Mr. Chairman, Miniszter úr, Ladies and Gentlemen, to summarize the current Hungarian democracy and rule of law related problems in ten minutes is like to present the complete works of William Shakespeare in one play. It is possible, but a rather challenging task, but we are all in Europe, and especially in Hungary are going through challenging times these days.

I don’t know which is more sad: the fact that a Hungarian parliamentarian party, and the militant and racist organizations related to it systematically are talking about the whole Hungarian Romani community as criminals, or the fact that we don‘t see any legal, moral or political actions against this phenomena neither from the Hungarian government, neither from the President of the Republic.

Szeretett úri véreim: a serleg tele. Nincs már itt nekünk semmi keresnivalónk: gyerünk vissza Ázsiába!… Egy kis helyet talán kapunk, persze lehetőleg távol még az ázsiai kultúrára hajlandó népektől is. Bejöttünk – agg krónikások szerint – hős Álmossal s Árpáddal és társaival. Menjünk vissza Rakovszky Stefi, Lengyel Zoltán, ifj. Móricz Pál s a többi nyomában. De menjünk, míg – lehet…

E dicső, gazdag történelmű úri népségtől lakott ország tegnap szerencsésen elérte a legbalkánibb nívót. Az a gyalázatosságában is mulattató komédia, mely ez ország keserves parlamentjében tegnap lefolyt, bele fog kerülni a történelembe. Egy futó percig szeretnék honáruló „nemzetiségi agitátor” lenni, hadd tudnám kellő érzékenységgel felfogni a magyar parlamentben lefolyt skandalumot. Ilyen megríkató baromság megérésére mégsem voltunk berendezkedve, pedig elkészültünk mi már minden megérhetőre.

Parlament kell ennek az országnak? Kancsuka, nem parlament. Azaz dehogy kancsuka. Kisdedóvó, gyermekkert és sok-sok türelem, ha e dicső erényből maradhatott volna valami a huszadik századra.

Ara-Kovács Attila–Magyar Bálint: Ellenzéki Kerekasztal 1989, 2012

A Magyar Szolidaritás Mozgalom a december 23-i parlament előtti tüntetésen a Fidesz autokratikus hatalmával szemben az Ellenzéki Kerekasztal (EKA) létrehozásának szükségességét hirdette meg. E szándékot azóta támogatták mind a parlament demokratikus pártjai (DK, LMP, MSZP), mind a szakszervezetek és civil szervezetek. Hogy az EKA gondolata egyáltalán felmerülhetett, csak azt jelzi, hogy mára felszámoltatott a liberális parlamenti demokrácia intézményrendszere, mely a rendszerváltás óta a nyugati demokráciákra jellemző érdekegyeztetés, beszámítás és a politikai verseny civilizált mechanizmusait biztosította.

A vélemény- és érdekartikuláció (a szólás- és sajtószabadság), az érdekérvényesítés (választójogi rendszer) és az érdeksérelmekkel szembeni jogorvoslatot nyújtani képes intézmények (Alkotmánybíróság, bíróság) jogainak korlátozása olyan helyzetet teremtett, ahol revelációként hatott a felismerés: itt nem lesz elég az egyszerű kormányváltás, rendszerváltásra lesz szükség. Sorsdöntő, hogy milyen hosszúnak bizonyul a III. Köztársaság kimúlása és a negyedik megszületése között az autokratikus interregnum.

Bár a történelmi párhuzam kézenfekvőnek látszik, amit az EKA elnevezés épp úgy sugall, mint az események egyik legígéretesebb szereplőjének, a Magyar Szolidaritási Mozgalomnak a névválasztása is, a helyzet a két évtizeddel korábbitól gyökeresen eltérő. Az EKA nevében foglalt igényen, továbbá az összefogás és a rendszerváltás szükségességén kívül ma semmi nem hasonlít az egykori helyzetre.