Fókuszban
Telex • Brückner Gergely |
Komoly balhé a végrehajtóknál, Völner Pál államtitkár már lemondott, a szakma még nem lát tisztánKemény és kellemetlen munka az önálló bírósági végrehajtóé, csak éppen remekül lehet keresni vele. Vélhetően ezek a területi jogosultságok állnak a végrehajtói korrupciós ügy hátterében. |
hvg․hu • Dezső András |
Rengeteg lehallgatási anyag szól Völnerék ellen, a gyanúsítottak az államtitkárban láthatták a védelmetTöbb ezer oldalnyi bizonyítékot, jórészt lehallgatási anyagokat gyűjtött össze a Nemzeti Védelmi Szolgálat abban a bűnügyben, amelyben Völner Pál, az igazságügyi miniszter államtitkára is gyanúsított lett – tudta meg a hvg.hu. Bár az ügy iratai egyelőre minősített adatok, információnk szerint az ügyészségen már azon dolgoznak, hogy a titkosításokat feloldják. Az ügy gyanúsítottjai őszintén megdöbbentek, hogy lebuktatták őket, mert vélhetően úgy érezték, Völner jelenti a garanciát a gördülékeny üzletmenetre. |
Telex • Tenczer Gábor |
Ellenzéki pártok: Völner után Varga Juditnak is mennie kell!Ha a Bírósági Végrehajtói Kar le tudja fizetni Völnert, vajon kinek tett még szívességet? Engedélyezhette bárki lehallgatását kenőpénzért cserébe? – kérdezik. |
444 • Mészáros Juli |
Répássy Róbert lett az Igazságügyi Minisztérium új parlamenti államtitkáraVölner Pál helyére érkezik, aki a napokban mondott le, miután hivatali vesztegetéssel gyanúsították meg. |
KlikkTV • Heti Egyenleg |
„a Fidesz nem hagyja a kádereit az út szélén”Bánó András Heti Egyenleg című műsorának eheti első részében Csillag István közgazdásszal és Lakner Zoltán politikai elemzővel beszélgetett. A fő témájuk ezúttal Völner Pál bukása volt, valamint lemondásának körülményei, ezzel kapcsolatban szóba került Szijjártó Péter kijelentése is arról, hogy az ügyészség nyomoz a fideszes politikusokkal szemben is. Az ügy miatt felmerült az a kérdés is, hogy tudott-e a korrupciós ügyekről Orbán Viktor vagy Varga Judit. |
Hírek
Népszava |
Karácsony Gergely: még az idén összegyűjtünk 200 ezer aláírást, hogy véleményt mondhassunk a jövőnkrőlA főpolgármester Facebookon üzente: „nem fogjuk engedni, hogy a kormány kínai elitegyetemet építsen a megfizethető lakhatást biztosító Diákváros helyére“. |
24․hu • Rugli Tamás |
Január végére lehet meg a vizsgálóbizottság ítélete Városháza-ügybenKialakította a munkarendjét a bizottság, felsorolni is nehéz, hány embert terveznek meghallgatni. |
hvg․hu • EUrologus |
Skizofrén ítéletet hozott az Alkotmánybíróság – állítja a londoni professzorAz Európai Bizottságot egyelőre nem nyugtalanítja a magyar Alkotmánybíróság ítélete, egy uniós szakjogász szerint azonban ez a döntés új távlatokat nyit meg egy autoriter rezsim előtt. |
Népszava • Vas András |
Publicus: saját bőrünkön érezzük a drágulást, a legtöbben a kormányt okoljákJelentősen többet kell költeni a mindennapi bevásárlásra, és tízből négy ember sokkal jobban odafigyel arra, mit tesz a kosárba – derül ki a Publicus Intézet felméréséből. |
24․hu • D․ Kovács Ildikó |
A magyar fiatalok inkább szeretnének muszlim szomszédot, mint romátEgy friss kutatás szerint hazánkban a klímaválság, társadalmi igazságtalanságok és a korrupció aggasztja leginkább a fiatalokat, és körükben nagy többségben vannak azok, akik továbbra is az Európai Unióban maradnának. |
Szabad Európa • Szalai Bálint |
Elismerte a magyar külügy, hogy vízumot kapott Lukasenka embereValóban a magyar külképviselettől kapott schengeni vízumot Lukasenka egyik bizalmi embere, Vladimir Bazanov. Állításuk szerint Svájc nevében adták ki, akikkel erről az eljárásról megállapodás van érvényben Belarusz esetében. Csehországban már készülhettek Bazanov elfogására. |
Propeller |
„Szabó Tímea, Kabul rózsája, ő a CIA-nak dolgozott kint“ – feljelentést tesz a politikus az őt ért vádak miattCsütörtökön reggel újabb felvételekkel jelentkezett az Anonymus-maszkos férfi. Többek között az is elhangzik, hogy „hatalmas kárt szenvedtek a nyugati cégek, amelyeknek ki kellet vonulniuk hazánkból“. Gansperger Gyula arról beszél, hogy „Bajnai lehet a rendszernek a tetején melynek segítségével külföldi üzleti körök szeretnék ismét hatalomra segíteni az ellenzéket Magyarországon“ – számolt be róla a Mandiner.hu. |
Telex • Ághassi Attila |
19 pert indítottak a nyomozó ellen, aki folytatná a triatlonszövetség ügyeinek feltárásátA hazai szövetség ellenőrző testületet választ, Csőgör Péter is a ringbe száll. |
Telex • Fehér János |
Izrael bizarr üzletnek nevezi, hogy Orbán egyik szövetségese akarja megszerezni stratégiailag fontos műholdas cégüketA 4iG a műholdakat is üzemeltető Spacecom 51 százalékát akarja megvenni. Az üzlet mögött Orbán Viktort sejtik a biztonsági szolgálatok. |
hvg․hu • Sztojcsev Iván |
14 éves rekordon az infláció7,4 százalékos volt az infláció idén novemberben, ennél magasabb utoljára 2007 végén volt. |
hvg․hu |
3 helyett 5 százalékos nyugdíjemelést jelentett be Orbán a ParlamentbenAz infláció jóval magasabb lehet a korábban vártnál, ez indokolja a növelést. Ez azonban politikai szempontból is jól jöhet a választásra készülő kormány számára. |
azonnali․hu • Fekő Ádám |
Palkovics szerint hamarabb megtérül a Budapest-Belgrád vasútvonal, mint ezer évA gazdasági bizottság hallgatta meg a miniszter beszámolóját, aki több kérdést is hárított: a Fudan Alapítvány élére azért találtak főigazgatót, mert alkalmas rá, az egyetemi modellváltásról pedig a kuratóriumokat kell kérdezni. |
24․hu • Horváth Csaba László |
687 millió forint európai uniós támogatást nyert Tiborcz István apjaFiához hasonlóan nem először jut brüsszeli forráshoz Tiborcz Sándor István, aki ezúttal erdősítésre kap óriási összeget. |
Index • Ambrus Balázs |
Egyetemistákkal pótolná a pedagógusokat a pécsi tankerületEgyetemistákkal pótolná a pedagógusokat a pécsi tankerület — Baranyában egyre nagyobb gondot okoz a tanárhiány. |
Forbes Magyarország |
Egyre nagyobb rá az igény, mégis megtiltják az online gyógyszerkiadástA kamara nem tagadta, hogy tudomásuk van a webes gyógyszerkiadást erősítő szerződésekről, de a jogszabályváltoztatást nem ezzel, hanem biztonsági okokkal indokolták. Az érintettek szerint nincs ilyen probléma. |
Népszava |
Pert nyertek a családok: Nem hagyhatja magukra a súlyos-halmozott fogyatékossággal élő embereket, és őket gondozó édesanyjukat az államA TASZ szerint az ítélet óriási hatással lehet több ezer család helyzetére. |
RTL Híradó – Horváth Nándor |
Már épül a kilátóteraszos étterem a felcsúti kisvasútnálMár épül az étterem, kilátóterasszal a felcsúti kisvasút helyi állomása mellett és készül a híd, amely a szomszédos csónakázó tó közepén álló mesterséges szigethez vezet. A tavat pár éve uniós támogatásból alakították ki. Most ennek a turisztikai fejlesztésére ad másfél milliárd forintot az állam. A beruházást Mészáros Lőrinc gyerekeinek cége végzi. Hadházy Ákos független képviselő szerint aki ezt kitalálta, az elvesztette a józan ítélőképességét. |
Privátbankár․hu • Kormos Olga |
Bekerül az egészségügyi törvénybe a lovasterápia – itt a válasz a fóti Gyermekváros sorsára?Elnyerheti méltó helyét a hippo-, magyarul lovasterápia, ugyanis a parlament előtt álló törvénymódosítások között szerepel, hogy beemelnék az egészségügyi törvénybe. S ki tudja, talán ez válasz lehet a fóti Gyermekváros körüli furcsaságokra is. |
24․hu |
Visszavonták a botrányos Fertő-tavi közbeszerzéstMégsem tud olyan gyorsan épülni a luxusberuházás. |
Vírus
hvg․hu |
Már lehet időpontot foglalni az 5-11 évesek oltásához a netenA gyerekek a Pfizer vakcináját kapják meg. A szülők regisztrálhatnak, de egy email-címről csak egy gyereknek tudnak időpontot foglalni. |
hvg․hu |
Az oltási regisztráció eltörlését kéri az orvosi kamaraAz oltási regisztráció csak hátráltatja az oltakozást — érvel a Magyar Orvosi Kamara legújabb közleményében. Szerintük teljesen felesleges minden 5 év feletti gyereknek külön email címet létrehozni, a kistelepüléseken pedig a felnőttek is megszenvednek a regisztrációval. |
Telex • Marczisovszky Márton |
Már több mint ötvenezer ember vár műtétekre MagyarországonSzeptember óta tízezren kerültek várólistára. |
444 • Szász Zsófi |
„Itt naponta megáll a mentő, de van olyan, amikor éjszaka kettő-három is érkezik”Megtelt a gyermekpszichiátria, pánikroham, önsértés miatt hozza a mentő a gyerekeket, előjegyzésre ötszázan várnak. Dr. Tárnok Zsanettel, a Vadaskert Alapítvány igazgatójával beszélgettünk. |
444 • Haszán Zoltán |
Nincs felelőse annak, hogy meg kellett semmisíteni 5 milliárd forint értékű PCR-tesztet„Az ellátás kárt nem szenvedett, vizsgálat lefolytatása nem indokolt” — írta az államtitkár. |
euronews • Magyar Ádám & Pálfi Rita |
Sok uniós országban a magyar ár töredékéért lehet antigéntesztet venniA gyógyszertári Covid-teszt Magyarországon is az elérhető legolcsóbb megoldásnak számít, de többször annyit kell fizetnünk érte, mint például a belgáknak vagy a románoknak. |
Választás
hvg․hu |
Az NVI adataival buktatná le a voksturistákat Szél BernadettA képviselő szerint a névjegyzéki adatok elemzésével ki lehet majd szúrni, hol ugrik meg a lakosságszám. |
444 • Haszán Zoltán |
Ritka nagy mázlija van mostanában az olvasói fotókkal a Fidesz médiájánakKutyasétáltatás közben mindentől távoli épületben észrevett házkutatás, buszsávban lebukott főpolgármester, Bajnai és Gansperger lefotózása, végül Márki-Zay ebédje Bigével. A kormánymédia olvasói mindenhol ott vannak. |
444 • Magyari Péter |
Visszavonul a politikától Boldog István, a korrupcióval vádolt fideszes képviselőA családja kérte, hogy ne induljon a jövő évi választáson. Hagyta magát meggyőzni. |
hvg360 • Windisch Judit, Nagy Iván László |
Jól behálózott csoportok, sok pénz, ütős narratíva – megfejtettük a Fidesz sikerének titkátÉrzelmi, ideológiai alapon politizál a Fidesz, amivel a saját tábort integrálja, mindenki mást pedig próbál elidegeníteni. Nem véletlen a folyamatos bűnbakképzés sem, ezzel levezethető a düh és a feszültség. A gazdasági helyzet viszont inkább a kormánypárt ellen dolgozik, mert osztogatások ide vagy oda, az emberek most pesszimistán látják a jövőt. Elemzés. |
Telex • Cseke Balázs |
Orbán Viktor levélben buzdítja szavazásra a határon túli magyarokatTizenhét éve eredménytelenül zárult a kettős állampolgárságról szóló népszavazás. A Fidesz egyik első lépése volt 2010-ben, hogy megszavazza ezt a törvényt. |
aHang |
Előválasztás — KülönszámAz első országos előválasztás története |
Vélemény
KlikkTV • Heti Egyenleg |
Egy ideggyógyászati osztályt lehetne berendezni Orbán új szövetségeseibőlBánó András Heti Egyenleg című műsorának második részében folytattuk a beszélgetést Csillag István közgazdásszal és Lakner Zoltán politikai elemzővel. A beszélgetés új részében a Varsóban megrendezett „euroszkeptikus” pártok konferenciája volt a fő téma, de a résztvevők elemezték Kövér László Végkifejlet című adventi írását is. |
Magyarnarancs․hu • Czenkli Dorka |
Magyarország az egyik legsérülékenyebb uniós tagállam a külföldi befolyásolási kísérletekkel szembenEzt Oroszország ki is használja. |
Zsiday Viktor |
Új monetáris rezsim Magyarországon?2013-tól a gyenge forint és alacsony kamatok vonzásában mozgott a monetáris politika, de ebben változás jöhet. 2013 után, 7 szűk esztendővel a hátunk mögött a gazdaság fellendítése volt a prioritás, és a jegybank alacsony kamatszinttel, hitelprogramokkal, és a forint folyamatos leértékelésével élénkítette a gazdaságot. Ennek következménye volt a lakásárak elképesztő szárnyalása is. |
Népszava • Papp Zsolt |
Surányi György: Benzinnel oltják a tüzetA piac nem hiszi el, hogy az MNB tényleg fellép az inflációval szemben, mert a jegybank maga is a pénzromlás forrása — véli Surányi György, az MNB korábbi elnöke. A közgazdász szerint szúnyogcsípésnek is kevés ilyen inflációs hullámban 15-30 bázispontokkal emelni a kamatot. |
K-Blog |
A költségvetési törvény egy mese — most elmeséljükNagy fába vágtuk a fejszénket, amikor júniusban, a 2022-es költségvetés elfogadásakor úgy döntöttünk: fogjuk az ingyenes, nyílt forráskódú (eddig önkormányzatok által használt) költségvetés-ábrázoló szoftverünket, és megpróbáljuk bemutatni a jövő évi költségvetés számait. Onnan kezdve, hogy már a géppel feldolgozható adatok megszerzése sem volt problémamentes, az adatok megértéséig és feldolgozásáig számos olyan akadályba beleütköztünk, ami szakirányú végzettség és néhány év államigazgatási tapasztalat nélkül a legtöbb emberen kifogna, aki meg akarja érteni, mire miből és mennyit költ a magyar állam. A K-Monitor Közpénzfigyelő Iroda missziója azonban az, hogy ez megváltozzon, így az állam helyett megpróbáltunk mi elkészíteni egy polgárok számára is böngészhető kimutatást a törvényi szöveg és mellékletei alapján. |
24․hu • Kozák Dániel |
A „rangkórság“ ára: két év alatt duplájára nőtt az állami vezetők bértömegeMind a fizetésük, mind a létszámuk is szépen gyarapodott. |
Válasz Online • Zsuppán András |
Itt a vége: a műemlékvédelem szimbólumának tartott vári palotát is eladta a kormányKözfunkciójától megfosztani, majd eladni a patinás épületet. Nem, nem a budapesti Városházáról van szó, s nem is csupán kósza tervekről: a kormány most, az intézmény megszüntetése után öt évvel eladta Budai Várban található egykori OMF-székházat, amely magyar műemlékvédelem nagy korszakának jelképe volt. Az épületben egykor Carl Lutz svájci alkonzul dolgozott a budapesti zsidóság megmentésén, majd évtizedekig várak, templomok, régi házak rekonstrukcióját tervezték itt a legjobb hazai szakemberek. A 70-es évek kiemelkedően színvonalas belsőépítészeti alkotására minden bizonnyal a kibelezés vár. |
24․hu • Vincze Miklós |
A budai Vár főterén bont modern épületet a jegybank alapítványa, hogy háború előtti külsőt állítson a helyéreA legutóbb hotelként működő Szentháromság téri épület megmentése érdekében a magyar építészszakma számos tagja is felszólalt, sikert azonban ez sem hozott. |
Telex • Matyasovszki Fanni [DIREKT36] |
Terebélyesedik az Orbán családdal üzletelő vállalkozó közpénzből felfutott cégbirodalmaSzentgyörgyi Gábor közösen nézett focit Orbán Viktorral és a családtagjaival, a közelmúltban pedig a kormányfő családjának telkén vágott új üzletbe az egyik cége. A Direkt36 kutatásai szerint közben a vállalatcsoportja az elmúlt években továbbra is sorra nyerte az állami informatikai beszerzéseket, és felvásárolt több más hasonló profilú céget is. |
444 • Haszán Zoltán |
Soproni Tamás: Egy újabb szocialista képviselőről bizonyosodott be, hogy nem különb, mint a NER politikusaiTovább tart az ellenzéki háború Terézvárosban. A kerület momentumos polgármestere bejelentette, hogy már jogerős bírósági döntés mondja ki: a helyi MSZP-elnök és az MSZP önkormányzati képviselője egy fedezetelvonó szerződéssel 14 millió forinttal rövidítette volna meg az önkormányzatot. |
Telex • Brückner Gergely |
Elvett 36 milliárdot, vagy adott 30 milliárdot? A Bige Lászlóra zúduló össztűz mögött hatalmas erők játszmái állnakBige László amolyan első számú közellenség lett a hazai agrárpolitikusok szemében. De mi van ennek a mély konfliktusnak a hátterében? |
Napi․hu • Szepesi Anita |
Sinkó Eszter: Az orvosbéremelés vesztesei a betegekAz orvosi béremelés jó néhány reformkezdeményezés alól kihúzta a talajt, az egyforma bérek miatt pedig az orvosok egyszerűen leálltak, eldobták a fonendoszkópot és a szikét, nőtt a sorban állás, összességében a folyamat vesztesei a betegek. Tömegek fordulnak a magánellátás felé, ahol már szintén sorba kell állni — mondta többek között az egészségügyben kialakult helyzetről egy csütörtöki szakmai konferencián tartott előadásában Sinkó Eszter, a Magyar Egészségügyi Menedzserképző Központ igazgatóhelyettese. |
444 • Fődi Kitti |
„Nem sajnálatot, hanem felelősséget érzek”Bár már több évtizede van szocális munka Magyarországon, nagyon sokan még mindig nem tudják, hogy mit csinál egy szociális munkás. A kormány is mostohán bánik velük, a fizetések alacsonyak, a koronavírus alatt nyújtott áldozatos munkájukat pedig nem honorálják. Az Esély Labor Egyesület ezért kampányt indított, aminek keretében most mi is bemutatunk három szociális munkást. |
Pendulum • Sárosi Péter |
Ideológiai agymosás erkölcstan címén az iskolábanEgy egyetemista videót készített arról, hogy milyen agyament blődségeket kellett tanulniuk a gimnáziumban erkölcstan címén. |
Nemzetközi
Válasz Online • Ablonczy Bálint |
Eljött a reváns ideje: Merkel után a franciák törnek az EU éléreTörténelmi pillanat: Emmanuel Macron hétfőn először látogat Magyarországra, méghozzá a visegrádi négyek budapesti csúcsára, ezzel elkezdődik a felkészülés Franciaország január elsejével kezdődő soros uniós elnökségére. Miután tizenhat évig kancellár Angela Merkel szívós aprómunkával építette ki a német dominanciát az EU-ban, a távozásával keletkező űrt Párizs saját ötleteivel töltené ki. A franciák tényleg elszakítanák az atlanti köldökzsinórt és önálló európai hadsereget szeretnének? Vége a németek ihlette uniós pénzügyi fegyelemnek? Zöldenergia lesz az atom? A változások jelentőségét jelzi, hogy az elmúlt több mint száz évben Magyarország először megy háborúba francia parancsnokság alatt a közös ellenség ellen. Helyzetjelentés Párizsból. |
Szabad Európa • Arató László |
A Fidesznek egyelőre nem osztottak lapot az Európai Parlament felsővezetésébenEddig három jelölt van az Európai Parlament elnöki posztjára, a háttérben azonban komoly politikai alkudozás folyik. Papírforma szerint a máltai Roberta Metsola lesz az uniós törvényhozás vezetője, de jöhet még fordulat az ügyben, amibe a magyar kormánypárt képviselőinek nincs beleszólása. |
euronews • Zsíros Sándor |
A birodalom visszavág: új elrettentő eszközt építene az EU, hogy válaszoljon a külső fenyegetésreAz EU olyan új szankciós eszközt hozna létre, amellyel egy tagország védelmében közösen lépne a blokk. Ráadásul a rendszeres magyar vétók méregfogát is kihúznák vele. |
Telex • Körömi Csongor |
Megválasztották Olaf Scholzot, ő az új német kancellár Merkel utánNagy tapsot kapott a Bundestagban, Angela Merkel 16 év után átadta a kancellári hivatalt délután. |
euronews |
Keménységet és párbeszédet ígér az új német kormány külpolitikájaA külpolitikát „világbelpolitikának“ tekintő Annalena Baerbock markánsabban lépne fel Oroszországgal, Kínával és az európai autokráciákkal szemben. |
euronews • Zsíros Sándor |
Az új német kormány jogállamisági csatát indíthat Brüsszelben elemzők szerintAz Angela Merkel által folytatott tárgyalásos, kompromisszumos politika véget érhet Brüsszelben. Erre utalhatott Orbán Viktor hétfői levele is, amelyben nyílt sisakos küzdelemről beszélt az új baloldali német kormány ellen. |
Magyarnarancs․hu |
Pártok, pártocskák — velük találkozott Orbán a múlt héten VarsóbanÉs akikkel nem: Giorgia Meloni, Matteo Salvini. Stagnálnak az európai szélsőjobb pártjai. |
euronews • Zsíros Sándor |
Egyelőre nincs új EP-frakció — Orbán kezd kiszorulni a kulcsszerepbőlAz egyezség legnagyobb akadálya az, hogy a lengyel Jog és Igazságosság párt vonakodik a mostani pozíciói feladásától. De egyébként is sok ellentét van a populista táboron belül. #BrusselsBureau |
444 • Magyari Péter |
Megfenyegették egymást, de atomháborúról szó sem voltBiden és Putyin 121 percet beszélgettek, elsősorban az Ukrajna körüli hadműveletekről. Bár hivatalosan nem egyeztek meg semmiben, az nagyjából világos, hogy mitől tiltanák el egymást. A fő kérdés az, hogy egyáltalán meg akarja-e tenni bármelyikük is azt, amit a másik nagyon nem akar. |
444 • Magyari Péter |
Azért is bünteti Kína Litvániát, hogy az egész EU-t elrettentseEgy látszólag apró, alig 300 millió dollárt érintő kereskedelmi háború egész Európa nagyhatalmi ambícióját összezavarhatja. A mostani történet jól mutatja, hogyan lehet egy kis konfliktusból is globális dilemma. |
444 • Király András |
Egy disszidens légiirányító segít feltárni, hogyan térített el egy Ryanair-gépet a belarusz KGBOleg Galegov a nyáron szökött át Lengyelországba. A légi irányító ott volt a minszki irányítótoronyban, amikor a Ryanair Athénból Vilniusba tartó járatát leszállásra kényszerítették a belarusz fővárosban. |
POLITICO |
POLITICO 28: Class of 2022Welcome to POLITICO’s annual ranking of the most influential people in Europe. In addition to the most powerful person on the Continent, the list is divided into three categories — doers, dreamers and disrupters — each representing a different type of power. |
Emlékezünk
Magyar Hang |
Meghalt Kóbor János, az Omega frontembereAz énekes 78 éves volt. |
Nekünk tetszett
444 |
Angela Merkel, az álcázás nagymestere, aki megmutatta, hogy egy nő a hatalmon lévők szokásos cirkuszolása nélkül is vezethetMegjelent Kati Marton életrajzi könyve „Európa kancellárjáról”. |
444 • Herczeg Márk |
8 jó tanács az élethez Völner Pál államtitkár úrtól„Mindenkinek a maga helyén megvan a maga felelőssége azért, hogy egy élhetőbb és jobb világban élhessünk és jobb közösségekben.” |