Fókuszban
444 • Magyari Péter |
Hosszú harcra készül Orbán és Morawiecki Európa többi része ellenRagaszkodnak a vétóhoz, amíg a többi 25 ország nem engedi el a jogállamisági mechanizmust. Azt állítják, hogy Merkel a nyáron átverte őket, bár ennek a nyilvános dokumentumokban nincs nyoma. Jogi kifogásaik is vannak, de lényeg nem itt van. A fő kérdés valójában az, hogy az EU-nak el kell-e viselnie, ha tagállamaiban egypártrendszer épül. |
Portfolio․hu |
Orbán Viktor: „Amit kérsz tőlem, Angela, az öngyilkosság”Az, ami most zajlik az EU-s pénzek jogállamisági feltételekhez kötése körül, eltér az állam- és kormányfők nyári alkujától és anélkül változtatná meg az uniós alapszerződést, hogy arról minden tagállam megegyezett volna, így tehát nem szép dolog, sérti a jogállamiságot, de ha a németek akarják, akkor úgyis ez lesz és mindezt még a kézigránátommal sem tudom megakadályozni – lényegében ezeket mondta a német Die Zeit magazinnak adott interjúban Orbán Viktor. A magyar kormányfő ezzel együtt azt hangsúlyozta, hogy szét kell választani a helyreállítási alap ügyét a jogállamisági feltételektől és míg a bajba jutottaknak természetesen gyorsan pénzügyi segítségére kell sietni, a jogállamisági vita „várhat pár hónapot”. Ezzel tehát a mechanizmus hatályba lépésének, vagy alkalmazásának időbeni eltolására tett lényegében javaslatot. |
Magyarországi Európa Társaság |
Nincs engedmény!A Magyarországi Európa Társaság nyilatkozata a jogállamiságról |
Klubrádió • Megbeszéljük |
Magyar Bálint: Itt egy bűnszervezet küzd a büntetlenségértOrbán nem a régi egypártrendszert készül visszahozni. Már azért változtatja a választási szabályokat, hogy elkerülje a büntetést, hogy ne kelljen menekülnie. |
Jelen • Lakner Zoltán |
A zseniálisnak hitt Orbán már megint nagyot tévedett, de ennek is mi isszuk meg a levétA jog uralmát követeli a többség uralma helyett Orbán az uniós vétóval kapcsolatos vitában. Van abban valami, hogy az emberre rávall a hazugsága is. Ráadásul most csúnyán elmérte a helyzetet. |
parameter․sk |
Čaputová: A magyar és a lengyel álláspont sértheti Szlovákia érdekeitZuzana Čaputová államfő szerint sértheti Szlovákia érdekeit, hogy Magyarország és Lengyelország blokkolta az EU hétéves költségvetése és a gazdasági újjáépítési alap elfogadását – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Martin Strižinec, az államfő szóvivője. |
Privátbankár․hu • Wéber Balázs |
Megtudtuk a német kormánytól, mit gondol Orbán Viktor vétójárólA német kormány egyik szóvivője a Privátbankár.hu-nak megerősítette: Angela Merkel szerint az ősszel elfogadott jogállamisági mechanizmus nagyon jó kompromisszum. A magyar és a lengyel kormány múlt héten a mechanizmus miatt vétózta meg az uniós költségvetési csomagot, és továbbra is elutasítja azt. |
444 • Miklósi Gábor |
A német köztévében fülenőtt gulyáslevesnek nevezték OrbántMeg gengszternek. Meg okádni valónak. |
Portfolio․hu |
Varga Mihály: akár egész jövő évben is elmaradhatnak az EU-pénzekA jogállamisági és uniós költségvetési viták akár annyira elhúzódhatnak, hogy jövőre 500 milliárd forintnyi agrártámogatáson felül nem érkeznek Magyarországra EU-pénzek – vázolta egyik lehetséges forgatókönyvként a viták kifutását Varga Mihály a Világgazdaságnak. A pénzügyminiszter azonban hozzátette, hogy többféle forgatókönyvre készülnek egy 3 éves költségvetési terv keretében, így például arra is, hogy jövőre 2500 milliárd forintnyi uniós támogatás beérkezik az országba, és arra is, hogy akár harmadik járványhullám is kialakul, de jövő május-június körülre vázolja a fordulópontot a járványban, amikortól a remélhetőleg meginduló oltások már megteremthetik a lehetőségét a korlátozások enyhítésének és onnantól a gazdaság is elindulhat a kilábalás útján. |
444 • Magyari Péter |
Míg Orbán vétóval fenyeget, gőzerővel tervezi a kormány a pénz elköltésétFolyamatosak az egyeztetések Brüsszel és Budapest között 6000 milliárd forint lehívásáról. Ez az a pénz, aminek elmaradása Orbán szerint nem okozna veszteséget Magyarországnak. |
OLKT․net |
Gábor György: „Ich habe alles geprüft und erwogen.”„Ich habe alles geprüft und erwogen.” |
Hírek
Telex • Bolcsó Dániel |
Eladták az Indexet, távozik a főszerkesztőA kormányközeli Indamedia megvette a lapot kiadó céget, Szombathy Pál főszerkesztő és az egyik helyettese is közös megegyezéssel távozik. |
24․hu • Kálmán Attila |
Volner János javaslatára nehezítené tovább a Fidesz az országos listaállítástA parlamentet kétharmados többséggel uraló kormánypártok nyitottak voltak a Volner Párt módosítójára. |
24․hu • Jankovics Márton |
SZFE-hallgatók: Az új kormányrendelet az összes egyetemet megfosztja az autonómiátólA veszélyhelyzet alatt a fenntartó bezárhatja bármelyik egyetemet. |
444 • Csurgó Dénes |
Oktatási ombudsman: jogsértő, hogy az SZFE kuratóriuma felfüggesztette az oktatástAz Oktatási Jogok Biztosa kezdeményezi a Vidnyánszky vezette kuratóriumnál, hogy „haladéktalanul vonja vissza a jogsértő, törvényes alapot nélkülöző döntését“. |
Telex • Bolcsó Dániel |
George Clooney: Orbán propagandagépezete hazudikA színész Orbánt kritizáló interjúja után a kormánymédia kereszttüzébe került. Most a Telexnek is eljuttatott közleményben reagált. |
24․hu • Grád-Kovács Márta |
Kihirdették az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló kormányrendeletetA rendelet rögzíti a jogviszonnyal járó munkaügyi feltételeket és a bérezésre vonatkozó szabályokat is. |
444 • Neuberger Eszter |
Holnaptól Pintér Sándor irányítja a kórházakatAz újonnan létrehozott kórházfenntartó csúcsszerv, az Országos Kórház-főigazgatóság vezetője veszélyhelyzetben a rendészetért felelős miniszter. |
Szabad Európa • Kerényi György |
Az Alkotmánybíróság döntése: okafogyottság miatt nem vizsgált egy rendeletet — ami mától újra hatályosA közérdekű adatigénylések teljesítésének határideje megint 45 napra nőtt. Furcsa egybeesés az AB döntésével. |
Magyar Hang • Arató László |
Bíróságon állítanák meg a Stop SorostÍtéletet minden bizonnyal csak jövőre hoz majd az Európai Bíróság. |
444 • Fődi Kitti |
A Miskolci Törvényszék szerint alaptörvény-ellenes a transz emberek nemváltoztatásának ellehetetlenítéseAz Alkotmánybíróság elé kerül a tavaszi salátatörvény. |
Media1 • Kuti László |
Semjén Zsolt benyújtotta törvényjavaslatát, változhat a médiatörvényA Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által benyújtott törvényjavaslatból kiderül, hogy jelentősen növelné a reklámidőt a köztévében és a közösségi rádiókban, valamint a médiaszolgáltatási díj fizetési határidejét is átalakítaná. Változik a jelentős befolyásoló erejű médiaszolgáltatók definíciója is. |
hvg․hu |
Egyházi kézbe szervezné ki a kormány a tanítóképzés nagyobb részétNem elképzelhetetlen, hogy a tanítónak felvett hallgatók több mint fele egyházi intézmény diákja legyen. |
444 • erdelyip |
Demeter: Európa Soros György gázkamrája; mi vagyunk az új zsidókDemeter Szilárd, miniszteri biztos, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója fejtette ki a véleményét az Európai Uniót lázban tartó jogállami vitákról. |
Media1 • Bálint Anna |
NER-es beavatkozásra hivatkozva távozott a Neokohn főszerkesztője, de forrásunk szerint ő nevezte ki a NER-esnek jellemzett helyettesétSeres László, a Neokohn hétfőn távozó főszerkesztője azt írta távozása indokaként, megsértették a főszerkesztői szuverenitását, mivel olyan személlyel kell együtt dolgoznia, akivel nem szeretne, és nem akar egy, a Nemzeti Együttműködési Rendszeréhez tartozó lap főszerkesztője lenni. A Media1 az ügyre rálátással bíró forrása némiképp eltérően írta le a lapnál történteket. |
444 • Horváth Bence |
Államosítaná a teljes hulladékgazdálkodást a kormány, majd koncesszióban adná tovább a lehetőségetOrszágos monopólium jöhet létre Palkovics László törvényjavaslata nyomán. |
Népszava • Szalai Anna |
Felújított metrókocsik: orosz rulettNyugtalanító eredményre jutottak az orosz metrókocsi-beszerzését vizsgáló szakértők. A Népszava megszerezte a titkolt jelentést. |
Telex • Tenczer Gábor |
Koncessziót írnak ki egy csomagban a MÁV-os, BKK-s mobiljegyre és a mobilparkolásraSzerda reggel jelent meg az a Semjén Zsolt által jegyzett törvényjavaslat, ami alapjaiban változtatná meg a jelenlegi elektronikus autópálya- és közútdíjfizetés, a mobilparkolás, és a BKK-MÁV elektronikus jegyek fizetési rendszerét. |
24․hu • Nagy Gergely Miklós |
Milliárdos bukás eddig Köves Slomóéknak a NER-támogatással megtolt kóser vágóhídBeszállítói tartozás, mínuszos üzleti eredmény, milliárdos hitelek, végrehajtás: eddig ezeket tudja felmutatni a 2017-ben megnyitott vágóhíd Csengelén. Nem ez az egyetlen negatív jel az EMIH gazdasági hátországában. |
atlatszo․hu • Erdélyi Katalin |
A NER kedvenc magánrepülője Zürichben, Nizzában, Rijekában és Velencében is járt ősszelA koronavírus-járvány második hulláma miatt szeptember 1. óta a Külügyminisztérium nem ajánlja a külföldre utazást, a hazatérő magyaroknak pedig karanténba kell vonulniuk. A hivatalos ajánlás és a szigorú intézkedések ellenére az Orbán Viktor, Mészáros Lőrinc és Szíjj László által is használt 17 milliárd forintos magánrepülőgép, az OE-LEM többször járt külföldön nyár vége óta. Szeptemberben Nizzába és Zürichbe, októberben Bordeauxba, novemberben pedig Rijekába és Velencébe vitt ki valaki(ke)t. Mutatjuk az útvonalakat. |
Alfahír • Kárpáti Lóránt Máté |
A fideszes városvezetés kivágatta a 124 éves Millenniumi Tölgyfát Barcson, amit a Honfoglalás ezredik évfordulójára ültettekTarlós István regnálásának ideje alatt a budapestiek megtanulhatták már, hogy a kormány — mondjuk úgy — nem igazán rajong a természetvédelemért, elég csak a városligeti tömeges fakivágásokra gondolnunk. |
Vírus
Válasz Online • Élő Anita |
Az orosz, a kínai és a német–amerikai: bemutatjuk az összes lehetséges COVID-vakcinátA kínai és az orosz vakcináknál a tesztelés kötelező, szoros kontroll alatt tartott harmadik szakaszát kihagyták, nemzeti hatóságaik enélkül adtak engedélyt a tömeges oltásokra. Az emberek azt kérdezik egymástól: te engeded magad beoltatni orosz anyaggal? Pedig remélhetőleg nem szembesülünk ezzel a kérdéssel, mert Magyarország több millió adag hatásos és biztonságos nyugati készítményt is vásárolhat. De lesz elég egészségügyi szakember, szervezőkészség és fegyelmezett polgár a beadásukhoz? A vakcinák mínusz 18,5-75 fokos tárolása csak az egyik nehézség, némelyik oltás beadását közel olyan pontosan kell időzíteni, mint egy szervátültetést. Nem napi egy-két betegnél, hanem tízezreknél. A koronavírus elleni oltási kampány a legnagyobb logisztikai kihívás, amivel a Föld lakossága valaha szembenézett. |
Telex • Világi Máté |
Magyarország egyelőre nem áll készen a BioNTech vakcinájának fogadására a frankfurti szállítmányozók szerintEgyelőre 25 ország tudja biztosan fogadni a vakcinát, de Magyarország, Lengyelország vagy Írország például nem. |
444 • Szurovecz Illés |
Hétpecsétes titokként őrzi a kormány a kórházi járványadatokatAz orvosok és a teljes nyilvánosság sötétben tapogatózik. A Népegészségügyi Központ azt állítja, fogalmuk sincs alapvető adatokról. Gulyás nagy nehezen elárulta: 961 fertőzött van intenzíven. |
Átlátszó blog • Lovas András |
Koronavírusos betegeket gyógyító orvos indít cikksorozatot az ÁtlátszónCikksorozatommal a laikus közönséghez szeretném közelebb hozni az intenzív terápia szakmai világát. Célom, hogy a COVID-19 betegek ellátásának bemutatásán keresztül valós és hiteles képet kaphassanak az olvasók arról, hogy valójában mi folyik egy kórház falain belül, hiszen Olaszországgal vagy Nagy-Britanniával szemben hazánkban ezek a videó felvételek és riportok hiányoznak a nyitott tájékoztatáshoz. Elkerülhetetlen, hogy saját véleményeket is fognak tartalmazni az írások, melyek segítenek majd árnyalni a szigorúan szakmai képet. A cikksorozat első részében a koronavírusos betegek ellátásában kulcsfontosságú intenzív terápia megszületését tekintjük át. |
Szabad Európa • Fazekas Pálma |
L. Ritók Nóra: nincs pánik, lassan növekvő nélkülözés vanJó háziasszony módjára igyekeztek tartalékot félretenni a járvány első hulláma után, abból a kevésből, amiből gazdálkodnak az Igazgyöngy Alapítványnál, mert a legszegényebbeket a járvány is sokkal súlyosabban érinti. |
Népszava • Gulyás Erika |
Idősekről az idősek nélkülÚjra bevezetik az idősávos vásárlást a 65 év felettieknek. Erről csak kirakattestületével egyeztetett a kormány. A nagy szervezetek több intézkedést vártak. |
444 • Sarkadi Zsolt |
Az élelmiszerboltok mellett a drogériákra és a gyógyszertárakra is vonatkozik az idősek vásárlási sávjaDe persze vásárolhatnak a 65 év felettiek a sávon kívül is. |
euronews • Németh Árpád |
Az oltásellenesség tévhiteiMaroknyi, de elszánt oltásellenes mozgalom kampányol a vakcinák ellen. Visszaélnek a tévhitekkel, elriasztják az embereket a járványt megfékező oltásoktól, és eközben dollármilliárdos hasznot generálnak a közösségi média számára. |
Vélemény
Telex • Kolozsi Ádám |
Miért hajolnak meg önként Orbánnak?Mi a politikai értelme egy falusi ház mellé felhúzott stadionnak? Miért erősíti az autokratákat, ha diktátorozzák őket? Mit tanulhatnak a mai ellenállók a rendszerváltás előtti Fidesztől? A racionális döntéselmélet szerint autoriter rendszerekben sem kell becsicskulni, erről szólt az Eötvös Csoport legutóbbi vitája. |
HírKlikk • Németh Péter |
Kuncze Gábor a pudingszilárdságú alkotmányról és a Fidesz bukásáról„Az unió most bajban van, mert radikális megoldást is választhat – valószínűleg nem fog –, de inkább keres valamilyen kompromisszumot. Ám ezek a kompromisszumok rosszak szoktak lenni, felpuhítják a saját feltétel-rendszerüket, ugyanakkor Orbán Viktor számára lehetővé teszik, hogy itthon újra átvonuljon a diadalív alatt. Amit egyébként maga ácsolt magának” – így nyilatkozott Kuncze Gábor, hajdani belügyminiszter, pártelnök a Hírklikknek. Azt is elmondta, hogy Orbán az elmúlt tíz évben egyáltalán nem kormányozott, csak a kommunikációra figyelt, de ha 2022-ben lesz megfelelő kínálata az ellenzéknek, akkor a Fidesz elnöke megbukik. |
Népszava • Csillag István |
Thenardierék (A nyomorultak I.)Biztosan emlékeznek a Thenardier házaspárra. A nyomorultak című Victor Hugo regény szereplői ők, akik a fosztogatásra szakosodtak. Mindketten Napóleon seregében kezdték. A férj őrmester, akit a regényben a waterlooi csatatéren ismerünk meg, amikor az ütközet végén húzza le a gyűrűt az ujjakról, veszi ki a zsebből a bugyellárist, oldja le a láncról az órát, halottól halottig kúszva. |
ES․hu • Báron György |
Az utolsó őrségMert rombolni jöttek, efelől az utolsó hetek történései nem hagytak kétséget. Eleinte még nyomták az álszent szövegeket, miszerint semmi nem fontosabb számukra annál, hogy a diákok tanulhassanak, befejezhessék a félévet. Amikor kiderült, hogy ezt senki nem veszi be, mert a tanítás nélkülük, sőt ellenükre is zavartalanul folyik, s egyetlen hallgató vagy tanár sem tart igényt a „segítségükre” – az ezzel kapcsolatos nyílt levelet az egyetem vagy négyszáz polgára írta alá –, akkor áttértek a „felperzselt föld” taktikájára. Ha már elfoglalni nem tudják, akkor tönkreteszik, lerombolják. Puszta személyes sértettségből? Vagy fenső politikai ukázra, hogy példát statuáljanak: így jár, aki ugrál? Mindegy, ez legyen a történészek és elmegyógyászok leckéje. |
szinhaz․online |
„A hazugság méreg és én élni akarok“ — Lengyel Tamás soraiSzar, nehéz év ez. Én szerencsés vagyok, mert biztosan tudom, hogy decembertől új élet kezdődik. Egy izgalmasabb, kihívásokkal teli, reményeim szerint sokkal boldogabb. |
Telex • Brückner Gergely |
Leléptetik Orbán fontos háttéremberét, aki mindig csendben elsimította a dolgokat BrüsszellelFelkészült gazdasági szakember, örökös uniós diplomata, akinek képességeit mindkét politikai oldal elismeri, noha fontosabb megbízásai mindig Orbán Viktor kormányaihoz kötődtek. Hogy értelmezzük az új tisztségét? Jó hír, hogy megfelelő ember került a Monetáris Tanácsba? Vagy rossz hír, hogy végleg kezdenek kikopni a kompromisszumot kereső hangok az uniós külpolitikánkból? |
Femina • HódosHajni |
Küzdök, mint malac a jégen. Ahogy mindenki más is. Egyedül. Pontosabban magamra hagyva.Fel sem tudom sorolni, hány olyan szegmense van az életemnek, ahol magamra hagytak, és vállrándítva rám bízták, hogy oldjam meg, ahogy tudom. |
Do toho |
Túl sokat kérdez és tud az EU-ról és a közéletről a magyar ember Novák Katalin szerintNem várt helyről kapott dicséretet a maradék független sajtó: az Orbán-kormány családügyi minisztere egy fórumon meglepődött, hogy a tájékozott választópolgárok a Sargentini-jelentésről kérdezték. A sokkoló mondatok parádésan megmutatják, hogy az etnikai magyar homogén, paternalista nemzetállam orbáni elképzelése miért groteszk és retrográd élmény a 21. századi Európában. |
A TASZ jelenti |
Ideológiai harc helyett gyermekvédelmet!A hátrányos helyzetű, állami gondozásban élő gyerekeknek marad a rémisztő állapotú gyermekvédelmi rendszer, ha az egyedülálló felnőttek nem fogadhatnak örökbe gyereket. |
hvg360 • Farkas Zoltán |
Orbán nem várta meg, hogy a vírus lenullázza a gazdaságot, inkább ő maga vágta földhözNagyot fognak ütni a legutóbbi járványellenes intézkedések a gazdaságon, amely a nyár végén már éledezett. Ám központi korlátozások hiányában a megbetegedések megugrása vetette volna vissza az ország működését. |
Klubrádió • Reggeli gyors |
Kunetz: Orbán vonzódik a fegyveresekhez, és ez árt az egészségügynek isKunetz Zsombor mentőorvos, egészségügyi szakértő szerint most éli meg az ország az egészségügy összeomlását, amiről évek óta beszélnek a szakmában és a közéletben is. Azt mondta, az új egészségügyi jogállási törvény kötelmei vállalhatatlanok, a baj az, hogy a kormány katonásan akarta megoldani ezt a helyzetet. Ismerjük Orbán Viktor vonzódását a fegyveresekhez – tette hozzá. Szerinte a kormány nem is akar megegyezni az egészségügyben dolgozókkal, csak a saját érdekeit akarja megvalósítani. |
HírKlikk • Harkai Péter |
Kuncze Gábor: „Orbán mindenkit elmart maga mellől, mára csak a járvány és Pintér maradt”A miniszterelnök az elmúlt tíz év alatt mindenkit elüldözött a közeléből, aki kicsit is értett a szakterületéhez, a járványhelyzet okozta káosszal szemben már csak Pintér rendpárti szigorával képes lépni – nyilatkozta a Hírklikknek Kuncze Gábor volt belügyminiszter. |
atlatszo․hu • Lovas András |
A járvány egy egyébként is megroppant magyar egészségügyet ért el, nem bírja az ellátórendszerMára a COVID-19 halálozás vált a vezető halálokká hazánkban. A koronavírus járvány okozta leterheltség és kapacitáshiány miatt szinte napi lelki problémát okoz nekünk, orvosoknak, hogy képtelenek vagyunk megadni azt a szintű ellátást, amely elvárható lenne. Már szeptemberben figyelmeztettük a döntéshozókat, de a javaslatainkat nem fogadták be, és többek között nem fejlesztették kellőképpen a szűrési kapacitást |
444 • Magyari Péter |
Koronás ápoló dolgozhat, de ha rühös lesz, a teljes táppénz már nem jár nekiAnnyira kevesen vannak az idős otthon dolgozói, hogy koronavírusos ápolók látják el a koronás betegeket. A helyiek beszámolói szerint a munkakörülmények szinte elviselhetetlenek az intézményben. |
444 • Zöldi Blanka [DIREKT36] |
„Drága, ne próbálkozzon, mert fogy a türelmem” – Orbán apját kérdeztük az állami megbízásairólÚjabb bizonyítékok kerültek elő arról, hogy Orbán apjának cége állami projektekben vett részt. A Direkt36 személyesen próbált kérdéseket feltenni idősebb Orbán Győzőnek. |
Válasz Online • Bódis András |
Itt a bizonyíték: Puch László egyszerre dolgozik a NER-nek és az MSZP-nekTöbb olyan üzletember akad, aki 2010 előtt a baloldal szekerét tolta, most pedig a Nemzeti Együttműködés Rendszere előmozdításáért fáradozik. Az elmúlt másfél évben Puch László igazolta, hogy ő ennél is többre hivatott: a Fidesz-állam 1,64 milliárd forintnyi tendergyőzelmet és 315 milliós, vissza nem térítendő turisztikai támogatást szavazott meg neki, ám cégei közben a parlamenti MSZP-frakciónak is számláztak. A szocialisták volt pénztárnoka tehát úgy ellenzéki, hogy kormánypárti, s ezt olyannyira nem akarja elhallgatni, hogy a vállalkozásait menedzselő ifjabb Puch László válaszra is méltatta lapunkat. Sőt: kérésünkre elküldte az 1,5 milliárdba kerülő új balatoni panziójuk látványtervét – így minden adófizető ellenőrizheti, mihez járul épp hozzá néhány garassal. |
444 • Uj Péter |
Különösen ravasz provokáció és a nem tudatosult telefonAz orbánizmus mélylélektanát megvilágító történet, amelyben munkatársnőnk ördögi tervet forral, provokálja egy pártrendezvény résztvevőit, és a nála három fejjel magasabb, fél mázsával nehezebb helyettes kabinetfőnök kezébe varázsolja mobiltelefonját. |
G7․hu • Fabók Bálint, Jandó Zoltán |
Egy visszahúzódó magyar testvérpár gazdagabb, mint Mészáros és Csányi együttRahimkulov Timurnak és Ruszlannak óvatos becslés szerint is nagyjából akkora vagyona van, mint Mészáros Lőrincnek és Csányi Sándornak együttvéve. |
24․hu • Spirk József |
Egytermes bölcsőde 100 millióért, Hadházy szerint ilyenek a falusi uniós beruházásokAz ellenzéki képviselő a Heves megyei Viszneken nézte meg, hogy miért rossz minőségben és drágán készülnek az uniós pénzekből finanszírozott projektek. |
Nemzetközi
444 • akiraly |
Nők az élvonalban: Joe Biden több miniszterjelölésével is történelmet írNem csupán az Egyesült Államok alelnöke lesz nő az új kormányban, hanem a nemzetbiztonság főnöke és a pénzügyminiszter is. A bevándorláspolitika felelőse pedig egy kubai származású szakember lesz. Immár hivatalosan is kezdetét vette az elnöki átadás-átvétel. |
POLITICO • David M․ Herszenhorn, Rym Momtaz |
9 things to know about Antony Blinken, the next US secretary of stateWhat Europe needs to know about Joe Biden’s pick for secretary of state. |
444 • Szurovecz Illés |
Szvetlana Alekszijevics: Lukasenka koncentrációs táborrá alakította FehéroroszországotA Nobel-díjas író Németországba menekült, és nem tér haza, míg az elnök nem távozik a hatalomból. |
hvg․hu |
121 települést ad át Örményország AzerbajdzsánnakAz azeri hadsereg jelentős területeket foglalt el a vitatott hovatartozású, többségében örmények lakta Hegyi-Karabahban. |
Szabad Európa |
Az afgán háborúban naponta öt gyermek halt meg az utóbbi 14 évbenEgy karitatív szervezet új adatai sokkoló képet festenek arról, mekkora árat fizetnek a gyermekek a több évtizede tartó afganisztáni konfliktusért. A Save the Children másokhoz csatlakozva megnövelt pénzügyi támogatást sürget a kedden kezdődött donorkonferencián. |
Válasz Online • Fehér Gyula |
Ezt kell tennünk, hogy ne vérezzünk el a globális technológiai háborúbanBiztonságérzetünk hamis, ameddig kontinensünk lényegében teljes lakossága kínai és amerikai techóriások termékeinek van kiszolgáltatva, de a lemaradás néhány stratégiai lépéssel ledolgozható – írja esszéjében Fehér Gyula. A ma már IBM Budapest Labként működő Ustream és az Oktogon Ventures befektetőcég társalapítója szerint egyebek mellett működő összeurópai kutatási ügynökségre, digitális közös piacra és sokkal okosabb közpénzfelhasználásra lesz szükség. Miért is nem európai számítógépeket, telefonokat használunk? Mit tudnak az amerikaiak, amit mi nem? A technológiai háború új csataterei, második rész. |
Nekünk tetszett
PORT․hu |
Clooney filmek, amiket már ma este megnézhetszÖsszeszedtük, ha esetleg valakinek George Clooney filmet lenne kedve ma este nézni. |
ES․hu • Kácsor Zsolt |
Állandó figuralesBödőcs Tibort (1982) humorista előadóművészként ismerte meg az ország, az eddigi két könyve alapján azonban – Addig se iszik (2017); Meg se kínáltak (2019) – mint írót kérdeztük irodalomról, könyvélményeiről, olvasói múltjáról és írói jövőjéről. |
Telex • Csatári Flóra Dóra |
Egy videó, amiben Ónodi Eszter mesél a rendszerszintű rasszizmus magyarországi történetérőlA Rosa Parks Alapítvány egy Amerikában virálissá váló magyarázó animáció magyar verzióját készítette el Miért nehezebb a roma gyerekek élete? címmel. |
24․hu • Nagy József |
Nyiri Gábor agykutató: Az evolúció, az emberi agy képtelen lépést tartani a fejlődésselTudni jobb, mint nem tudni. Nagyinterjú a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet csoportvezetőjével. |
hvg․hu |
Magyar cukrász maszkos Mikulásának sikeréről ír a ReutersRimóczi László csak tréfának szánta a dolgot, de mostanra alig tud lépést tartani a megrendelésekkel. |
444 • Mészáros Juli |
David Attenborough 6,2 millió követő után otthagyja az InstagramotMindent elmondott, amit el akart mondani. |