Hírek
Karácsonyi üdvözletMinden kedves olvasónknak, barátainknak és azoknak is, akikkel nem értünk egyet politikai, közéleti kérdésekben, boldog karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag, szerencsés új évet kívánunk.
2010. december 23., 14:31 |
AB-beadvány a magánnyugdíjpénztárak ügyébenMivel a magánnyugdíjpénztárakra vonatkozó törvény kihirdetése megtörtént, – a Stabilitás Pénztárszövetség segítségével – két előre megfogalmazott beadványt adunk közre, amelyeket az Alkotmánybíróságnak lehet benyújtani. Mivel ugyanarról szólnak, természetesen elegendő csak az egyiket elküldeni, a hiányzó adatok (név, cím, keltezés) megadásával.
2010. december 24., 13:01 |
Sólyom soha nem látott keménységgel „szólt be“ a kormánynakSólyom László szerint az Orbán-kormány módosításaival visszalépés történt az európai alkotmányossághoz képest.
2010. december 20., 00:00 |
Nem vezethet műsort a közrádión elhallgató MongAz MR1 180 perc című reggeli műsorában Mong Attila egy percen át nem szólalt meg, ezzel tiltakozva az új médiatörvény ellen. A műsor szerkesztőjével, Bogár Zsolttal előzetesen egyeztetett akció után Mong nem vezethet, Bogár nem szerkeszthet műsort a rádióban, de újságíróként tovább dolgozhatnak.
2010. december 21., 00:00 |
Tölgyessy szerint orwelli világban élünkTegnap reggel már nem szólalhatott meg a közrádióban Tölgyessy Péter. Este viszont előadott egy konferencián. Így aztán nem a Kossuthra hangoltunk, hanem felballagtunk a Várba.
2010. december 21., 00:00 |
Szükségállapot van-e Magyarországon?Az asztal körül üldögélő festőművész házaspár, az énekművésznő, az építész és az orvos a (címbéli) kérdést mintegy elengedve a füle mellett, csak legyintett. Hogyan is tehettek volna másképp, ha egyszer Budapest szívében egy kávéház fűtött teraszán, a késő őszi vénasszonyok nyarának estéjén egy színházi premierről, illetve egy filmről folyt beszélgetésük. Egyébként épp a közbevetett kérdés előtt kezdtek bele a felszolgált vörösbor taglalásába. Már pedig, ahol szükségállapot van, ott alkoholtilalom is van… (Elhangzott 2010. október 6-án Pozsonyban, a Kitartani a szabadság mellett címmel a szlovák Project Fórum, a prágai Václav Havel Könyvtár és a Milan Šimečka Alapítvány által rendezett Közép-Európa Fórumon.)
2010. december 23., 14:28 |
Magyar Bálint: Búcsút intünk az európai felsőoktatási térségnek?A kormány felsőoktatási törvénytervezete ellentmond a nemzetközi trendeknek, a felvételihez szükséges két emelt szintű érettségi vizsga pedig a szegény családból származó diákok egyetemekre, főiskolákra való bejutását még nehezebbé tenné. A tervezet negatívan befolyásolja az elindult bolognai képzési folyamatot, árt Magyarország versenyképességének és a gazdaságnak, állítja Magyar Bálint, egykori kulturális- és oktatási miniszter, az Eötvös József Szabadelvű Pedagógiai Társaság nemrégiben megválasztott elnöke.
2010. december 21., 00:00 |
Kenedi: Kezdettől fogva nem hagytak dolgozniAz állambiztonsági szolgálatok adattárait felügyelő bizottságot megalakulása óta nem hagyták dolgozni a kormányszervek — mondta hétfőn Kenedi János történész, miután a kormány múlt héten úgy döntött, hogy megszünteti a Kenedi által vezetett múltfeltáró bizottságot.
2010. december 20., 00:00 |
Publicisztika
Magyar barátaimhozOrbán a magyar demokratikus ellenállás aktivistája volt, azé a demokratikus ellenállásé, amely a szabadságért harcolt. Most, miniszterelnökként ezt a szabadságot fojtja meg egy olyan törvénnyel, amely szájkosarat rak a független sajtóra. Orbán Magyarországa Lukasenko Belorussziájának útjára lép. A szájkosár-törvények mindig és mindenhol — bármi is legyen az igazolásuk — sértik a jogállamot, rombolják a demokráciát, kisemmizik a társadalmat. Adam Michnik
2010. december 22., 00:00 |
Az Orbán-kormányt lehúzza a hínárA volt pénzügyminiszter szerint előbb-utóbb visszaáll a nyugdíjjogosultságuk a pénztárban maradóknak.
Úgy járt a kormány, mint az úszó, aki hínáros vízhez ért: ahelyett, hogy óvatos mozdulatokkal kievickélt volna, kapálózni kezdett, és a hínár fogságába esett — érzékeltette a volt pénzügyminiszter, miként akadozik az Orbán-kormány gazdasági stratégiája. Oszkó Péter bízik benne, hogy nem véglegesen esnek el az állami nyugdíjtól a magánpénztárban maradók — mint ő. Oszkó Péter 2010. december 22., 00:00 |
A blogolók véleményeA „November mondata” versenyben Matolcsy György történelmi, kiszerződős szózata mögött második helyet sikerült megcsípnie a mindig eredeti és csillogóan szellemes Szijjártó Péternek, aki a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában azt találta mondani, hogy „ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, nem a blogolók véleményével kell számolnia”. Uj Péter
2010. december 20., 00:00 |
Egy jó kis odamondós publiHa megnézzük, mennyi forintosítható és eszmei kárt okozott ez a magát polgárinak álcázó társaság ennek az országnak, rá kell jönnünk, hogy ez a megközelítés nagyon is egyoldalú így, ebben a formában. Nincs tökéletes kormányzás, és a médiaegyensúly kedvéért hozzá kell tennünk, hogy pl. Zimbabwéhoz vagy Belaruszhoz képest egyáltalán nem állunk rosszul, sem GDP-, sem más olyan szempontból, aminek számokhoz van köze. Seres László
2010. december 20., 00:00 |
A médiavilág és a „kötcsei doktrina”„A mai nappal a Fidesz–Magyar Polgári Szövetség szakít a 2009 szeptemberében Kötcsén elhangzott, s 2010 februárjában nyilvánosságra hozott beszédben megfogalmazott gondolatokkal. A párt elhatárolja magát minden olyan törekvéstől és erőtől, amely »egy nagy centrális erőtérben« kívánja rendezni a politikai kérdéseket, s megteszi az ebből a párt vezetésének személyi összetételére nézve következő lépéseket”. Na, ha majd egy ilyesmi tartalmú szűkszavú közlemény jelenik a kormánypárt legfontosabb döntéshozó testületének zárt ülése után, akkor lesz értelme tartalmi vitába bocsátkozni velük a médiatörvény tervezetéről vagy bármi egyéb médiaügyi dologról. Az addig hátralévő kis időben azt kell és érdemes bemutatni, hogy, mivel a „centrális erőtér” és a médiaszabadság egymást kizáró fogalmak, a „kötcsei doktrinával” való radikális szakítás nélkül nincs esély a dolgok, kiváltképp a médiadolgok értelmes megvitatására.
2010. december 23., 14:26 |
Mandiner blog: Búcsú Tölgyessytől – Ilyen ország pedig nincs CCXLVII.Hétfőtől eltűnnek Tölgyessy Péter elemzései a Kossuth Rádió 180 perc című reggeli adásából, írja a Hírszerző. Az adó új vezetése azután döntött Tölgyessy műsorának megszüntetéséről, hogy ő nem fogadta el, hogy a továbbiakban (a Hírszerző által meglehetősen igazságtalanul egyszerűen Fidesz-közeli politológusként elintézett) Lánczi Andrással közösen szerepeljen.
2010. december 19., 00:00 |
Top5: 2010 legelképesztőbb politikai karrierjeiSzkinhed a szociális bizottság élén, egy kommunista számol le a kommunista alkotmánnyal, egy pártkatona ellenőrzi a kormány költekezését – 2010 egy kifejezetten abszurd év lett.
2010. december 20., 00:00 |
Az ügyészség azt kéri, helyezzék házi őrizetbe Geréb ÁgnestAz ügyészség hétfőn indítványozta Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász előzetes letartóztatásának megszüntetését — közölte a Legfőbb Ügyészség. A közlemény szerint az ügyészség azt kéri a bíróságtól, hogy Geréb Ágnes házi őrizetét rendelje el.
2010. december 23., 00:00 |
Nemzetközi hírek
The Times: Magyarország az önkényuralmi rendszer felé sodródikVezércikket és külön értékelő írásokat is közöl a londoni The Times a magyar médiatörvényről. A vezércikk, amely a patinás konzervatív brit napilap előfizetéses internetes honlapján már csütörtök hajnalban megjelent, a „Press Ganged“ főcímet viseli; alcíme szerint „Az új magyarországi médiakorlátozások sértik a szabadságjogokat és az európai értékeket“.
2010. december 23., 00:00 |
Führerstaat lett Magyarország a német lapok szerintAz európai lapok elemzői szerint a két évtizeddel ezelőtt kivívott szabadság került veszélybe Magyarországon. A legóvatosabban a Frankfurter Allgemeine Zeitung fogalmaz, amely szerint az új médiatörvény kötéltánc a médiaszabályozás és a cenzúra között.
2010. december 22., 00:00 |
Diktátornak nevezte Orbánt a luxemburgi külügyminiszterEgy interjúban a magyar médiatörvényt bírálta a luxemburgi külügyminiszter, aki szerint kérdés, hogy Magyarország egyáltalán méltó-e az EU-elnökségre. Szerinte a médiatörvény életbe lépése után már nem csak Lukasenkót lehet majd európai diktátornak nevezni. Szijjártó Péter szerint a külügyminiszter nem a luxemburgi kormány hivatalos álláspontját képviselte.
2010. december 22., 00:00 |
A konzervatív Die Welt elektronikus kiadása a következőt kérdezte olvasóitól:Mit gondol Ön a magyarországi fejleményekről?
1766 szavazat alapján. 2010. december 23., 00:00 |