Áldás vagy átok a globalizáció?

A globalizáció áldás vagy átok? — volt a kérdés a Budai Liberális Klub legutóbbi estjén, melynek vendége Csillag István korábbi gazdasági miniszter és Lányi András, a Védegylet egyik alapítója volt. Kinek ez, kinek az, de egy biztos: nincs feleslegesebb dolog, mint azon elmélkedni, hogyan lehetne elzárkózni előle. Csillag szerint olyan ez, mint a nyugati szél. Ha fú, nincs, aki megállítsa. Lehet az ajtót, ablakot szigetelni, hogy ne legyen huzat, de az utcáról így is, úgy is kisöpri a szmogot. A kereskedelem természeténél fogva mindig globális. Az őskori leletek is bizonyítják, már akkor is volt távolsági kereskedelem. Az árukkal együtt terjedtek a szokások, cserélődtek az ismeretek. Védegyletek is mindig voltak — igyekeztek elzárkózni a kereskedelmi versenytől, eszméktől, kulturális hatásoktól. Többnyire sikertelenül. Az áruk, nézetek, kultúrák terjedtek, terjednek. Ahol sikeres volt az elzárkózás, sikertelen lett a közösség. A legnyitottabb civilizációkból lettek a győztes államok. Magyarország ma is a szocialista tábor világtól való elzárkózását nyögi. Akkor kerültünk hátrányba, most szeretnénk ledolgozni. A verseny teljesítményre ösztönöz, mert egyenlőtlenséget teremt, de esélyt is ad. Nemzeti sajátosságunk, hogy szeretjük sorolni a veszteségeinket, búsongunk felettük. A nyereségeinket meg egyszerűen úgy tekintjük, mintha az eleve járna nekünk, és már az is felháborító, hogy meg kellett küzdeni érte. Valahogy így tekintünk a globalizációra. A rendszerváltással, csatlakozásunkkal az Európai Unióhoz megnyíltak a határok, korlátlanná vált a kereskedelem is. A legfanatikusabb polgári körös is kikérné magának, ha csak Magor-termékek közül válogathatna. Mikor vásárlók vagyunk, szeretjük, ha versenyeznek értünk, mikor meg eladók, akkor szívesen szabadulnánk a vetélytársaktól. A verseny elkerülése érdekében egyesek a legelképesztőbb teóriákkal képesek előállni. Csak ne kelljen az Európai Unió pénze mellett a törvényeit, irányelveit is elfogadni. Pedig ez utóbbiak az integráció az igazi jótéteményei. A globalizáció-szkepticista Lányi is úgy vélte, a világkereskedelem megállíthatatlan, de ezzel együtt is szükségesnek vélte a helyi termékek előnyben részesítését. Példaként hozta fel, hogy a multik megjelenésével eltűntek a helyi gyümölcslevek. Keserűen jegyezte meg, hogy ma már semmiről sem lehet tudni, hogy kié. Személytelenné vált a tulajdonlás, oda a személyes felelősség. Ha nem a bolt tulajdonosa áll a pult mögött, ki áll jót azért, hogy nem romlott az áru, amit árul? Szerinte a helyi társadalmi ellenőrzés elvesztése a globalizációért fizetett legnagyobb ár. A multik reklámjai miatt a fogyasztók elveszítik orientációs képességüket, hogy az igazi minőséget válasszák. Lám, a „népbarátok” nézik le a népet. Magam is többször tapasztaltam, hogy a multik mellett jól megférnek a helyi termékek, persze, csak akkor, ha jó minőségűek. A nyáron Dél-Csehországban kirándultam, s fedeztem fel a mi egykori Sztár kólánk helyi rokonát, a Kofolát. Ismét elkezdték gyártani. A retródivatnak hódolva mi is megkóstoltuk. A velem lévő gyerekek azután már csak azt rendelték, mert ízlett nekik. Coca Cola legyőzve. Hogy nálunk miért tűnt el az Almuska? Valószínűleg azért, mert sem ízben, sem kinézetben, sem árban nem volt versenyképes a száz százalékos narancslevekkel. Rossz hírem van: mi, vásárlók tüntettük el a polcokról az Almuskát. Vagy a fogyasztókat védjük, hogy juthassanak hozzá minél többféle áruhoz minél olcsóbban, vagy a helyi termelőket, hogy az értékénél drágábban eladhassák termékeiket. Vannak, akik az utóbbit közügynek szeretik beállítani. Ezekről a közügyekről aztán legtöbbször kiderül, hogy magánügyek. Protekció és korrupció van mögöttük, meg jószándékú, múltat visszasíró álmodozók. Tudjuk, a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve.

---

Az alábbiakban közöljük Békesi László közgazdásznak, egyetemi tanárnak, volt pénzügyminiszternek 2002-ben, az akkor még liberális Magyar Hírlapban megjelent tanulmányát, amely a globalizáció témakörével foglalkozik, és sok szempontból ma is igen aktuális. Az évnyitó Budai Liberális Klub címét is ebből a tanulmányból kölcsönöztük.

Globalizáció: áldás vagy átok?

A harmadik évezred kezdetén aligha létezik átfogóbb és egyetemesebb hatású kérdéskör gyorsan változó — fejlődő?! — világunkban, mint a globalizációnak nevezett általános, világméretű és rohamosan terjedő átalakulás. Napjainkban ez a jelenség nem csupán világmértékben gyorsulva érvényesülő tendencia, hanem egyre inkább törvényszerű és feltartóztathatatlan, visszafordíthatatlan folyamat. Az elmúlt években szokatlanul indulatos vita bontakozott ki a globalizációról, amely messze túllépte a szakmai fórumok kereteit. Tagadhatatlan, hogy a megnyilvánulások többsége szemben áll a globalizációval, vagy legalábbis megkérdőjelezi a folyamat hasznosságát. E széles körű vita hatására sajátos ellentmondás alakult ki: a globalizációval szembeni ellenszenv széles körben erősödik és jól artikulálódik, ugyanakkor maga a folyamat, a világmértékű gazdasági globalizáció — és ennek keretében kontinensünkön az európai integráció — ellenállhatatlanul, gyorsuló ütemben halad előre. A jobb eligazodás érdekében válaszolnunk kell néhány alapvető kérdésre. Tisztáznunk kell, mi a globalizáció tartalma, melyek a folyamat törvényszerűségei és legfontosabb hatásai, és végül pozitív vagy káros folyamat-e az emberiség számára a globalizáció? A világméretekben liberalizálódó piacok és a magántulajdon dominanciája a gazdaságban megteremtette a globális verseny feltételeit. Verseny folyik a termelési tényezőkért (képzett és olcsó munkaerőért, anyagokért és energiahordozókért, termelési technológiákért és kutatási eredményekért, műszaki innovációkért és új, hatékony know-how-kért), a megtakarításokért, azaz a beruházási forrásokért, illetve a termelés bővítéséhez szükséges hitelekért, valamint a fizetőképes keresletért, azaz a piacokért. Verseny uralkodik a hatékonyságért és eredményességért, ezen keresztül az elérhető profitért, a minél nagyobb piaci részesedésért. Ez a verseny gyorsan tökéletesíti a termékeket és szolgáltatásokat, növeli a kibocsátott produktumok használhatóságát, minőségét, csökkenti a fajlagos ráfordításokat, így az előállítás költségeit, azaz növeli a realizált hasznot. A piacokért és profitnövelésért folyó verseny természetesen árverseny is mindkét irányban. (A költségek csökkentéséért folyó verseny lenyomja a tömeges termelési tényezők árait, míg a piacokért folytatott verseny a kibocsátott termékek és szolgáltatások árait. A nyereség növeléséért folyó verseny pedig az elérhető legmagasabb ár érvényesítésére sarkallja a piaci szereplőket.) A kétirányú árverseny végeredménye a soha nem tapasztalt alacsony mértékű infláció a fejlett piacgazdasággal rendelkező országokban és a csökkenő inflációs ráta a fejlődő és felzárkózó országokban. A világmértékben liberalizált piacok és az ennek nyomán világméretűvé terebélyesedő verseny azonban csak létrehozta és elindította a világméretű gazdasági globalizációt. A folyamat elképesztő méretű terjedését és gyorsulását a „90-es évtized technikai, technológiai és hovatovább társadalmi méretű forradalma, az informatikai robbanás tette lehetővé. Az ismeretek és információk feldolgozásának, gyűjtésének, továbbításának és felhasználásának korlátai lényegében megszűntek napjainkban. A szinte általános és korlátlan verseny természetesen állandó teljesítménynövelési kényszert vált ki a gazdaság szereplőiből. Más megközelítésben azt is mondhatjuk, hogy a globalizáció feltételei napjainkra széles körben létrejöttek, gyorsan terjednek, és lényegében visszafordíthatatlanok, megállíthatatlanok. így adódik a következtetés: a világgazdaság globális fejlődése törvényszerű, objektív következmény, amely fékezhető vagy gyorsítható nemzeti keretek között, de meg nem állítható. A folyamat közvetlen és érzékelhető hatásai elsősorban a gazdaságban jelennek meg. A legszembetűnőbb jelenség: soha nem látott teljesítménynövekedés és kínálatbővülés a világgazdaságban. Az elmúlt évtizedre a gyors gazdasági növekedés volt jellemző világgazdasági méretekben. Igaz, hogy a teljesítménybővülés egyenlőtlen. Tartós — bár hullámzó mértékű — növekedés jellemzi a gazdaságilag fejlett régiókat (Észak-Amerika, Nyugat-Európa, Délkelet-ázsia), stagnálás, időnként visszaesés a fejletlen és fejlődő régiókat. (Ezek közül az átalakuló kelet-közép-európai volt szocialista országok teljesítménycsökkenése nem a világgazdasági konjunktúra visszaesésének, hanem az átalakulásnak, a versenyképtelen, alacsony hatékonyságú kapacitások és az autarchiás jellegű kooperációs kapcsolatok megszűnésének következménye.) A világgazdasági teljesítmények növekedése tehát a különbségek, a polarizáció növekedésével együtt megy végbe. A leszakadó és fejlődő országok esélye, hogy a globalizálódó világgazdaság növekvő teljesítménye előbb-utóbb létrehozza azokat a forrásokat és versenyfeltételeket, amelyek lehetővé teszik a fejletlenek fokozatos és szakaszos csatlakozását is a globalizációs folyamathoz. Kínálati oldalon a globális fejlődés soha nem látott termékbőséget és korszerűsödést hozott az egész világon. A kínálati bőség természetesen nem jár együtt a fizetőképes kereslet, azaz a vásárlóerő egyenletes növekedésével. A polarizáció itt nagyobb, mint a teljesítmények terén. A jövedelmek piaci elosztásából származó különbségek csökkentésének, azaz a helyenként valóban szélsőséges fogyasztáskülönbség mérséklésének ma nincsenek nemzetközi módszerei. A megoldás lassú és fájdalmas, a gazdasági felzárkózás, illetve csatlakozás ütemétől függ. Ez objektíve hosszú távú megoldás, de nem biztos, hogy az éhező harmadik világbeli tömegek türelmesen ,kivárják” a természetes fejlődés pozitív hatásait. A fejlett világ bizony egyelőre adós a válasszal és a hatékony megoldásokkal. (Véleményem szerint ma ez az egyetlen veszélyforrás a globalizációs folyamatban, ám ennek hatásai kiszámíthatatlanok.) A globalizációs folyamat eredménye és következménye, hogy az úgynevezett reálgazdasági és tőkepiaci folyamatok időben és dinamikájukat tekintve egyaránt elválnak egymástól. A hihetetlenül felgyorsult tőkepiaci mozgások létrehozzák a virtuális gazdaságot, amelyben a folyamatok alapvetően nem a reálgazdasági teljesítmények (termelés, szolgáltatás, ralizált nyereség stb.) alapján és következményeként alakulnak. Ebben a szférában a villámgyorsan terjedő jó vagy rossz információk váltják ki a gyakorta óriási mértékű és szélsőséges változásokat. (Ma még gyakran az információk hitelessége sem döntő: egy tovaterjedő rémhír vagy rágalom is elég lehet ahhoz, hogy a tőkepiacok szereplőit, az értéktőzsdék befektetőit gyors döntésekre késztesse.) A virtuális gazdaságban — elsősorban a tőkepiacokon — felértékelődik a bizalom és kiszámíthatóság. Ez mozgatja a befektetők döntéseit. Ezért felértékelődik az arbitrázs, a rövid távú árfolyamváltozás (nyereség és veszteség) szerepe. A tőzsde szélsőségesen büntet és jutalmaz. Rövid idő alatt óriási nyereségek és veszteségek keletkeznek a tőkepiacokon — ez azonban nem befolyásolja a versenyképes ,reálgazdaság” működését, finanszírozását. (Legfeljebb a tulajdonosok összetétele változik gyorsan és jelentősen.) Mindazonáltal ma már megkockáztatható az a megállapítás (különösen a gyorsan és eredményesen menedzselt orosz, valamint délkelet-ázsiai és latin-amerikai válság tapasztalatai alapján), hogy a globalizált tőkepiacok összeomlását és egy világgazdasági válsággal súlyosbított káosz eljövetelével riogató próféciák nem válnak valóra. Bár e cikk írásakor éppen az argentin események kerültek a híradások élére, s még nem látszik a válság megoldása. A gazdasági fejlődés elismerése mellett talán a leggyakoribb kritika a globalizációval szemben, hogy leértékelődik a nemzetállamok szerepe, csorbul az egyes országok nemzeti szuverenitása, a kicsi és gyenge gazdasággal rendelkező országok kiszolgáltatott, függő helyzetbe kerülnek. Kétségtelen: abban az értelemben csökken a nemzeti szuverenitás, hogy az egyes nemzetállamok gazdaságpolitikai döntései nem mehetnek ,büntetlenül” szembe a világgazdaság uralkodó tendenciájával. A szuverenitás csökkentése és a tudatos alkalmazkodás az integrációhoz, illetve a globalizációs folyamathoz az az ár, amelyet az egyes nemzetgazdaságoknak fizetniük kell azért, hogy e fejlődési folyamat előnyeit élvezhessék, azaz csatlakozhassanak a gyorsan globalizálódó világgazdasághoz. Az olyan kicsi és nyitott gazdasággal rendelkező országok számára, mint Magyarország, a felemelkedés, a tartós fejlődés egyetlen útja a csatlakozás az uralkodó világgazdasági fejlődéshez. Ez konkrétan az EU-integrációhoz való csatlakozást, illetve gazdaságpolitikánkban a globalizációs folyamatban való hatékony részvétel feltételeinek megteremtését és megőrzését jelenti. A már korábban is jelen lévő, főként a transznacionális óriásvállalatok térnyerésében mutatkozó, de az utóbbi egy-két évtizedben hirtelen felgyorsult globalizációs folyamat részben az informatika robbanásszerű fejlődésének és elterjedésének, részben a tőkepiacok világméretű liberalizálásának és integrálódásának tulajdonítható. A tendenciózusan egyoldalú információk nyomán napjainkra kialakult közvélekedéssel ellentétben nemcsak az úgynevezett spekulatív, rövid lejáratú pénzmozgások, hanem a működőtőke-áramlás is felgyorsult, lehetővé téve a befogadó, tőkeimportőr országok gyorsuló fejlődését. (Magyarország ennek a folyamatnak az elmúlt tíz évben egyik haszonélvezője volt.) Napjainkra a tőke átcsoportosításának idő- és költségigénye minimálisra zsugorodott, a tőkeátcsoportosító döntésekhez szükséges információk pedig minden piaci szereplő számára hozzáférhetővé váltak. Rövid idő alatt kiépült a tőkék világméretű mozgatásához szükséges pénzügyi infrastruktúra. Létrejöttek a tőkék átcsoportosítására szakosodott, speciális tudással és technológiával rendelkező befektetési társaságok (az úgynevezett hedge fundok). Ugrásszerűen nőtt a technikailag rohamléptekkel fejlődő és koncentrálódó pénzügyi közvetítőrendszer országhatárokon átnyúló tevékenysége. Megnövekedett az országokat, bankokat, cégeket és különféle értékpapírokat minősítő intézmények szerepe és tekintélye. Kifejlődtek a tőkék átcsoportosításának és a kockázatok kezelésének pénzügyi technikái, jogi biztosítékai. A világ legnagyobb tőzsdéi — New York, Tokió, Hongkong, Frankfurt stb. — óriási jelentőségre és befolyásra tettek szert. Ezzel a szerteágazó fejlődési folyamattal a tőkék úgyszólván korlátlan átcsoportosításának lehetősége és gyakorlata napi realitássá vált. Sokan előszeretettel interpretálják e jól látható fejleményeket, a neoliberalizmus reneszánszát és dominanciáját jelentő, a ”mainstream” alapját képező közgazdasági divat és áramlat következményeként — pedig messze nem erről van szó. A gyors globalizációs folyamatot megalapozó liberalizációs és integrációs döntéseket az egyre élesebb nemzetközi piaci verseny kényszerítette ki. Számos ország esetében a felzárkózáshoz és versenyképességhez szükséges belső erőforrások (megtakarítások) elégtelensége, vagyis a gazdaság fejlesztéséhez szükséges tőke hiánya, illetve az elszigetelődéstől való jogos félelem motiválta a liberalizációs és integrációs folyamathoz való gyors csatlakozást. Ezek a megállapítások Magyarországra is vonatkoznak. Nyugat-Európa fokozatos lemaradása a dinamikusan fejlődő két világgazdasági régió (Észak-Amerika és Délkelet-ázsia) mögött volt a hajtóereje annak a történelmi léptékű átalakulásnak, amely Nyugat-Európában az egykori vámuniótól egészen a közös pénz bevezetéséig, az országok közötti együttműködés gazdaságon túli kiterjesztéséig, azaz az Európai Gazdasági Közösségnek Európai Unióvá fejlődéséig vezetett. Az integráció mai foka ebben a térségben már a nemzeti szuverenitás egy részéről való tudatos lemondással egyenértékű. A liberalizációs folyamatban egyre inkább szerepet játszanak olyan szupranacionális döntések is, amelyekhez a tagországoknak, sőt már a társult országoknak (mint amilyen Magyarország) is alkalmazkodniuk kell. A vámok leépítését például WTO-megálapodás kényszeríti ki. OECD-előírás tette szükségessé Magyarország számára a tőkepiac liberalizálását. EU-előírás határozza meg az úgynevezett nemzeti elbánás elvének érvényesítését, ami annyit jelent, hogy a külföldi tulajdonú cégeket minden tekintetben ugyanúgy kell elbírálni, mint a hazaiakat. De nemzetközi kötelezettség írja elő a telefon- és gázpiac liberalizálását is, ami Magyarországon még előttünk van. Az előzőek alapján megállapíthatjuk, hogy a globalizációs folyamathoz, követelményekhez való alkalmazkodás időben, vagy rosszabb esetben késve felismert gazdasági kényszer a gazdasági pozíciók erősítéséért és a külső erőforrások megszerzéséért folytatott kíméletlen harcban. A tőke vonzásához nem elég adókedvezményeket nyújtani a befektetőknek, ha nem garantáljuk, hogy nálunk is érvényesülnek ugyanazok a játékszabályok, amelyek széles körben meghatározzák a nemzetközi tőkepiacok működési feltételeit. Magyarországon először a vegyes vállalatok alapításának liberalizálására volt szükség ahhoz, hogy a külföldi tőke érdeklődést mutasson az ország iránt. Számunkra most az az irányadó, hogy az áhított klubba való belépés idejéig még eltérhetünk az EU-szabályoktól — néhány esetben még a belépés után is, a csatlakozási tárgyalásokon kialkudott néhány, jól megválasztott területen és ideig. Az integrációs szabályok követése azonban nem csupán EU-előírás, hanem jól felfogott önérdek! A legfontosabb következtetés mindenképpen az, hogy az EU-normákhoz való alkalmazkodás, majd később a monetáris unióhoz való csatlakozás a gazdaság területén, a nemzeti szuverenitás ma még meglévő maradékát is el fogja söpörni. Ez azonban nem veszteség, hanem az integrációs előnyök megszerzésének, a gazdasági fejlődés esélyének nélkülözhetetlen feltétele. A gazdaságban sokáig érvényesülő nemzeti szuverenitás fokozatos megszűnése mellett a globalizáció másik elkerülhetetlen következménye a nemzeti gazdaságpolitikák összehangolása és konvergenciája. Ezek konkrét tartalmát és formáját az EU konvergenciakritériumai, az úgynevezett maastrichti követelmények rögzítik. A nemzeti gazdaságpolitikák konvergenciakövetelménye egyben a leghatásosabb módszer a voluntarista, megalapozatlan, populista gazdasági törekvések megvalósítása ellen. Sok ostoba és káros gazdaságpolitikai döntést, kalandor vállalkozást, dilettáns kormányzati beavatkozást előzött már meg a nemzetközi, globális kontroll — s reméljük, így lesz ez a jövőben is. Végezetül vegyük számba azokat a legfontosabb feladatokat, amelyek gyors és sikeres megvalósítása segítheti bekapcsolódásunkat a nemzetközi globalizációs és integrációs folyamatokba, azaz lehetővé teheti Magyarország számára a fejlődést és felzárkózást a fejlett gazdasággal és magas életszínvonallal rendelkező országokhoz. Ez pedig azt jelenti, hogy ha következetes gazdaságpolitikát folytatunk, időben felismerjük a meghatározó világtendenciákat, és nem késlekedünk az alkalmazkodással, akkor a globalizáció haszonélvezőivé válhatunk. Alapfeltétel a jogi- és közgazdasági ”infrastruktúra” megteremtése. Ez nemzetközi standardek alapján működő, kompatibilis intézményeket, törvényeket, összehangolt joganyagot, eljárási, engedélyezési, számbavételi és ellenőrzési gyakorlatot igényel. Ha mindez megvan, és biztonságosan működik — azaz funkcionál a nemzetközi színvonalú államhatalom és államigazgatás — akkor válik meghatározóvá a gazdasági feltételek megteremtése. — körben mindenekelőtt a bizalmat, stabilitást és kiszámíthatóságot erősítő makrogazdasági környezet megteremtését, karbantartását és folyamatos menedzselését kell kiemelnem. Kiemelkedő feladat az infrastruktúra fejlesztése és a környezet védelmének garantálása. Magyarországra nézve mindkét esetben több évtizedes lemaradások pótlása a követelmény, akár a közlekedési hálózat, akár a humán intézmények, akár a lakásállomány akár pedig az energiaellátás, szennyvíztisztítás, talaj- és levegővédelem követelményének teljesítéséről, illetve hálózatainak fejlesztéséről van szó. Talán a legfontosabb csatlakozási feltétel a konvertálható tudás széles körű elterjesztése. Az oktatás, képzés, továbbképzés és kutatás a harmadik évezred legfontosabb gazdasági erőforrása lehet. Enélkül ugyanis nincs lehetőségünk bekapcsolódni a nemzetközi kooperációba, hozzájutni és felhasználni a legkorszerűbb ismereteket, információkat. (A számítástechnika és angol nyelv általános oktatása és alkalmazása mellett a következő évek jelszava és programja lehet: internetet minden háztartásba!) Összegezve az eddigieket, nagy biztonsággal megállapíthatjuk, hogy a globalizáció alapvetően pozitív folyamat. A fizetendő, nem csekély ár a nemzeti gazdasági szuverenitás elvesztése. Ez ugyanis akkor sem tartható meg, ha valamilyen ország nem ismeri fel és el a globalizáció potenciális előnyeit, és megpróbál elzárkózni az általános folyamat elől. Az elzárkózás elszigetelődéshez, leszakadáshoz vezet. Ugyanakkor az alkalmazkodást az uralkodó folyamat előbb-utóbb úgyis kikényszeríti, csakhogy a késlekedés miatt az elérhető előnyök hátránnyá, veszteséggé válhatnak.