Librettó hírei XII-45 (2022-11-13)

Fókuszban

Népszava • Doros Judit, Vas András

„Röhej” – Dühöngenek a kisboltosok az új árstop miatt, szerintük az Orbán-kormány velük akarja elvitetni a balhét

Lehet, lehúzom a rolót, és befejezem ezt az egészet! Lassan már nem tudom az egy szem alkalmazottat fizetni, 12 órát pedig nem akarok lehúzni a boltban egyedül. De a kormány még mindig srófol rajtunk egyet, hátha egyszer beledöglünk! — fakadt ki a jobboldali érzelmű, korábban Fidesz-szavazónak számító boltos az egyik Eger melletti kis falu élelmiszerüzletében.

mfor․hu • Király Béla

Látszatintézkedésnek jók az újabb árstopok, másra aligha

A 20 százalék feletti infláció már a kormány számára is kínos, de mivel érdemi lépéseket nem kívánnak hozni, így csak egy látszatintézkedésre futotta. A burgonya és a tojás esetén is alkalmazandó ársapka az inflációt aligha fogja majd vissza, ám egyes családok terhein talán enyhít.

Ukrajna

444 • Rácz András

Rácz András: Atomot Herszonra? Vagy özönvizet?

Nem valószínű, hogy az armageddon-forgatókönyvhöz nyúlnának a Dnyeper jobb partját elhagyó oroszok. Könnyen lehet, hogy nem a „kivonulás” narratíva a csel, hogy csapdába csalják az ukránokat, hanem éppen ellenkezőleg: a „csapda” narratívát használja arra a hadvezetés, hogy időt nyerjen a kivonuláshoz.

telex • Nagy Bálint

Videón a Nova Kahovka-i vízerőmű gátjának felrobbantása

A Guardian által is közzétett felvételen jól látszik, mikor hatalmas robbanás rázta meg a Herszon régióban található Nova Kahovka-i vízerőmű gátját. A Herszon városából visszavonuló orosz hadsereg felrobbantotta az összes jelentős infrastruktúrát a tartományban. Jelenleg nincs stabil átkelő az orosz erők alól felszabadult jobb part és továbbra is a megszállt bal part között. A visszavonuló oroszok legalább hét, köztük a Dnyeper folyón átvezető hidakat is megsemmisítettek meg a napokban.

Népszava • Harsányi György

Amnesty International: háborús bűn az Ukrajnában élők deportálása

Az ukrajnai civilek, köztük gyermekek tömeges Oroszországba szállításának haladéktalan leállítását követeli az Amnesty International, amely több tucat interjú alapján dokumentálta az orosz invázió első hónapjaiban végrehajtott deportálások menetét.

Hírek

Portfolio․hu

Nagyon keményen Magyarország körmére néznének a németek – Veszélyben a megegyezés az EU-forrásokról?

A német kormánypártok ma szavazhatnak meg egy olyan javaslatot, mely arra szólítja fel a kormányt, hogy keményen ellenőrizze Magyarország jogállamisággal kapcsolatos vállalásainak gyakorlati teljesülését – derül ki a Politico által megszerzett dokumentumból. A lap szerint nehéz lesz kibújnia saját koalíciós partnereinek kérése alól Olaf Scholz kancellárnak, vagyis kénytelen lesz az uniós források folyósítása ellen szavazni, ha nem lesznek meggyőzők az eredmények.

Democracia Participativa • ECHR (Emberi Jogok Európai Bírósága)

National-minority voting system in Hungary contravened right to free elections

Today’s Chamber judgment1 in the case of Bakirdzi and E.C. v. Hungary (application nos. 49636/14 and 65678/14) concerned the voting rights of the applicants, registered as national-minority voters for the 2014 parliamentary elections in Hungary.
Pert nyertem a Magyar Állam ellen a Strasbourgi Európai Emberi Jogok Bírósága 2022. november 10-i döntése szerint! (Facebook - Kalliope Bakirdzi)
2014-ben adta be az anyagot a bíróságra Dr. Karsai Dániel ügyvéd a nevemben, és pár hónappal később Dr. Czech pedig egy névtelenséget kérő, az örmény kisebbséghez tartozó valaki nevében.
Mindketten a választási törvény kisebbségekre vonatkozó részét kifogásoltuk.

telex • Panyi Szabolcs [DIREKT36]

Az orosz kémfőnök fia magyar lakcímet kapott. Méghozzá Rogán régi jóbarátjának céges ingatlanában

A Direkt36 birtokába került egy dokumentum, amely szerint a letelepedési kötvényprogramban magyar papírokat szerző Andrej Nariskin hivatalos lakcíme még pár hónappal ezelőtt is egy olyan ingatlanban volt, amely Shabtai Michaeli cégének tulajdona. A kormány szerint Nariskin letelepedési engedélyét már két éve visszavonta a titkosszolgálat, de a bíróságon elakadt az ügy.

Portfolio․hu • Palkó István

Kiderült, mekkora tartalékuk van a magyaroknak, mibe fektetik a pénzüket, és mi az, amibe csak szeretnék

Egy friss felmérés szerint csak a magyarok 31%-a érzi magát anyagilag biztonságban, és mindössze 39%-a rendelkezik legalább egy hónapra elégséges megtakarítással. Fél évig csak a 18%-unk húzná ki a tartalékából, ha most elvesztené a jövedelmét. A legtöbb család készpénzben tartja a megtakarítását, a legismertebb megtakarítási konstrukció pedig az életbiztosítás, miközben a befektetési jegyről alig van fogalma a magyar lakosságnak. Ha tehetnék, a legtöbben befektetési célú ingatlanba vagy kriptopénzbe fektetnének, ezeket sokan infláció ellen is nyerőnek tartják. A személyes ügyfélkiszolgálást 60% részesíti előnyben az online megoldásokkal szemben, miközben 58% azok aránya, akik szerint 20 év múlva már euróval fogunk fizetni. 

telex • Bolcsó Dániel

A fejlesztőcég megpróbálta elhallgatni a KRÉTA feltörését

A támadás mögött álló egyik hekker nyilatkozott a Telexnek, és bizonyítékokkal támasztotta alá, hogy az eKRÉTA Zrt.-nél tudták, hogy valami történt, és tanakodtak, hogy igazat mondjanak-e róla. Végül nem jelentették az esetet, de az adatvédelmi hatóság cikkünk után eljárást indított. Egy kiberbiztonsági szakértő szerint ez a GDPR-éra legdurvább incidense, és súlyos mulasztásra utal a közoktatási rendszer fejlesztőjénél. A hekker szerint ők az akcióval a problémák ellen tiltakoznak, személyes adatokat nem akarnak közzétenni.

RTL․hu • Kovács-Angel Marianna

Az MTVA-nál még az alkalmazottak egérmozgatásait is megfigyelhetik, 190 millió forintot költenek a rendszerre

Az MTVA gépein ellenőrizni fogják, hogy a munkatársak mozgatják-e az egeret, milyen oldalakat nyitnak meg, és hogy hol, mennyi időt töltenek el. Az intézkedést állítólag az indokolja, hogy a koronavírus miatti megváltozott munkarendben megőrizzék a dolgozók produktivitását. A program jelzést küld az inaktívaknak, és figyeli, hogy az érintettek milyen gyorsan reagálnak. Hogy mindehhez mit szólnak az állami média dolgozói, nem lehet tudni.

Vélemény

Jelen • Ónody-Molnár Dóra

Minisztertársai össztüze miatt távozott Palkovics László

Lapunk – minisztériumi forrásokból – úgy értesült, hogy Palkovics László lemondásának hátterében részben az áll, hogy külön energetikai minisztérium felállítására készülődik a kormány, így a Technológiai és Ipari Minisztériumhoz már csak a közlekedés tartozna. A megcsonkított tárca vezetését pedig már nem vállalja a hatalmi küzdelemben alulmaradt Palkovics.

Válasz Online • Borbás Barna

„Nem a korábbi megmozdulások ellen vagyunk, sőt” – egyházi iskolai tanárok szerveznek menetet az oktatásért

Bencsik Andrásék megdöbbennének, ha tudnák, mennyien vannak a sztrájkolók vagy egy-egy petíció aláírói között a hagyományosan a Fideszre szavazók – válaszolnak a kormánymédia tanárellenes kirohanásaira a november 8-i, tisztán egyházi iskolai pedagógusok által szervezett menet képviselői. A Tanárballagáson olyan állásfoglalást olvasnak majd fel, ami nemcsak a tarthatatlanná vált bérhelyzet rendezését követeli, hanem új nemzeti oktatási stratégiát is. A szervezőcsapat két tagja, Lakatos Máté és Mikesy András interjúnkban azt is elmondja, az élőláncok és október 23. után miért volt szükség egy kifejezetten felekezeti hátterű megmozdulásra.

telex • Előd Fruzsina, Bakró-Nagy Ferenc

Árstopok ide vagy oda, az egész EU-t verjük az ételek drágulásában. De miért?

Magyarországon annyit drágultak az élelmiszerek, mint sehol máshol az unióban, őszre már Ghánához és Iránhoz kezdtünk hasonlítani az ételinfláció ütemében. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar vagy éppen a forint helyzetét megvizsgálva több okot is azonosíthatunk a rendkívüli infláció mögött. Kiderül az is, hogyan drágítja a hazai gyártmányú trappista sajtot a hatósági áras tej.

hvg․hu • Sztojcsev Iván

Nyolc alkalom, amikor az éjszaka közepén hirdette ki a kormány, hogyan változtat az életünkön

Nem sok minden jellemzi jobban a mai magyar jogalkotást, hogy fontos szabályok tömegeiért késő este kiadott Magyar Közlönyöket kell olvasgatnunk — láthattuk ezt már a járvány miatti intézkedéseknél, a benzinár szabályainál, az pedig különösen emlékezetes példa, ahogy a tojás és krumpli árstopját kihirdették. Összeszedtük a legfontosabb szabályokat, amiket így adtak ki.

hvg360

Ungváry Krisztián válasza Fürjes Balázsnak: Propagandisták és a NER farizeusai

A Pesti Srácok nem-média jellege nem csupán vélemény, hanem bíróságok által is számtalanszor megállapított tény. Fürjes Balázs pedig – ha szerinte a magyar embereknek joguk van sokféle véleményt, álláspontot megismerni – jó lenne, ha eljárna a közmédiánál annak érdekében, hogy ott a kormánytól eltérő álláspontok, és kormánytól tényleg független szereplők megjelenjenek.

atlatszo․hu • Zubor Zalán

Küzdősport, vagy az orosz befolyásszerzés eszköze? Orosz edzők és tréningek magyar rendőröknek, katonáknak

Korábban a magyar titkosszolgálatok nemzetbiztonsági kockázatként vizsgálták őket, később azonban több hazai fegyveres testülettel is kapcsolatba kerültek a Systema orosz harcművészeti rendszer oktatói. Egy hazai Systema-klub alapvetően sportként tekint a harcművészetre, mások kifejezetten katonai jellegű képzést kínálnak, ily módon arra is volt példa, hogy magyar honvédeknek tartott képzést egy szankciós listán szereplő orosz tiszt.

Magyar Hang • Grimm Balázs

Apaszabadság: a magyar kormány családbarátsága csak a szavak szintjén igaz

A kiadható napok szintjén teljesítjük az apáknak a gyerekük megszületése után járó szabadság EU-s minimumát, de az eddigiekhez képest plusz öt napért kevesebb pénz jár. A törvényjavaslat csak az érintetteknek nem tetszik: a civileknek meg az őket képviselő szakszervezeteknek.

Válasz Online • Zsuppán András

Használhatatlan betonhegy, esztelen pazarlás – így fest most a Biodóm belülről

38 ezer tonna vasbeton Budapest szívében: ez rejtőzik a befejezetlen Biodóm fóliakupolái alatt. A Válasz Online a helyszínen bizonyosodhatott meg róla, hogy bár maga a betonhegy tulajdonképpen elkészült, ahhoz, hogy használható legyen, többet kéne rákölteni, mint amennyibe eredetileg az egész került volna. Januártól a főváros nem tudja fizetni a százmilliós nagyságrendű fűtési költséget, és emiatt a téli hidegben az építmény romladozni kezdhet. Állami támogatás nélkül Persányi Miklós súlyos öröksége egy ész nélkül építkező, pazarló korszak emlékműveként omolhat rá az állatkertre. De ami elkészült, túl nagy és túl drága ahhoz, hogy sorsára hagyják: most már csak befejezni lehet bármi áron, ha másként nem megy, két-három részletben.

Nemzetközi

Portfolio․hu

Csúnyán keresztbe tehet Trumpnak a republikánusok új üstököse

Jelentős győzelmet aratott a floridai kormányzóválasztáson Ron DeSantis, akit Donald Trump legesélyesebb kihívójának tartanak a 2024-es republikánus előválasztáson. Bár még egyik politikus sem jelentette be indulását, napokon belül sor kerülhet erre.

Válasz Online • Ablonczy Bálint

Se Trumppal, se nélküle – republikánus belháború robbant ki a félidős amerikai választások után

Hiába jósoltak a felmérések nagy republikánus áttörést, elmaradt a látványos siker a keddi képviselőházi, szenátusi és kormányzóválasztásokon az Egyesült Államokban. A pártelit Donald Trumpot és az általa támogatott jelöltek gyenge teljesítményét okolja, és vigyázó tekintetét az új republikánus sztárra, Ron DeSantis floridai kormányzóra veti. Noha egyelőre nem világos, hogy utóbbi indulna-e a párt elnökjelöltségéért, Trump érzi a veszélyt és máris tüzet nyitott: kompromittáló információk nyilvánosságra hozatalával fenyegette meg a kormányzót. Elindult a háború az exelnök és pártja között? Háttér.

Események

Policy Solutions és Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest

Poszt-COVID Magyarország

Időpont: 2022. NOVEMBER 18., PÉNTEK, 10:00–11:45
Helyszín: Aranytíz Kultúrház (Arany János utca 10., Budapest,)
▶️Ezúton szeretnénk meghívni a Policy Solutions „Poszt-COVID Magyarország” c. új kiadványának bemutatójára, mely a Friedrich-Ebert-Stiftung támogatásával készült.
💭Az új kutatás bemutatását követően a panelbeszélgetésben résztvevő vendégeink azt vitatják meg, hogy milyen hatással volt a koronavírus-járvány a magyar társadalomra.

Nekünk tetszett

YouTube • Friderikusz Podcast

KIJÁTSZANI A BALSORSOT ÉS A PAPÍRFORMÁT : Kocsis Krisztián /// Friderikusz Podcast 60. adás

Kocsis Krisztián élettörténetére a Facebookon figyelt fel Friderikusz Sándor.
A cigánysorról indult fiatalember kijátszotta a papírforma szerint rá váró balsorsot és ritka sikertörténetet tudhat a magáénak, amelybe persze besegítettek a véletlenek, a külső körülmények, a tisztességes emberek és nem utolsó sorban az egyéni adottságok is.
Ez a podcast — a többi között — azért készült, hogy a 35 éves korára szédítően nagy utat bejárt férfi története ne pusztán szerencsés kivétel legyen.

Impresszum

  • Alapító főszerkesztő: Kátai Gábor
  • Főszerkesztő: Bódi Anikó
  • Felelős kiadó: Koncz Imre, Budai Liberális Klub Alapítvány
  • Megjelenik hetente.
  • Információ | Kapcsolat | Feliratkozás a kiadványainkra | Leiratkozás | Adatvédelmi szabályzat

A Budai Liberális Klub Alapítvány civilek adományaiból működik. Kérjük, Ön is támogassa alapítványunkat tetszés szerinti összeg befizetésével a 11702036-20633987-es számlaszámunkra. Köszönjük.