Fókuszban
24․hu • Pető Péter |
Miután csökkentette az iparűzési adót a kormány, milliárdos támogatást adott a fideszes városoknak karácsonyraEgyetlen ellenzéki nagyváros sem kapott hasonló segítséget. |
Népszava |
„Ezt válságkezelésnek hívni aljas cinizmus” – Ultimátumot adott a Magyar Önkormányzatok Szövetsége„Amennyiben a kormány továbbra is a magyar települések és az önkormányzatok kivéreztetésére használja a járvány okozta súlyos egészségügyi és gazdasági helyzetet, úgy a tiltakozás bármely törvényes formája indokolt és szükségszerű a magyar önkormányzatok és a településeinken élő polgárok számára” – hangsúlyozták. |
Napi․hu • Szász Péter |
Veszélyes vizekre evezett a kormány, ebben a fideszesek egy része sem áll mögöttükÚgy tűnik, még a kormánypárti szavazók sem fogadják el egységesen azt a magyarázatot a járvány elleni védekezésben, hogy a kormány pusztán a közös teherviselés miatt vonja el az önkormányzatok bevételeit — derül ki az IDEA Intézet friss, a Napi.hu-n elsőként publikált kutatásából. |
Napi․hu • Szász Péter |
Kivéreztetett önkormányzatok: már tudjuk, hogy miről mondanának le a magyarokMiután a kormány megfosztotta az iparűzési adó egy részétől a nagyobb városokat, egyre több polgármestertől lehet hallani, hogy lehet, az embereknek le kell mondaniuk egyes (köz)szolgáltatásokról. A Pulzus Kutató reprezentatív kutatásából kiderült, hogy az embereknek igen határozott véleményük van arról, min kellene spórolniuk az önkormányzatoknak. |
Hírek
Telex • Biró Marianna |
Republikon: Október óta már 4 százalékot esett a Fidesz támogatottságaA biztos pártválasztók és a teljes népesség körében is megelőzné az összesített ellenzék a kormánypártokat a decemberi pártpreferencia-adatok szerint. |
24․hu • Kerner Zsolt |
Az összes ellenzéki párt megállapodott a közös indulás feltételeiben, például abban, hogy átvilágítják a jelöltjeiketÉs megállapodtak a közös program alapjaiban is. |
24․hu • Vaskor Máté |
Orbán Viktor a Welt am Sonntagnak: A demokrácia a részvétel mellett a jó kormányzásról is szól. Ezt csináljuk mi MagyarországonA kormányfő a német lapnak adott interjújában elmondta, nem ők hagyják el az Európai Néppártot, hanem fordítva. Szerinte Magyarországon semmivel nem elterjedtebb a korrupció, mint a németeknél. |
hvg․hu • EUrologus |
Magyarország nem támogatta a nők egyenlőségét egy uniós állásfoglalásbanA tagállamok közös állásfoglalása tartalmazta a „gender“ és az „LMBTQI“ kifejezéseket is, de igazából arról szólt, hogy az EU-nak tiszteletben kell tartania és elő kell mozdítania a nemek közötti egyenlőséget és fel kell lépni a hátrányos megkülönböztetéssel szemben. |
Magyarnarancs․hu |
Azonnali jogvédelmet rendelt el a bíróság az SZFE-s diákoknakAzt is kimondták, hogy a kuratórium döntése csorbítja az oktatáshoz való jogaikat. |
Magyar Hang |
A Duna TV egykori székházában működhet az SZFE februártólA kormány az egyetemet fenntartó alapítvány vagyonkezelésébe adta az épületet egy szerdai határozattal. |
szeged․hu |
100 milliárd forintot kap a fideszes államtitkár alapítványaA pénz az alaptörvény utolsó módosítása értelmben elveszíti közpénz jellegét, és mindenféle ellenőrzés nélkül felhasználható. |
hvg․hu • Serdült Viktória |
Megállapodott a kormány: az utolsó pillanatban mégis jöhetnek a Norvég Alap pénzeiA norvégok ugyanakkor feltételként szabták, hogy a civil szervezeteknek nyújtott támogatásokról egy független alapkezelő döntsön. Ha ebbe nem egyezik bele a kormány, egy fillér sem érkezik. |
Magyarnarancs․hu |
2010 óta megduplázódott az államtitkárok és helyetteseik számaEnnyit a bürokráciacsökkentésről. |
444 • Mészáros Juli |
Kásler Miklós adott egy kis pénzt, hogy hazahozzák Szlovákiából Horthy vasúti szerelvényének étkezőkocsijátA Turán 9-et eddig egy tóparti ház emeleti szintjeként használták. |
Telex • Előd Fruzsina |
Lengyelországnak ajándékozza a kormány a Nemzeti Múzeum egyik legjelentősebb tárgyát, II. Zsigmond gyermekkori páncéljátA volt lengyel király páncélja sok százmillió forintot érhet. |
Napi․hu • Németh Géza |
Piliscsabán épül az OSZK raktára — sok pénzbőlAz Országos Széchényi Könyvtár archívumainak elhelyezését szolgáló raktár beruházására 23 milliárd 343 millió forintot hagyott jóvá a kormány. Így lassan ők is kiköltözhetnek majd az Orbán-kormány által hasznosítani kívánt budai Várból. |
Magyarnarancs․hu |
„Lovagkorinak álcázott kémény”: szemérmetlen pazarlás és történelemhamisítás indul a budavári DisneylandbenMinek ide tervpályázat, ha már több mint száz éve készült egy? |
Magyarnarancs․hu |
Milliárdokért korszerűsítik az FTC hat éve épült stadionjátMáshol ennyiből egy új stadiont felhúznak. |
hvg․hu |
Menő divatmárkát gyártó céget kapott az államtól a szegedi püspökEgy márkás pulóver áráért dolgoznak egy hónapig abban a cégben, amelyet ingyen kapott meg a szegedi egyházmegye. A kötöttárugyárban zömében megváltozott munkaképességűeket foglalkoztatnak, ahol jobbára vitorlázók sportruházatának darabjait, olasz megrendelésre szállítják. A 2Rule márkának 2019-ben nem jött be a Szefo Zrt, de a Nanushka új megrendelő lehet a gyárban. |
Telex • Joób Sándor |
Az angol lesz az alapnyelv, és több országból is jönnek diákok az OPNI helyén létrejövő elit iskolábaAz Országház után a második legnagyobb alapterületű magyarországi épület 13 éve üresen áll. |
mfor․hu • Vég Márton |
Kisfaludy-pályázatok: jakuzzitól a luxusszállodáig minden közpénzből épülhetSzámos cikket írtunk idén a Kisfaludy-pályázatokról, most megpróbáltuk összefoglalni a lényeget: vissza nem térítendő támogatás, kedvezményes hitel, minimális önerő, bárimire költhető és minimális ellenőrzés. Már csak vendég kellene. |
Vírus
Jó Szó • Ágoston László oldala |
Beadassam vagy ne? — a koronavírus elleni védőoltásrólMinden információ, ami szükséges a megalapozott döntéshez megtalálató ebben a cikkben. |
Napi․hu • Szabó Dániel |
Beadták Magyarországon az első koronavírus-oltástAz oltás biztonságos, már nagy számban oltottak azzal a világon, és alig volt szövődmény — jelentette ki Vályi-Nagy István a Dél-pesti Centrumkórház főigazgatója, az első Magyarországra érkezett vakcinák átvételekor. Ekkor először be is adták magyar földön a Pfizer-Biontech oltását. |
hvg․hu |
Pfizer-ügyvezető: a szombati még csak szimbolikus szállítmány, a következő hetekben rendszeresen jön majd vakcinaSzombaton érkezett meg az Európai Unió összes tagállamába, így Magyarországra is a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcinája, de ez csak az első lépés volt. |
hvg․hu |
KSH: A magyarok alig 15 százaléka oltatná be magát biztosan koronavírus ellenA megkérdezettek több mint egyharmada nem adatná be magának az oltást. |
G7․hu • Torontáli Zoltán |
Indulhatnak az oltások Magyarországra is, de hogyan fognak eljutni a jelentkezőkhöz?Míg a piaci szereplők jó ideje készülnek már a logisztikai háttér megteremtésére, arról a kormányzati stratégiáról, amelyhez illeszkedniük kell majd, nagyon keveset tudunk. |
Portfolio․hu • Palkó István |
Koronavírusos szép, új világ: belépés csak oltásigazolással?„Elrendelte, hogy mindenkinek, kicsinek és nagynak, gazdagnak és szegénynek, szabadnak és rabszolgának jelöljék meg a jobb karját vagy a homlokát, és hogy senki ne adhasson-vehessen, ha nem viseli a vadállat jelét: nevét vagy nevének a számát.” |
Pendulum • Sárosi Péter |
Rövidebb idő alatt is lehet biztonságos oltást fejleszteniTöbb évtizedes tudományos kutatások és az erőforrások átcsoportosítása tette lehetővé azt, hogy ilyen rövid idő alatt ki lehessen fejleszteni a koronavírus elleni oltást, és nem a kapkodás. |
Telex • Nyilas Gergely |
A németek kétharmada kész beoltatni magát19 százalék elutasító, 16 százalék bizonytalan. |
Telex • Nyilas Gergely |
A járvány kitermelt egy magyar fejlesztésű maszkot, amely még később is jól jöhetElőször csak saját magának tervezett maszkot az a két magyar mérnök, akik végül olyan, szabadalmaztatott maszkot készítettek, amely a múlt héten megkapta az Egészségügyi Világszervezettől a (WHO) a hitelesítést. |
Vélemény
168ora․hu • Szentpéteri Nagy Richard |
Haza és hazugságA most leköszönő amerikai elnök és a most még egyáltalán nem leköszönő magyar miniszterelnök mindenesetre hazájuk közvéleményének nagyjából a felét a jelek szerint sikeresen vezeti félre, a másik felét viszont nem. Ez a körülmény, vagyis, hogy a tudatos választók felének átverése elég a hatalomhoz, olyan újítás, amelyről Lincoln még aligha tudhatott. |
szinhaz․online |
Upor László: „A teljes magyar felsőoktatás szabadsága forog kockán“„Nagyobb botrány csak az SZFE-n lett a felsőoktatási “modellváltásból”, pedig a minisztérium által kinevezett, megbízható emberekkel feltöltött kuratóriumok mindenhol visszavágták az egyetemek autonómiáját” – írja a Magyar Narancs. A lap részletes, átfogó elemzést közölt a modellváltó egyetemekről. Az alábbiakban néhány gondolatot emelünk ki a “Jönnek a megváltók” című cikkből, amelyet Teczár Szilárd jegyez. |
hvg360 • Bihari Ádám |
Kuncze Gábor: Mikor a Covid kirúgja a lábad, nem foglalkozol semmivelA koronavírus-osztályokon nincs kivételezés, aki beteg, azon segítenek – számol be kórházi tapasztalatáról Kuncze Gábor, aki három hétig volt intenzív-osztályon a kór miatt. A volt belügyminiszter Bihari Ádámnak beszélt arról, hogy szerinte kik ma a legkarakteresebb ellenzéki politikusok, de elmondta a véleményét a lehetséges miniszterelnök-jelöltekről is. |
Qubit • Galambos Attila |
Hogy kerül Krisztus a magyar iskolákba?Kásler Miklós, az ország oktatásügyért felelős minisztere karácsonyi köszöntőjében krisztusi parancsok szellemében tevékenykedő tanárokról és az ősi magyar hagyományok mentén kialakult kultúránk szellemében létrejövő iskolarendszerről beszélt. Hogy micsoda? |
hvg360 • Tóta W․ |
Hazugságkutató IntézetA Magyarságkutató Intézet kábé egymilliárdból nettó hazudik, leírhatatlan gagyi minőségben. Ezzel valóban megmutatja, mi a magyar most. |
parameter․sk • Széky János |
A magyar nő karrierjének kulcsaMiközben dúltak a viharok a „jogállami kondicionalitás”, a beígért magyar vétó, annak elmaradása és aztán az egész történet értelmezése körül, Novák Katalin, Magyarország családokért felelős tárca nélküli minisztere még tovább pezsdítette a közéletet egy Facebook-bejegyzésével. |
atlatszo․hu • Erdélyi Katalin |
Idén utoljára: januártól akár egy év börtönt is kaphatunk ezekért a drónfelvételekértAz elmúlt években számos politikus és üzletember ingatlanát bemutattuk a nyilvánosságnak drónvideón, és ezzel alaposan felbosszantottuk az érintetteket. Az elmúlt évben rendőrségi nyomozás indult a Mészáros Lőrinc cégének bicskei birtokán állomásozó harci járművekről készült felvételeink miatt, majd villámgyorsan benyújtottak és elfogadtak egy törvényjavaslatot, amelynek értelmében jövő év elejétől bűncselekménynek számít a más ingatlanáról az ő engedélye nélkül készített drónfelvétel készítése, és minősített esetnek az ilyen videó közzététele. Vagyis akár börtönnel is büntethetők lehetnek az ilyen felvételeket készítő újságírók és nyilvánosságra hozó kiadók. |
Medical Online • Tarcza Orsolya |
Sinkó Eszter: Nem építhetnek berlini falat az egészségügy köré!A kormány számos szakmapolitikai kérdést akar politikai eszközökkel megoldani, azonban Sinkó Eszter egészségügyi rendszerelemző szerint erősen kétséges, hogy a most bevetett módszerek az elvárt eredményre vezetnek majd. |
24․hu • Nagy József |
Szombathy Pál: Megjelent két verőember az iroda előtt, a biztonság kedvéért másik kettő az udvaron, pedig akkor még nem is tudtuk, mire jó az ereszcsatornaNagyinterjú az Index volt főszerkesztőjével. |
Nemzetközi
Portfolio․hu |
Bréking! Megvan a Brexit-megállapodás, mutatjuk a részleteketAz Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodásra jutott a jövőbeni kereskedelmi, üzleti és gazdasági kapcsolatrendszerükről — jelentették be csütörtökön a felek. A bejelentés lényege, hogy vám- és illetékmentességre épülő szabadkereskedelmi megállapodás jött létre. Ezzel a négy évvel ezelőtti Brexit-népszavazás óta tartó folyamat végére kerülhet pont. |
Project Syndicate • Bálint Magyar & Bálint Madlovics |
Europe’s Misconceived CohesionAfter a deal to convince Hungary and Poland to drop their veto threat against the European Union’s budget and recovery fund, the EU can never again say that it does not negotiate with extortionists. Far from representing a breakthrough, the deal has in fact compromised the bloc’s defining principles and long-term viability. |
Lattmann Tamás honlapja |
Mennyi idő alatt dönt majd az Európai Bíróság?Az elmúlt napokban komoly, néhol feszültségeket is kiváltó kérdéssé vált, hogy az uniós jogállamisági rendelet ha hatályossá is válik 2021. január 1-től, vajon mennyi idő után kerülhet majd ténylegesen alkalmazásra is. Miután az elfgadott alku alapján az Európai Bizottság az eljárások kezdeményezésével meg fogja várni, amíg az Európai Bíróság állást foglal a friss rendelet uniós joggal való összeférhetőségével kapcsolatban, felmerült a kérdés, hogy ez kb. mennyi idő lehet, és ezzel kapcsolatban pedig nagyon sokféle, erősen széttartó álláspont jelent meg, köztük vezető helyen egy “azokban az estekben, amikor egy tagállam kormánya egy uniós jogszabályt támad meg, az Európai Bíróság átlag 10 hónap alatt dönt” mondással, de hallottunk már két hónapot is emlegetni. |
444 • Horváth Bence |
Döbbenet: a gazdagoknak adott adókedvezmények csak a gazdagoknak előnyösek18 fejlett ország 50 évnyi adatai mutatták meg, hogy szó sincs arról, hogy az előnyök valahogy továbbszivárognának a társadalom egészére. |
444 • Herczeg Márk |
Ilyet még nem látott a világ: Navalnij álnéven felhívta az egyik FSZB-s merénylőjét, az meg bevallotta, hogyan mérgezték meg őtAz orosz ellenzéki politikus magát egy vezető biztonsági tisztnek kiadva verte át az ügynököt, aki még azt is bevallotta, melyik alsónadrág lett novicsokos. A 49 perces beszélgetést felvették, és most közölték is. |
Infostart․hu |
Ismertette legfőbb célkitűzéseit Románia új miniszterelnökeBizalmat szavazott a román parlament Florin Citu jobbközép koalíciós kormányának. Az RMDSZ szerint új kormánynak helyre kell állítania az államba vetett bizalmat. |
euronews |
Beiktatták Moldova első női elnökétLetette hivatali esküjét Maia Sandu, hat uniós tagállam már közös nyilatkozatban gratulált a hivatalba lépő moldovai elnöknek. |
Események
Facebook • Eötvös József Csoport |
Politikai korrektség: ideológiai terror vagy civilizációs vívmány?Időpont: 2021. január 6. (szerda) 17:00 |
Nekünk tetszett
YouTube • Borbála Széplábi |
Stílusgyakorlat HonfoglalásraEz egy paródia a pozsonyi csatáról készült film videóklipjéről. Nem akar bántani senkit, főként nem Istent. De azért na. |
hvg․hu • Csányi Nikolett, Ká Zoltán, Czeglédi Fanni |
„S a szép virág kinyílott, épp, mikor éjfél volt” – SZFE-advent a hvg.hu-nArra kértük a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóit, hogy töltsék velünk az adventi időszakot: versek, mesék, dalok, akár bábok segítségével mondják el, mit jelent számukra az ünnep. Az utolsó videóban Fülöp Kristóf, Baranyi Emma, Kerek Dávid, Juhász Bence, Nemes Tibor, Fekete Patrícia, Varga Járó Sára és Szász Gabriella énekel. |