Ukrajna
444 • Kiss Imola |
Egy brit védelmi jelentés szerint Oroszország kémszervezetei már 2021 júniusában elkezdték előkészíteni Ukrajna megszállásátA kémek nagyobb sikereket értek el, mint a hadsereg. |
444 • Rácz András |
Rácz András: Bahmut mint szimbólumKisebbfajta csoda kellene ahhoz, hogy Ukrajna meg tudja őrizni az ellenőrzést a város felett, a legfontosabb célokat azonban így is elérték, a front összeomlása egyáltalán nem várható. |
hvg․hu |
Kartonpapír-alapú drónokat kapott Ukrajna, akár 120 km-t is meg tud tenni egy ilyen szerkezet – videóSokoldalúan felhasználható a SYPAQ Systems által Ukrajnának szállított drón, ami könnyen szállítható és összeszerelhető, mégis rendkívül hasznos lehet az ukrajnai harcok során. |
Hírek
hvg360 |
Medián: A Fidesz-szavazók is tudják, hogy válság van, de jó részük tagadja a súlyosságátAbban nincs vita, hogy válság van, az okokról már megoszlik a különböző pártokhoz vonzódó emberek véleménye. |
444 • Jelinek Anna |
Navracsics szerint nem baj, hogy megcsúsztunk az EU-s pénzekkel, meg nem is nevezné ezt csúszásnakNem csúszunk csak megcsúszunk. |
24․hu |
Már több mint 25 ezer orvos jelezte, hogy kamarai tag maradA szervezet elnöke szerint nagy öröm, hogy a boltban a pénztáros rá mosolyog, hogy Doktor úr, hajrá! Önökkel vagyunk!. |
RTL Híradó • Zalavári Noémi |
„Az Országos Mentőszolgálat nem tudja biztosítani a mentést a fővárosban” – amikor két óra várakozás után derül ki, hogy a mentő el sem indultNehéz légzés miatt hívta egy koronavírusos budapesti férfi a mentőket, de azt állítja, két órával később sem kapott segítséget. Egy utcán elesett, vérző fejű idős férfihoz is csak majd 30 perc múlva érkezett mentő a szemtanúk szerint. A Magyarországi Mentõdolgozók Szövetsége szerint nincs elég szakember, ezért egyre több a hasonló eset. Az Országos Mentőszolgálatnál azt közölték: a bejelentők nem mindig tudják pontosan felmérni, mennyire sürgős egy eset. |
RTL․hu |
Lekötözik a betegeket a kórházakban, mert nincs elég ápoló, aki foglalkozna velükAz alapvető jogok biztosa már öt éve felkérte az egészségügyért felelős minisztert, hogy rendeletben szabályozza a betegekkel szemben alkalmazható korlátozó intézkedéseket, de azóta sem történt semmi. Pedig az is előfordult, hogy kórházban kezeltekre kiszáradva találtak rá szeretteik, mert leszíjazva megitatni sem tudták magukat. A TASZ egy hónapja ismét az ombudsmanhoz fordult. |
mfor․hu • Kormos Olga |
Válaszoltak Pintér Sándorék, hogy eltörlik-e az összes tanár közalkalmazotti jogállásátAnder Balázs, jobbikos országgyűlési képviselő azt a kérdést szegezte írásban Pintér Sándor belügyminiszternek, hogy eltörlik-e az összes tanár közalkalmazotti jogállását? A válasz nem sokat hagy a fantáziára, hogy a sokak szerint a közoktatást teljesen felforgató státusztörvényt megfogja-e szavazni a parlament, vagy sem. |
444 • Bódog Bálint |
Lassan kétezer tanár hajlandó lenne felmondani, ha elfogadják a státusztörvénytA tiltakozók szerint romlana a pedagógusok helyzete. |
Telex • Nyilas Gergely |
Válaszadás helyett megrángatta kameránkat a tanárokat kirúgó tankerületi vezető, Marosi BeatrixMarosival egy oktatási rendezvényen találkoztunk össze. Kérdeztük az engedetlen pedagógusok elbocsátásáról és a diplomájával kapcsolatosan felmerült plágiumvádakról is, de előbb távozásra szólította fel munkatársunkat, majd megfogta a kameraként funkcionáló telefont. |
hvg․hu • Eurologus |
Újabb magyar vétó borzolja a kedélyeket: most egy, a fél világra kiterjedő együttműködést gátol az Orbán-kormányAz Orbán-kormánynak fogalmaztak meg súlyos üzenetet a mozambiki Maputóban, ahol véget ért az afrikai, karibi és csendes-óceáni országok, valamint az EU három napon keresztül tartó, 42. Közös Parlamenti Közgyűlése. |
hvg․hu |
Sándor Fegyir megerősítette a hvg.hu-nak, hogy budapesti nagykövet lehetIgen – írta arra kérdésünkre, hogy igaz-e, hogy Ukrajna nagykövete lehet Budapesten. |
24․hu • Szegő Iván Miklós |
Üzenet Helsinkiből: a finnek nem felejtik, hogy krízishelyzetben packáztunk velükBár a finn politikusok megköszönték a döntést, a kereskedelmi kamara vezetője arra figyelmeztet: nem felejtik el, hogy egy veszélyes biztonságpolitikai helyzetben Orbán Viktor majdnem egy évig szórako |
444 • Magyari Péter |
USA nagykövet: A magyar kormány már több mint 2547 napja képes átlépni a parlamentenA veszélyhelyzetekre hivatkozva rendeletekkel is hozhat törvényeket a kormány, és ez David Pressman szerint gyengíti a demokráciát. |
24․hu • Rugli Tamás |
A Spiegel szerint Orbán Viktor hadat üzent a német tőkének a magyar piacon, maffiamódszerekről írnakA német lap szerint cégeiknek egyre többször kell szembesülniük ellehetetlenítő jogszabályokkal és magyar oligarchák visszautasíthatatlan ajánlataival. |
24․hu • Kerner Zsolt |
Megnyílt a budapesti üzbég nagykövetségEzzel minden türk országnak van már nagykövetsége Budapesten. |
444 • Benics Márk |
Magyarország barátságtalan ország maradt az oroszok szerintMert elfogadtuk a szankciókat, ugyanakkor a párbeszéd csatornái nyitva állnak. |
24․hu |
Szijjártó: elkötelezettek vagyunk, hogy a Roszatom építse meg Paks II-tA külügyminiszter szerint nukleáris újjászületés közeledik Európában. |
444 • Szurovecz Illés |
Negyedszer is nekifut Észak-Macedónia, hátha kiadja Magyarország GruevszkitAzt mondják, olyan cellát készítettek elő, hogy azzal már nem lehet baja Magyarországnak. |
24․hu |
Magasabb inflációt, gyengébb forintot, csökkenő reálkeresetet és fogyasztást vár a GKI tavalyhoz képestÉv végére sem valószínűsítenek egy számjegyű inflációt. Ezt Orbán Viktor ígérte. |
hvg․hu |
Árstop-hatás: egy év alatt majdnem 50 százalékkal ugrott meg a disznócomb-importunkA valóság szembement a Nemzeti Agrárkamara tavaly év eleji jóslatával, mely szerint az árfixálás nem hoz külföldi olcsóhús-dömpinget, derült ki a Hússzövetség húsvéti sajtótájékoztatóján. Ahol azt is elárulták, hogy a magyar húsipar az európaival összhangban tavaly megnyeklett. |
hvg․hu • Szlavkovits Rita |
Uniós pénzek is elúszhatnak azon, hogy a mai napig kaotikus a helyzet a kutaknálA kutak bejelentési kötelezettsége a háztartásokat is érinti, de a mezőgazdasági termelőket súlyosabban érintheti, hogy lejár a legalizálásra adott türelmi idő, és hét éve nem sikerült új szabályozást hozni. A regisztráció több százezer forint, és pár héten belül rendelkeznie kellene vele a gazdáknak, a hatóságok arra biztatják őket, hogy majd megoldják okosban. |
telex • Weiler Vilmos |
Kés és Gyűjtő a Škodában Ferihegy előtt – így kapták el Schadlt, amikor Dubajba próbált szökni2021 végén Schadl feleségével Dubajba repült volna, a rendőrök az utolsó pillanatban, a budapesti reptér parkolójában kapták el őket. A nyomozók akkor már jó ideje lehallgatták Schadlt és sofőrjét. A kocsit és Schadlék házát átvizsgálva temérdek pénz került elő, valamint az a bizonyos, közszereplőről szóló szexvideó. |
Magyar Hang |
Bencsik András szerint jó hír, hogy Ugandában kivégzik a melegeketErről értekezett a Hír TV-ben. |
24․hu • Spirk József |
Sértésnek vette a lombnélküli lombösvényt létrehozó polgármester, hogy a II. kerület ajánlatot tett a szerkezet hasznosításáraFilemon Mihály arra nem reagált, hogy odaadná-e a faanyagot a fővárosi kerületnek. |
Telex • Cseke Balázs |
Demeter Szilárd: Ha mi úgy döntünk, nagyon könnyen megszűnhet a Sziget FesztiválA Hajógyári-sziget jelentős részét a Demeter vezette Petőfi Kulturális Ügynökség kapta meg. |
24․hu • Kerner Zsolt |
Fürjes Balázs lemondott a miniszterhelyettesi posztjáról, mostantól a brisbane-i olimpia előkészítésére koncentrál, megpályázza a NOB-tagságotÉs a magánszektor is hívta, de ezek több időt igényeltek, mint amennyit az államtitkári munka engedett |
Telex • Pál Tamás |
Pár napja maradt a kormánynak, hogy teljesítsék a Brüsszelnek tett energetikai vállalásaikatMárcius végéig engedélyezniük kell a szélerőművek telepítését. |
Magyar Hang |
Az egykor MSZP-alapító Szili Katalin KDNP-s lett– Hazataláltam – fogalmazott a politikus. |
Vélemény
G7․hu • dr․ Hettyey András |
Tévedés racionális érvekkel magyarázni a sajátos magyar külpolitikátAmi a magyar Európa-politika látszólag érthetetlen, különutas epizódjai mögött áll, az egy harag-szégyen körforgás. Orbán-diplomácia – a politikai pszichológia értelmezésében. |
ES․hu • Váncsa István |
Két úr szolgája[A] magyarok vezetője most a legkegyelmesebben méltóztatik, az éintettektől pedig csupán annyit vár, hogy pukkadjanak meg. |
hvg360 |
Apor Balázs történész: Egy átfogó Orbán-kultusz lehetősége már jelen vanAz autoriter rendszerek barométerét a vezető személyi kultusza jelenti – állítja Apor Balázs történész, a Rákosi-kor kutatója. |
Klubrádió • Reggeli gyors |
Dési János vendége Pető Iván történész, politikus, az SZDSZ alapítója volt.2023. március 28.Reggeli gyors/Reggeli személy (2023. március 28., kedd 09:00) |
Klubrádió • Megbeszéljük |
Polyák Gábor: Elvesztettem a reményt, hogy az EU bármit tenni fog a magyar médiaszabadság ügyébenEzen a héten zajlik egy európai médiaszabadságról szóló törvény tervezetének a vitája az Európai Parlamentben. Polyák Gábor médiajogász szerint a tervezet első verziója világosan megmutatta, hogy az eu-s döntéshozók is látják a magyarországi médiahelyzet problémáit, viszont az Unió még mindig nem hajlandó tudomásul venni, hogy ez itt nem a nyugati normák szerint működő ország. A Mérték Médiaelemző Műhely vezetője hozzátette, ezen a héten szállt el belőle az utolsó remény is, hogy az EU bármit is hajlandó lesz komolyan tenni a magyar médiaszabadság ügyében. |
hvg360 |
Nagy Gergely: Megérkeztünk. A kormány leszámol a magyar kultúra kritikus és független részévelA Fidesz célja 2010 óta pontosan annak az állapotnak az előidézése volt, amiben most vagyunk. Kimondva-kimondatlanul a független kultúra és művészet eltörlése, lehetőleg végképp. Jól tudták, hogy a kultúrának ez a szegmense milyen erővel bír, ha máshonnan nem, hát a saját fiatalságuk idejéből. Közkultúra pedig lesz: drága, színes, és hamis. Vélemény. |
Portfolio․hu • Csiki Gergely |
Kiderült: brutálisan drága a rezsicsökkentés fenntartása MagyarországonLehullott a lepel a februárban kialakult, szokatlanul magas költségvetési hiány hátteréről. A részletes államháztartási adatok alapján elmondhatjuk, hogy leginkább — ahogyan az várható volt a magas árakon betárazott energiaárak miatt — a rezsicsökkentés nyomasztja az idei költségvetést. Csak februárban közel 450 milliárd forintot költött az állam erre a célra. |
24․hu • K․ Kiss Gergely, Vitéz F․ Ibolya |
Naperőmű-építés: százmilliók repülnek Mészároshoz, de engedélyt senki sem kapLefújják a márciusi kapacitástendert, de a felcsúti milliárdosnak lesz miből építkezni. |
24․hu • Baka F․ Zoltán |
Aszódi Attila: Az oroszok kezdenek másként gondolkodni PaksrólRossz volt az üzenete a Roszatom hétvégi nyilatkozatának az energetikai szakértő szerint. Aszódi Attila úgy véli, érdemes újragondolni a lehetőségeket, és akár új helyszínen, a nulláról elkezdeni egy atomerőmű-projektet. Lehet, hogy Franciaország lesz a megmentő? |
Portfolio․hu • Weinhardt Attila |
Kényszerből kell folytatni Paks II.-t., felejtsük el a gázt a konyhában, és tizenkétszerezzük meg a szélerőmű kapacitástBár szinte biztosan nem fog megtérülni Paks II., de túl kockázatos lenne leállítani, mert nem lehet kizárni, hogy a 2030-as évek második felében kezelhetetlen mértékű energiaválságba fut bele Magyarország, és ezért kényszerből folytatni kell a beruházást – foglalt állást a forróvá vált témában a minap közzétett szakpolitikai javaslatcsomagjában az Egyensúly Intézet. A szakértők emellett többek között a nap- és szélerőművi kapacitások felfutására is konkrét javaslatokat tettek, illetve a lakossági gázfelhasználás csökkentése terén három konkrét javaslatot is megfogalmaztak. Ezek egyike az, hogy 2026-ig ki kellene vezetni a sütési-főzési célú gázhasználatot, ami csupán Budapesten 170 ezer átalánydíjas, gázmérő nélküli háztartást érintene, és azt is szorgalmazzák, hogy 2025-től meg kellene tiltani az új épületekben a gázfűtést; az pedig háztartások millióit érintené, hogy 2034-ig ki kellene vezetni az összes konyhából a gázt. |
G7․hu • Jandó Zoltán |
Továbbra is Magyarországra jön a legdrágábban az orosz gázJanuár volt zsinórban a negyedik olyan hónap, amikor az adatot közlő uniós országok közül hazánkba érkezett a legdrágábban az orosz földgáz. |
444 • Magyari Péter |
Leginkább fenyegetés lehet a fideszes kampányfinanszírozási reform céljaHa tényleg kiskaput látnak a rendszerben, akkor azt a most magyarázott módosítással nem lehet bezárni. A Kósa Lajos által bejelentett új rendszer leginkább az ellenzékkel együttműködő civil szervezetek elijesztésére lehet alkamas. |
Válasz Online • Bódis András |
Nincs kegyelem, a NER-nagyhal megeszi a kicsit: a Mészáros-körhöz került a ValtonÚjabb „Lajos-ügy” a Fideszben? Egy Mészáros Lőrinc ügyvédi csapata által kezelt magántőkealaphoz került a Fidesz és az állam gigarendezvényeit biztosító Valton-Sec Zrt. meghatározó többsége – tudta meg a Válasz Online. Az üzlet nem csak azért pikáns, mert a Gyurcsány-éra egyik vagyonmenedzserének közreműködésével jött létre. Hanem azért is, mert az eddigi főtulajdonos Varga Lajosnak alig maradt néhány részvénye a cégcsoportban, sőt az eddig a portfóliójába tartozó luxusjármű-bérbeadó, ingatlan- és vendéglátóipari érdekeltségeket ugyancsak átadta az „újaknak”. Pedig ő és a miniszterelnök vejének bizalmi emberei együtt vitték például az állam szinte kizárólagos cateringpartnerét, a Puskás Arénát is kiszolgáló RaMpART Gasztronómia Kft.-t. Mostantól tehát erre az óriásvállalatra sem illik a Tiborcz–Varga-billog, helyette a Tiborcz- és a Mészáros-kör közös befolyását kell hangsúlyoznunk. És általában is e két vezetéknév körül kezd koncentrálódni a teljes NER-felépítmény. |
hvg․hu • Domány András |
Kunetz Zsombor szerint a bukás beismerése, hogy közel egymilliárd forintot oszt szét a kormány a háziorvosok és fogorvosok közöttA háziorvosok és fogorvosok kompenzáló támogatásáról jelent meg rendelet a Magyar Közlönyben. Kunetz Zsombor elemző szerint ez annak beismerése, hogy az egészségügyi átalakítás megbukott. |
Válasz Online • Élő Anita |
Mentőbe pakolják a frissen szült nőket Mosonmagyaróváron – máris összeomlott az új magyar kórházreformA megyei kórházra zúduló betegek, frissen császározott kismamák mentőztetése, felére csökkent nővérbérek – az egészségügyi reform egyik első állomása Győr-Moson-Sopron megyében inkább a káosz, mint a tervezés jeleit mutatja. Munkatársunk egy hetet töltött a megyében, hogy háttérbeszélgetések sorával derítse ki, mi történik. Mosonmagyaróváron, ahova ezerszámára áramolnak az ország minden részéről az Ausztriában szerencsét próbáló emberek, négy kivételével az összes kórházi osztályt bezárták. Mi köze ehhez a politikának és kik azok az zsoldosorvosok? Elmeséljük. |
telex • Móra Ferenc Sándor |
„Törött szíveket rajzolnak a foglalkozásokon a gyerekek” – bizonytalan az Ukrajnából ide menekült romák helyzeteA civilek szerint kiszámíthatatlan, hogy valóban segítenek-e a menekülteknek azok az intézmények, amelyeknek ez lenne a feladata, és az is kérdéses, eljutnak-e az iskolába a gyerekek. |
Lakmusz • Neuberger Eszter |
Orosz származású lehet a titokzatos tiktokker, akinek a videóival a szankciókat ekézi a kormánypárti média93 ezer követőre tett szert TikTokon egy fiatal családanya, aki szórakoztató vásárolgatós-városnézős videóival azt üzeni, hogy Oroszországnak meg se kottyannak szankciók. Az igazság bajnokaként hálálkodik neki a kormánypárti média, miközben a követői előtt tagadja orosz származását. |
hvg360 • Hamvay Péter |
Hűbérként osztogatná Lázár János az uniós és állami pénzből felújított kastélyokatMég kormánypárti körökben is ellenérzéseket váltott ki Lázár János legújabb törvénytervezete, amelynek alapján az építési miniszter saját döntésével, bárkinek a kérésére ingyen tulajdonba adhatná az ország legszebb kastélyait. |
telex • Weiler Vilmos |
MNB: Valakik brutálisan sokat kerestek a tavaly őszi inflációnCsökken a fizetésünk értéke idén, és a recessziótól is csak az export menti meg a magyar gazdaságot a Nemzeti Bank szerint. Friss jelentésükben azt írják: a tavaly év végi infláció ötödéért a cégek profitnövelése felelhet, de az élelmiszer-drágulás nagy részén már túl vagyunk. |
G7․hu • Bucsky Péter |
Minden egyes harmadik gyermek után 22,5 milliót fizet az állam, de így se születik több belőlükA családok 12 százalékában van 3 vagy több gyerek, de ők kapják a támogatások háromnegyedét. Ez sem elég arra, hogy többen vállaljanak sok gyereket. |
Qubit • Vajna Tamás |
A víz árát meg kell fizetni, másképp nem javítható a magyarországi ivóvízhálózat katasztrofális állapotaA Víz Koalíció hétfői fórumán az illetékes államtitkár elismerte, hogy valóban súlyos a hazai ivóvízhelyzet. Több pénz kell, na de hol az a pénz? |
atlatszo․hu • Bodnár Zsuzsa |
A Mérnöki Kamara kritizálja a hazai akkugyárak engedélyeztetési eljárásátNem alakult ki egységes és jó gyakorlat a hazai akkumulátorgyárak engedélyezési eljárása során, állítja a Magyar Mérnöki Kamara Környezetvédelmi Tagozata, amely részletes iránymutatást is készített ennek megoldására. A gödi Samsung-gyár esetében a szakmai szervezet teljes körű környezetvédelmi felülvizsgálatot tartana szükségesnek, amely részletesen felmérné a gyár valós környezeti hatásait. |
Nemzetközi
hvg360 |
V-Dem-jelentés: A Föld lakóinak már háromnegyede él autokráciában – köztük a magyarokAggasztó a göteborgi székhelyű, a demokrácia globális állapotával foglalkozó V-Dem kutatóintézet idei jelentése: az elmúlt évtizedek demokratikus tendenciái megfordultak, az autokráciák minden fronton előretörtek. Íme, a számadatok. |
444 • Molnár Kristóf |
Minszkben elfogták a szökésben lévő orosz férfit, akit a lánya háborúellenes rajza miatt ítéltek elValószínűleg visszahelyezte a SIM-kártyáját a mobiljába, amiatt találhatták meg. |
G7․hu • Nagy Zsolt |
A háborús bűnös Oroszország őrködhet áprilistól a világ békéje és biztonsága fölöttAz ukránok szerint ez egy rossz vicc. Ki lehet-e zárni Oroszországot az ENSZ-ből? |
Portfolio․hu |
Nagyon súlyos helyzetbe került Putyin magánhadserege — Kiadta a Kreml a kilövési engedélyt?Az elmúlt hetekben egymás után érkeztek a hírek arról, hogy nehéz helyzetbe került a Jevgenyij Prigozsin vezette orosz Wagner zsoldoscsoport. Akadozó lőszerszállítmányok, brutális emberveszteségek, letartóztatások és folyamatos viták övezik Putyin magánhadseregét, de miért ilyen ellentmondásos a háború egyik legsikeresebb orosz katonai alakulata, és miért vélik sokan úgy, hogy az orosz belpolitikára is komoly hatással lehet Prigozsin? Nézzük. |
hvg․hu |
Izraelben tízezrek vonultak utcára, autópályát zártak le, barikádokat állítottak; az elnök is Netanjahu ellenMár a repülőgépek sem szállnak fel a reptérről Tel Avivban. Az államfő felszólította Netanjahut, hogy azonnal állítsa le az igazságügyi reformot. |
hvg․hu • Nagy Gábor |
A legnehezebben bizonyítható ügyben emeltek vádat Trump ellenMost még nehezen megjósolható hatású bombaként robbant csütörtökön, hogy New Yorkban vádat emeltek Donald Trump ellen. Volt amerikai elnökkel soha nem esett meg ilyen csúfság, ami a jogi csata mellett olyan politikai vihart kelthet, amely teljesen átírja a forgatókönyvet 2024-es elnökválasztásra. Ahol Trump még akkor is indulhat, ha esetleg elítélnék. |
HOLDBLOG • Nagy Attila |
Inflálódik az egészségünk?Amerikában a kétezres évek eleje óta leginkább az egészségügy és az oktatás költségei emelkednek. Hogy kapcsolódik ehhez Kína? |
YouTube • OXO CoffeeBreak |
A kiberbiztonság aktualitásai a háború és az AI forradalomnapjaibanMa már nem kérdés, hogy a mindennapjainknak részévé vált a kiberbiztonság. Eheti podcast beszélgetésünk témájául ezt a forró témát választottuk, annál is inkább, mivel a kiberhadviselés, a hackertámadások, az online csalások és visszaélések a mesterséges inteligencia térnyerésével egyre magasabb szintre lépnek és egyre váratlanabb fordulatokat produkálnak. Iparágak széles skálája érintett ezáltal, de a privát életünkben is egyre nagyobb tájékozottségot és tudatosságot kíván meg a téma. Az OXO CoffeeBreakben Oszkó Péter ezúttal Krasznay Csabával, az NKE Kiberbiztonsági Kutatóintézet vezetőjével beszélgetett, akinek a közelmúltban jelent meg a könyve “ Kiberbiztonság a XXI. században“ címmel. |
Események
Budai Liberális Klub • Bibó Társaság |
Globalizáció és világrendIdőpont: 2023. április 12-én (csütörtök) 14.30 |
Cultura • A kulturális magazin |
Konrád György emlékkiállításIdőpont: Április 3. 18:00 |
Emlékezünk
Magyar Hang • Lakner Dávid |
Meghalt Ragályi ElemérA Kossuth-díjas operatőr nyolcvanhárom éves volt. |
Nekünk tetszett
Jelen • Ónody Gomperz Tamás |
Szenzációs felfedezés: Petőfi tényleg oroszbarát és háborúellenes voltTúlzás nélkül szenzációs bejelentést tett közzé a Fajmagyarságkutató Intézet. Az elismert tudományos műhely munkatársai megtalálták Petőfi Sándor Egy gondolat bánt engemet című versének utolsó, eddig teljesen ismeretlen változatát. |
444 • Herczeg Márk |
Firenze polgármestere meghívta és kitünteti a Dávid-szobor bemutatása miatt kirúgott floridai iskolaigazgatót„A művészetet összetéveszteni a pornográfiával egyszerűen nevetséges” – közölte Dario Nardella. |
Qubit • Vajna Tamás |
Bejutottunk a Biodómba: soha nem látott fotókon a hányattatott sorsú épület titkaiA 20 millió évvel ezelőtti Kárpát-medence élővilágát megidézni hivatott városligeti Biodóm 1,7 hektáros belső tereiben lassan ugyan, de zajlik a munka. A befejezéshez még 2-3 évre és 40-50 milliárd forintra van szükség. Elkészül valaha? |
444 • Botos Tamás |
Nacsa Olivér Pottyondy Edináról: A humor nem egy női műfajBödőcs szerinte zseniális, de sajnos a baloldal szócsöve lett. |