Fókuszban
Portfolio․hu |
Megjöttek az MNB inflációs mutatói, de nincs bennük sok köszönetJúniusban 11,7%-ra emelkedett az éves inflációs Magyarországon, a maginfláció pedig egészen 13,8%-ig szárnyalt – közölte a KSH péntek reggel. Délelőttre a jegybank is publikálta szokásos alapmutatóit, melyek szintén minden téren további emelkedést mutatnak. |
444 • Kaufmann Balázs |
A forint még a hrivnyához képest is csaknem húsz százalékkal romlott az elmúlt hónapokbanA háború nem, a háborús infláció elkerülte Ukrajnát. |
Telex • Brückner Gergely |
Szakad a forint: a gyengülést már nem az MNB, csakis Orbán Viktor tudná megállítaniAz európai energiaválság és a dollár erősödése a forint gyengülésének fő nemzetközi oka, ugyanakkor az sem véletlen, hogy Magyarországot pécézték ki leginkább a befektetők. |
Klubrádió • Megbeszéljük |
Oszkó a magyar gazdasági kilátásokról: Most látszik, hogy Orbánék ott állnak letolt gatyávalA gazdasági növekedés idején a kormány szigorúan saját elitjének kedvezett, közben nem gondoskodott a költségvetés tartalékairól – mondta Oszkó Péter. A Bajnai-kormány pénzügyminisztere szerint most, növekvő infláció mellett, szövetségesek és tartalékok nélkül néz szembe az ország az egyre valószínűbb recesszióval. „Lement a dagály, most látszik, kinek van letolva a gatyája“ – értékelte a helyzetet. |
YouTube • Friderikusz Podcast 51․ adás |
BRUTÁLIS VÁLSÁG KÖZELEG? Surányi György közgazdász, egyetemi tanárDöbbenetes áremelkedések tanúi vagyunk hetek-hónapok óta. |
G7․hu • Váczi István, Stubnya Bence |
„A forint a játékpénz kategóriája felé halad“A növekedést erőltető magyar költségvetési és jegybanki politika elszabadult ágyúvá vált, ez az egyik legfontosabb oka a 410 forintos euróárfolyamnak — mondja Jaksity György, a Concorde elnöke. |
444 • Magyari Péter |
Vége a keménykedésnek, a magyar kormány egyre több brüsszeli igényt kész teljesíteniOrbánék ezekben a hetekben többet engednek Brüsszel követeléseinek, mint bármikor az elmúlt tíz évben, még Polt Péter hatalmát is megnyirbálnák. Nagyon kell az újjáépítési alapból lehívható pénz, úgyhogy egyre többet ígér a kormány az Európai Bizottságnak. |
hvg․hu • EUrologus |
Az Európai Bizottság az EUrologusnak: tovább kell tárgyalni arról, hogy kaphat-e Magyarország uniós pénztBrüsszelben nem kommentálják Gulyás Gergely bejelentését az uniós pénzekhez való hozzáférésről és a magyar engedményekről, egy német politikus szerint azonban mindez csak kozmetikázás. |
euronews • Tamas Fencsik |
EP a vétóról: nem szabad politikai alkut kötni MagyarországgalA francia pénzügyminiszter és az EU gazdasági biztosa már dolgozik azon, hogyan kerülje meg Magyarországot a globális társasági minimumadó bevezetése miatt |
hvg․hu |
Felmondja az USA a Magyarországgal 1979-ben kötött adóegyezménytA döntés azt követően született meg, hogy Magyarország vétót emelt az EU által bevezetni tervezett 15 százalékos globális minimumadó ellen. |
Ukrajna
parameter․sk • Széky János |
A terrorista és az ő érzékenységeKorunk legnagyobb európai társadalomfilozófusa, a kilencvenhárom éves Jürgen Habermas április végén cikket írt a Süddeutsche Zeitungba, kritizálván azokat, akik erkölcsi felháborodástól hajtva Ukrajna korlátlan felfegyverzését követelik. |
hvg․hu |
15 millió négyzetméternyi lakás vált lakhatatlanná UkrajnábanMintegy 800 ezer ukrán vesztette el az otthonát az Oroszország által Ukrajna ellen február 24-én indított háború miatt — jelentette ki Olena Suljak ukrán parlamenti képviselő. Az oroszok vasárnap is folytatták a rombolást. |
Facebook • Csehszlovák Kém |
Építsük együtt Ukrajnát! Egység a védekezésben — egység a helyreállításban.Kétnapos találkozót tartottak a Nyugat országai a svájci 🇨🇭Lugano városában 🇺🇦 Ukrajna Helyreállítási Konferencia (URC 2022) címmel, 2022 július 4-5-én. A jelenleg háborúban álló ország helyreállítási és háború utáni fejlesztési tervéről folytatott párbeszédbe Volodimir Zelenszkij ukrán elnök online kapcsolódott be. |
azonnali․hu • Balogh Gábor |
7000 tonna lopott ukrán gabonával bukott le egy orosz hajóAz ukránok szerint újabb eset bizonyítja, hogy az oroszok a megszállt területekről gabonát exportálnak. |
hvg․hu • Németh András |
Visszaköveteli Alaszkát az orosz alsóház elnökeÚjabb fordulatot vett az orosz–amerikai szembenállás: Vjacseszlav Vologyin, az orosz parlamenti alsóház, a Duma elnöke figyelmeztette Washingtont, Oroszországnak van mit visszavennie az USA-tól. A politikus arra az Alaszkára gondolt, amit az amerikaiak 1867-ben vásároltak meg a cári Oroszországtól. |
Hírek
Népszava • Halmai Katalin |
Még rosszabb lett Magyarország megítélése, Judith Sargentini utódja is lesújtó jelentést készítettHamarosan szavaznak az Európai Parlamentben egy átfogó előterjesztésről, amely leltárba veszi az elmúlt négy év magyarországi történéseit. |
Portfolio․hu |
Hihetetlen ütemben gazdagodik a magyar állam az adóbevételekenIdén egészen elképesztő ütemben híznak az állami költségvetés adó- és járulékbevételei — derül ki a Magyar Nemzeti Bank héten megjelent Inflációs jelentéséből. Jelentős és a korábbi éveket messze felülmúló bevételek folynak be az államkasszába a cégektől, valamint a fogyasztás alapú bevételekből is, de a lakosság befizetései is hatalmasak, pedig ott ellentétes hatást fejtett ki az szja-visszatérítés is. |
Magyarnarancs․hu • Teczár Szilárd |
Varga Judit: Nagyon nagy megszorítások vannak a költségvetésbenA miniszter az Országos Bírói Tanács ülésén finoman szólva is eltért a kormányzati kommunikáció fősodrától, és kimondta az m-betűs szót. |
hvg․hu |
Magyar katonai küldöttség járt Ukrajnában, a honvédség parancsnoka vezetteRuszin-Szendi Romulusz az ukrán hadsereg főparancsnokával, Valerij Zaluzsnyij tábornokkal találkozott. A küldöttséget végigkalauzolták a legnagyobb orosz pusztítás helyszínein is. |
Portfolio․hu |
Szijjártó Péter bejelentette: piaci gáz vásárlására hatalmazták fel az MVM-etA külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön jelentette be: a szerdai kormányülésen piaci gázbeszerzésre jogosította fel a kormány az MVM-et és az MSZKSZ-t. A magyarországi földgáztárolókapacitás jelenleg 40 százalék fölött telített — tudósít az ATV. |
RTL Híradó • Magyar Éva |
A kormány szerint hiba, ha az infláció miatt béremelést kapnak a dolgozókNagy Márton egyebek mellett az Aldit bírálta. Szerinte ha a munkáltatók inflációkövető béremelést adnak a dolgozóknak, annak még nagyobb infláció lesz a következménye. |
Bank360 • Vrazsovits Rita |
Már hitelkártyakamaton ketyeg a csok büntetés, és a személyi kölcsönén a babaváróA sorozatos kamatemelések után már a legdrágább kölcsönök, a hitelkártya-adósságok költségeivel számolják az elmaradt gyerek miatti büntetést a csokra, a babaváró büntetőkamatával pedig már személyi kölcsönt is kapni — derül ki a Bank360.hu összeállításából. |
hvg․hu • HVG Kiadó Zrt․ |
Az oktatási államtitkár nem fél a pályaelhagyó tanároktól, hiszen úgyis egyre kevesebben fognak tudni elhelyezkedniMaruzsa Zoltán szerint a romló gazdasági környezetben kisebb lesz a munkaerőpiac elszívó hatása. |
24․hu • Farkas György |
„Elmentünk a gólvonalig, ott pattog a labda, be kell lőni“ – véli az egészségügyi államtitkárTakács Péter szerint minden összeállt az olyan változáshoz, amire a rendszerváltás óta várunk. |
444 • Csurgó Dénes |
Kormányzati kommunikációra és sportra is tízmilliárdokkal adna többet a kormányAz utolsó utáni pillanatban módosították 100 milliárdos tételben a költségvetést, annyira, hogy szünetet kellett elrendelni az illetékes bizottság ülésén, hogy a képviselők átolvashassák, miről is szavaznak. |
hvg․hu • Lengyel Tibor |
2052-ig nem fog kiderülni, mit tett a honvédség az országot átszelő katonai drón ügyébenHarminc évig titokban tartaná a honvédség és a honvédelmi minisztérium, hogy mi történt márciusban abban a 40 percben, amikor a paksi atomerőmű fölött is átrepülve a magyar légtérben tartózkodott egy katonai felderítő drón. 2052-ig nem kapunk választ arra sem, történt-e mulasztás, és ha igen, van-e felelős. |
444 • Szurovecz Illés |
Szijjártó szerint Brüsszel és a „Soros György-féle NGO-k” szervezik a migrációtSzerinte még éppen van idejük abbahagyni. |
hvg360 |
EUobserver-értesülés: Orbán szeretne visszasasszézni a NéppártbaÚgy tudni, hogy a magyar kormányfő puhatolózik, miként térhetne vissza pártja az európai konzervatívok szövetségébe, miután a politikus páratlan módon elszigetelődött az EU-ban. |
telex • Mizsur András, Bozzay Balázs |
Kinevezték az Állami Számvevőszék új elnökétA KSH eddigi elnökhelyettese, Windisch László 12 év után váltja Domokos Lászlót. |
RTL Híradó • Magyar Éva |
Kolbásztöltő fesztiválra jut állami pénz, az Átrium és Pintér Béla társulatának darabjaira már nemNem tudják tovább tartani a színházat – ezt közölte tegnap este a Facebook-oldalán Budapest egyik legnépszerűbb független színháza. Az Átrium – gyakran kormánykritikus – darabjai teltházzal mennek, de az államtól még egyetlen forint támogatást sem kaptak az idén. 12 milliárd forintot osztott szét a kulturális kormányzat, ebből a szintén kritikus hangvételű darabjairól ismert Pintér Béla társulatának sem jutott. |
hvg․hu |
150 milliót ad a főváros a bajba került független színházaknak, de vissza kell téríteniKarácsony Gergely hangsúlyozza: a főváros képtelen átvenni a kormánytól a színházak támogatásának feladatát, ezért ha netán megérkezne az Átriumhoz és a többi színházhoz az állami támogatás, visszakérik a segélyt. |
Népszava • Gulyás Erika |
Ellátás helyett számmágia: Nem bővíti a kormány a gondozásra szoruló idősek bentlakásos otthonaitA házi segítségnyújtás fejlesztése is elmaradt, a gondozók pedig egyre leterheltebbek. |
KecsUP |
A kormány megszüntette a felnőttpelenkák tb-támogatását, a legelesettebbeken spórolnakdalaAz egészségügyi, higiéniás termékeiről ismert svéd vállalat, az Essity magyarországi képviselete június végén arról értesítette a gyógyszertárakat, hogy a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) döntése értelmében a cég által gyártott TENA Slip márkájú nadrágpelenkák lekerülnek a TB-támogatásban részesülő termékek listájáról, írja a merce.hu. |
atlatszo․hu • Erdélyi Katalin |
Egyelőre nem épül semmi a Fertő tónál, mert nincs rá pénzA beruházásért felelős állami cég, a Sopron-Fertő Turisztikai Nonprofit Zrt. (SFTFN) februárig várta az árajánlatokat, de azóta nagy volt a csend a sokat vitatott építkezés körül. Felmerült az elmúlt hónapokban, hogy a kormány által bejelentett kiadáscsökkentés részeként ezt a projektet egyelőre nem kezdik el, hogy megspóroljanak több tízmilliárd forintot. Nagyon úgy tűnik, hogy tényleg ez történik: a július 7-én délután közzétett tájékoztató szerint a közbeszerzés eredménytelen lett pénzhiány miatt. |
Agrárszektor․hu |
Ennek nagyon rossz vége lehet: ijesztõ tempóban tûnnek el a magyar folyókEgyre kevesebb a víz sok folyónkban, és jelentõs mértékû utánpótlás sem érkezik. |
Media1 • Szalay Dániel |
A 168 óra főszerkesztője lesz Szombathy Pál, az Index volt vezérigazgatója, érkezik Sztankóczy András is a lapvezetésbeA Media1 megtudta, hogy Szombathy Pál az Index 2020-ban, a tömeges távozásokkal egyidejűleg kinevezett főszerkesztője és vezérigazgatója lesz a 168 óra új főszerkesztője. Szombathy egykori indexes helyettese, Sztankóczy András is a 168-hoz igazol, méghozzá főszerkesztő-helyettesi pozícióba. |
Media1 • Szalay Dániel |
Az Index partnere lett az ATVEnnek keretében például az ATV műsorvezetői felbukkannak az Index portál egyes műsoraiban, de az Index és az ATV vezérigazgatójának a Media1 érdeklődésére adott válaszaiból az is kiderül, hogy az együttműködés várhatóan több más területre is kiterjed majd a két médiavállalat között. |
Media1 • Kasza János |
Nem nagyon érdekli a kormánypárti médiumokat a forint súlyos leértékelődéseAkadt ugyan kivétel is, de még a 416-os euróárfolyamot követő napon is csak elvétve lehetett találkozni a forint újabb történelmi mélypontra esésével. |
RTL․hu |
Az Alkotmánybíróság figyelmeztette a közmédiát, hogy nem tehet közzé egyoldalú, valótlan állításokatA közmédia azzal érvelt, hogy nekik nem dolguk ellenőrizni a sajtótájékoztatókon elhangzottak valóságtartalmát. |
Index • Bereznay István |
Veszélybe került az ország egyik legnagyobb múzeumaEgy újabb minisztérium költözne be a budai várba, a helyükre. |
444 • Czinkóczi Sándor |
Önmegszorítás: honvédségi helikopterrel ment lovaskocsizni Szalay-Bobrovniczky KristófHalaszthatatlan közfeladat volt, nem lehetett elkésni. |
Telex • Cseke Balázs |
Orbán lehetetlennek tűnő feladattal bízta meg Pintér SándortA belügyminiszternek két hónap alatt fel kell állítania az új határvadász alakulatot kétezer fővel, miközben tavaly egy év alatt nem jelentkeztek ennyien a rendőrképzésekre. Hat éve már indított hasonló programot a kormány, akkor egy év alatt alig több mint ezren álltak szolgálatba. |
Vírus
atlatszo․hu • Szabó Krisztián |
Tavaly a koronavírusban elhunytak negyede volt legalább egyszer oltott2022. május 25-én újabb adatigénylést nyújtottunk be a Nemzeti Népegészségügyi Központnak (NNK), amelyben az elhunytak oltási kórtörténetét szerettük volna megtudni: ha az elhunyt kapott oltást, mennyit és milyen típusú oltóanyagot. Ugyan az oltóanyag típusát az NNK nem adta ki, többszörös pontosítás után egy hónap után megkaptuk a választ adatigénylésünk első felére, melyet ráadásul településszintű bontásban is be tudunk mutatni. Az adatbázisból kiderül, hogy 2021-ben az elhunytak egynegyede kapott legalább egy oltást. |
EU
telex • John Morijn |
Az EU olyan, mintha a Ferrarit állandóan kettesben vezetnénkMiközben a populisták ötödikben száguldoznak a Fiatjukkal – írja véleménycikkében vendégszerzőnk, John Morijn holland jogászprofesszor. Szerinte az EU minden szükséges forrással és eszközzel rendelkezik, hogy megóvja a demokráciát, de ennek ellenére nem sokat tesz. |
Portfolio․hu • Vincze Hajnalka |
Az ukrán EU-tagjelöltet már egy alapjaiban más Európa fogadnáA június végi EU-csúcstalálkozó hozta a papírformát, a Huszonhetek annak rendje és módja szerint jóváhagyták Ukrajna (és vele Moldova) tagjelölti státuszát. Erre ki-ki saját vérmérséklete és hivatali pozíciója szerint reagál: egyesek tapsolva-éljenezve előrébb teszik közösségi média profiljukon az ukrán zászlócskát, mások csendben hümmögve osztanak-szoroznak, és az Unió teljes lebénulását vizionálják. Mindkettő erős túlzás. Az állam- és kormányfők által elfogadott záródokumentumnak ugyanis van egy, az ukrán tagjelöltség beharangozásánál jóval fontosabb momentuma. S kivételesen nem a lábjegyzetben, hanem mindjárt a legelső bekezdésekbe foglalva. Ez a néhány, a „tágabb Európáról” szóló mondat potenciálisan az egész ukrán csatlakozás kérdését – sőt: magát az európai integrációt is – teljesen új pályára állíthatja. |
24․hu • Kassai Zsigmond |
Rábólintott az Európai Parlament az euró horvátországi bevezetéséreJanuártól már hivatalosan euróval lehet fizetni a délszláv állam területén. |
hvg․hu • EUrologus |
A cseh uniós elnökség energiabiztonságra törekszik, a magyarok pénzt várnak tőleAz Európai Parlamentben a soros cseh elnökség bemutatta a következő hat hónapra szóló elnökségi programját, amelynek öt főbb eleme van. Az erről szóló vitában a Fidesz képviselője pénzt kért Magyarország számára. |
Vélemény
Népszava • Marnitz István |
Az Orbán-kormány havonta százmilliárdokat fizet a „rezsicsökkentés“ látszatának fenntartásáért a felárral dolgozó MoszkvánakAz orosz fűtőanyag áprilisban is emelkedő magyar tarifája immár 16 százalékkal haladta meg az irányadó, februári, akkor épp csökkenő tőzsdei szintet. |
G7․hu • Torontáli Zoltán |
Közel 30 százalékos az élelmiszerek árának inflációja, már a boltok sem bírják követni egymástNem egy ütemben emelik az áraikat a boltláncok, ezért sok az átmeneti különbség közöttük, eljött az árvadászok ideje. |
444 • Magyari Péter |
Orbán Viktor, a magányos galambMiközben az EU és a NATO újabb fegyvereket küld Ukrajnának, Orbán Viktor egyetlenként a nyugati szövetségen belül azt hirdeti, hogy úgyis az oroszok nyernek majd, úgyhogy felesleges minden áldozat. Szerinte ez szláv belháború, nem a mi ügyünk. De akkor miért kell az oroszok közeledésére hivatkozva rohamtempóban fejleszteni a magyar hadsereget? |
hvg․hu • n |
Ehhez pofa kell: a kormány új videója Rákosiék legkeményebb propagandáját idéziS a nép, az istenadta nép, Oly boldog rajta… |
Válasz Online • Miklós György |
„Sokan még nem látják, milyen katasztrófa felé rohanunk” – a szülők nélkül nem lehet megmenteni a közoktatástBár a Fővárosi Ítélőtábla korábban jogellenesnek ítélte a pedagógus-szakszervezet által meghirdetett januári, kétórás figyelmeztető sztrájkot, a Kúria hétfőn megállapította: a munkabeszüntetés jogszerű volt. A régi-új kormány megalakulása azonban nem hozott érdemi változást a közoktatás helyzetében, a kormányzati kijelentések továbbra is a társadalmi vélemények tükörképének foghatók fel. A társadalom támogatása nélkül tehát nem lesz változás, anélkül a sztrájk sem hatékony eszköz. Miklós György, a Szülői Hang Közösség társalapítójának írása. |
BudaPestkörnyéke․hu |
“Arcon csap minket is a valóság” — állítja Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze, aki szerint katasztrófa lehet a vízhiányból, nagy baj leselkedik ránkAz elmúlt héten több cikkben is beszámoltunk arról, hogy Solymár és Szentendre magasabban fekvő részein napokig nem volt vezetékes víz. Nem lehetett mosakodni, mosni vagy éppen vécét lehúzni. |
Népszava • Ungár Tamás |
Visszaüt a rezsiharc: ahol a szolgáltatók nem költenek fenntartásra, ott borítékolható a vízellátás összeomlásaJelentősen javulhat több Pest megyei település vízellátása 2-3 év múlva egy 16 milliárdos beruházás nyomán – tudtuk meg a Duna Menti Regionális Vízmű vezetőjétől. Ahol viszont a népességrobbanás ellenére sem fejlesztenek vagy a rezsiharc miatt nem jut erre pénz, ott borítékolható az ellátás összeomlása. |
RTL․hu |
Benzinkutasok: Ha beüt a krach a Mol maximumon pörgő százhalombattai finomítójában, akkor vége van, jöhet a bicikli, a szamár és a lóA kormány ugyan október 31-ig meghosszabbította az üzemanyagárstopot, a Független Benzinkutasok Szövetségének elnöke szerint azonban ebben a hónapban derülhet ki, hogy valóban tartható-e addig a hatósági ár. Közben egyre több benzinkútra függesztik ki az üzemen kívül táblát Magyarországon. |
hvg360 • Tiszai Balázs |
A kormány elvesztette a tíz éve indított plázastopháborútHangzatos nevével ellentétben a plázanyitást korlátozó törvény nem a bevásárlóközpontokat akarta megállítani, hanem a külföldi vállalatok előretörését a hazai kiskereskedelemben – és ezzel együtt persze helyzetbe akarta hozni a magyar tulajdonú cégeket. Hiába azonban a szigorú szabályozás, a külföldi társaságok stratégiát váltottak, sikerült továbbterjeszkedniük, míg a magyarok nem tudtak élni a lehetőséggel. |
mfor․hu • Székely Sarolta |
Szárnyalnak az NBI-es focista fizetések: van, ahol 3 millió felett az átlagMagyarországon a focisták fizetéseit gyakorlatilag hétpecsétes titokként őrzik a klubok, legfeljebb csak egy-két, az érintett szereplők által nem megerősített információ szivárog ki, milyen bérért rúgják a bőrt a játékosok az első osztályú bajnokságban. Ám becsléseket végezni és trendeket kimutatni, enélkül is lehet. |
Nemzetközi
Napi․hu • Szabó Dániel |
Bevihetik a mélyütést az orosz olajkereskedelemnekAz orosz olajra kivetendő árplafon, amellyel Moszkvát büntetik az ukrajnai invázió miatt, várhatóan a jelenlegi felvásárlási árat mintegy a felére csökkentené – közölte Kisida Fumio miniszterelnök vasárnap. Jelenleg 30-35 dollárral (körülbelül 25-30 százalékkal) olcsóbb az orosz Ural a Brentnél. A G7 országok és az Európai Unió által kitalált vevőkartell rendszere durván alá tehet Vlagyimir Putyin elnök gazdaságának. |
Telex • Bakró-Nagy Ferenc |
Újabb orosz milliárdos halt meg rejtélyesen, a kastélya medencéjében találtak rá fejlövésselHónapok óta gyanús körülmények között halnak meg sorban a Gazpromhoz köthető oligarchák. |
hvg․hu |
Egy szibériai pszichiátriára szállították az orosz újságírót, aki Mariupol ostromáról posztoltMaria Ponomarenko az orosz hatóságok szerint „fake newst“ terjesztett az Ukrajnát megszálló orosz hadseregről. |
hvg360 • Keresztes Imre |
Egyes afrikai országokban már éhínség van, mert hiányzik az ukrajnai háborúban bennragadt búzaPéldátlan élelmiszerválság fenyeget a világban, a legsebezhetőbb országok Afrikában és Ázsiában vannak. Oroszország Ukrajna elleni agressziója csak tetézi a klímaválság és a járvány okozta gondokat. |
444 • Urfi Péter |
Timothy Snyder: Putyin tízmilliókat éheztet ki Afrikában, hogy aztán a meginduló migrációval destabilizálja EurópátA világhírű történész szerint az Ukrajna gabonaexportját blokkoló orosz diktátor történelmi mintái Sztálin és Hitler lehetnek. |
24․hu • Papp Atilla |
A Srí Lanka-i miniszterelnök kijelentette: országa csődbe mentSrí Lanka az elmúlt hetven év legsúlyosabb pénzügyi válságának közepén van. |
Telex • Weiler Vilmos |
Extrém szárazság: szükségállapotot hirdet Olaszország a vízhiány miattÖt északolasz régióban lép életbe a rendelkezés, amelyek pénzügyi segítséget is kapnak a vízellátás fenntartásához. |
G7․hu • Pálos Máté |
Kiszárad a Fertő tó, magyar oldalról kellene pótolni a vizetMegnőtt a nádast pusztító tüzek kockázata, sárban állnak a hajók, utoljára 2003-ban volt ennél alacsonyabb a tó vízszintje. |
hvg․hu |
Kongatják a vészharangot: 1200 éve nem volt ekkora szárazság Spanyolországban és PortugáliábanLegalább 1200 éve nem volt a mostanihoz fogható szárazság Spanyolországban és Portugáliában – állapították meg kutatók, akik komoly következményekről beszélnek. |
Emlékezünk
444 • Urfi Péter |
Meghalt Peter Brook, a színházművészet óriásaÚj horizontokat nyitott a kortárs színházban, és elősegítette a különböző kultúrák, Európa, Afrika és Ázsia kultúrája közötti eszmecserét. |
Nekünk tetszett
hvg․hu |
Elszabadította a mémgyárat a zuhanó forintOlyan gyorsan gyengül a magyar fizetőeszköz, hogy az internet népművészei is nehezen tudják lekövetni az árfolyamot. A képeken lévő számok gyorsan avulnak, ezzel együtt beszédes mémek terjednek a közösségi médiában. |
telex • Liptai Lívia, Virág Zsófi |
Igazságot Orbán Viktor nadrágjának!Gyűrött, trottyos, igénytelen – maga a kelet-európai félreszabottság. Tudatos PR-fogás? Vagy pusztán szabászati probléma? Egy méltán híres és inkonzisztens ruhadarab anatómiai elemzése. |