Vizitdíj, napidíj, integráció... reform!

A mögöttünk álló egy évben a politika, a sajtó és a közvélemény mind szélesebb része számára az egészségügy vált a „közbeszéd” egyik meghatározó témájává. A vizitdíj, kórházi napidíj, a kórházi struktúra átalakítása, a gyógyszerforgalmazásban és kereskedelemben bevezetett liberalizáció, valamint az előttünk álló biztosítási reform alapjaiban változtatja meg egészségügyi rendszerünket. Ami azonban ennél is fontosabb: megindult az egészségünkkel, illetve az egészségügyi rendszerrel kapcsolatos szemléletünk folyamatos átalakulása. Tekintettel arra, hogy ezek a változások pártpolitikai csaták fő témáiként kerülnek a közvélemény elé, így esély sem lehet a társadalmi konszenzus megteremtésére. Ennek fényében, úgy érzem, érdemes a polgárok számára bemutatni, mit is jelentenek ezek a változások a szolgáltatók, így pl. egy budai kórház vezetése szemszögéből. Ma már sokak előtt ismert, hogy 2008. január 1-jével egyesült három észak-budai kórház: a Szent János Kórház, a Szent Margit Kórház, valamint a Budai Gyermekkórház. Az integráció előzménye, legfőbb mozgatórugója a kórházi struktúra átalakítása volt. 2007. április elsejétől ugyanis a Szent Margit Kórház és a Budai Gyermekkórház aktív fekvőbeteg-ellátó kapacitása jelentősen csökkent, illetve megszűnt, aminek következményeként ezek az intézmények gazdaságilag ellehetetlenültek. Ennek ismeretében mindenképp érdemes végiggondolni a korábbi döntés helyességét, emellett azonban azt is fontos hangsúlyozni, hogy már évek óta napirenden van az észak-budai kórházak integrációjának igénye, melyet a miniszteri döntés lényegében kikényszerített. A tulajdonos Fővárosi Önkormányzat számára ugyanis két választási lehetőség maradt: a Margit Kórház és a Gyermekkórház bezárása, vagy integrációjuk a régió súlyponti intézményével. A három észak-budai kórház összevonása a lehetőségek és veszélyek egész sorát hordozza magában. Ha tervszerűen és a fenntartóval együttműködésben folyik az új struktúra és működési modell kialakítása, akkor sikertörténet lehet. Egy olyan intézménynél, amely éves szinten 13 milliárd forintos költségvetéssel gazdálkodik, és tucatnyi telephelyen számos épülettel rendelkezik, ott a valódi vagyongazdálkodás akár milliárdos nagyságrendű, felszabadítható tőkét biztosíthat, melynek révén a kor és a lakosság elvárásaihoz igazodó kórház teremthető meg az integrált intézmény keretei között. Meggyőződésem szerint igazán versenyképes, az elvárásoknak megfelelő észak-budai kórház csak zöldmezős beruházással valósítható meg. Tekintettel azonban arra, hogy ez a beruházás a jelen önkormányzati (sőt feltehetően a jelen hét éves EU-költségvetési) periódusban már nem valósulhat meg, ezért a rendelkezésre álló infrastruktúrát kell hatékonyabbá és „lakhatóbbá” tenni. Ezen belül vannak olyan megoldások, amelyek inkább odafigyelést és új típusú munkaszervezést igényelnek, mintsem jelentős pénzügyi erőforrásokat, és természetesen olyanok is megjelennek, amelyek jelentősebb beruházást feltételeznek. Ezen a ponton fontos hangsúlyozni, hogy a vizitdíj és kórházi napidíj bevétel fontos bevételi forrássá vált nemcsak a háziorvosok, hanem a szakrendelők és kórházak számára is. Ez a bevétel jelentősen hozzájárulhat az infrastrukturális és technikai fejlesztésekhez épp úgy, mint az áldozatos munkát végző, a jelenlegi finanszírozási keretek között méltatlanul alacsony bérért dolgozó orvosok és szakdolgozók jobb anyagi megbecsüléséhez. Példaként említhetném, hogy évek óta szükségét látjuk CT-készülék telepítésének a III. kerületben. Ennek segítségével a Szakrendelőben és a Margit Kórházban ellátott betegeket nem kellene a vizsgálat miatt utaztatni (napjainkban egy sajnálatos haláleset kapcsán a magyar sajtó is foglalkozott ezzel a problémával). Az egészségügyi ellátást igénybe vevők befizetésükkel ily módon maguk is hozzájárulhatnak ennek megvalósításához, kiegészítve a tulajdonos és — esetlegesen — a helyi önkormányzat támogatását. A budai intézmények egyesítése kapcsán számos kérdést kell megoldani, melyek közül kiemelten fontos egy budai gyermekellátó centrum létrehozása, valamint az elvárásoknak és a kor követelményeinek megfelelő kórházi struktúra kialakítása a János Kórház és a Margit Kórház telephelyein is. Nem tartom indokoltnak, hogy gyermekkorú pácienseinket pesti kórházak valamelyikébe utalják, már csak azért sem, mert nem is tudnák ilyen szinten felvállalni az itt élők ellátását, jelenlegi ellátási kötelezettségük mellett. Úgy gondolom, közös érdeke és felelőssége a kórház vezetésének, a fővárosnak és a budai önkormányzatoknak, hogy mielőbb megvalósuljon az egységes gyermekszakellátás Budán. Az integrált kórház vezetése elkészítette javaslatát az új szakmai struktúrára vonatkozóan. Alapvető célként fogalmaztuk meg, hogy lehetőség szerint minél közelebb vigyük az ellátást a budai lakosokhoz, ugyanakkor a szakmailag indokolatlan, gazdaságilag fenntarthatatlan párhuzamosságokat szüntessük meg. Ennek első látványos eredménye, hogy márciustól újraindul a Bécsi úton a szülészeti ellátás, a szülészeti osztály kihelyezett részlegeként. Az elmondottakból talán kitűnik mindenki számára, hogy az egészségügyben zajló változások szükségszerűek, ugyanakkor a megalkotott jogszabályok csak a kereteket adják meg ebben az átalakulásban. A napi működést meghatározó rendelkezések, azok alkalmazása, illetve a szolgáltatók hozzáállása és cselekvő részvétele fogja meghatározni, hogy létre tudunk-e hozni valami újat, jobbat a magyar egészségügyi rendszerben. A politika és a sajtó felelőssége is óriási. A politikusok felelőssége, hogy ne váljék pártpolitikai csatározások áldozatává az egészségügy, míg a sajtónak rendkívül fontos szerep jut a hibák, tévedések feltárásában épp úgy, mint a változások és azok következményeinek bemutatásában, értelmezésében. Ha az érintettek megértik a maguk szerepét és felelősségét, akkor reményünk van arra, hogy nem hiába hozunk áldozatokat a reform során. dr. Badacsonyi Szabolcs