Librettó hírei X-22 (2020-05-31)

Hírek

Index • Német Tamás

Jogvédő szervezetek szerint az új törvénytervezetek a minimális alkotmányos garanciákat is eltüntetik

Jogvédő szervezetek szerint az új törvénytervezetek a minimális alkotmányos garanciákat is eltüntetik — A Helsinki, az Amnesty és a TASZ értékelte a koronavírus-törvény visszavonását is tartalmazó törvényjavaslatokat.
Összekuszálták a jogrendszert (Népszava — Kósa András, Unyatyinszki György)
Még egy szűk hónapig életben tartják a rendkívüli jogrendet, amely a szakértők szerint a jogállami követelményeknek és az uniós jognak sem mindig felelt meg.

Portfolio․hu • Weinhardt Attila

Olyan témáról is indít nemzeti konzultációt Orbán Viktor, ami nincs is benne a nagy EU-s tervben

Legfeljebb 30 éves futamidejű kötvények közös kibocsátásával finanszírozná az Európai Unió a szerdán bejelentett, a koronavírus-válság hatásait enyhítő 750 milliárd eurós helyreállítási alapot – ezt Orbán Viktor kormányfő is elismerte a ma reggeli rádióinterjúban, de közben azt is bejelentette, hogy többek között a Soros György által javasolt, az EU által most már világosan elvetetett, lejárat nélküli kötvényről is megkérdezik az emberek véleményét a most induló újabb nemzeti konzultációban.

Napi․hu • Szabó Dániel

Lemondanák az augusztus 20-i tűzijátékot — négyötödös egyetértés a magyaroknál

Hiába gondolja azt a magyar kormány és a legfőbb turisztikai szerv, hogy az államalapítás megérdemli, hogy méltó módon, többnapos eseménysorozat keretében megünnepeljük: a magyarok több mint 80 százaléka szerint erre most teljesen felesleges költeni a járványhelyzet közepén — derült ki a Napi.hu megbízásából a Pulzus Kutató által készített friss közvélemény-kutatásból. A legoptimistábbak a fiatalok és a felsőfokú végzettségűek.
A járvány után ne tűzijátékon égessük el az adófizetők pénzét! - petíció (SzabadaHang) 
Ha egyetértesz azzal, hogy a pandémia utáni újrakezdést jobban szimbolizálná, ha lemondanánk az augusztus 20-ra tervezett grandiózus pénzégetésről, és valami újat találnánk ki, amivel valóban méltóképp tudnánk ünnepelni a magyar állam születésnapját, akkor írd alá ezt a petíciót.
Ha egyetértesz azzal, hogy az erre szánt grandiózus összeget azoknak a megsegítésére használnánk, akiknek most nagy szüksége van erre, írd alá ezt a petíciót.
Ha egyetértesz azzal, hogy állatok élete fontosabb az ember szórakozásánál, írd alá ezt a petíciót.

Napi․hu • Domokos Erika

Az állam rendet tesz az iskolákban — büntethetők a 12 évesek is

Iskolaőrség létrehozásáról döntött a kormány — jelentette be Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője csütörtöki online sajtótájékoztatóján. Továbbá kibővítik azoknak a bűncselekményeknek a körét, amelyeknél a büntethetőség alsó korhatára 12 év.

Magyar Helsinki Bizottság

Három strasbourgi pert is nyert a Magyar Helsinki Bizottság

Az Emberi Jogok Európai Bírósága ma három olyan ítéletet hirdetett ki, amelyik a Magyar Helsinki Bizottsághoz kötődik. A civil jogvédő szervezet mindhárom perét megnyerte. Az egyik a gyülekezési szabadságról, a másik a rendőri erőszak kivizsgálásáról, a harmadik a magán- és családi élet tiszteletben tartásáról szól.

Medical Online • Tarcza Orsolya

Kásler Miklós újabb hétvégi ukáza

Hétfőtől részleges szerződéskötési tilalmat rendelt el a magánszolgáltatókkal az állami fenntartású fekvőbeteg-intézményekben Kásler Miklós. Az utasítás értelmében végszükség esetén az operatív törzs dönthet arról, fel lehet-e venni szerződéssel például aneszteziológust.

Napi․hu • Szepesi Anita

Kiderült, mennyire fájt a magyaroknak a járvány miatt megállított egészségügy

Minden negyedik magyarnak keletkezett egészségügyi problémája a veszélyhelyzet idején felfüggesztett egészségügyi ellátások miatt. A nőket, az alacsonyabb végzettségűeket, az idősebbeket és a községekben élőket az átlagnál jobban érintette, hogy a bajukkal nem tudtak időben orvoshoz fordulni — derül ki a Napi.hu számára a Pulzus Kutató által készített friss közvélemény-kutatásból.

24․hu • Mázsár Tamás, Vitéz F․ Ibolya, Bita Dániel

Napok alatt szórtak szét tízmilliárdokat a NER bennfentes húzóemberei között

Az állam a szállodaépítési és -felújítási költségek felét kifizeti a milliárdosok cégeinek. A pályázatra csak a jól értesültek tudtak időben jelentkezni. A turisztikai ügynökség a családok támogatásáról beszél, holott Mészáros Lőrinc hoteljei a 17 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatással egy időben több száz embert rúgtak ki.

Privátbankár․hu

Hivatalos: egyesül egymással a Budapest Bank, az MKB és a Takarékbank

Alig tizenegy nappal azt követően, hogy az MKB és a Takarékbank kinyilvánította egyesülési szándékát, most a Budapest Bank kürtölte világgá, hogy ő is csatlakozik, így a szükséges engedélyek megszerzését követően a három hitelintézet egyfajta szuperbankot alkotva lehet a bankrendszer második legnagyobb szereplője, egyúttal a kihívója az OTP-nek. 

Facebook • Zoltán Lakner

Jelen címmel új hetilapot indítunk holnaptól

Ti hülyék vagytok, azt hiszem ez volt a legspontánabb – amúgy támogató – reakció, amit arra kaptam, hogy lapot alapítunk, pont itt és pont most. Nyilván tudjuk, hol élünk, pontosan erről írunk majd, de amire készülünk, az szaltó, és nem halálugrás.

Index • Dezső András

Átalakítaná a színművészeti egyetem működését a minisztérium

Átalakítaná a színművészeti egyetem működését a minisztérium — Egyelőre csak annyit tudni, hogy modellváltást szeretnének, és ehhez törvényt is írtak.
A Színművészeti Egyetem a sajtóból tudta meg, hogy alapítványi formában kell működnie (hvg.hu)
Az egyetem emlékeztetett, hogy a Hír Tv-ben Bódis József államtitkár azt mondta, hogy az egyetemnek vannak a „vezetéssel, vezetőváltással kapcsolatos megoldandó feladatai”. A közlemény szerint viszont az SZFE elvégezte a vezetőváltással kapcsolatos feladatát.

Magyar Narancs • Zsidai Péter

Többszörösen titkos a kormány budapesti fejlesztési terve

A Budapest Fejlesztési Központ közérdekű adatigénylésünket elutasította, így nem ismerhetjük meg a főváros 2030-ig szóló kormányzati tervei. A Vitézy Dávid vezette kormánycég döntés-előkészítési anyagnak minősítette a tervet, amelybe októberi megválasztása óta Karácsony Gergely főpolgármesternek sem engednek betekintést, aki pedig akár meg is vétózhatja annak elfogadását.

Index • Csatári Flóra Dóra

Ez nem olyan, hogy odaadnak egy gyereket, és mától minden gyönyörű

Ez nem olyan, hogy odaadnak egy gyereket, és mától minden gyönyörű — Nagy vitát váltott ki egy törvényjavaslat, amely a kormány szándéka szerint megkönnyítené az örökbefogadást. Egyes érintettek és szakemberek szerint azonban ez ennél jóval összetettebb dolog, és inkább problémás lenne az előírások lazítása.

Privátbankár․hu • Király Béla

Az Audi is kisöpörte a padlást, 700 milliárd forintot vittek haza

Az Audi Hungária is közzétette a 2019-es gazdasági adatait, amelyből az derül ki, hogy az autógyártó vállalat magyarországi tevékenysége tovább erősödött. Érdekesség ugyanakkor, hogy a társaság nem csak a tavalyi eredményét, hanem annál jóval nagyobb összeget vett ki osztalékként.

Index • Brückner Gergő, Kolozsi Ádám

Visszalobbizták a nejlonzacskót: zöld katasztrófa vagy észszerű átgondolás?

Visszalobbizták a nejlonzacskót: zöld katasztrófa vagy észszerű átgondolás? — A soltvadkerti Fidesz-világ közbelépett: a műanyagipar szerint nejlon nélkül, ami igazából nem is nejlon, több étel menne pocsékba. A minisztérium viszont nem mondott le a tervről. Mik az alternatívák?

Vírus

YouTube • PTE TTK

Nyitott Egyetem MINI – Dr. Kemenesi Gábor

A koronavírus eredete és ami még ránk vár
A klímaváltozás számos területen befolyásolja mindennapi életünket, de azt kevesen tudják, hogy hatásai közé tartozik a fertőző betegségek térnyerése is. Az élőlények megváltozott környezeti körülményei és mozgásai, az urbanizáció, a vadállat kereskedelem és a bozóthús fogyasztása mind hozzájárulnak a világjárványok terjedéséhez. A 2020-as koronavírus járvány nem az első és nem is az utolsó pandémia a világban.

Napi․hu • Szepesi Anita

Koronavírus: nem védtük meg azokat, akiket kellett volna, csak azokat, akik nem szorultak rá

Miközben a reprezentatív vizsgálat szerint alig volt koronavírus Magyarországon, rengetegen meghaltak, mert az igazi célcsoport védelem nélkül maradt, azokat viszont megvédtük, akik nem szorultak rá. Úgy nyitunk két hónap után, hogy érdemi kérdésekben nem léptünk előre a záráshoz képest. A vírust sem kimutatni nem tudjuk nagy magabiztossággal, költséghatékonyan, sem megakadályozni a terjedését — hangzott el a Covid-19 járvány társadalmi gazdasági hatásait górcső alá vevő hétfő esti szakmai konferencián.

alapblog • Vattay Gábor

Elzsilipelt magyar határ?

Az alábbi levelet Vattay Gábor, az ELTE fizika professzora írta ismerőseinek – ezért a közvetlenebb hangnem. A levél külön nem említi, de hallgatólagosan csak azt a szcenáriót tekinti át, amikor még nem áll hatékony védőoltás vagy gyógymód a rendelkezésünkre, ezért hangvétele némileg pesszimista. Ugyanakkor nagyon érdekesnek találtuk, ezért az engedélyével és minimális változtatásokkal közöljük.

Vélemény

444 • tldr • Szurovecz Illés

Megroppanthatja-e a válság az Orbán-rendszert?

Az alapján, amit eddig tudunk a Nemzeti Együttműködés Rendszeréről, kicsi rá az esély. De mitől ilyen stabil ez a világ, amiben élünk, és miért nem dőlhetnek mégsem hátra a kormányban?

hvg․hu • Tóth Richárd

Orbán úgy indította a NER-t, hogy az ellenzék is a nemzet része. Azóta kitagadták őket

Tíz évvel ezelőtt ismertette a kormányfő a programját a Parlamentben, ami a Nemzeti Együttműködés Rendszerének és a mögöttünk lévő évtizednek az egyik legtartalmasabb beszéde. A munka, a család és a rend már akkor központi szerepet töltöttek be gondolkodásában, tíz éve pedig még úgy fogalmazott, sokszínű Magyarországot szeretne, ahol az ellenzék is a nemzeti egység része. Ezekből azonban mára nem sok maradt. Átláthatóságot ígért Orbán, de azóta az EU legkorruptabbjai közé kerültünk.

Facebook • Karsai Dániel

A szűnni nem tudó veszélyhelyzet és felhatalmazási törvény

A Kormány nevében Semjén Zsolt — már az is beszédes, hogy nem egy parlamenti képviselő vagy a képviselők egy csoportja — tegnap éjjel benyújtotta a “veszélyhelyzet megszüntetéséről” szóló törvény javaslatot. Nos, sem a veszélyhelyzetet nem fog sikerülni megszüntetni, sem  felhatalmazási törvényt hatályon kívül helyezni a javasolt módon törvényesen.

Klubrádió • Megbeszéljük

Orbán trükközik, hogy ne hulljon vissza rá Kásler kinevezése

Nem ismerheti el a miniszterelnök, hogy rosszul döntött, amikor két éve Kásler Miklóst tette meg az egészségügyért is felelős miniszternek, de közben az orvosszakmát is nyugtatni szeretné. Ezért küldi tárgyalni velük inkább Pintér Sándor belügyminisztert az egészségügyben szükséges változtatásokról – véli Mihályi Péter egészségügyi közgazdász. Azonban valódi szakmai reformra nem érdemes számítani, inkább valamiféle parancsuralmi rendszer sejlik fel az egészségügyben. Orbán még több hatalmat akar, azt, hogy mindenről ö dönthessen, pedig mostanában kifejezetten sokszor húzott rosszat.

hvg360 • Révész Sándor

A közmunka átok és létszükséglet

A közfoglalkoztatás felfuttatásával párhozamosan épült le a munkanélküliek támogatása, s ez a társadalom kasztosodásához vezet — figyelmeztet Révész Sándor.

azonnali․hu • Ésik Sándor

Pintér, a derék katona

A permanens trolldemokrácia újra előhozta gumicsontként az iskolaőrséget. Ez tényleg gumicsont, abból az egyszerű okból, hogy nem lesz iskolaőrség. Miért vagyok én ebben biztos? Ássunk picit mélyebbre.

444 • Botos Tamás, Ács Dániel, plankog

A hatalom huligánjai (video)

Korábban csak speciális helyzetekben vetettek be lelátók környékéről érkezett verőembereket, mostanra szinte mindenkit huligánok zaklatnak, aki szót emel a hatalommal szemben.

Népszava • Csillag István

Hogy hadi, az biztos

Amikor a kórházak szerződéskötésének új engedélyezési rendjéről olvastam, azonnal a hadikommunizmus kifejezés jutott az eszembe. Az olvasó biztosan hallott róla: éppen a járvány közepén a miniszter megtiltotta, hogy magántulajdonban álló társasággal, vállalkozóval kössenek szerződést a kórházak, illetve a szerződés megkötésének indokoltságát a miniszter kivizsgálja, és csak a hosszas procedúra után engedélyezi.

Zóna • Bogár Zoltán

Gyakorlatilag hazaküldték a kórházakból meghalni a betegeket

A kórházakban elhunytak száma drasztikusan csökkent áprilisban, miközben a háromévi átlagnál több mint kétezerrel többen haltak meg kórházon kívül.
Rendkívüli folyamatok zajlottak le a magyar kórházakban a koronavírus miatt (POrtfolio.hu — Csiki Gergely)
A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő oldalán megjelent a szokásos havi beszámoló a kórházi ágyak kihasználtságáról, annak is az áprilisi jelentése, így következtetéseket lehet levonni arról, hogy a koronavírus-járvány miatt elrendelt ágyfelszabadítás mit okozott a gyakorlatban. Mindemellett látványos ábrákon lehet nyomon követni, hogy a márciusban és áprilisban mi zajlott a kórházakban az ellátások visszaesése miatt.

Népszava • Lendvai Ildikó

Semjén ezeregy éjszakája

Hogy miniszterelnökhelyettesünk Seherezádé babérjaira tör, az már biztos. Lehet, hogy nem pont ezeregy éjszakát virrasztott át törvényjavaslatai benyújtásával, de nem a mennyiség számít, hanem a minőség. A cél ugyanaz: Semjén Sehrezád épp úgy a szultánjának akar megfelelni, mint egykori elődje. Ő is az életéért küzd. A politikaiért, de az is van olyan fontos. 

Index • Brückner Gergely

Egy régi konfliktus áll Nagy Márton távozása mögött

Nem élte meg jól Nagy Márton alelnök, hogy 18 év után Matolcsy György elnök lemondásra szólította fel. Bár nem kizárt, hogy később a formálódó új banknál landol a szakember, hiszen már korábban is felmerült a neve, egyelőre nem kapott felkérést.

Nemzetközi

Hungarian Spectrum

Orbán’s dream: a permanent state of emergency

A permanent state of emergency would be a welcome environment for a man who feels secure only when he has unlimited, unfettered power. He will use every opportunity to achieve it at home and will try all the tricks in the book to free himself from any constraints imposed by the European Union.

hvg․hu • Gyükeri Mercédesz

Kellett egy válság, de nagyot lépett Brüsszel egy szorosabb EU felé

Bár az Európai Bizottság nem győzi hangsúlyozni, mennyire kivételes, egyszeri és célzott megoldásra tett javaslatot, amikor azt vetette fel, közösségi hitelből finanszírozza az EU a válságkezelést, mégis egy fontos tabu dőlt le ezzel. A kérdés az lesz, a tagállamok hogyan reagálnak.

Napi․hu • Szabó Zsuzsanna

Merkel visszautasította Trump ajánlatát

Angela Merkel német kancellár a járványhelyzet miatt nem vesz részt személyesen a világ ipari nagyhatalmait tömörítő G7-ek júniusban tartandó amerikai csúcstalálkozóján — tájékoztatott Steffen Seibert német kormányszóvivő szombaton.

Privátbankár․hu

Begurult Trump: megszakítja a kapcsolatokat a WHO-val

Az Egyesült Államok szakít az Egészségügyi Világszervezettel, visszavonja Hongkong különleges kereskedelmi státusát, és felfüggeszti a kínai állampolgárok amerikai beutazásának engedélyezését.

444 • Makro • Erdélyi Péter

Gyanakvóbb világ jön a járvány nyomában

A világjárvány a második világháborúhoz hasonlítható jelentőségű esemény, ami hosszú távon is megváltoztatja a világot, mondja Tyler Cowen, a világ egyik legbefolyásosabb közgazdásza.

Nekünk tetszett

Válasz Online • Ablonczy Bálint

Ezt mondta halálos ágyán Antall Orbánnak – megszólal a koronatanú

„Apám azt gondolta: az állam vezetőinek az a feladata, hogy felemelje azokat, akiknek kevesebb jutott, s ne leszálljon hozzájuk. A modern politikában ez teljesen máshogy van” – mondja a Válasz Online-nak Antall György. Antall József elsőszülött fia annak ellenére nem beszélt édesapjáról eddig részletesen a nyilvánosságban, hogy az első szabadon választott miniszterelnök „titkos tanácsosaként” sok mindent látott és hallott. Exkluzív nagyinterjú.

Facebook Watch • egészségügyben dolgozók

Better Together — Stand by me

A veszélyhelyzet idején mi, az egészségügyben dolgozók rengeteg biztatást, támogatást kaptunk. Megható volt nap, mint nap hallgatni az esti tapsot, látni a szívecskéket az ablakban, tapasztalni, hogy akiknek a kezét fogjuk, azok ennyire mellettünk állnak. Etettetek, itattatok, elszállásoltatok, fuvaroztatok minket.
Mi meg örültünk neki.
Hogy mennyire?
A válaszunkból talán kiérződik. Több város tucatnyi egészségügyi intézményének dolgozói (mi, barátok) fogtunk össze, hogy megköszönjük NEKTEK mindazt, amit az elmúlt hónapokban kaptunk, megfogható, vagy megfoghatatlan formában, váratlanul, rendületlenül, szeretettel.

Impresszum

  • Alapító főszerkesztő: Kátai Gábor
  • Főszerkesztő: Bódi Anikó
  • Felelős kiadó: Koncz Imre, Budai Liberális Klub Alapítvány
  • Megjelenik hetente.
  • Információ | Kapcsolat | Feliratkozás a kiadványainkra | Leiratkozás | Adatvédelmi szabályzat

A Budai Liberális Klub Alapítvány civilek adományaiból működik. Kérjük, Ön is támogassa alapítványunkat tetszés szerinti összeg befizetésével a 11702036-20633987-es számlaszámunkra. Köszönjük.