Megemlékezés az 56-os forradalomról
Beszédet mond:
- Kornis Mihály író, akinek életművében központi helyet foglal el 1956 ügye, Nagy Imre és Kádár János személye.
A megemlékezést követően, 11 órától Jánosi Katalin rendhagyó tárlatvezetéssel kalauzolja körbe az érdeklődőket az Emlékház kiállításán és épületében.
Tájkép Nagy Imrével, Kornissal és kutyussal
Nagy Imre emlékmúzeum háznál ma reggeli megemlékezés. Még soha nem voltam.
A rendőrök diszkréten, de az utca rossz végén állnak. Finoman áttessékeli a szervező az egyirányú utca behajtási részére. Kezdésekor vagyunk ötvenen, ismerős csak egy. Az egybegyűltek fele hordhatna botot, bár csak a tizedénél van. 50 év alatt csak az emlékmúzeum munkatársai.
A kapuban valaki ül, az árnyékban, alaposan felöltözve, piros sapka, sötét szemüveg. Mint kiderül, Kornis Mihály az, aki a beszédet tartja, a szemét óvja a naptól.
Attól még, hogy valaki írni tud, nem biztos, hogy tud beszédet tartani. De Kornis tud. Sejtettem, mert már hallottam felolvasni. Szabadon beszél, önidézetekkel, és az ismert Camus idézettel, 1958-ból.
Nem idézi Szolzsenyicint: „A csehszlovák mintaképnek nincs jövője, mert csak a kommunizmust akarta „emberarcúvá” alakítani, ami lehetetlenség. A magyar viszont tele van jövőbeli reménnyel, mert benne az önvédelem mellett a nemzeti érzés újjászületése nyilatkozott meg.“ Nemzet, az van dögivel… Dicsérjen meg téged a Szolzsenyicin…
Kornis érzelmes, neki saját (felemelő és traumatikus) viszonya van 56-hoz. Akárhogy is, képes volt nekünk saját ünnepet csinálni az állami ünnepből. Ettől óvtak bennünket, a nála kicsit fiatalabb nemzedéket. Semmit nem lehetett kibogozni és összerakni az elhallgatott, véletlenül kiderült apró tényekből.
Kornis beszédének 48. percében egy apró, sovány néni összeesik. Ismerős, túl hosszú az iskolai ünnepély, és ő ráadásul túlöltözött, téli dzseki, vastag pulóver, alatta még egy pulóver. Vajon van-e otthon fűtése? Készséges emberek próbálják talpra rángatni — őrület, hogy nem tudják, hogy le kell fektetni, vagy ültetni. Végre kerül egy szék, leültetem, kihámozom, nyomom lefelé izzadó fejét hogy belemenjen a vér. Nagyon szégyelli magát, szegény. Megható félénk félmosollyal jelez vissza, amikor oda-odanézek, jól van-e még mindig.
Kornis közben a magaslatokba szárnyal, Nagy Imre számára szent, mondja, pedig semmi vallás nincs a a lelkében, de Nagy Imre bácsi szent, mondja belőle a 7 éves egykori kisgyerek, akit megszólaltat regényeiben is.
Egy nagyon jólnevelt fehér kutyus mellett állok. Figyel, majd megretten, amikor Kornis kiabál, gazdájára néz minden hangos szónál, mit szól ő vajon ehhez. Megvédi-e, vagy nem kell-e őt megvédeni. Biztosan bebeszélem magamnak, de amikor Kornist magával ragadják érzelmei, a kutya is meghatódik. Sűrűn kezd pislogni, leszegi fejét, majd elgyengülve leül.
Kornis diadalmasan felkel trónjáról, mámorában botladozik, és fejedelmien távozik.
Az emlékházban, ahol éppen 7 évig élt Nagy Imre, vezetés van utána, megtudom, hogy az NDK katonai attasé lakott itt a rendszerváltásig.
Nem hallgatom meg az előadást, kioldalgok, nekem elég lesz ma a fentieket összerakni. Most pedig irány a Hősök tere. Egyelőre bot nélkül.
