Fókuszban
Media1 • Szalay Dániel |
Ítélet: le kell kapcsolni a Klubrádiót a 92,9-enA Klubrádió szempontjából a lehető legkedvezőtlenebb ítéletet hirdetett a Klubrádió frekvenciajogosultsága ügyében indított bírósági perben a Fővárosi Törvényszék kedden. Az egyik utolsó kormánykritikus rádió az ítélet miatt már csak vasárnapig használhatja az egyetlen frekvenciáját, a Budapest FM 92,9 MHz-et, így legfeljebb internetrádióként tud tovább üzemelni. |
444 • Szily László |
A Klubrádió kicsinálása megmutatja, mitől annyira elkeserítő hely a NER-MagyarországMég a szabad sajtó elhallgattatásánál is nagyobb probléma ez a rettenetes hozzáállás. Ilyen az, amikor trollok kormányoznak. |
Telex • Brückner Gergely |
Az Európai Bizottság szigorú levélben fejezte ki aggodalmát a Klubrádió miattAz Európai Bizottság arra kéri Magyarországot, hogy tartsa tiszteletben az információszabadságra vonatkozó uniós irányelveket, és amíg nyitott még bármilyen jogi eljárás, addig ne hallgattassa el a Klubrádiót. |
444 • Csurgó Dénes |
Így intézte el a Kúria, hogy soha többet ne kelljen ellenzéki politikust meghívni a köztévébeA Kúria szerint az is elég a kiegyensúlyozott tájékoztatáshoz, ha az M1 csak utal arra, hogy ellenzéki vélemények léteznek. Egy másik bíróság korábban teljesen máshogy látta a helyzetet. Megnéztük, milyen ügy vezetett a döntéshez, amelynek komoly hatása lehet a közmédia jövőjére. |
Media1 • Hornyai Viktória |
Egymást segítik a Klubrádió hallgatói a vasárnap éjszaka bekövetkező elnémítás kapcsánA Klubrádió FM adásának vasárnap éjjel várható határozatlan idejű elnémítása miatt a hallgatók alulról szerveződve olyan csoportot hoztak létre, mely segítséget nyújt, hogy azok se maradjanak le kedvenc műsoraikról, akiknek nincs meg a tudása vagy a technikai háttere az internetrádiózáshoz. Van olyan társasház, ahol a lakók a szomszédokat wifivel segítik, máshol technikai berendezésekkel támogatják a rászoruló szomszédokat, hogy ne maradjanak le a Klubrádió „szamizdat” adásáról. |
Hírek
NÉPSZAVA • Danó Anna |
Lecsapott a tél a baleseti intézetre: kabátban, sálban dolgoznak a nővérek és az orvosokA betegek költöztetésével és olajradiátorok bevetésével próbálják óvni a pácienseket az épületbe is betörő hideghullámtól. |
24․hu • Vaskor Máté |
A közbeszerzési törvények szigorítását követeli Magyarországtól az EUA Reuters birtokába került dokumentum szerint azonnali változást sürgetnek. |
444 • Mészáros Juli |
Bánki Erik szerint túl transzparensen működik az ország, ezért tűnik úgy, hogy nálunk több a szabálytalanságA fideszes politikus arra reagált így, hogy az EU a magyar közbeszerzések módosítását követeli, hogy megelőzzék a „rendszerszintű visszaéléseket”. |
444 • haszanz |
Nagyon körmönfontan ugyan, de válaszolt Matolcsy bírálatözönére Varga MihályA pénzügyminiszter úgy tett, mintha nem tudná, hogy Matolcsy kritikáira kell reagálnia. Szerinte sértettség is lehet a bírálatok mögött. |
mandiner․hu • Szilvay Gergely |
A nyílt társadalmat erősítené a CEU Demokrácia Intézete, benne Magyar BálinttalPopulizmus, nacionalizmus, konzervativizmus – többek között ezeket fogja kutatni a CEU Demokrácia Intézete, mely szerint épp Budapest a nyílt társadalomért folytatott harc frontvonala. A saját hálózataival szorosan együttműködő intézet olyan balliberális nagyágyúkat vonultat fel, mint Magyar Bálint, Bozóki András, Kis János vagy Sajó András. Összefoglalónk a hazai ellenzékkel is kapcsolatban álló, egyre bővülő intézmény munkatársairól, küldetéséről és kutatási projektjeiről! |
444 • Magyari Péter |
Budapest lerohasztása: a fővárosnak járó EU-s támogatások 80 százalékát a kormány akarja elosztani, főleg az atlétikai stadion környékéreKészül a következő hét év EU-s pénzeinek elosztási terve. Úgy tűnik, hogy a Budapestnek járó pénz nagy részét az új atlétikai stadion környékére költenék. A Karácsony-féle városvezetés nem szólhat majd bele. |
euronews |
Karácsony az EU-pénzeket kéri számon OrbánonLopakodó olimpiára, presztízsberuházásokra és egy szűk kör gazdagodására figyelmeztet a budapesti főpolgármester. |
24․hu |
Müller Cecília véletlenül Hadházy Ákosnak is elküldte a kollégáinak címzett levelét„Erre nincs jobb szövegünk?” – írta épp az ellenzéki politikus kérdéseit elutasító választervezetről az országos tiszti főorvos. |
Telex • Előd Fruzsina |
Több tízezer ember tajszáma válik érvénytelenné péntekenFebruár 12-ig kellett befizetniük a tb-tartozásukat azoknak, akik legalább fél éves elmaradásban voltak. Aki ezt nem tudta megtenni, mostantól csak akkor kap ellátást, ha előre fizet. |
Népszava • Juhász Dániel |
Helyreigazította az iparkamara elnökét az Oktatási HivatalÉrdeklődtünk az OH-nál, pontosan milyen jogszabály írja elő az iparkamara engedélyét új egyetemi szakok indításához, és kiderült, hogy semmilyen. |
444 • Szily László |
Rogán ellentámad: hazugozza a felesége okirattal igazolható földügyletét megíró lapokat, perrel fenyegetőzik, miközben minimum egy dologban valótlanságot állítHevesen próbáják cáfolni, amit senki sem állított, pedig a földvásárlási szerződést egészen biztosan aláírták és törvényi rendelkezések miatt mostanáig semmiképp se kerülhettek volna birtokon belülre. |
Jelen • Szabó Brigitta |
Sokszorozódnak a kórházi fertőzések, de beszélni sem akarnak rólaEgyre rosszabb állapotok uralkodnak a kórházakban, sok a beteg, kevés a szakdolgozó és kevés a pénz. A higiéniai előírások betartása nem csak idő és eszköz hiányában nehéz, de a jogszabályok sem segítik a szakembereket. Ugyan a Nemzeti Népegészségügyi Központ nem ad ki friss adatokat, de mind többen számolnak be arról, hogy a kórházi fertőzések minden korábbinál nagyobb méreteket öltenek az utóbbi hónapokban. |
atlatszo․hu • Zsilák Szilvia |
Szőlőskertnek álcázott mélygarázs épül a Budai Vár oldalába: várfalat bontanak, és fákat vágnak kiA Várkapitányság szerint egy „lepusztult területet” zöldítenek be a budai Vár oldalában. A szőlőskert azonban csak gumicsont, egy 5 milliárd forintos mélygarázs a fő projekt, ami a Várhegy oldalába épülne. A vár oldalába összesen 5 mélygarázst terveztek, azonban a csúszások miatt ezidáig csak kettő készült el. Főként a minisztériumok várba költözése okozza a parkolási gondokat. |
Népszava • Gulyás Erika |
Még az inflációt sem pótolja a közmunkások béremeléseA kormány négy év után március 1-től minimálisan megemeli a közmunkásbéreket, de úgy, hogy még az inflációt sem pótolja a többletpénz. Az új összegeket tartalmazó kormányrendelet pénteken este jelent meg, bár a 4 százalékos emelés hírét már január végén bejelentette Gulyás Gergely kancelláriaminiszter. |
Magyar Hang |
Csődbiztost nevezne ki Hódmezővásárhely élére a helyi Fidesz, Márki-Zay perelA polgármester a város jó hírnevének megsértése és vagyoni károkozás miatt peres eljárást kezdeményez két kormánypárti politikus ellen. |
Telex • Bozzay Balázs |
A bangladesi ikreket szétválasztó sebész: E miatt a filmrészlet miatt kell szenvednie SzásznakA vezető idegsebész szerint a rendező filmre vett egy közte és a vezető plasztikai sebész között elhangzó műtét végi beszélgetést, amit az alapítvány valószínűleg nem akar a filmben látni. A plasztikai sebész szerint viszont nem művészfilmre kérték fel Szászt. Hosszú közlemény jelent meg a műtétsorozat fő koordinátorától. Szász és családja közben visszakapták lefoglalt eszközeiket a rendőrségtől. |
Szabad Európa • Báthory Róbert |
A kínai bevándorlók víziója: fehér Európa és migránsmentes MagyarországTetszik nekik a kormány migránsellenes politikája, mert szerintük Európa társadalma fehér. A kínaiakat kutató két magyar antropológus szerint a 15 ezer új bevándorló erősen szimpatizál a Fidesszel, mert engednek be az országba feketéket és muszlimokat sem. |
Egyetemek
Válasz Online • Zsuppán András |
Jó reggelt! Alig maradt állami egyetem MagyarországonAz állam rövid idő alatt tizenöt felsőoktatási intézményéről mondott le, és adta át azokat magánalapítványoknak. A végeredmény rendkívül furcsa konstrukció: döntően költségvetési forrásból működő magánegyetemek jönnek létre, amelyek saját lábukon nem állnak meg, mégsem számítanak állami intézménynek, irányításuk pedig politikai kinevezettek kezében van. A magánosítás azt is biztosítja, hogy az Európai Uniótól lehívható, a következő években növekvő nagyságrendű kutatás-fejlesztési források elköltéséről is a fideszes politikai-gazdasági holdudvar dönthet. Bemutatjuk a felsőoktatás átszervezésének teljes folyamatát. |
Magyarnarancs․hu |
Két újabb egyetem fenntartóváltása jöhet hamarosanA Jelen szerint erről tárgyaltak az Információs és Technológiai Minisztériumban. |
Szabad Pécs • Ungár Tamás |
Örömtelen modellváltás, garanciavállalás nélkülA Pécsi Tudományegyetem legutóbbi szenátusi ülésén a grémium arról döntött, hogy a PTE alapítványi intézménnyé kíván alakulni. A váltás után a közvetetten továbbra is állami finanszírozású egyetem elveszíti a demokratikus kontrollt, állítja a bölcsészkar dékánja, Heidl György. |
eduline․hu • Szabó Fruzsina |
Siralmas fizetések az egyetemeken: 800 forintos órabérért dolgoznak a fiatal oktatókKétszer 15 százalékos béremelést kapnak – többek között ezzel igyekezett meggyőzni az alapítványi modell előnyeiről a vidéki tudományegyetemek dolgozóit az innovációs minisztérium. A fizetésemelésre valóban nagy szükség lenne, de nem csak a fenntartót váltó egyetemeken. A bérek annyira alacsonyak, hogy ma már általános iskolai tanárként is jobban lehet keresni, mint egyetemi tanársegédként. |
444 • plankog |
Az ellenállás áraA modellváltás megérkezett a Vas utcába: eddig színművészetis diákok voltak itt, most mécsesek és virágok. Az Orbán-korszak leglátványosabb egyetemi ellenállásának helyszínét bezárják, és még a nevét is elveszik. |
24․hu • Kálmán Attila |
SZFE: jelképesen temetik az Ódry SzínpadotEgész nap lehet csatlakozni az eseményhez. |
24․hu • László Pál |
Hegedűs D. Géza: Nem olyan egyszerű, hogy valaki besétál az egyetemre azzal, hogy mostantól tanítani fogokInterjú Hegedűs D. Gézával szakmáról, propagandáról, Max Weberről és arról, hogy „E súlyos időknek meg kell felelnünk: ne illem vezessen, csakis a lelkünk.” |
Telex • Pál Tamás |
A Damjanich utcába költözik a Freeszfe EgyesületKulturális központot akarnak kialakítani az önkormányzattól kapott épületben. |
Magyarnarancs․hu |
Egyházi közlemény a felszámolt Ódry Színpadról: a Református Egyház nem tulajdonosVidnyánszkyék pedig nagyon visszaadnák az épületet. |
444 • Urfi Péter |
Megdöbbent az erzsébetvárosi zeneiskola igazgatója, hogy a direkt nekik felújított épületet végül az SZFE-sek kapták megMindenki mindenkivel szolidáris, de az önkormányzat döntésével senki nem elégedett. |
hvg․hu |
Reklámkampányban toboroz felvételizőket az SZFE új vezetéseKorábban átlagosan 30-szoros volt a túljelentkezés, de volt olyan szak, amelyre 70-szer többen felvételiztek. |
Vírus
Telex • Csatári Flóra Dóra |
Megjelent a rendelet a vakcinaigazolványrólAz oltás ideje és az oltóanyag típusa kerül rá, applikációval is lehet majd igazolni a védettséget. |
Telex • Joób Sándor, Bakró-Nagy Ferenc |
Felborult az oltási terv? Oltanak 35 évest, 85 évest, de 65 évest nem – infografikánkon megnézheti, mi történikSokakat összezavarhatott, hogy a 80-90 évesek után elkezdtek 30-40 éves krónikus betegeket is oltani, miközben a 60-74 éves korosztály nagy részének egyelőre még várnia kell a vakcinára. Melegítse be az ujjait, mert lesz mit görgetni. |
24․hu • Kerner Zsolt |
Holnap elkezd ülésezni az ellenzéki bizottság, ami a kormány koronavírus alatti teljesítményét vizsgálnáMeghívták Káslert, Müller Cecíliát és valamiért Mészáros Lőrincet is. |
Válasz Online • Élő Anita |
Az etika győzött a gazdaság felett – ezért jutnak az idősek elsőként oltáshozSzűken csordogál az oltóanyag, heti néhány tízezer adag érkezik, miközben kétmillió ember szeretné beoltatni magát. Miért a társadalom legkevésbé mobilis rétegét oltják először, miért nem a legaktívabbakat, hogy újraindulhasson a gazdaság? Ha a fél világot le lehet zárni és kijárási tilalmat lehet elrendelni a vírus miatt, miért nem teszik kötelezővé az oltásokat? Támogatható-e egy „szabadulólevéllel” felérő vakcinaútlevél bevezetése, amíg kétmillióan állnak sorba oltásért, és a vakcinához való hozzájutás „kivételezettségnek” számít? A Válasz Online által megkérdezett filozófus kötelezővé tenné a védőoltást, a bioetikus pedig még az oltottak vakcinaútlevélhez jutását is elsietettnek gondolja, és káosztól tart. Vigyázat, provokatív tartalom! |
hvg․hu • Serdült Viktória |
Járványhelyzetben egy ország vezetésének hitelesen kell tájékoztatnia, a magyar kormánynak ez nem sikerülÚjságírók nélküli, megválogatott kérdésekből álló sajtótájékoztatók, ellentmondó nyilatkozatok, kaotikus információáramlás – lassan egy év telt el a koronavírus-járvány magyarországi megjelenése óta, de a kormány azóta is képtelen volt érdemben változtatni a kezdetektől uralkodó kommunikációs zűrzavaron. Legutóbb már az Emberi Erőforrások Minisztériumának kellett cáfolnia a kormányfő kijelentését. Pedig egy veszélyhelyzetben éppen a pontos és őszinte tájékoztatás lenne egy kormány egyik legfontosabb feladata. |
Népszava • Czene Gábor |
Covid-járvány: Lélektani mellékhatásokLegnagyobb pánikkeltő hatása annak van, ha visszatartják az információkat – bírálja Síklaki István szociálpszichológus a hivatalos járványtájékoztatást. |
Telex • Joób Sándor |
Úgy kellett összevadászni a hét embert az orosz vakcináraA háziorvosoknak kell megszervezniük a tömeges oltásokat, de nem minden rendelő alkalmas erre, és napi tíz-húsznál több beteg oltása elég sok időt vesz el. Egyre több a feladat és az adminisztráció, az orvosoknak lassan már csak a gyógyításra nem jut elég idejük. |
Index • Gabay Balázs |
Négymillió magyar már átesett a CovidonNégymillió magyar már átesett a Covidon — Merkely Béla: A hivatalos napi fertőzésszámnál 6-7-szer többen betegednek meg. |
hvg․hu |
A magyar kajakosok egyetlen oltás után repültek Dél-AfrikábaA védettség köztudottan azután alakul ki, hogy az egyén egy második oltást is kapott. |
Vélemény
Budai Liberális Klub |
Magyar Bálint — Madlovics Bálint: The Anatomy of Post-Communist RegimesIngyen letölthetővé vált Magyar Bálint és Madlovics Bálint CEU Press-nél megjelent új kötete, a The Anatomy of Post-Communist Regimes (A posztkommunista rendszerek anatómiája). A posztkommunista rezsimeket jellemző politikai, gazdasági és társadalmi jelenségek egységes, koherens fogalmi keretrendszerét kínálva a kötet az eddigi legátfogóbb munka, ami térség rezsimjeiről megjelent. |
YouTube • TV13 műsorok |
MAGÁNBESZÉLGETÉS — KUNCZE GÁBORJuszt László műsora |
ES․hu • Böcskei Balázs, Hajdu Nóra |
Autokraták választásaiPolcnyi irodalom született az utóbbi évtizedben arról, hogy Magyarország leírható-e, és ha igen, milyen jelzős demokráciaként, vagy eleve már autokráciának kell tekinteni. E két fogalom körüli bábeli terminológiai meghatározások – és az azokkal járó demokráciaelméleti viták – önmagukban sem könnyítik meg a társadalomtudósok egyértelmű válaszadási lehetőségeit. Jelen írásnak nem is célja, hogy a demokrácia–autokrácia tengelyen egy vitán felül álló nyugvópontra helyezze Magyarországot. Álláspontunk szerint attól függetlenül is van jelentősége annak, hogy tudjuk, a választási autokráciákban milyen funkciói és kimenetei lehetnek egy választásnak, továbbá egy demokratikus fordulatot követően milyen „evolúciós” úton haladnak az előző rezsim autoriter pártjai. Példák sokasága figyelmeztet ugyanis arra, hogy egy rezsimváltást eredményező választást követően is meg van az esélye és a veszélye egy visszarendeződésnek. |
parameter․sk • Széky János |
Donyeci történetEredetileg arról akartam írni (fogok is), miért van igaza Navalnijnak, miért nincs igazuk azoknak, akik azzal söprik le, hogy nacionalista, és nincs más témája, mint a korrupció. Meg arról, hogy miért fontos ez magyar szempontból. De találkoztam egy másik történettel ugyanabból a térségből, aminek a tanulsága ugyanúgy fontos – lehetne – magyar szempontból. Előbb ezt. |
Jelen • Lakner Zoltán |
Nem a választás megnyerése az ellenzék fő kihívásaAhhoz, hogy ténylegesen értsük, mit árulnak el a közvélemény-kutatások, háttérinformációk egész sorára van szükségünk Tóka Gábor társadalomkutató, egyetemi tanár, számos, választói magatartással foglalkozó tanulmány szerzője, a közösségi médiában is követhető Vox Populi választási kalauz szerkesztője szerint. Beszélgetésünkben ezt az adatolvasáshoz és adatértelmezéshez szükséges előzetes tudást igyekeztünk megvilágítani, hogy ennek alapján vonhassunk le következtetéseket a hazai politikai versengésre vonatkozóan. |
Telex • Brückner Gergely |
Mi lesz velünk, ha a németek bérmunkásai maradunk?Németországtól gazdaságilag és politikailag is függünk. Ő a fő kereskedelmi partnerünk, és azért is jóban vagyunk az EU „osztályfőnökével”, hogy az osztályban bátrabban rosszalkodhassunk. De vajon hosszabb távon is kiszolgálóként, bérmunkásként azonosítjuk magunkat, vagy elhisszük azt, hogy akár egyenrangúak is lehetünk? |
Jelen • Ónody-Molnár Dóra |
A közöny iskolájaEz a kormány a látszat ellenére úgy működik, hogy amit az emberek nagyon nem akarnak, azt hosszú távon nem erőlteti, illetve ahol nagy feszültséget érzékel, oda előbb-utóbb forrásokat csorgat. |
444-tldr • Neuberger Eszter |
Fiatal anyaként menekült ide az orosz titkosszolgálatok elől, hatvanévesen egyszer csak veszélyes lett a nemzetbiztonságraEgy amerikai kapcsolatokkal rendelkező orosz férfit akart informátorként beszervezni az FSZB, a férj eltűnése után nyomásgyakorlásként a családját vették célkeresztbe. Így lett Oroszországban kínzás és üldöztetés áldozata Iraida Choubina, akit most, 13 év után, egyszer csak megfosztottak a védelemtől a menekültügyi hatóságok. Az egyetlen esélye a maradásra, ha a bíróság felülírja a döntésüket. |
YouTube • Partizán |
„Mondjanak egy okot, hogy miért kéne a gyereket elvenni“ — interjú Pál Mártonnal és Hanol ÁdámmalSok szivárványcsalád a kormány kommunikációja és a kilencedik alkotmánymódosítás megszavazása miatt „pániküzemmódba“ kapcsolt az utóbbi időben. Ez a pánik hívta életre a Pál Márton és Hanol Ádám által megálmodott #acsaládazcsalád kampányt, akik 2018-ban maguk is örökbefogadó szülőkké váltak. |
azonnali․hu • Dercsényi Dávid |
A szegényeken nyerészkedők is jól járhatnak a kormány kisboltokat támogató programjával45 milliárd forintos keretből segítené a falusi kisboltok túlélését a kormány, pedig az emberek évek óta egyre kevésbé használják őket, inkább választják az olcsóbb élelmiszerláncokat. Ráadásul egy morális-jogi szürkezónában működő bolt, a szegények függését kialakító kamatos bolt is állami tőkefröccshöz tud jutni ezáltal. A kormány lelki szemei előtt a kisközösségek támogatása lebeg. |
Magyar Hang • Molnár Csaba |
„Teljes horror, ami a Ludovikán megy. Elképesztő. Kibírhatatlan”A Magyar Természettudományi Múzeum diktatórikus hajlamokkal vádolt jelenlegi főigazgatójának regnálása óta minden szakember menekül onnan, aki csak tud. |
Nemzetközi
Index • Buzna Viktor |
Zupkó Gábor: A kormány is tisztában volt azzal, hogy márciusig kevesebb vakcina érkezikZupkó Gábor: A kormány is tisztában volt azzal, hogy márciusig kevesebb vakcina érkezik — Az Európai Bizottság képviseletének vezetője az Indexnek adott interjút. |
ES․hu • Valki László |
Becsapta a Nyugat Gorbacsovot?Egyes vélemények szerint a nyugati politikusok a hidegháború lezárásáról 1989 és 1991 között folytatott, történelmi jelentőségű tárgyalásokon félrevezették Gorbacsovot. Állítólag azt ígérték az SZKP akkori főtitkárának, hogy a NATO nem veszi fel azokat az államokat, amelyek távoznak a Varsói Szerződésből. Mások szerint ilyen ígéret a tárgyalásokon nem hangzott el, a NATO tagjainak a száma pedig csak akkor kezdett növekedni, amikor Gorbacsov már régen lemondott. A vita sok éve tart, annak ellenére, hogy időközben nyilvánosságra kerültek a bővítéssel kapcsolatos, korábban titkosnak minősített diplomáciai iratok. |
hvg360 |
Spiegel: Bajban a Frontex vezetőjeHatalmas botrányba keveredett az EU Határvédelmi Ügynöksége: az uniós határőrök sok esetben szemet hunytak, amikor illegális kitoloncolások szemtanúi voltak, például Magyarországon. Emellett előfordult a munkatársak megfélemlítése, sőt újabban még egy kiadós csalás gyanúja is felmerült. |
Események
Facebook • Republikon Intézet |
Kampány ellenszélben2021. február 23., kedd, 14:00 |
Nekünk tetszett
YouTube • Göncz Árpád Alapítvány |
BBC Culture |
How masks have appeared in artFrom social media to street art, masks are cropping up everywhere. Deborah Nicholls-Lee finds images around the world reflecting what’s going on now. |
Telex • Haász János |
Eddig ismeretlen József Attila-vers került előAz 1935-ös keltezésű, a költő által alá is írt kéziratról először a Telexen olvashat. A vers József Attila egy eddig ismeretlen verses noteszének részlete lehet, és nemcsak a költő életművét, hanem életrajzát is bővíti. |
Qubit • Bodnár Zsolt |
Malacokat tanítottak meg videojátékozni, és nem is vallottak szégyentA malacoknak egy joystick segítségével kellett egy kurzort egy meghatározott falnak vezetni, cserébe eledelt kaptak. De még akkor is folytatták a játékot, amikor elromlott az adagoló, és az emberek szépen kérték őket, hogy játsszanak tovább. |
Nyugat․hu |
Óvd a vadmalacot, óvakodj a mamájátólHa az otthonukban járnál. |