Libretto hírei III-88 (2013-09-01)

Fókuszban

Készüljenek a legrosszabbra

[komment.hu — Makai József] Egy pillanatra tűnődjünk el azon, hogy ezek az államférfiak akarták leváltani Orbán Viktor hatékony és gátlásoktól mentes rendszerét.

Hírek

Fordult a kocka: már mégse olyan jó dolog az EU-tagság

[Tárki] z ország uniós tagságának megítélése megosztja a magyarokat: kicsit többen gondolják úgy, hogy összességében Magyarországnak ez inkább rossz, mint amennyien jónak tartják azt, de igen jelentős azok részesedése is, akik szerint egyértelműen egyik irányba se billen a mérleg. Ráadásul ebben a kérdésben évtizedes trend fordult meg idénre, hiszen a csatlakozás évétől egészen 2011-ig a tagságot pozitívan értékelők mindig nagyobb többen voltak, mint az azt bírálók – derül ki a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet 2013 nyári, országos reprezentatív mintán végzett kutatásából.

Benyújtották az ötödik alaptörvény-módosítás második módosítását

[origo] Péntek délután a kormány benyújtotta az ötödik alkotmánymódosítás második verzióját. A korábbi változathoz képest újdonság, hogy átírják a kampányszabályokat és az egyházzakkal összefüggő passzusokat.

Baloldali fordulat jöhet a 2014-es európai választáson

[euronews] Az Európai Szocialisták 20 év után megelőzhetik az Európai Néppártot a 2014-es Európai Parlamenti választáson – ez derül ki a Policy Solutions 28 uniós tagállamra kiterjedő kutatásából

Százból 48 magyar elköltözne külföldre dolgozni

[Világgazdaság] A magyarok 93 százaléka úgy gondolja, hogy az országban nem létezik munkahelyi biztonság, ami még Chile, India és Törökország eredményénél is rosszabb! – közölte a Randstad nemzetközi személyzeti tanácsadó a második negyedéves felmérésének adatai alapján.

Hoffmann templomban nyitott tanévet

[Index] A közoktatási államtitkár a reformokat igyekezett elmagyarázni a pedagógusoknak Egerben.

Tiltott zónákat jelölnének ki a hajléktalanoknak

[Népszabadság] Teljesen kiszorítaná a hajléktalanokat a fővárosi önkormányzat Budapestről. Lapunk információi szerint már el is készült az erre szolgáló rendelettervezet két paragrafusból, illetve egy mellékletből álló munkaanyaga.

Litván–magyar botrány: hallgat az MTI, hazudik a Külügyminisztérium

[hvg.hu] A magyar kormány próbál újra jóban lenni a baltás ügy után az örményekkel, és ehhez a litvánok közvetítését kérte, hiába — derül ki annak a két litván diplomatának a lehallgatott, és Youtube-ra is kikerült telefonbeszélgetéséből, akiket most visszahív kormányuk. A magyar külügy szerint nincs közvetlen magyar szál a sztoriban, és az MTI is megpróbál így tenni.

Elköltöttek minden pénzt a vörösiszap-alapból

[hvg.hu] Majdnem három évvel a kolontári vörösiszap-katasztrófa után az utolsó forintig felhasználták azt a több mint kétmilliárd forintot, amit a károsultak megsegítésére adott össze az ország. Bár a helyreállítás költségeinek döntő részét az állam közvetlenül magára vállalta, az adományoknak csak egy kisebb részét adták a károsultak kezébe, inkább közösségi célokra fordították: megújultak iskolák, épült csatorna és formálódik egy új ipari park is.

Döntött a Parlament: akár csökkenhet is a tanárok fizetése

[Világgazdaság] Teljes győzelmet aratott Hoffmann Rózsa Pokorni Zoltán felett: a köznevelési törvénynél minden módosító javaslatot leszavaztak, azokat is, amelyeket a Fidesz szakpolitikusai támogattak. Több tanár kap béremelést, de jóval kevesebbet, mint amennyivel számoltak. Nem garantálják azt sem, hogy senkinek ne csökkenjen a bére.

Vélemény

Előképek és rémképek

[Budai Liberális Klub — Ara-Kovács Attila] Az orbáni politika karaktere A Fidesznek van némi igaza, amikor arra hivatkozik, hogy az általa képviselt politikai irányvonal, jogkultúra, sajátos döntési mechanizmus bizonyos elemei másutt is jelen vannak. Persze nem mindenütt, és messze nem összefüggő mechanizmusként, ráadásul e jellemzők nem is nevezhetők túlságosan általánosaknak. A válságra adott válaszok, illetve a hatalom mindenáron való megtartása gyakorta szült eddig is olyan mozgalmakat Európában vagy annak perifériáján, amelyek, illiberális eszméket és politikákat zászlójukra tűzve lázadtak a nyitott társadalmak belső rendszere ellen. Ez a társadalom ugyanis megtagadta tőlük a kizárólagos szerepet, s egy választható párttá vagy mozgalommá tette őket a több közül. Mások a nacionalizmus révén új, hatékony – azaz vezethető és lojálisan készséges – politikai közösséget igyekeztek gyűjteni mozgalmuk köré. Ismét mások a tulajdonrendszer radikális – nyilvánvalóan a jogi határokat messze átlépő – átalakításával próbálták politikai befolyásukat a gazdaságra is kiterjeszteni. Vagy épp a maffiáknál honos, jogon kívüli módszerekkel szerveztek párhuzamos gazdasági és politikai hálózatokat, olyan társadalmi csoportok együttműködését teremtvén meg ezzel, amelyek a legalitás határán, adott esetben csak azon túl működhettek, de befolyásuk e társadalom politikai hétköznapjaira nem csak megmaradt, adott esetben egyre nőtt is.
A tanulmány röviditett változata a 2013. augusztus 23-i Élet és Irodalomban jelent meg. Az itt közölt teljes verzió egy nemsokára megjelenő kötet, a Posztkommunista maffiaállam egyik fejezete lesz.

Szövetségkötési bizonyítvány

[Galamus — Mihancsik Zsófia] Ha tehát az MSZP szövetségkötési politikája úgy néz ki, hogy van benne egy hiteltelen és politikusként többször megbukott „liberális” (akinek az MSZP-Együtt konfliktusának megoldására egy tisztán a hatalmi osztozkodásról szóló, megélhetési politikusra valló javaslat jut eszébe, és még csak nem is érti, mennyire önleleplező, amit mondott), meg van benne egy nyilvánvalóan hazug programmal idős szavazókat csábítgató és világ életében méltán periférikus politikai szereplő, akkor ez az MSZP-ről is bizonyítvány. Méghozzá az igen rossz fajtából.

Költekezik és kockáztat a kormány

[Portfolio.hu — Csiki Gergely] Érzékelhető fordulat figyelhető meg a kormány költségvetési politikájában június óta, vagyis amióta megszűnt a túlzottdeficit-eljárás Magyarországgal szemben. Döntéseivel és kilátásba helyezett intézkedéseivel lazításba kezdett. A szűk mozgástér fényében érdekes lesz, hogy a elengedi-e a gyeplőt a kormány a jövő évi költségvetésben. Mindeközben nem feledkezhet meg a kormány az Európai Bizottságról sem, Brüsszel ugyanis novemberben friss véleményt mond hazánk kilátásairól. 

Mi kell a népnek?

[Népszava — Kerék-Bárczy Szabolcs] Orbánék törekvéseit el kell utasítani.
Nem ideológiai alapon, hanem a józan észre hallgatva sem tehet mást a demokratikus ellenzék, mint az ellenkezőjét mondja annak, amit ebben a kérdésben Orbánék képviselnek. Mert ez a nemzeti érdek, amit el lehet magyarázni világosan, közérthetően a választóknak. A kormányzati hazugságokat, demagógiát, jövőt felélő pazarlást kell szembe állítani a demokraták igazmondásával, tárgyilagosságával, felelős magatartásával.

Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen

[origo — Dull Szabolcs] Kínkeserves munkával szilárdította meg a hatalmát, és amikor végre elkezdhette volna élvezni, akkor az egészbe belerondított Bajnai Gordon. Ilyen utat járt be az elmúlt években Mesterházy Attila, aki eleinte azért küzdött, hogy egyáltalán meghallgassák, aztán azért harcolt, hogy ne darálja be a saját pártja, most pedig attól retteg a leginkább, hogy elárulják vagy faképnél hagyják. Az MSZP irányítását vasmarokkal vette át, de ezzel együtt be is zárta, népszerűbbé tenni pedig nem tudta a pártot. Hol tart, és milyen messze van Orbán Viktortól a legnagyobb ellenzéki párt vezetője?

A Szili-effektus

[Galamus — Krémer Ferenc] Nem akkor dől el az alkalmasság, amikor valaki párton belüli alkukkal biztosítani képes magának a támogatást, nem is akkor, amikor olyan pozíciót szerez a pártjában, amely korlátlan hatalmat biztosít neki. Erre ugyanis szinte minden akarnok (eufemisztikusan kifejezve: hatalomtechnikus) képes. Mivel a politikus a közügyek intézésének professzionális szakértője, feltételezhetjük, hogy elsősorban nem a hatalom megszerzéséhez, birtoklásához és megtartásához kell értenie, hanem ahhoz, hogy megtalálja az adott közügy kezelésének optimális és sokak számára kedvező módját.

Hajléktalankrimi

[Népszabadság — Kácsor Zsolt] A felcsúti agytröszt kiadta parancsba Tarlós István főpolgármesternek, hogy a jövő évi választási kampányra oldja meg a hajléktalanok helyzetét, mert azok elcsúfítják a fővárosi városképet, s a végén az is előfordulhat, hogy a napjaikat egyre növekvő gazdagságban és boldogságban töltő magyar emberek meglátnak valakit, aki szegény és boldogtalan. Márpedig ez nem szép látvány a magyar emberek csodálatos országában.

Mitől lett ilyen Hoffmann Rózsa?

[Paraméter — Széky János] Amit viszont most vezetnek be, az nem konzervativizmus, nem is tekintélyelvűség, hanem színtiszta totalitarizmus, ha csak egy részterületen is. Így szokott kezdődni. A neveléssel.

Hajtogathatnak a felsősök papírrepülőt, de minek?

[hvg.hu — Balla István] Az egész napos iskolai felügyelet nem azonos azzal a rugalmas oktatási módszerrel, amely a gyerekeknek nemcsak szimpla oktatást, hanem közösségi teret és értelmes szabadidő-eltöltést is jelent. Az új rendszer leginkább a hagyományos iskola-napközi kombóra emlékeztet, noha a napközi fogalom nyomtalanul eltűnt a jogszabályokból.

Legfeljebb a recessziónak van vége. A válságnak nem

[Alapblog — Zentai Péter] Az Unió Bizottságának munkaügyekért felelős tagja lehetségesnek tartja, hogy újabb, öt éven belül immár a harmadik gazdasági visszaesést fogja elszenvedni az Unió, illetve az euróövezet, még ha a húzó nemzetgazdaságokból, Németországból és részben Franciaországból érkező makroadatok a legutóbbi recessziós periódus végét jelzik is. Andor László visszafogott pesszimizmusát azzal támasztja alá, hogy nem oldódtak meg a dél-európai országok strukturális gondjai, például a görög nemzetgazdaság tovább zsugorodik, és hónapokon belül kiderülhet: elkerülhetetlen, hogy a hitelezést a pénztranszfer váltsa fel, vagyis bekövetkezik az adósságátvállalás, miáltal Németország és néhány viszonylag sikeres nemzetgazdaság teljesítménye, pénzügyi helyzete ismét gyengülhet. 

Takarékszövetkezetek államosítása: trafikmutyi deluxe

[ténytár.blog] Talán még a trafikmutyinál is komolyabb ügy lenne a takarékszövetkezetek államosítása, ha a téma mellett teljesen félrenéző ellenzék hozzá tudna szólni a témához. De egyelőre nagyon úgy fest, hogy a feledés homályába vész az „titkos“ állami bankrendszer kiépítése. Pedig több mint 100 takarékszövetkezetről van szó, sok-sok milliárd forint tőkével, és több százezer ügyféllel. 

Szükség van-e ellenzéki összefogásra?

[Kapitalizmus blog] Lényegében mindkét oldal programja ugyanarról szól: elvonni a jövedelmet azoktól, akik megtermelik, és átcsoportosítani a preferált csoportok számára, akik egyáltalán nem mindig azok, amikről a jelszavak szólnak. Itt bizony a csókos kapitalizmus érdekcsoportjainak harca folyik.

Sólyom-kabaré

[Amerikai Népszava — Para-Kovács Imre] Orbán taktikája, miszerint a „hülyék benyalják, az okosak pedig részben kevesen vannak, részben meg lehet őket venni”, eddig tökéletesen működik

Mindenben az SZDSZ-nek volt igaza

[Galamus — Mihályi Péter] Szívességet tett a liberálisoknak a KDNP azzal, hogy a nyári uborkaszezon közepén vezető politika hírt csinált a liberális párt, a demokratikus ellenzék jogutódja, az 1990 és 2010 között parlamenti pártként működő Szabad Demokraták Szövetsége megszűnéséből. Ez mindenkinek jó alkalom a múlt átgondolására.

Lacrimae rerum (az új tanévről)

[OktpolCafé] Elemzői szemmel nézve nem kétséges tehát, hogy az új tanév egy erősen minőségellenes politika implementációjának első éve lesz.

Szabotázs, elvtársak, szabotázs! – A kormány és a kommunista retorika

[Magyar Narancs] A kormány szerint fennáll a veszélye, hogy egyes tanárok aknamunkát végeznek, céljuk a munkafolyamat tervszerű bénítása, akadályozása. A tankönyvek átadása a szülőknek: államellenes szervezkedés. Vagy hogyan máshogy értsük a közoktatási államtitkárság szavait?

Minden uralom veszélyes lehet — Konrád György író

[Magyar Narancs — Vári György] Az Európai Bizottságtól érkezett felkérése apropóján az európai integráció esélyeiről, a nemzetállamok problémájáról, az európai megszorításokról, a Közel-Keletről és Orbán Viktorról beszélgettünk vele.

Így csinál a Fidesz szemetet a forintból

[A KARD] Az elmúlt napokban, hetekben több olyan kormányzati döntés is született, amely egyre világosabban mutatja, milyen sorsot szán a kormánypárt a hazai fizetőeszköznek. 

A leszólások kora

[hvg.hu — Ritók Nóra] Minden szinten lehet cigányozni, zsidózni, lehet gúnyos megjegyzéssel illetni színházat és színészt, lehet ezen tovább élcelődni, hiszen jól odamondták a buziknak. Lehet a pedagógusokat hasonlattal a „konyakozó”, lelketlen kategóriába tenni, aki többet akar, mint amit érdemel. Hosszasan lehetne folytatni a sort.

Basescu szerint eljött az idő, hogy Románia Magyarország fölé kerekedjen

[hvg.hu — Markó Béla] Traian Băsescu leckét adott a román-magyar viszony igazi természetéből azoknak – így Tőkés Lászlónak is –, akik legendát költöttek a román államelnök és a magyar miniszterelnök barátságából. Egyébként ez a viszony nem nyáron romlott el, hanem már jóideje nő a feszültség, többek közt azért is, mert hosszú évek óta nincsen igazi párbeszéd a kormányok között, és a helyzet csak romlani fog, amikor Erdélyben elszabadul a szavazatszerző őrjöngés. Pedig ha Magyarország a szomszédos országok magyar közösségeit szülőföldjükön meg akarja tartani, és ebben európai segítségre számít, minden bizonnyal nem engedheti meg magának, hogy az említett szomszédok nála „európaibbak” legyenek.

Mekk Elek a Vígszínházba megy – Balázs Péter belépője

[Magyar Narancs — narancsblog] Lenne botrány, ha kinevezik Balázs Pétert? Fenét. Néhány újságcikk és interjú, esetleg egy kis tüntetés. Emlékezzünk, a szakma úgy hagyta odadobni a Víg kerületbeli társát, a József Attila Színházat a Nemcsák kft.-nek, hogy meg se mukkant közben. Jó, talán összejönne egy petíció, amit a címzettek persze magasról leszarnak. Színházat ugyan belülről is lehet buktatni, külföldön ilyen előfordul, nálunk azonban ez nem szokás. Itt a hozzászokás a szokás.

A jobboldali antiszemitizmus nyílt vállalása – Tarlós teljesíti be a Jobbik álmát

[Magyar Narancs — narancsblog] Tarlós István, a főváros Fidesz támogatású polgármestere képes volt azt mondani az egyik házi televíziójában, a HírTV-ben egy neki címzett DK-s kritika kapcsán, hogy az „egy dolog, hogy nekik (mármint a DK-soknak – a szerk.), ha fölcsapják időnként a Bibliát, miért mindig az Ószövetségnél nyílik kizárólag ki, de most erről nem akarok semmit se mondani”.

Kit mérünk, mit mérünk? Dilemmák az ellenzéki miniszterelnök-jelölt mérése kapcsán

[Republikon] Bár időről-időre kétségek merülnek fel a közvélemény-kutatások megbízhatóságával szemben, véleményünk szerint a magyar kutatószakma alapvetően hiteles méréseket végez, és korrekt eredményeket közöl. A közvélemény-kutatások mindenütt a világon alkalmasak a teljes népesség (vagy akár kisebb, speciális csoport) véleményének felmérése, ám ennek két fontos feltétele van.

„Káros teória“

[Népszabadság — Dr. Bodnár Zoltán] A politikai ambíciókat dédelgető Róna Péternek a devizaalapú hitelről, mint hibás termékről szóló glosszáira tudománnyal foglalkozó embernek aligha érdemes reagálnia, ám azokat többnyire – a tudományosság látszatát keltve — az Oxfordi Egyetem Blackfriars Hall-jának tanáraként jegyezi. Az egyetemi oktató Róna kolléga irásaira azonban már lehet, s ideje is reagálni.

Események

Az ellenzéki összefogás esélyei

[Republikon] Időpont: 2013. szeptember 12-én (csütörtökön)
Helyszín: az A38 Rendezvényhajón (Petőfi-híd, budai hídfő)
politológusok és politikusok vitáznak a 2014-es választásokra megvalósítható/megvalósítandó együttműködés formájáról, céljáról, lehetséges eredményéről.
Program:

10.00-10.15 Köszöntő:  Horn Gábor, a Republikon Alapítvány elnöke

10.15-11.00 Az ellenzéki összefogás a számok tükrében

  • Hann Endre, ügyvezető igazgató, Medián 
  • Závecz Tibor, véleménykutatási igazgató, Ipsos Zrt.

11.00-12.00 Ellenzéki összefogás a gyakorlatban – kerekasztal-beszélgetés, vita

  • Szigetvári Viktor, társelnök, EGYÜTT-PM
  • Tóbiás József, frakcióvezető-helyettes, MSZP

12.00-12.30 Kávészünet

12.30-14.00 Ellenzéki összefogás – Elemzői megközelítések

  • Lakner Zoltán, politológus, Eötvös Loránd Tudományegyetem
  • Mráz Ágoston Sámuel, vezérigazgató, Nézőpont Intézet
  • Tóth Csaba, stratégiai igazgató, Republikon Intézet
  • Török Gábor, politológus, Budapesti Corvinus Egyetem

Regisztráció: republikon[kukac]republikon.hu

Nekünk tetszett

Kádár János kivégzi Koppányt, a polgári körök tiltakoznak

[hvg.hu — Hont András] A kényes ízlésű polgári közönség persze nem emiatt tiltakozik, hanem azért, mert a címszereplő nem öltözött megfelelően a kivégzéshez. Mindeközben az élpolitológus a magyar irodalommal ismerkedik.

Szétosztják pénzüket a bankok a járókelők között

[Hírcsárda] A Járókelők Országos Egyesülete szerint „megalázóan egyoldalú döntés született, az érintettek meghallgatása nélkül“. A Bankok Országos Egyesülete szerint „a döntés bölcs és igazságos, és már maguk is pont javasolni készültek“.

„A tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma.” (Széchenyi István)

[Magyar Tudomány — Lovász László] A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia IV. Széchenyi István emlékestjén, 2013. április 9-én, az MTA Dísztermében elhangzott beszéd szerkesztett változata.

Egy véletlen álom, mely ötven éve él

[hvg.hu — Fazekas Zsuzsa] Ötven éve mondta el Martin Luther King Jr. a washingtoni Lincoln emlékmű talapzatán az azóta legendássá vált „Van egy álmom”-beszédet. A szónoklat és az aznapi tüntetés az amerikaiak szerint megváltoztatta a világot, azt pedig az akkori résztvevők közül is kevesen hihették, hogy az ötvenéves évfordulón már egy fekete elnök mond beszédet.

Magyarázzuk a bizonyítványunkat

[Index — Halmos Máté] Olvasónk levelére válaszul vidám kvízzel emlézünk meg a magyar nyelv két létenyes arszlánjáról.

Mi változik az új helyesírási szabályzatban?

[Nyelv és Tudomány] Ön jól tudja, hogy az „észszerű” a helytelen, az „ésszerű” a helyes forma? Tudja, miért hibás a „BÚÉK” forma, és hogyan kellene helyesen írni? Tisztában van vele, hogy Mariannal megy az Odeon moziba, vagy Mariann-nal az Odeon Moziba? Ráadásul büszke is erre? Már nem sokáig!

Impresszum

  • Alapító főszerkesztő: Kátai Gábor
  • Főszerkesztő: Bódi Anikó
  • Felelős kiadó: Koncz Imre, Budai Liberális Klub Alapítvány
  • Megjelenik hetente.
  • Információ | Kapcsolat | Feliratkozás a kiadványainkra | Leiratkozás | Adatvédelmi szabályzat

A Budai Liberális Klub Alapítvány civilek adományaiból működik. Kérjük, Ön is támogassa alapítványunkat tetszés szerinti összeg befizetésével a 11702036-20633987-es számlaszámunkra. Köszönjük.