Libretto hírei III-99 (2013-11-10)

Fókuszban

Magyar polip – a posztkommunista maffiaállam

[Budai Liberális Klub] Hamarosan a boltokban a Magyar Bálint által szerkesztett könyv. A Budai Liberális Klubban december 2-án fogjuk megvitatni a könyv tartalmát. A helyszínen kedvezményes áron lesz megvehető a kötet. Magyar Bálint 2001-ben „Magyar polip – a szervezett felvilág” címmel írt cikket az egész pályás lenyúlást alkalmazó, a jogállam intézményrendszerét szétzüllesztő Fideszről, illetve az általa berendezett világról, ahol a demokratikus intézményrendszer keretei között működő hatalom maffiamódszerekkel, állami segédlettel terjeszkedik lefelé. Ebben a rendszerben az állam nem a maffia eszköze, hanem maga a maffia, amely az államhatalom teljes fegyvertárát beveti politikai és gazdasági érdekei érvényesítéséért. Akkor még sokan vitatták az új fogalmi megközelítés helyességét, amelynek kulcskategóriái a „szervezett felvilág”, a „maffiamódszereket alkalmazó állam” és a „politikai családtagok” voltak. A kritikusok e kategóriákat inkább metaforának, mintsem a rendszert leíró koherens fogalmi apparátus elemeinek tekintették. A Fidesz 2002-es választási bukása részben levette a napirendről a kérdést. 2010-ben azonban a kétharmados parlamenti többséggel jórészt megszűntek a hatalomgyakorlás intézményes korlátai. A párt után az állam is egyetlen személy fennhatósága alá került, aki azóta az engedelmességre kényszerítés Fideszen belül alkalmazott technikáit már a társadalom egészén alkalmazza. A rendszert leíró új fogalmi keret revelációként hatott a politológiával, szociológiával és közgazdaságtannal foglalkozó magyar értelmiség jelentős részére, és ennek nyomán merült fel a gondolat, hogy ezen a megtermékenyítő nyelven lehetne értelmezni a jelenlegi magyar politikai fejleményeket. A téma és az annak feldolgozását szolgáló fogalmi keret nemcsak Magyarország, hanem más, szintén autokratikus kísérleteknek kitett kelet-európai országok esetében is fontos és időszerű, és természetesen hozzájárulhat a volt Szovjetunió számos utódállamában végbemenő folyamatok megértéséhez is.

Hírek

Baljós magyar előrejelzést tett közzé a Moody’s

[hvg.hu] Magyarország Ba1 szintű, nem befektetési ajánlású adósosztályzata és az arra érvényes negatív kilátás a magyar gazdaság korlátozott középtávú növekedési lehetőségeit tükrözi — áll a Moody’s Investors Service pénteken Londonban ismertetett éves országjelentésében.

Újabb 40 milliárddal növeli a kormány az idei hányt

[Menedzsment Fórum] Pénteken késő délután az idei költségvetéshez nyújtott be módosító javaslatot a nemzetgazdasági miniszter, melynek eredőjeként újabb közel 40 milliárddal nő az idei hiány.

Nyilatkozat — A 2013. november 3-án vasárnap délelőtt a Szabadság téri református templomban történtek kapcsán

[Dunamelléki Egyházkerület — Dr. Szabó István püspök] Alulírott, mint a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, a 2013. november 3-án vasárnap délelőtt a Szabadság téri református templomban történtek kapcsán az illetékes egyházmegye esperesét sürgősséggel fegyelmi felelősség megállapítására irányuló vizsgálatra kértem fel, különös tekintettel arra, hogy ifj. Hegedűs Loránt magatartása megfelel-e a lelkészekről szóló törvény 91.§-a 1)a, h; i; j; pontjainak, vagyis megtett-e mindent egyháza jó híréért, kerülte-e a megbotránkozást kiváltó magatartást, tartózkodott-e olyan tevékenységtől, amely megoszthatja egyháza közösségét.

Itt az új közmunkás kaszt: a kulturális közmunkás

[Index] Jön négyezer elit közmunkás, diplomások, érettségizettek. A kultúrát terjesztik majd.

A közigazgatásban dolgozóknak vizsgát kell tenniük nemzettudatból

[Népszabadság] A nemzetpolitika, nemzettudat a köztisztviselők, közigazgatásban dolgozók képzésének alapkövévé válik, és erről vizsgázniuk is kell – egyebek mellett ez hangzott el a Nemzetpolitikai alapismeretek című kötet hétfői bemutatóján.

Nyilvántartásba veszik, ha rosszul címzi meg a levelet a tanár

[!!444!!!] A Klebelsberg Központ adminisztrációs rémálmában azt is előírják az iskoláknak, hogy hogyan kell levelet küldeni. A címblokk dőlésszögére is figyelni kell!

Újabb arculcsapás — Döbbenetes számokat közölt a KSH

[Portfolio.hu] 2013 első kilenc hónapjában 4077 új lakás épült Magyarországon, 37 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A visszaesés valamennyi régióra jellemző, ugyanakkor a használatba vett lakások száma a fővárosban 3 százalékkal nőtt. A kiadott lakásépítési engedélyek száma 5327 volt, ami 32 százalékos csökkenést jelent a 2012. január-szeptemberi adatokhoz képest, jelentette legfrissebb kiadványában a KSH. 

Kitálalt egy adóellenőr: engedik csalni a nagyokat

[Index] Feljelentést tett a NAV egyik munkatársa hivatali visszaélés miatt az ügyészségen. Horváth András, aki hosszú ideje ellenőrzési szakkordinátorként dolgozott, a Levegő Munkacsoport és a VÉSZ közös rendezvényén állt a nyilvánosság elé.

Laborcot is leültetné a fellebbviteli főügyészség

[Népszabadság — Fekete Gy. Attila] Galambos Lajos és Szilvásy György esetében hosszabb időtartamú, Laborc Sándor esetében az első fokon kiszabott felfüggesztett helyett letöltendő börtönbüntetést és – valamennyiük esetében – mellékbüntetésként a vádlottaknak a közügyektől eltiltását is kérte a Fővárosi Ítélőtáblának október 30-án benyújtott indítványában az úgynevezett kémperben a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség.

Rákay Philip lett az MTV Zrt. vezérigazgató-helyettese

[Index] Kálomista Zsuzsa pedig az egyik új intendáns lett.

Felcsút polgármestere a leggazdagabb magyarok között

[origo] Két olyan ember is bekerült a top 150-be, akiknek a kormányváltás óta indult be nagyon a szekér. 

Ki fúrja az Erzsébet-utalványt?

[origo — Joó Hajnalka] Tántoríthatatlannak tűnik a miniszterelnök az Origo információi szerint abban, hogy a közszféra dolgozóinak juttatásai közül kivezesse az Erzsébet-utalványt. Több kormánytag próbálta védeni az utalványt a múlt heti kormányülésen.

Tanyafejlesztési pénzt kapott Rogán kerülete

[Index] Három és fél milliárd forintot osztanak szét idén a tanyafejlesztési program keretében. Az 529 pályázó közül a legtöbbet Budapest V. kerülete kapta. A belvárosi tanyaprogram összesen 226 millióból gazdálkodhat.

Tarlós nyílt levélben ekézi Vitézyt

[Index] Fura módját választotta Tarlós István főpolgármester, hogy kommunikáljon beosztottjával, Vitézy Dáviddal, a BKK vezérigazgatójával: nyílt levélben teremtette le a sok dugó miatt. A helyzet megoldására újabb dugócsökkentő pontokkal állt elő, az egy hónappal ezelőtti 18-hoz képest most 20-szal.

Csak másfél évre választanák meg a Vígszínház igazgatóját

[VS.hu] A Fővárosi Közgyűlés szeptember végén nem tudott választani Eszenyi Enikő és Balázs Péter között. Az új pályázat kiírásáról csütörtökön dönthetnek.

Elüldöztek egy traktort a kishantosi szántóról

[origo] z egyik új bérlő elkezdte felszántani a földjét, kivonult a Greenpeace, és kihívták a rendőrséget is. A kishantosiak szerint senki sem teheti a lábat a földre, ugyanis birtokvédelmet kértek. Többen odamentek a traktorosoz, mire az inkább odébbállt.

Vélemény

A remény rabjai

[Elkúrtan] Nem arról kell meggyőzni a bizonytalan polgárt, hogy hurik kényeztetik majd májusban, hanem arról: a baloldali politika lényege a változás lehetőségére törekvés. Azaz ha becsületesen melózik tovább, akkor a gyerekének könnyebb lehet, mert közben olyan oktatási rendszer alakul, amely utat nyit, s nem ellensége, hanem célja a társadalmi mobilitás. Értsd: él a remény. Ráadásul még csak nem is a mélyszegényeket és a hajléktalanokat kell meggyőznie a baloldali politikának. Hanem azokat, akik hajlandók hinni a történetben, a magyar álomban, s ha ők elegen vannak, akkor lesz könnyebb a nyomorultaknak és a kitaszítottaknak.
De ők csak akkor lehetnének sokan, ha a baloldal magyarvilága látható lenne. Nem a kilencvenöt pont, a száz lépés meg a harminchárom szarvaspörköltrecept, hanem az eszme.

Horthy-szobor: miért vagytok a Jobbikra kiakadva?

[hvg.hu — Szegő Péter] A Fidesztől is megkapjuk ugyanazt.
„Horthy mi az anyja kínját csinált volna, amikor itt voltak a németek?” (ATV — Szegő Péter)
Református kormánypárti képviselőket kérdeztünk a Horthy-szobor vasárnapi felavatásáról. A kereszténydemokrata Varga László szerint szobornak nincs helye egy templomban. Horthy Miklóst ugyanakkor „kiemelkedő alaknak” tartja.

Jobban teljesítünk? Tényleg?

[Kapitalizmus blog] Stadionunk lehet, hogy lesz, jövedelmet termelő kapacitásaink viszont még az olcsó hitelből sem fognak nagyon bővülni. Nagyok a kockázatok.

A pogácsa elfogyott

[Forbes magazin — Kondor Péter] “Új gazdaságélénkítési programunk keretében kitettünk száz zacskó tepertős pogácsát a Parlament elé. A program hatalmas siker: a pogácsa mind elfogyott. Ezért úgy döntöttük, ezentúl havonta ezer zacskó pogácsát fogunk kitenni. A pogácsa felpörgeti a magyar gazdaságot.”
Akár ezt is mondhatta volna az MNB hivatalos kommunikációjában a Növekedési Hitelprogramról (NHP). De vajon tényleg lesz belőle gazdasági növekedés, vagy csak annyi történik, hogy néhányan elmajszolnak egy adag pogácsát? És mibe fog ez nekünk, adófizetőknek kerülni?

Levágjuk a disznót, kisöpörjük a padlást

[!!444!!!] Úgy lesz olcsóbb a gáz, hogy elégetjük a tartalékokat, és bedöntjük az egyik új tárolót. A megoldás fenntarthatatlan.

Sodródunk lefele, ami talán rosszabb a válságnál

[origo — Baksa Roland] Tiszta a lelkiismerete, de döntéshozóként erélyesebbnek kellett volna lennie a devizahitelezés miatt: bár kiabált, de homokot kellett volna szórni a gépezetbe — mondja Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank volt alelnöke. Nekiállt megírni történeteit abból a hat évből, amelyet élete egyik legnyomorúságosabb és egyben legizgalmasabb időszakának tart, de ez nemcsak az ő könyve lesz, hanem az akkori jegybank minden munkatársáé.

A maffiaállam bankjai

[Vasárnapi hírek — Várhegyi Éva] Kormányzása második ciklusában Orbán Viktor kiemelt figyelmet szentelt a bankszektornak. Kormánya a súlyos pénzügyi-gazdasági krízisre hivatkozva fosztogatja a multik magyarországi bankjait, miközben a „nemzeti tulajdon” ideológiai leple alatt erősíti a hazai központból irányított hitelintézeteket. Ám valódi célja nem más, mint a saját klientúra kiszolgálására és közpénzek ellenőrizhetetlen felhasználására alkalmas intézményrendszer létrehozása.

Mr. Végzet megszólalt: katasztrófa lesz a vége így is, úgy is

[Napi Gazdaság] Akármit tesznek a világ legnagyobb jegybankjai, mindenképpen katasztrófával végződő útra terelhetik a világgazdaságot — véli Nouriel Roubini, aki a Mr. Végzet nevet azzal érdemelte ki, hogy megjósolta a pénzügyi válság kirobbanását.
Meglepő vallomás a gurutól: Marxnak igaza lehetett

Arra érek haza, hogy a HVG kicsinálta a magyar sajtót

[Cink] Ha Kerényi Imre egyszemélyben dönthetné el, mi jelenthet meg a magyar lapokban, az sem lenne olyan durva, mint amit a híres liberális kiadó művelt velünk. Négynapos spéttel esett le az állam.

Politikai önfelszámolás

[Vasárnapi hírek — Parászka Boróka] A balközép visszatért abba a gondolati térbe, amelyet a jobb-szélsőjobb foglalt el. Azért tért vissza, hogy ne maradhasson ott ez utóbbi örökre. Ezzel a magyarázattal nyugtázta – sikerként, a politikai ellenfelek „meghökkentéseként”, a nemzeti „ügy felvállalásaként” – a székelyföldi autonómiademonstráción való részvételt a balközép az elmúlt napokban.

Válasz TGM-nek

[1000 A Mi Hazánk] Felejtsük el egy pillanatra, hogy mi tűnik ma baloldalnak és jobboldalnak, mert ez egy olyan nyelvjáték, amelyben úgy is az győz, akinek több a pénze (habár valamennyire a leleményesség is számít). Mi, akiknek a pénz nem adatott meg, csak azt ismételhetjük, amire egyébként TGM is tesz célzást: nem ismerünk konzervatív pártot Magyarországon (talán a Bokros visszafogottan, ám rossz társaságban politizáló alakulatán kívül). Két-három jelentősebb etatista (redisztributív-államelvű) párt van (MSZP, Fidesz, Jobbik), amelyek — a mi szemszögünkből — két metszetben tűnhetnek baloldalinak, jobboldalinak, illetve szélsőjobboldalinak, de ez nem változtat a közös etatizmusukon és társadalomalakító aktivizmusukon (antikonzervativizmusukon).

​Az év sztorija a Coelhót plagizáló bírónő esete

[Cink] Lemondott Polgárné Vida Judit, a Fővárosi Törvényszék elnökhelyettese, mert a bíróság belső újságjában, a Kisbíróban, aminek főszerkesztője lett, híres íróktól plagizált. Nézd meg, a Kisbíró volt a legjobb magyar magazin! Dr Liszt Ágota sziklacsúcson pucsít benne!

Korai és kései kommunizmusok

[VS.hu — Lakner Dávid] November hetedike van, a szocializmus Oroszországbeli alapításának napja (kint október, nálunk november). Mennyire határozza meg Magyarország mai helyzetét, politikáját a „nagyoktóberi”? A jeles elemző, Tölgyessy Péter szerint, ha nem is teljes mértékben, de az induló bajt a kommunizmus okozta a mai társadalomnak. A Fidesz is számos elemet használ, mely a korai kommunizmusra emlékeztet — politikája, az orbáni világlátás ugyanakkor a mai Magyarország bajaira adott válasz. De hová vezethet az emberek régi beállítódásaira alapozott berendezkedés? Olvassák el Tölgyessy Péter válaszait. Hosszú lesz, de megéri.

Fogva tartott szegények

[Népszabadság — Ónody-Molnár Dóra] Örömtelenség, elhagyatottság, depresszió, kiúttalanság – ezeket okozza a nyomor. A szegények között felülreprezentáltak a gyerekesek. A nagy pártok szociálpolitikája érintkezik a szegények ellátásának szigorításában.

Tarlós 20 pontja: nettó vagy bruttó hülyeség?

[ !!444!!!] Inkább bruttó, mint nettó. Azt megdöbbentő látni, hogy Tarlós István nem tudott átlépni Demszky Gábor árnyékán, az alapfogalmakkal sincs szegény tisztában. De no para, segítünk!

Tudja vajon a főépítész, miről beszél?

[hetiBeton] Az országos főépítész feltehetően egy kukkot sem ért a Múzeumi Negyed körül felmerült aggályokból. Szövegértelmezés a hetiBeton blogon.

Nemzetközi

Higher prison sentences for defamation may restrict media freedom in Hungary, warns OSCE representative — Representative on Freedom of the Media

[OSCE (Organization for Security and Co-operation in Europe)] Increased prison sentences for defamatory video or sound recordings are another potential threat to freedom of expression and freedom of the media in Hungary, Dunja Mijatović, the OSCE Representative on Freedom of the Media said today.
“These amendments to the penal code can further restrict media freedom. The penalties for publishing defamatory recordings are disproportionate and may lead to the silencing of critical or differing views in society”, Mijatović said.

Hongrie : la gauche proteste contre la réhabilitation de Miklos Horthy

[Le Monde — Joëlle Stolz] A coups de graffitis, de peinture rouge ou de pieds de cochon, une „guerre des statues“ fait rage en Hongrie, symbolisant l’affrontement idéologique entre droite et gauche autour de l’histoire récente du pays.

Survey shows fall in cultural participation in Europe

[EUROPA — Press Release] Is Europe becoming a less cultural continent? The findings of a new Eurobarometer survey on cultural access and participation – the first on the topic since 2007 – suggest this may be the case. Although there are marked differences between Member States, in general fewer Europeans are engaging in cultural activities, as performers or spectators. 

Események

Miért klasszikusok a klasszikusok? avagy Goethe ráér — Fábri Péter beszélgetései

[Facebook — Szabad Európa Társaság] Időpont: 2013. november 11. 19:00

Helyszín: Mozsár Kávézó (Budapest, VI. Nagymező utca 21.)
A Szabad Európa Társaság rendezvénye
Az első téma: DANTE
Az első beszélgetőtárs: NÁDASDY ÁDÁM
Goethe ráér. Ott van a polcon, tizenkét kötetben. Az interneten érkező hírek nem érnek rá, mert a következő öt percben eltűnnek és már másikkal kell foglalkozni. A napilapot még aznap el kell olvasni, mert másnap már érdektelen. A hetilapot megjelenése hetében, hiszen kit érdekel a múlt heti elemzés? A folyóirattal is ez a helyzet, ha nem olvasom el az e havit, a jövő havi már érdekesebb.
Goethe azonban ráér. Ott van a polcon, majd egyszer végigolvasom, akárcsak Platónt és Weöres Sándort. Egyszer leülök és végighallgatom a teljes elérhető Bach-életművet is. Egyszer majd. És az igazi, teljes kétkötetes Don Quijotét. Darwint is megígértem magamnak, nem csak A fajok eredetét, de a többi műveit is, igen. És Dantét és Spinozát és Pascalt – az összes klasszikust, hiszen azért klasszikusok, mert ismerni kéne őket.
Róluk szólnak ezek a beszélgetések. 

Nemzeti emlékezet, nemzeti felejtés

[Örkény István Könyvesbolt] Időpont: 2013. november 14. (csütörtök) 17:30
Helyszín: Örkény István Könyvesbolt (1137 Szent István körút 26.)
Vendég: Csepeli György szociálpszichológus, egyetemi tanár
A BBC History KLub rendezvénye

Ripp Zoltánnal — Depressziós progresszió avagy a progresszív erők depressziója

[Facebook — DK Hegyvidék] Időpont: 2013. november 14. (csütörtök) 19:00
Helyszín: Farkasrét Étterem (1112. Németvölgyi út 132.)
Történész vendégünk rendszeresen elemzi a mai viszonyokat is, számos könyve mellett rendszeresen publikál a Mozgó Világban is:
Ripp Zoltán: Az ellenzéki felelősségről

A magyar gazdaság versenyképességének alakulása és jelenlegi helyzete, erősségek és gyengeségek

[Belvárosi Gazdasági Klub] Időpont: 2013. november 25. (hétfő) 17.óra
Helyszín: Budapest, V. ker. Deák Ferenc u. 21.
Előadó:  Chikán Attila egyetemi tanár, volt gazdaság miniszter

Nekünk tetszett

Radnóti Miklóst 1944. november 9-én lőtték agyon Abda határában.

[Facebook — Nyáry Krisztián] Radnóti Miklóst 1944. november 9-én lőtték agyon Abda határában. Utolsó levelezőlapját augusztus 16-án adta fel a feleségének a szerbiai Borból, ahol rézbányáknál, vasútépítésen dolgozott. Itt külön engedményként — mint keresztény vallású — fehér karszalagot viselhetett.
Drága Egyetlenem,
immár a harmadik lapomat írom. Ismétlem, Édes, hogy jól vagyok, egészséges. Szép és egészséges vidéken, hegyek közt dolgozom. Legutóbbi lapomon írtam Neked, hogy nagyon Veled leszek a házassági évfordulónkon, úgy is volt, és köszönöm Édes az együtt töltött kilenc évet. Anyuska, Hermi hogy vannak? Laciék, Jani? Csókolom õket. Szécsiék hogy vannak? Ölelem õket, Gyuláékat csókolom, Verukát és Dezsõ bácsit is, nem írhatok nekik külön. Találkozol velük, ugye? És Sárival is? Életem, légy erõs és vidám. Csillag Laci csókolja Verát, én is, Háy Kari is jól van. Csókolja feleségét. Nagyon hiányzol Édes Egy, újabban mint kritikus is.
Gáborról van hír? És Ferirõl?
Keresd meg, Édes Szente Lászlónét, Hollán u. 41., Laci jól van, mellettem alszik.
Csókolok mindenkit, akit szeretünk.

Kétes hatású fényággyal kedveskedett Szijjártó Nigériában

[Sport Géza] A világ egyik legkiszámíthatóbb futballszövetségével alakítunk ki gyümölcsöző kapcsolatot. Nigéria tagad.

Károlyi és Horthy – országhatár-szempontból

[Tényleg! — Lőrinc László] Nem vitatva Horthy erényeit és Károlyi hibáit sem: miért jár szobordöntés a vesztes háborúért nem felelős háborúvégi botladozónak, és miért érdemel szobrot a vesztes háborúért felelős háborúvégi botladozó? Mikor ráadásul utóbbi hatása a mai határokra inkább mutatható ki, mint előbbié?

Impresszum

  • Alapító főszerkesztő: Kátai Gábor
  • Főszerkesztő: Bódi Anikó
  • Felelős kiadó: Koncz Imre, Budai Liberális Klub Alapítvány
  • Megjelenik hetente.
  • Információ | Kapcsolat | Feliratkozás a kiadványainkra | Leiratkozás | Adatvédelmi szabályzat

A Budai Liberális Klub Alapítvány civilek adományaiból működik. Kérjük, Ön is támogassa alapítványunkat tetszés szerinti összeg befizetésével a 11702036-20633987-es számlaszámunkra. Köszönjük.