti Színház igazgatójával az EMMI döntését követően, a Vaknyugat próbáinak szünetében beszélgettünk az Átrium Film-Színházban.

You are the Future!

[Csillag Ádám ] Részlet a Gimnazisták lázadása című videóból. Angol felirattal (Viszlát Viktor, viszlát Rózsa)

Megható, amikor a nemzet ilyen egységet mutat

[hvg.hu] Utcára vonult a lelkes ifjúság hétfőn a fővárosban. Propagandavideó. A HVG mindig friss videórovata.

Már Japánt célozza a magyar Prezi

[[origo] vállalkozói negyed] Magyarországon is lehet nagyszerű ötletekkel érvényesülni, csak le kellene vetkőzni a kisebbrendűségi érzést. Több technológiai világsiker igazolja, hogy a tehetség és az ambíció megvan, ám önbizalomra még szükség lenne — állítja az iparág egyik fiatal sztárja, Árvai Péter.

Impresszum

  • Alapító főszerkesztő: Kátai Gábor
  • Főszerkesztő: Bódi Anikó
  • Felelős kiadó: Koncz Imre, Budai Liberális Klub Alapítvány
  • Megjelenik hetente.
  • Információ | Kapcsolat | Feliratkozás a kiadványainkra | Leiratkozás | Adatvédelmi szabályzat

A Budai Liberális Klub Alapítvány civilek adományaiból működik. Kérjük, Ön is támogassa alapítványunkat tetszés szerinti összeg befizetésével a 11702036-20633987-es számlaszámunkra. Köszönjük.