Fókuszban
hvg․hu • EUrologus |
Egyetlen jogállamisági ügy sem vész el – ígérte Ursula von der LeyenNagy vitákat hozott az uniós csúcstalálkozó, de szinte minden területen sikerült megegyezést találni. A legtöbb nézeteltérés a jogállamiság, a klímacélok meghatározása és a Törökországgal szembeni szankciók kapcsán alakult ki. |
hvg․hu • EUrologus |
Elolvastuk, mit alkudott ki OrbánEgy négy oldalas dokumentumot készített a soros német elnökség, amelyben a jogállamisági mechanizmussal kapcsolatos közös álláspont elfogadására kérik a tagállamokat. Erre az előttünk álló, csütörtöki és pénteki uniós csúcson lesz lehetőség, annyit már tudunk, hogy a magyar és a lengyel kormány egyetért a német javaslattal. Vagyis most ennek a papírnak a támogatottságától függ az uniós hétéves költségvetés és a helyreállítási alap sorsa. Változatlanul bármelyik tagállam mondhatja azt, hogy nem ért ezzel egyet, de egyelőre nincsenek erre utaló jelek. |
Project Syndicate • George Soros |
The Costs of Merkel’s Surrender to Hungarian and Polish ExtortionGerman Chancellor Angela Merkel has been laboring under enormous pressure to prevent a veto of the European Union’s 2021-27 budget and COVID-19 recovery fund. But the compromise she reached with Hungary and Poland is the worst of all possible worlds. |
444 • Magyari Péter |
Európában a demokrácia állapota magánügy maradA jogállamisági mechanizmus jegelése megmutatta, hogy meddig lehet elmenni egymás ellenőrzésében. A vitának azonban nincs vége. |
Buzzsprout • Matyas’s Podcast |
Győzött vagy vereséget szenvedett Orbán?Klubrádió - Eurozóna 2020 december 11. Eörsi Mátyással beszélget Zentai Péter. |
parameter․sk • Széky János |
Ne Merkelt szidjátokAmikor híre jött, hogy a lengyel és a magyar kormány elállt a vétótól, és lesz hétéves uniós költségvetés meg helyreállítási program, továbbá az uniós pénzek folyósításának „jogállami feltétele” megmarad, de nem a rule of law kritériumaira terjed ki általában, hanem kimondanák, hogy a mechanizmus csak az uniós pénzek elköltésének védelmében alkalmazható, és a luxemburgi bíróságon meg lehetne támadni, és ezzel a pénz visszatartását a 2022-es magyar választások utánig késleltetni – [a szerző, már-már hördülve, mély levegőt vesz] akkor a magyar ellenzéki nyilvánosságban két szögesen ellentétes, ám egyformán szenvedélytől fűtött nézet kezdett keringeni: |
POLITICO • Lili Bayer |
EU leaders back deal to end budget blockade by Hungary and PolandCompromise defuses clash over rule of law in short term but deep divisions remain. |
Portfolio․hu • Weinhardt Attila |
Mégis jön az EU-pénzes szankció a magyar választások előtt?Miután a tegnap esti EU-csúcson megszületett a jogállamisági mechanizmus ügyében a kompromisszum, hogy elháruljon a belengetett magyar és lengyel költségvetési vétó, két olyan jelzés is érkezett fontos brüsszeli emberektől, amelyek azt sugallják, hogy szó sincs arról: évekre kitolták a mechanizmus alkalmazhatóságát. A két jelzés egyértelműen azt rögzíti, hogy néhány hónapon belül jönni fog az Európai Bíróság ítélete a jogállamisági mechanizmusról. Így ezekkel azt is sugallják, hogy még a 2022-es magyar parlamenti választások előtt is döntés születhet EU-pénzes szankciókról. Van még négy másik, jogi jellegű kérdés is, amelyekre szintén fontos figyelni, mert többmilliárd eurós tételek múlhatnak rajtuk. Ezeket is megválaszoljuk a cikkünk második felében. |
Magyar Hang |
Medián: Rekordon a magyar EU-tagság támogatottságaMég a Fidesz-KDNP szavazóinak 77 százaléka is támogatja az EU-tagságot. |
Lattmann Tamás honlapja |
Néhány gondolat az EU-ból való esetleges kilépésrőlAz elmúlt napokban, különösen azzal, ahogy Orbán Viktor az uniós többéves pénzügyi keret vétójával kezdett fenyegetőzni, felerősödtek azok a hangok, amelyek szerint a célja, hogy kivigye Magyarországot az EU-ból. Ez mostanában láthatóan sokszor kiegészül a “Szájer az Alaptörvénybe írta, hogy az Országgyűlés 2/3-os többséggel jóváhágyhatja a kilépést a népszavazás helyett” mondásokkal. Én magam sem tartom kizártnak, hogy Orbán az EU-ból való kilépéssel kacérkodik, sőt, erre már 2016-ban, a kvótanépszavazáskor igyekeztem több módon is felhívni a figyelmet, mindezzel együtt érdemesnek tartom tisztába tenni a dolgokat. |
ES․hu • Széky János |
Egy este VarsóbanAzoknak pedig, akik a demokráciát adottságnak veszik Brüsszelben, Strasbourgban vagy Berlinben, a „jogállam” – e jobb híján használt, elvont és körvonalazatlan fogalom – láthatóan nem szívügyük. |
Szabad Városok |
Magyar és lengyel önkormányzatok közös levele uniós vezetőkhözA mostani krízis fájdalmasan rámutatott Európa évtizedes kezeletlen betegségére: a demokrácia leépítésére és az autoritarizmusra egyes tagállamokban. Európa nem hagyhatja, hogy ezek az egyre autoriterebb kormányok túszul ejtsék a jövőnket. Most, többféle egyidejű válság idején, Európának védenie kell polgárai jólétét, és élére kell állnia a fenntartható gazdasági újjáépítésnek. Mi, magyar és lengyel önkormányzatok, készen állunk arra, hogy ebben konstruktív szerepet játsszunk. |
444 • Czinkóczi Sándor |
Az uniós szabályok kijátszása miatt sikerült megcsípnie a negyedik helyet Orbán Viktornak a Politico befolyási listájánMacront, Erdogant és Boris Johnsont is megelőzte a 10 éve tartó ügyeskedéssel. |
Népszava • Hargitai Miklós |
A falig, és azon túlOrbán Viktor hónapok óta csomagol. Amíg európai kollégái jobbára azzal voltak elfoglalva, hogy mentsék az embert, a gazdaságot, az állásokat, ő ráncra gyűrt homlokkal sétálgatott a vitrin előtt, azon morfondírozva, hogy mit és hogyan lehetne biztonságba helyezni. |
euronews • Anna Flori |
Szijjártó kemény üzenetet küldött az EU-nak AnkarábólA magyar külkapcsolatokért felelős miniszter sokadszor is megismételte, hogy a magyar kormány szerint elfogadhatatlan az Unió migrációs politikája és diplomáciájának hangvétele is. |
Telex • Körömi Csongor |
Orbán kész lenne megvétózni egy brexitmegállapodást is, ha nem lenne fairCsak tisztességes megállapodást köthet Brüsszel a britekkel, mondta a miniszterelnök. |
Hírek
Szabad Európa |
A Médiatanács nem vizsgálja az MTVA-tól kiszivárgott hangfelvételek ügyétKaras Monika szerint alaposan körüljárták a kérdést, de nincs jogkörük eljárni az ügyben. Három bejelentés érkezett a Médiatanácshoz az MTVA-tól kiszivárgott hangfelvételek ügyében, mondta a testület elnöke az Országgyűlés Kulturális Bizottságának keddi ülésén. |
NÉPSZAVA • Danó Anna |
Nőtt a bér, nőtt a feszültség„Megalázó” – így értékelte egy ápolónő az egészségügyi szakdolgozók fizetésemelését. Átlagosan bruttó 30-55 ezerrel kapnak többet, miközben tombol a járvány és közeleg a szolgálati jogviszony. |
mfor․hu • Székely Sarolta |
Állami pénzpumpa a válság idején: 140 milliárd forint ment sportraSemmi kétség nem férhet ahhoz, hogy az Orbán-kormánynál még válság idején is prioritást élvez a sport ágazata. A költségvetési átcsoportosításokkal rengeteg pénzt mozgatott meg a kormány, ám nem minden esetben teljesen egyértelmű, hogy milyen célt, feladatot szolgál az átmozgatott összeg. |
Népszava • Papp Zsolt |
Takargatják a NER-bankfúziótA kormány megakadályozza, hogy az állami Budapest Bank és két NER-bank egyesülését ellenőrizze a GVH. Kínos dolgok is a felszínre kerülhetnének. |
Népszava • Doros Judit |
NER-nedű lesz a tokaji borbólBeviheti a végső ütést a Tokaj térségében élő gazdáknak a készülő borászati és szőlészeti törvény egyik új fejezete, amely a NER-lovagoknak kedvez. |
24․hu • Spirk József |
Németh Szilárd alapítványa lett Csepel egyik legnagyobb ingatlantulajdonosaA honvédelmi államtitkár birkózó alapítványa még be sem fejezte a 4,5 milliárd forintos csarnoképítési projektjét, máris megszerezte a csepeli stadiont és két vízitelepet az egyik leggazdagabb magyar cégcsoportjától. Hogy miből, az egyelőre nem világos. |
mfor․hu |
50 millió forintot ad az olimpiai aranyért az Orbán-kormány15 millió forintos emelést kaptak a jövő olimpiai bajnokai a kormánytól, de minden helyezett sokkal jobban jár. |
Népszava • Juhász Dániel |
Válaszút előtt a kutatóhálózati dolgozókDecember közepéig kell nyilatkozniuk a Magyar Tudományos Akadémiától leválasztott kutatóhálózat dolgozóinak arról, hogy önként lemondanak-e közalkalmazotti státuszukról – értesült lapunk. |
Örülünk, Vincent? |
Nincs magyar győztes az európai kutatási pályázaton (szomorúposzt)Négy cseh, három lengyel, egy horvát, egy román és egy ukrán kutatóhely lett díjazva az ERC Consolidator Grant pályázatán. Lehet, hogy magyar állampolgárságú díjazott van valahol külföldi intézetben, de egyetlen egy magyar kutatóintézet vagy egyetem sem kapott díjat, pedig korábban általában jobban szerepeltünk mint a többi exszocialista ország együttvéve. Ausztriába 18, Izraelbe 17 grant jutott. Milyen egyéb oka lehet ennek, mint az MTA intézeteinek einstandja… |
24․hu |
Elit bentlakásos iskolát hoz létre a kormány LipótmezőnAz Országgyűlés törvényalkotási bizottságában csütörtökön elfogadott módosító javaslat alapján a Közép-európai Oktatási Alapítvány vagyonkezelésébe kerül. |
Portfolio․hu |
Felmérés: diplomára vágynak a magyar tizenévesekEgyetemi vagy főiskolai diplomával képzeli el a jövőjét a tizenévesek nagy része – derült ki a Corvinus Egyetem idei felméréséből, amit a 16-20 éves középiskolások körében készítettek. Még mindig a hazai képzések a legnépszerűbbek, de a megkérdezettek nagyságrendileg ötöde már külföldi intézményekben képzeli el az alapszakos továbbtanulását. |
hvg․hu |
Karácsony: A járvány és a kormány kilenc évvel küldik vissza az időben BudapestetAmi eddig természetes volt – hogy elindul a busz, hogy elviszik a szemetet, hogy van ivóvíz a csapban, hogy a zöldfelületek kezelve vannak, hogy este égnek a lámpák az utcákon –, az ebben a helyzetben már nem magától értetődő – közölte a főpolgármester. Az Önkormányzatok Szövetsége egyeztetni próbál a megszorításokat erőltető iparkamarával. |
hvg․hu • EUrologus |
Egy nap alatt három ország szélsőjobbos politikusait látogatta végig Szijjártó – külügyminiszterkéntA magyar külügyminiszter pártügyeket intézett, amihez az állami infrastruktúrát használta fel, ami felveti a közpénz felelőtlen felhasználását is. |
Napi․hu • Csernátony Csaba |
Példátlan helyzet alakult ki a Dunaferrnél a szakszervezet szerintEldurvult a helyzet Dunaferrnél a Vasas Szakszervezeti Szövetség szerint, amely elfogadhatatlannak tartja a cég szakszervezeti vezetőinek azonnali hatályú elbocsátását. A jogtalan intézkedések miatt a Vasas és az érintettek bírósághoz fordulnak — mondta el az MTI-nek a szövetség elnöke. |
24․hu • Vincze Miklós |
Apácazárda és Kádár kedvenc uszodája helyén épít óriásokat a kormány egyik kedvenc oligarchájaDeák Ferenc, szerzetesnők, lányiskolák, kommunista pártfőiskola, Kádár kedvenc uszodája, próbatermek, Dürer Kert – címszavakban így lehetne összefoglalni a Városligeti melletti, közel négyhektáros terület másfél évszázados történetét. |
24․hu • Nagy Gergely Miklós |
A kormányhivatal akár az ordító építési zűrökről is örökre hallgathatEz abból az érvelésből derül ki, amit Sára Botond a Párisi Udvar tulajdonosának luxusvillája kapcsán fogalmazott meg. |
Vírus
Röntgen • Kunetz Zsombor |
Baljóslatú a kép, amit a számok és a görbék rejtenekMit jelent az, hogy hetek óta nagyjából ugyanannyi a kórházban ápolt betegek száma és a lélegeztetőgépen kezeltek száma? Sötét képet fest ez a stagnálás. Nem véletlenül nem ismerhetjük meg a kórházi részletesebb adatokat. |
Válasz Online • Élő Anita |
Titkosították a kórházi halálozási adatokat – mutatjuk, mi van a brutális számok hátterébenMagyarországon azért is olyan magasak a halálozási adatok, mert nagyon kevés a nővér, ami – különösen az intenzív terápiás osztályokon – akár háromszorosára is növelheti a veszteséget. A múlt héten egymás után dőlt meg a koronavírussal kapcsolatos napi halálozási rekord, az egészségügyi kormányzat pedig megtiltotta egy orvosi webes szeminárium résztvevői számára, hogy a kórházak intenzív osztályainak halálozási mutatóiról és a nővérek számáról egymást képzési céllal tájékoztassák. Miért titkolóznak? Lehet valóságalapja egy orvosi blognak név nélkül interjút adó professzor ijesztő számainak? A briteknél a második hullámban lakosságarányosan miért kevesebb a haláleset, mint nálunk? Mivel magyarországi orvosok névvel, arccal nem nyilatkozhatnak, Leiner Tamás főorvossal (North West Anglia NHS Foundation Trust) és Szakmány Tamás professzorral (Cardiff University), a webinárium előadóival beszélgettünk életmentő adatokról, az orvosoknál is fontosabb nővérekről és arról, mit tanulhatunk a brit egészségügy talpra állásából, miután az első hullám eleje úgy söpört végig rajta, mint egy cunami. |
444 • Fődi Kitti |
Sok beteg nem közvetlenül a koronavírusba hal bele, hanem az intenzív osztályon kapott különféle fertőzésekbeTévhit, hogy az intenzív osztály „steril környezet”. A terápiához szükséges eszközök (kanülök, katéterek és a többi) nyitnak utat a fertőzéseknek, és a legyengült betegek szervezete nem tud védekezni. Gyakoriak és elkerülhetetlenek a fertőzések. Persze a túlterheltség nem segít. |
444 • haszanz |
A hivatalos járványadatoknál jóval nagyobb a többlethalálozásNagy a különbség a KSH gyorsjelentése alapján kikalkulálható többlethalálozás és a járvány hivatalosan bejelentett áldozatai között a 46. héten. |
Magyar Hang |
Orbán Viktor: Marad a kijárási tilalom és a szigorú korlátozó intézkedésekCsak december 21-én döntik el, hogy szenteste kivételt tesznek-e. A szilveszteri nagy bulik viszont elmaradnak. |
444 • Czinkóczi Sándor |
Meghosszabbította a kormány az ingyenes parkolástA sajátos magyar járványintézkedés kapott még egy hónapot. |
24․hu • Grád-Kovács Márta |
Van egy jogkörük az iskolaigazgatóknak, amivel csak ritkán élnek, pedig fontos lenneA krónikus beteg családtagjaikkal egy háztartásban élő gyerekek ügyében eddig nem volt elérhető hivatalos állásfoglalás, azonban az Oktatási Hivatal megerősítette: alapos indok lehet a hiányzásra egy veszélyeztetett családtag. |
euronews • Károly Szilágyi |
Merkel drámai beszédeA német kancellár szinte sírva kérte, hogy a Bundestag szavazza meg a szigorúbb szabályokat, különben „az idei lesz az utolsó karácsonyunk a nagyszülőkkel“. |
atlatszo․hu • Segesvári Csaba, Bátorfy Attila |
Szlovákiában országos teszt, itthon ingyen parkolás – ez a különbség a vírusterjedésbenLátványos ábrán mutatjuk be, hogyan alakultak a számok itthon és Szlovákiában. A rendelkezésre álló adatok alapján összehasonlítottuk, hogyan változott az aktív fertőzöttek száma Magyarországon és északi szomszédunknál, még az október 15-én bejelentett szigorítások óta. Lakosságarányosan közel egy szintről kezdett terjedni a koronavírusfertőzés a két országban, aztán valami történt: a különböző döntések különböző eredményeket hoztak. |
24․hu • Vaskor Máté |
Egy közepes méretű város beoltásához elég vakcina elfér egy normál hűtőbenDe ezzel óvatosan kell bánni, mondta a 24.hu megkeresésére a szakértő, aki példával is szemléltette, miért fontos, hogy pontos oltási tervek készüljenek. |
hvg․hu • Serdült Viktória |
Ha érkezik is orosz vakcina, tömegesen használni Magyarországon még biztosan nem lehetEgyelőre legfeljebb PR-akcióhoz használhatja a Magyarországra esetlegesen érkező orosz vakcinát a kormány. A jelenlegi magyar szabályozás ugyanis nem ad rá lehetőséget, hogy belátható időn belül tömegesen oltsák a magyar lakosságot a Szputnyik V oltóanyaggal. A klinikai kísérletekbe való bekapcsolódással a kormány viszont elérhetné, hogy néhány ezer magyar önkéntest beoltsanak, mielőtt megérkeznek a nyugati vakcinák. Kérdés, megéri-e a kockázat. |
Népszava • Unyatyinszki György |
Oltás ellen a magyarok többségeAz oltástól várja a koronavírus-járvány megszűnését, a nyomában járó válság végét a kormány, ám a lakosság egy jelentős része egyelőre nem kér belőle. |
Vélemény
24․hu • Hunyadi Bulcsú |
Még jobban szeretné magára húzni a szélsőjobb az Orbán-kormánytMeddig mosódhat még a határ a szélsőséges és a mainstream jobboldal között, és hogyan hat ez a közelgő választásra? A többi között ezt is boncolgatja a Political Capital kutatása. |
Telex • Kolozsi Ádám |
Lázár az EU-ról: „Nehéz lesz döntetlenre hozni ezt a mérkőzést“Gulyás Gergely nem sok esélyt lát a kompromisszumra az EU-s jogállamisági vitában, a miniszterelnökséget vezető miniszter elhúzódó konfliktusra számít, és ezért szerinte a németek a fő felelősök. Lázár János szerint nagyon nehéz lesz döntetlenre hozni a mérkőzést, és a vita hosszú távon meg fogja határozni a magyar mozgásteret az Európai Unióban, de azon kívül is. |
444 • Dariusz Kalan |
Hogyan működnek az EU-s csalások Magyarországon?Nagy Szilárd, Kengyel előző, sikkasztásért felfüggesztett börtönre ítélt polgármestere a BIRN-nek elmesélte, hogyan üzletelt a korrupcióval gyanúsított fideszes képviselővel, Boldog Istvánnal. |
Index • Hargitai Miklós |
„Magyarországon a sajtó szabad”Megyei napilapja kizárólag a kormányoldalnak van, a három országos napilap közül kettő kormánypárti. Országos elérésű rádióval szintén csak a kormányoldal van jelen az éterben. A két nagy kereskedelmi tévé közül az RTL Klub kormányfüggetlen, de csoportszinten a TV2 nagyobb, és a korlátlanul érkező állami bevételekből folyamatosan hízik. |
szinhaz․online |
Németh Gábor az SZFE-ről: „Nem lesz félév, nincs tanítás, hallgatókat perelnek be“Németh Gábor író, forgatókönyvírót, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanárát többek között arról kérdezte a HírKlikk, hogy lesz-e még oktatás a Vas utcában. |
Válasz Online • Stumpf András |
„Balkáni mutyimocsár” – mennie kell a Balaton-rombolásról beszélő intézetvezetőnekA hálózatkutató biológus intézetét a minap leválasztották a kutatóközpontjáról, ám szerinte hazugság, hogy a nemzetközi láthatóság érdekében. Az ugyanis elmondása szerint éppen az elmúlt másfél évben kezdett kialakulni Tihanyban, s ez kap most mélyütést. Jordán szerint nem lehetett jó pont, hogy többször felszólalt a tó tönkretétele, azaz a „betonbiznisz” ellen, de interjúnkban beszél arról is, hogy felbukkantak azok, „akiknek a kikötőnk meg a strandunk kell, mert szeretnek vitorlázgatni”. A kutató még nem tudja, a „nemzeti nagytőke” tényleg lecsap-e majd a meseszép ingatlanra, az átalakítást vezénylő Maróth Miklósról viszont úgy véli: teljesen alkalmatlan arra, hogy országos kutatóhálózatot irányítson. |
G7․hu • Torontáli Zoltán, Kasnyik Márton |
A Covid-vakcina története megmutatja, hol rontja el Magyarország a dolgaitMindent megteszünk azért, hogy olyan feltételek jöjjenek létre, ahol nem lesz tudományos áttörés. De legalább az ampullákat itt gyártják majd! |
Válasz Online • Borbás Barna |
Se populizmus, se hibrid rendszer: bemutatjuk az „Orbán-rezsim” legújabb megfejtésétA Válasz Online megjelenés előtt ismerteti a 2010 óta tartó hatalomgyakorlás talán legátfogóbb tudományos elemzését. Körösényi András, Illés Gábor és Gyulai Attila a héten debütáló, Az Orbán-rezsim című könyve leszámol a rendszer több mítoszával: nincs orbáni „mesterterv”, a közpolitika tele van kapkodással, az unortodox gazdasági vezetés sok szempontból neoliberális és igenis van „néppel szembeni kormányzás”. A lapunknak nyilatkozó politikatudósok ugyanakkor állítják: sem a hibrid rezsim tézise, sem a mantraszerű populistázás nem visz sokkal előrébb, hogy megértsük az Orbán Viktor-féle vezérdemokráciát. Nagy, páros interjú Körösényi Andrással és Gyulai Attilával, a Társadalomtudományi Kutatóközpont tudósaival. |
Mozgó Világ • Révész Sándor |
A legalsó tepsiben az anatómiánAlaptanulmány a kommunista diktatúra és a maffiaállam természetéről Magyar Bálint és Madlovics Bálint könyve kapcsán. |
Jelen • Ónody-Molnár Dóra |
Sorsfordító lehet-e 2020 az oktatásban a maga precedens nélküli történéseivel?Digitális oktatás, az új Nemzeti alaptanterv, a Színművészeti Egyetem blokádja, a szakképzési átalakítás csődje, a felsőoktatásba jelentkezők számának beszakadása: a 2020-as év felszínre hozta az oktatási rendszer valamennyi problémáját. Radó Péter oktatáskutatóval Ónody-Molnár, a Jelen újságírója ebben a podcastban arról beszélget, hogy sorsfordítóak-e ezek az események. |
Telex • Brückner Gergely |
Végveszélybe kerültMagyarország egyik legnagyobb cége, az ISD DunaferrEgy egész térség összeroppanhat, ha bedől a dunaújvárosi ISD Dunaferr Zrt. Márpedig a társaságnak sem elfogadott mérlege, sem vezetői nincsenek, képtelen közgyűlést tartani, a társaság még a kollektív szerződést is felmondta a dolgozókkal. A végzetes helyzeten egyelőre sem az orosz, sem az ukrán tulajdonosok, de az állam sem tudott segíteni. Egy fordulatos, de nagyon szomorú történet részletei. |
Telex • Előd Fruzsina |
Mit akar a kormány megint az Alditól, a Tescótól és társaiktól?Fideszes politikusok nyilatkozatai nyomán újból szárnyra kapott a külföldi tulajdonú élelmiszerláncok kiszorításának vagy felvásárlásának témája. Megnéztük, milyen opciók jöhetnek szóba egyik vagy másik esetben, mennyiben állnak meg a multik ellen felhozott vádak, hogyan állnak az üzletláncok itthon. |
Népszava • Balassa Tamás |
A populizmus bódulatábanA kormány drogliberalizációként tekint a kannabiszt enyhébb kategóriába soroló ENSZ-döntésre. Liberálisnak bélyegezte, tehát nemmel szavazott. Eközben januártól nincs magyar drogpolitika. |
Szabad Európa • Báthory Róbert |
A kilóra megvett faluban Molotov-koktélokkal védi a házát az utolsó szabolcsi mohikánNegyven éve még 300-nál is többen laktak a Szabolcs-megyei Kistiszaháton. Egy falu, ahol semmi sincs, mégis úgy vásárolják fel a telkeket ismeretlen befektetők, mintha a világ közepén lenne. A lassan szellemfaluvá váló Kistiszaháton már csak 18-an élnek. Van, aki Molotov-koktéllal védi a házát. |
G7․hu • Jandó Zoltán |
Egy éve akarták befejezni, most újabb közpénz-milliárdokat kapott a felcsúti sportszállóAz épülő ifjúsági sportszálláshely harmadik ütemére kért újabb tao-támogatást a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány, pedig az már három éve is szerepelt a fejlesztési programjában. |
Nemzetközi
Szabad Európa • Kerényi György |
Kormányba megy az RMDSZ? — a romániai választás értékeléseTovábbra sem táncolnak kólót Csíkszeredában. A romániai választás értékelése. |
American Purpose • Garry Kasparov, Larry Diamond, Jeffrey Gedmin |
Lock the Door—Putin’s Still at ItGarry Kasparov speaks with Larry Diamond and Jeffrey Gedmin on the end of Putin’s empire, democracy’s decay across the West, and how the United States must hit back. |
mfor․hu |
Putyin mentelmi joga örökre bevédveHarmadik, végső olvasatban is megszavazta az orosz parlament alsóháza szerdán a volt elnökök mentelmi jogáról rendelkező törvénytervezetet. Ez a mostani elnök, Vlagyimir Putyinnak a legjobb hír. |
Political Economy Research Centre • Will Davies |
What was Corbynism?Much has been written about the accidents of Jeremy Corbyn’s astonishing rise to the the Labour leadership in the summer of 2015 (Ed Miliband’s reforms to the party’s leadership election rules, the famous last-second nomination that got him onto the ballot), but perhaps less about the social forces that actively enabled it and explain it. |
Szabad Európa |
Kivégeztek Iránban egy újságírótFelakasztották, amiért a 2017-es tüntetésekről tudósított. |
International Politics and Society • Franz Maget |
The failed revolutionTen years after the Arab Spring, the Middle East and North Africa are the largest conflict zone in the world. What happened? |
Események
Facebook • Republikon Intézet |
Fiatalok járvány idején2020. December 14, Hétfő 15:00 |
Facebook • Republikon Intézet |
Republikon évértékelő2020. december 17., csütörtök, 17:00–18:30 |
Nekünk tetszett
444 • Horváth Bence |
Az ENSZ Habitat és a World Habitat díjazta a magyar Utcáról Lakásba! EgyesületetA két lakhatással foglalkozó nemzetközi szervezet 1985 óta díjazza világszerte az előremutató kezdeményezéseket. |
24․hu • Bihari Dániel |
Egymás után találják a csontvázakat a Margit körútonEddig 170 emberi maradvány került elő a Margit körúton: keresztényeket temettek a korábbi iszlám sírokra. Hogyan történhetett? |