Fókuszban
|
Budai Liberális Klub |
Rendszerváltás „30 — múlt és jövőDátum: 2019. április 8. (hétfő) 19:00 Mit tanult az elmúlt 30 évből a politikusok új nemzedéke? Harminc évvel a rendszerváltás után minden egyes nap eseményei arra szolgáltatnak bizonyítékot, hogy a Magyarország demokratikus jogállammá tételére, másképp szólva nyugatosítására tett kísérlet kudarcot vallott: a hatalomkoncentráció mértéke ma már nem kisebb, mint a 89–90-ben örökre leváltani vélt rezsimben. Legutóbbi rendezvényünkön a három évtizeddel ezelőtti folyamatok alakítói, Bozóki András, Elek István és Magyar Bálint emlékeztek és értékeltek. Most a politika porondjára újonnan fellépett, és a mai közéletre erős befolyással bíró ifjú politikusokat hívtunk meg. Arról kérjük véleményüket, hogy milyen tanulságokkal, felismerésekkel szolgálnak számukra az 1989-90-as évek eseményei? Milyen hibákat követtek el szerintük a rendszerváltók, hogy ide jutottunk? Miért léptünk, léphettünk — a térségben egyedüliként, megcáfolva Hérakleitoszt — még egyszer ugyanabba a folyóba? Mit tennének ők másképp, hogy a reménybeli következő rendszerváltás ne ugyanazt az eredményt hozza, mint a 89–90-es? Mit tesznek ők azért, hogy az új rendszerváltás egyáltalán bekövetkezzen? |
Hírek
|
24․hu |
Juncker: Orbán nacionalizmusa háborúhoz vezetAz Európai Bizottság elnöke szerint a magyar miniszterelnök a túlzott nacionalizmus lejtőjén halad. |
|
444 • plankog |
A Fidesz-média szerint Weber nyomorult és nyálkás, aki Rákosihoz hasonlóan elpusztítaná a családotKifelé a Néppártból! — írja Bayer Zsolt, Weber pedig Stefka István szerint nagyobb kárt fog okozni az európai civilizációnak, mint eddig bárki más. |
|
444 • Urfi Péter |
VV Viktor: A keresztény lét a tétÚjabb akciótervet is bejelentett a miniszterelnök, amivel újra leszámol a migrációval. |
|
24․hu • Medvegy Gábor |
Szijjártó: Világméretű liberális álhírgyárak működnekSzerinte ezek úgy támadnak meg embereket minden alap nélkül, hogy azt igazságnak állítják be. |
|
Index • Dull Szabolcs |
(Fél)összefogás: velük győzné le az ellenzék a Fideszt BudapestenAz MSZP-DK-Párbeszéd-Momentum összefogott és megnevezte a közös jelöltjeit. Az LMP és a Jobbik nincs a buliban. Itt a lista. |
|
444 • Czinkóczi Sándor |
Félmillió aláírást gyűjtött össze Hadházy Ákos azért, hogy Magyarország csatlakozzon az Európai ÜgyészséghezAz európai parlamenti választásokig el akarja érni az egymilliót. |
|
MTA․hu |
Jól teljesítenek, és jó helyen vannak – befejeződött az MTA kutatóintézet-hálózatának teljesítményértékeléseAz MTA kutatóintézet-hálózata Európában a legjobbak közé tartozik. A hálózat teljesítménye kiváló, és Az MTA kutatóintézet-hálózata Európában a legjobbak közé tartozik. A hálózat teljesítménye kiváló, és számos olyan alkotóműhellyel rendelkezik, amelyek a világ élvonalába tartoznak, és nemzeti kincsnek tekinthetők. A kutatóhálózat gyökeres átalakítására nincs szükség, de – mint minden nagy rendszeren – ezen is lehet fejleszteni, például a fiatal kutatók intenzívebb bevonásával. Ezek a legfontosabb megállapításai annak a szakmai teljesítményértékelésnek, amelyet az Akadémia az Innovációs és Technológiai Minisztérium kezdeményezésére végeztetett el, az MTA és az ITM által felkért hazai és nemzetközi szakértők bevonásával, nemzetközi standardok figyelembe vételével. |
|
444 • Tbg |
Európa keleti és déli részén jobban aggódnak az emberek az el-, mint a bevándorlás miattAhol csökken a lakosságszám, ott inkább az elvándorlás ad okot az aggodalomra. |
|
Index • Kugyela Tamás |
A kormány megszavazta az erősebb uniós határőrségetMagyarországon migránsok betelepítő szervezetként állították be, Brüsszelben jóváhagyták a javaslatot. |
|
G7․hu • Jandó Zoltán |
Sokba került a néppártos plakátbalhé, január óta napi 100 millió égett elAlig három hónappal egy 10 milliárdos szerződés után ismét ugyanekkora összegben ad megbízást kormányzati kommunikációs kampányokra Rogán Antal minisztériuma. |
|
444 • haszanz |
Az M1 átállt élő haditudósításra Görögországból, ami elég különössé teszi a közvetítésétA magyar köztévé stábja belead mindent, hogy bemutassa a Fidesz kampány migránskaravánját. |
|
Index • Dull Szabolcs |
A rendőrség megállapította a választási csalást, majd széttárta a kezétKiderítették, hogy 341 hamis aláírásos ügyben tényleg választási csalás történt tavaly: valóban trükköztek a Fidesz és a Lendülettel párt íveivel. Majd jött a meglepő döntés: felfüggesztik a nyomozást. |
|
Index • Biró Marianna |
Füstbombázásért meggyanúsították Fekete-Győr AndrástHivatalos személy elleni erőszak miatt egytől öt évig terjedő börtönbüntetéssel fenyegeti az ügyészség a Momentum elnökét. |
|
444 • Szily László |
Behívatta a Ludwig Múzeum igazgatója a művész galeristáját, akinek a művén Orbán Viktor fiatalkori arcképe bontakozott kiNagyon feszült volt a hangulat az alkotó, Brückner János szerint, mert Fabényi Júlia szerint Orbán nem való a múzeumba. |
|
hvg․hu |
Ma kirúgják gyakorlatilag az összes Hír Tv-stCsoportos létszámleépítéssel megválnak – a hírek szerint – a Hír Tv 190 fős stábjának 180 munkatársától. Reggel óta folyamatosan érkeznek a tavaly nyáron „visszafoglalt“ tévé dolgozói a vezetőség irodájába. |
|
azonnali․hu • Techet Péter |
Sorost kitüntetik Bécsben, mert odavitte a CEU-tA magyar kormány főellensége arany becsületrendet kap, ennyire örülnek a CEU-nak Bécsben. |
|
Privátbankár • Kollár Dóri |
63 ezer forint egy hónapra: rég látott szintre mélyült a szegénység MagyarországonAz Eurostat frissítette a relatív szegénységi résre vonatkozó statisztikáját a 2018-ban felvett, tehát valójában 2017. évi adatokkal, ebből az látszik, hogy Magyarországon ismételten nőtt a különbség az évek óta tartó csökkenés után. Nemcsak, hogy mélyebbé vált a szegénység az országban, a szegénységi küszöb alatt élők átlagjövedelme sem növekszik kellő ütemben. |
|
Abcug․hu • Szurovecz Illés |
Hatvanezer gyerek nem fér hozzá a gyerekorvosi ellátáshozSok minden beárnyékolja a családi ellátások emelkedését, írja a Hintalovon Alapítvány friss gyermekjogi jelentése. Ilyenek a betöltetlen gyerekorvosi körzetek, a hiányzó védőnők és iskolaorvosok, az alig létező gyermekpszichiátriai ellátás, a gyermekszegénység és a gyermekvédelmi rendszer problémái is. Összefoglaltuk a 2018-as jelentés néhány érdekes fejezetét |
|
Népszava |
Lejárt a határidő, az Orbán-kormány nem kárpótolta a rokkantnyugdíjasokatAlkotmányellenesen vonták el több tízezer rászoruló juttatásait, de a kormány nem törődik az Alkotmánybíróság vagy a Kúria figyelmeztetésével. |
|
168ora․hu • Rajnai Attila |
Túl drága árvák – Megszűnnek az SOS gyermekfalvak MagyarországonNem tudtak saját lábra állni harminc év alatt a hazai SOS gyermekfalvak, ezért ebben a formában megszűnnek. A gyerekeket saját ingatlanban lakó nevelőszülőknél helyezik el, nem egy esetben elszakítva őket „falubeli” nevelőanyjuktól. A fenntartó alapítvány szerint kellő gondossággal járnak el, a falvak főállású nevelőszülői azonban ezt nem így látják. Ettől az évtől rezsit, jövőre pedig már bérleti díjat is kell fizetniük, emiatt kénytelenek lesznek mihamarabb elhagyni az SOS falvakat, hogy aztán értékesíthesse az alapítvány. |
|
Index • Rovó Attila |
Ha négy gyereket nevelsz és megrokkansz, ne számíts az államra3300 megosztásnál jár egy dühös Facebook-poszt Zsuzsanna tragédiájáról. A nő elvesztette a látását, de mivel az elmúlt 15 évben munkahelyi munka helyett 4 gyereket nevelt, nem járhat neki rokkantellátás. |
|
mfor․hu • Baka F․ Zoltán |
Orbán Ráhel jó hírt kapott, a kormány megtolja a divatexportotHamarosan nyilvános lesz a Nemzeti Exportstratégia. Átalakulhatnak az állami tőkebefektetési alapok. |
|
NÉPSZAVA • Danó Anna |
Fél a magyar az állami egészségügytől, de ragaszkodik hozzáA többségnek lesújtó véleménye van az orvosi ellátásról, tart a betegségtől, de azért nem szívesen adna pénzt magánbiztosításra – derül ki egy friss felmérésből. |
|
444 • Szily László |
Ha Ferencvárosban építenél valami olyat, amit ott tilos, szabott áron te magad írathatod meg az új építési szabályzatot, amit a testület meg is szavaz nekedElképesztő építkezési gyakorlatra bukkantunk, pedig csak egy könnyed, viccelődős posztot akartam írni egy hülyén kinéző új házról. |
|
Népszava • Ungár Tamás |
Beletörnek a csövek a kormány rezsiharcábaÖsszeomlás fenyegeti a vízszolgáltatást: a közműcégek a rezsicsökkentés miatt nem tudják olyan gyorsan cserélni a vezetékeket, mint amilyen tempóban öregszik a hálózat. |
|
444 • Kozák Eszter |
Senki sem mond köszönetet Palkovics LászlónakAz MTA egyik kutatója egyenként végignézett 193 tudományos publikációt, hogy megtalálja, melyek létrejöttét segítette a miniszter. Hiszen ezért havi 800 ezer forintot vett fel. Egyet sem talált. |
|
444 • haszanz |
Nagyon szép az új stadion, csak éppen belerokkan a HaladásA klub százmilliós mínuszban van az új stadion miatt. Aminek üzemeltetésén a város is bukik évente százmilliókat. |
|
Index |
Életveszélyes liftek, alulfizetett dolgozók, lepusztult épület — az olvasók szerint ilyen a Széchényi KönyvtárNyílt levelet írtak Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének. |
|
Magyar Újságírók Országos Szövetsége |
A Havasi Bertalan által támadott magyar újságírónő lett a Nemzetközi Sajtó Szövetség elnöke — Magyar Újságírók Országos SzövetségeHalmai Katalin a Brüsszelben dolgozó tudósítók szervezetének történetében a második női elnök, a közép-kelet-európai régióból pedig az első – emelte ki a Média1. |
|
168ora․hu • Ónody-Molnár Dóra |
Soha senki nem kért bocsánatotKóka Jenőnétől, akinek a férjét Tiszalökön megölték, másfél évvel ezelőtt az állam megvonta a nyugdíját. A betegségei ellenére gyógyultnak nyilvánították, azt mondták, menjen el dolgozni – egyebek mellett erről beszélt az Európai roma héten Brüsszelben a Tatárszentgyörgyön meggyilkolt ötéves kisfiú, Csorba Róbert nagymamája. |
|
Index • Hudák Hajnal |
300 hektár nád égett le Fonyódon, az összes hüllő elpusztultAkkora tűz volt, hogy 24 órán keresztül oltották, 4-5 év a regenerálódás. |
Vélemény
|
Magyar Narancs |
Kis János: Van mód sikeres ellenállásraNem vezethetnek be szükségállapotot, rögtönítélő bíráskodást, nem internálhatnak tízezreket. Csak lopakodva, lépésről lépésre építhetnek diktatúrát. Van tehát mód sikeres ellenállásra. |
|
Facebook • Wittinghoff Tamás |
A Fidesz EP-választási úgynevezett „programbemutatója“ annyira üresre sikeredett, hogy igazából reagálni sem nagyon van rá mit.Akinek az EP-választásról, az Európa előtt álló szerteágazó feladatokról, köztük az integráció továbbépítésének mikéntjéről, a gazdasági kormányzás javításáról, a szociális pillér megerősítéséről (azaz a magyarok szociális védelmének javításáról), a klímaváltozás elleni fellépésről, a kelet-nyugati különbségek csökkentéséről (azaz Magyarország hatékonyabb felzárkóztatásáról), az egységes európai munkavállalói jogokról (azaz a magyar munkavállalók védelméről), a Brexitről (benne az ott dolgozó magyarok érdekeinek védelméről), a közös kül- és védelempolitika megerősítéséről (azaz Magyarország biztonságának garantálásáról) annyi jut eszébe, hogy migráncs és Soros — hát, hogy klasszikust idézzünk, az annyit is ér. |
|
24․hu • Böcskei Balázs |
Miért szavaztak együtt ellenzékiek a Fidesszel?Biztosan nem szavazóik miatt, mert ettől egyetlen eggyel sem lesz több belőlük. |
|
Új Egyenlőség • Melegh Attila |
Ellenhegemónia és egy új történelmi-politikai tömb felemelkedéseA globális kapitalizmus új szakaszától, a tekintélyelvű, jobboldali és nacionalista történelmi-politikai tömb felemelkedésétől biztosan nem várhatjuk a kapitalizmus hierarchikus és elnyomó elemeinek eltűnését. Hogyan jutottunk idáig? |
|
hvg․hu • Ceglédi Zoltán |
Hallgatnunk kéne Orbán ViktorraA politikai elemző elmagyarázza, miért lenne jó, ha az ellenzék nem azzal szórakoztatná magát, HOGYAN akarja leváltani a Fideszt, hanem előbb arról beszélne, hogy miért és mire. |
|
hvg․hu • Tóth Richárd |
Kőszeg Ferenc: Remélem, nem kell világháború ahhoz, hogy Orbán megbukjonA rendszerváltás előtti demokratikus ellenzék kiemelkedő alakja, az SZDSZ egyik alapítója azt mondta, bár létezik parlamentáris rendszer, amely lehetővé tenné a politikai váltógazdálkodást, mégis egyetlen párt uralkodik, s az folyamatosan korrumpálódik. A Magyar Helsinki Bizottság alapítója a hvg.hu-nak adott interjújában arról is beszélt, ez Móricz Zsigmond és a Rokonok országa. |
|
hvg․hu • Németh Róbert |
A Nagy Blanka-ügy egy generáció megfélemlítéséről szólI belong to the Blanka generation* |
|
hvg․hu • Serdült Viktória |
Erdélyi kampánnyal erősítené helyzetét a Néppártban a FideszForrósodik a választási kampány itthon és a határon túl is: Orbán Viktor tegnap nemcsak gazdasági kérdésekről, hanem közös EP-kampányról is tárgyalt az Európai Néppárt magyar tagszervezeteivel. A színfalak mögött pedig már készülnek a Bölcsek Tanácsának fogadására: rekordidő alatt készült el az a 130 oldalas dokumentum, amivel a még nem is létező vádakra akar reagálni a magyar kormánypárt. |
|
hvg․hu • Windisch Judit |
A Fidesz magát is meglőheti, ha elméri a Karácsony Gergely elleni támadástA következő hetek nagy feladványa az lesz, hogy miként próbálja meg támadni a Fidesz Karácsony Gergely főpolgármester-jelöltet úgy, hogy közben neki is bőven van takargatnivalója a parkolási ügyben. Sok csavar van a történetben, a cikkben felbukkan egy érdekes szereplő is. |
|
Magyar Kurír • Baranyai Béla |
Székely János a cigányság helyzetéről: Az utolsó órában vagyunk, az új Trianon feléAz utolsó órában vagyunk, most még van lehetőség arra, hogy változtassunk a helyzeten. Ha nem tesszük meg, akkor ketté fog szakadni ez az ország, amely közös hazánk – figyelmeztet Székely János szombathelyi megyéspüspök, az MKPK Caritas in Veritate Bizottsága elnöke. |
|
ATV • Egyenes Beszéd |
Hiába lett nyilvános a paksi bővítésről szóló szerződés, sok adat még így se elérhetőAz Egyenes Beszéd vendége Mártha Imre, az MVM egykori vezérigazgatója. |
|
444 • Herczeg Márk |
Áder János az elnök helyett a bolygó kapitányát játssza, de azt is szarulAz államfő lelkesen beszél a környezetvédelemről, amikor a demokrácia felett kellene őrködnie. Viszont amikor a kormány az EU gumiabroncs-gyárává teszi az országot, vagy a károsanyag-kibocsátási kvóta miatt avatkozik be egy perbe, rögtön elnémul. |
|
hvg․hu • Gergely Zsófia |
Kampányhoz időzített próbautakkal startolhat az Orbán-kormány nyelvprogramjaMiniszteri biztos viszi majd az Orbán Viktor által minden diáknak beígért külföldi nyelvtanfolyam-programot, a pozíció várományosa egy fideszes országgyűlési képviselő – derül ki a hvg.hu birtokába került jelentésből, amit Kásler Miklós tárcája készített. Ebből az is kitűnik, hogy „az állam nagyvonalú támogatását” szemléltetve az önkormányzati választást megelőző kampányidőszakhoz időzíthetnék az első „próbautakat”. Nyilvánosságra hozzuk, és egy szakértővel átbeszéltük azt is, milyen aggályai vannak az Emminek a 90 milliárdos programmal kapcsolatban. |
|
444- tldr • Urfi Péter |
Gyerekmolesztáló papok Magyarországon: az első lépésekA magyar püspöki kar vezetője szerint itthon azért nincsenek kiskorúak elleni szexuális visszaélések, mert nálunk érték a gyermek. Az összegyűjtött esetek és az egyházi elöljáróktól kapott új adatok más képet mutatnak. |
|
444 • Botos Tamás |
Szél: Soha nem fogja Orbán Viktor megmagyarázni, hogy miért kell 61 gyereket hónapokig a tranzitzóna szögesdrótjai közt tartaniA röszkei tranzitzóna a képviselő szerint jelenleg egy börtönóvoda. |
|
Napi․hu • Vég Márton |
Meghökkentő mivé lett a Városliget — minden pénzt megér az óriásberuházás?Tavasszal átvették a terepet az építőipari cégek a Városligetben, ahol az eredeti tervekhez képest sokkal később és drágábban készülhet el a múzeumi negyedből Liget Budapest Projektté bővült beruházás. A Napi.hu bejárta a 250-300 milliárd forintos gigaberuházás helyszíneit és listázta: mi, hol és mennyiért készülhet el. |
Nemzetközi
|
azonnali․hu • Techet Péter |
Čaputovával Kelet-Európa újra Közép-Európa lehetČaputová győzelme mutatja: nem csak a nacionalista morgás létezik Közép-Európában, hanem a sokszínűség tisztelete is. Megmutathatjuk végre Közép-Európa szebbik arcát. |
|
Napi․hu • Komócsin Sándor |
Birodalommá kell fejleszteni az EU-t vagy jön a pusztulás!Olyan EU-integrációs ötlettel állt elő a francia pénzügyminiszter, amely egyes európai államok vezetőinél minden bizonnyal ki fogja verni a biztosítékot. Európa egyesítését minden korábbinál erőteljesebbnek képzeli el, mert szerinte enélkül maga a borzalom vár az öreg kontinensre. |
|
Nyilas Gergely |
Sorozatsztár csaphat oda az ukrán elitnekA kisember bosszúja a vasárnapi elnökválasztás favoritjává tett egy 41 éves színészt. Volodimir Zelenszkij a magyar kisebbség körében is népszerű, de a magyar szervezetek inkább kivárnak. Porosenkóra sokan neheztelnek Kárpátalján. |
|
Privátbankár • Káncz Csaba |
Putyin lecsapott belső ellenfeleire – további letartóztatások jönnekA Kreml a letartóztatásokkal üzent Medvegyev miniszterelnöknek: felejtse el azon aspirációit, hogy 2024-ben az esetleg leköszönő Putyin utódja legyen. A konfliktusok várhatóan az elkövetkező években eszkalálódni fognak, amíg ki nem derül, hogy melyik hatalmi frakció szerzi meg a hatalmat a következő elnökválasztáskor. |
|
valaszonline․hu • Jászberényi Sándor |
„Az Iszlám Állam ideológiája veszélyesebb, mint valaha” – iraki kurd vezető a Válasznak„Persze, a törökök lerombolhatják és megszállhatják a városokat, a kormányzat betilthatja a nyelvet, de nem tudják elvenni a kurd nemzeti identitást soha, eddig sem tudták a történelem folyamán. Mind a szíriai, mind a törökországi, iráni kurdok tovább fognak harcolni a függetlenségükért. Ismeri a mondást: a kurdok legjobb barátai a hegyek. Ha kell, visszamegyünk a hegyekbe.“ |
|
Transindex․ro |
Gyilkosabb a vízhiány, mint a háborúkA tiszta víz és a higiénia hiánya több gyereket öl meg, mint a fegyverek. A szegények pedig gyakran tízszeres árat fizetnek a vízért, mint a gazdagok. |
|
hvg․hu |
Az Ikea határozottan üzent a migránsozó veronai családkonferenciának„Nem kell ahhoz konferencia, hogy tudjuk, mi a család“ — üzent az olasz Ikea annak a veronai családvédő konferenciának, amelyen Novák Katalin és mások is bevándorlásellenes szólamokat hangoztattak. |
|
azonnali․hu • Techet Péter |
Kirakta címlapjára a Mladina, hogy a magyar nagykövet a megbüntetésüket akarta elérni a szlovén külügynélA baloldali Mladina nem először foglalkozik a magyar politikával címlapon, e heti számuk elején egyszerűen a ljubljanai (laibachi) magyar nagykövetség tiltakozó levelét nyomtatták ki egy hatalmas magyar címer alá. A lap szerint Orbánék a szlovén szuverenitást sértik most már folyamatos beavatkozásaikkal. |
|
Hungarian Spectrum |
Viktor Orbán has declared war on the European UnionThe Hungarian media expected Orbán to talk tough today, but his speech exceeded even their worst expectations. Orbán pretty well burned his bridges behind him by opening an anti-EU campaign. In full knowledge of the consequences, he declared war on the European Union’s current and possible future president and declared in the name of the Hungarian people that they are fed up with the European Union. |
|
Index • Arató László |
Nehéz helyzetbe kerülhetnek a magyar fuvarozókAz EP megszavazta a mobilitási csomagot. Ritka helyzet: sem a magyar kormánynak, sem az ellenzéknek nem tetszik a döntés. |
|
euronews |
„Mentsetek meg!“ — üzenik a britek az Európa felé néző doveri sziklákonAz EU-melletti üzeneteket nem véletlenül ide vetítik ki eu-párti aktivisták. |
Események
|
Facebook • Közép-Európa Társaság |
Ukrajna válaszútonIdőpont: 2019. április 9., kedd, 17:20–18:50 |
|
Facebook • Political Capital (HU) és Közép-Európa Társaság |
Larger than lifeHow is the Kremlin’s master manipulator and military superpower image created in Central-Eastern Europe? |
|
Facebook • Europe Together (Dr․ Molnár Csaba, Ujhelyi István dr․ |
Europe Together in BudapestSZOCIÁLIS EURÓPA — AZ EURÓPA, AMIRE SZÜKSÉGÜNK VAN |
|
Hungarian Europe Society |
European Elections 2019 — Renewing the Political Agenda for a United EuropeDate: 12-13 April 2019 |
|
Az Élet Menete |
Az Élet Menete Budapesten 2019Április 14-én 18 órakor fáklyás felvonulást tart az Élet Menete Alapítvány, amelynek során állhatunk ki együtt a tolerancia mellett és közösen emlékezhetünk az áldozatokra. A nemzetközi szervezet mintájára évről-évre megrendezésre kerülő menet idén a Március 15. térről indul, és a Jane Haining rakparton át vonul a Cipők a Duna-parton emlékműig. |
|
Magyar Újságírók Országos Szövetsége |
Miként göngyölítette fel a 444.hu a budapesti parkolási maffiát?Időpont: 2019. április 16., kedd, 17:30 – 19:00 |
|
Facebook • Eötvös József Csoport |
Mire használhatja a politika a történettudományt?Előadást tart Ablonczy Balázs, történész, és Pók Attila, történész.
|
|
Új Egyenlőség |
EP listavezetők vitájaIdőpont: 2019. április 23., kedd, 18:00–20:00 |
|
|
Jövőt a diákoknak!Találkozzunk április 26-án (pénteken) 16 órakor a Parlament előtt! |
Nekünk tetszett
|
Index • Német Tamás |
Ki legyen 2019 hétköznapi roma hőse?Olyan cigány emberekre szavazhat, akik környezetük szerint naggyá teszik Magyarországot. A neurobiológustól a műfordítón át a Liszt-díjas zongoraművészig. Legyen egy egész ország büszke rájuk! |
|
Élet és Irodalom • Mélyi József |
Jovánovics György 80. születésnapjáraA legújabb számban a 80 éves Jovánovics Györgyöt Mélyi József köszönti. |
|
444 • Verde • Rácz Tamás |
Elmentem egy hulladékfeldolgozóba, és megnéztem, mi lesz a szelektíven gyűjtött szemetemmelA lényeg: minél több minden kerüljön a szelektív gyűjtőkbe! Egy átlagos háztartásban a romlott kajamaradékon kívül nem is nagyon kéne mást is a normál kukába dobnunk. |