Librettó hírei XI-23 (2021-06-13)

Fókuszban

azonnali․hu • Petróczi Rafael

Többkulcsos adórendszer, erősebb államfő, gyengébb V4: ezt csinálná az ellenzék

Június 30-ig lehet elmondani a választóknak a véleményüket többek között arról, hogy a hatpárti ellenzék, ha kormányra kerül, bevezesse-e a többkulcsos adórendszert, megváltoztassa-e a földhasználati jogokat, vagy támogassa-e a nyugat-balkáni országok EU-integrációját. A közös kormányprogramot a visszajelzések alapján akarja véglegesíteni az ellenzék.

Hírek

444 • Herczeg Márk

Orbán: Meg kell fékeznünk az európai baloldal külpolitikai ámokfutását

„Ha nyolc közös nyilatkozatunkat söpörték eddig félre – és Kína esetében ez történt –, a kilencedik is gúnykacajt vált ki. Szánalmas papírtigriseknek látszunk, és következmény nélküli nyilatkozataink után rajtunk nevet a világ” – írja a kormányfő, miután Magyarország újra megvétózta a kínai diktatúra elleni közös EU-s kiállást.

euronews • Daniel Bozsik

Orbánnal és Áderrel is találkozik Ferenc pápa

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szerint nem igazak azok a korábban megjelent hírek, amik szerint a pápa budapesti látogatása során nem találkozik a magyar miniszterelnökkel és a köztársasági elnökkel.

Népszava

Bencsik András: a pápa keresztényellenesen viselkedik

A kormánypropagandistának mindez annak kapcsán jutott eszébe, hogy a katolikus egyházfő sajtóhírek szerint a kabinet menekültpolitikája miatt nem akar találkozni magyarországi látogatása során Orbán Viktorral és Áder Jánossal.

hvg․hu • Lengyel Tibor

Csak kormánypárti vezetésű fővárosi önkormányzaton segít milliárdokkal a kormány

Csaknem 9 milliárd forintot oszt szét a kormány hat fővárosi önkormányzat között, hogy enyhítsék a járvány okozta „nemzetgazdasági hatást”. Az érintett kerületek egyike sem ellenzéki irányítású. A Miniszterelnökség szerint azért, mert korábban Karácsony Gergely éppen ezektől a kerületektől vont el útfelújítási forrást.

mfor․hu • Kormos Olga

Kezdenek előbújni a titkosított egészségügyi reform elemei

A tavaly augusztusban 352 millió forintért, a Boston Consulting Group által elkészített egészségügyi reform 10 éves titkosítása, — és a harmadik hullám lecsengése -, után szép csendben kezdenek előbújni a nyilvánosság előtt misztifikált elemek.
Orbán Viktor rövidre zárta: semmilyen egészségügyi reform nem lesz (Portfolio)
Orbán Viktor határozottan leszögezte az Országos Kórházi Főigazgatóság napokban kiszivárgott, kórházi átalakításra vonatkozó anyagával kapcsolatban, hogy „csak reformot ne, ez a jelszavam“. Semmilyen egészségügyi átalakítás, vagy reform nem lesz. Átszervezésre nincs szükség.

Index • Hercsel Adél

Mostantól minden gyerek megkapja a tartásdíjat

Mostantól minden gyerek megkapja a tartásdíjat — Ellenszavazat nélkül fogadta el az Országgyűlés az egyszülős családokat segítő törvényt, amely elhozza a régóta várt tartásdíjszigort.

168․hu

Galla Miklós nem méltó a Karinthy-gyűrűre

Az abszurd humor koronázatlan királyát februárban értesítették, hogy ő kapja a Karinthy-gyűrűt. Szerdán viszont arról tájékoztatták, hogy visszavonják tőle a díjat, mert nem méltó rá.

Egyetemek

Népszava • Szalai Anna

Nem állt le a Fudan előkészítése

Orbán Viktor népszavazást ígért a kínai egyetemről délelőtt, majd délután a fideszesek simán támogattak két, a beruházást elősegítő jogszabályjavaslatot.

hvg․hu • Domány András

Szavaz a kínai egyetemről az Országgyűlés jövő kedden

A törvény a kihirdetése utáni napon máris hatályba lép. Gulyás Gergely korábban arról beszélt, hogy ügy közéleti vitára alkalmas formában pillanatnyilag nem létezik, tervek sem állnak rendelkezésre.

444 • Magyari Péter

Visszakozott a kormány egy jó nagyot a Fudan ügyében

Kormányrendeletekkel és törvénytervezettel gyorsították a kínai egyetem budapesti építésének ügyét tavasszal még. Ám a szombati tüntetés óta már azt mondják, hogy majd másfél év múlva legyen népszavazás róla, mintha még teljesen nyitott kérdés volna az óriási beruházás.

szinhaz․online

Oktatási Hivatal: „Az SZFA nem felsőoktatási intézmény“

“Írtam az Oktatási Hivatalnak; érdeklődtem, hogy vajon a Színház- és Filmművészeti Egyetem frissen felvett oktatóinál is ellenőrzik-e a két nyelvvizsga meglétét” – hívta fel a figyelmet Facebook oldalán Csáki Judit színikritikus.

HírKlikk • Harkai Péter

A CEU-n kezdi meg rendhagyó oktatási tanévét a Freeszfe Egyesület

Egy hónapja még arról értesülhettünk a közösségi oldalukon, hogy valami készül, de még a helyet keresik hozzá. A hétvégén nyilvánosságra hozták, hogy egy Magyarországon egyedülálló és hiánypótló összművészeti oktatást indítanak és a helyet is megtalálták hozzá, ami több mint jelzésértékű.

Vírus

Portfolio․hu

Koronavírus: vitába szálltak Merkely szavaival a magyar professzorok

Azt, hogy valaki védett-e a koronavírus ellen, jelenleg máshogy nem lehet igazolni, csak az antitestek szintjének megállapításával – ezt Rusvai Miklós virológus mondta az ATV Híradónak arra reagálva, hogy Merkely Béla szerint nem érdemes az ellenanyagszintet méretni, mert az nem alkalmas semmire. Lisziewicz Julianna immunológus pedig úgy véli — Merkelyvel szemben -, hogy negyedik hullám is kialakulhat Magyarországon.

Vélemény

Népszava • Papp Zsolt

(F)osztogat

Orbán a vesztét érzi: látja, hogy egyre nagyobb a bajba kerül, így a választások előtt a költségvetés fosztogatása mellett megkezdte az osztogatást is. Kezdődött a 13. havi nyugdíjjal, folytatódott a 25 év alattiak teljes adómentességével – most meg itt van a több százezer forintos adó-visszatérítés a gyerekes családoknak. Ezt hívják helikopterpénznek – amikor az állam ész nélkül szórja a pénzt az emberek közé. Ezt tette Trump, Biden, Merkel és egy csomó más európai kormány. Tavaly, a válság idején. Egy kormány volt csak, amelyik egy fillért sem áldozott a polgáraira: Orbáné. Mert a segély az egy kommunista dolog – mondta a magyar miniszterelnök.

ES․hu • Gadó Gábor

Orbán vízlépcsője

Van-e így – kérdezhetnénk – értelme az országgyűlési választásoknak, leváltható-e a szó valódi értelmében az a kormány, amely formális bukása után is rendelkezik az ország irányításához szükséges – jellemzően informális kapcsolatokon nyugvó és korábbi köztulajdonnal megtámogatott – befolyással?

444 • Herczeg Márk

Európában a médiapiacot sehol sem verik szét úgy, mint itt

Médiakutatók 2020-ban a magyar, a szlovák, a cseh és a román médiapolitikát megvizsgálva arra jutottak, hogy a magyaroknak semmi meglepő nem volt abban, ami külföldön történik a médiával, de amit itt művelnek, olyan máshol nincs.

Népszava • Kósa András, M․ László Ferenc

Orbán is felvette az esendő átlagpolgár szerepet

A kormányfő is beszállt abba, az ellenzék által indított versenybe, amelyben a politikusok egymásra licitálva bizonygatják: esendő átlagpolgárok.

Válasz Online • Zsuppán András

Ennél értékesebb telket nehéz lett volna felajánlani Kínának

Még ha csak kommunikációs trükk is a kormány vasárnapi irányváltása Fudan-ügyben, az azért látszik: a témával és az arra rászervezett szombati tüntetéssel az ellenzék hosszú idő után tudta átvenni a politikai témameghatározást. A Fudan Egyetem ügye azonban nemcsak felsőoktatási, szuverenitási és eladósodási kérdés, hanem Budapest fejlődésének irányát is meghatározza: a rozsdaövezet legértékesebb vízparti részéről van szó, olyan területről, amely valóban páratlan adottságokkal rendelkezik. Ezt a telket a magyar állam közpénzből vásárolta vissza, hogy most juttatásként átadja a kínai egyetemet menedzselő alapítványnak. Míg a korábbi Diákváros-terv garantálta volna a kiemelkedően értékes Nagyvásártelep megmentését és a terület értékeit kiemelő hasznosítást, a kínaiak által diktált jövőről egyelőre csak sejtéseink lehetnek. Mutatjuk, mi a Fudan-vita tétje városfejlesztési szempontból.

Válasz Online • Papp József

A „szabadságharc” ára: 40 milliárd adófizetői forint és a méltóságunk

Ez az ügy még a jelenlegi jogszabályok mellett is kimeríti a hűtlen kezelés tényállását, sőt a legfőbb ügyészen is számon kérhető a kötelezettségszegés, hiszen hivatalból eljárást kellett volna indítania a közjavak elherdálása miatt – írja Papp József a cafeteria-rendszer bedöntésével a kormány által a magyar adófizetőknek okozott, súlyához képest keveset tárgyalt kárról. A Corvinus nyugdíjas oktatójának érzelmekben és jelzőkben gazdag publicisztikáját a Válasz Online közpénzeltüntetés-ügyi cikksorozatára érkezett reakcióként közöljük.

Klubrádió • Reggeli gyors

Egészségügyi reform: cél megalázni az önkormányzatokat

Ágyszámcsökkentésre tényleg szükség lenne, ehhez képest Orbán csütörtökön kisasszézott a reform gondolata elől. A háziorvosi rendszer azonban kínos helyzeteket eredményezhet az egészségügyi közgazdász szerint.

444 • Szily László

Miért beszélt összevissza Orbán a térdelésről

A meccsek előtti térdelés több szempontból is vitatható, a miniszterelnök azonban ténybeli sületlenségeket mondott róla. A térdelés eddig az egész foci Eb legnagyobb focin kívüli témája. De mi is az és ki találta ki?

Nemzetközi

Szabad Európa

Francis Fukuyama: Magyarország a visszalépés példája

Kína és az USA nem lehetnek egyszerre a világ vezető hatalmai, az európai politikusok pedig nem fognak tudni lavírozni a totalitárius rendszer és a liberális demokrácia között. Interjú Francis Fukuyamával, a Stanford Egyetem világhírű történészével.

Telex • Brückner Gergely

A Fudan-ügy pontosan leírja, milyen Kína gazdasági térhódítása az autoriter államokban

A One Road – One Belt (egy út – egy övezet) kínai geopolitikai kezdeményezés nem váltotta be a hozzá fűzött kínai reményeket, inkább csak néhány autoriter államban lehetett azt eladni, hogy a helyi kormányzat fizessen azért, hogy kínai cégek kínai haszonra építsenek utat, kikötőt, vasutat, egyetemet. A Fudan Egyetem itthon is felerősítette a kételyeket.

Népszava • Sz․ Bíró Zoltán

Jalta vagy Málta?

Ezzel a címmel írt a napokban rövid, ám annál érdekesebb blogbejegyzést Andrej Piontkovszkij, az évek óta amerikai emigrációban élő kiváló politikai elemző, Putyin rendszerének engesztelhetetlen kritikusa. Szerinte a június 16-i genfi orosz-amerikai csúcstalálkozó központi témája Ukrajna lesz. Mégpedig abban a szélesebb összefüggésben, hogy sikerül-e az orosz elnöknek elfogadtatnia partnerével régi vágyát, egy olyan új „jaltai egyezményt”, amely az egykori szovjet belső periféria tekintetében (a balti államok kivételével) tudomásul veszi Oroszország különleges előjogait.

The Progressive Post • Fawaz A․ Gerges

Netanyahu’s Bitter Legacy

Now that the guns have fallen silent in Israel-Palestine, it is time to take stock of how we reached this inflection point, who is mainly responsible for the breakdown of peace, and what the way forward? The latest round of fighting killed 242 Palestinians, including 68 children, and ten Israelis. It is the culmination of over 50 years of Israel’s occupation of Palestinian lands, systemic abuses and crimes in the occupied Palestinian territories and within Israel.

hvg360 • László Csaba

Hatalmas káoszban kell tisztességes adózásra fogni a multikat

A nagyvállalatok társasági adójának nemzetközi minimálása úgy működhet, mint Arkhimédész „biztos pontja”, amelyen állva kifordítható sarkaiból a világ – véli szerzőnk, László Csaba volt pénzügyminiszter, címzetes egyetemi tanár. Az „agresszív adóoptimalizálás” visszaszorításához vezető úton azonban még számos buktató lehet.

Események

Facebook • Amnesty International Magyarország, Budapest Pride

Propagandatörvény helyett elfogadást!

2021. 06.14., hétfő, 18:00–20:30
Kossuth Lajos tér, Budapest 1055
Kormánypárti képviselők olyan kirekesztő és gyűlöletkeltő javaslatokat nyújtottak be, amelyek célja, hogy teljesen eltüntessék az LMBTQI embereket a nyilvánosságból, és betiltsák azokat a létfontosságú iskolai programokat, amelyek egyrészt segítenek a fiataloknak abban, hogy információkhoz és támogatáshoz jussanak, másrészt elfogadóbb és mindenki számára biztonságosabb környezetet garantálnak.
Hétfő este az ellen is tiltakozunk, hogy a kormány a törvényjavaslattal igyekszik egybemosni gyerekekkel szemben elkövetett, megbocsáthatatlan bűnöket elkövetőket az LMBTQI közösség tagjaival.
Ha nem teszünk valamit, diákok, szülők és fiatalok eshetnek áldozatul a kormány kegyetlen politikai játékának.

Nekünk tetszett

YouTube • TASZ

Vedd észre, hogy több köt össze, mint ami elválaszt!

Egy olyan országban szeretnénk élni, ahol a kirekesztés elfogadhatatlan és a gyűlöletkeltés nem lehet kampányeszköz. Ahol a társadalom érdeke fontosabb, mint a politikusok rövidtávú céljai, és a kirekesztés helyett az elfogadás vezérli a hatalmat gyakorlókat. Tegyünk azért, hogy a gyűlöletkeltés és az emberek egymás ellen fordítása ne lehessen hatékony politikai eszköz! Ragaszkodjunk egy olyan országhoz, ahol mindenkinek helye van, és ahol a problémákra közösen keressük a megoldást! 

Telex • Grafitember

Semmi konkrét

A Fudan Egyetem ügye közéleti vitára alkalmas formában nem létezik

Magyar Hang • Majláth Ronald

Marx felelőssége

Kornai János kötetének különlegessége, hogy fejtegetéseinek témáit egészen más szempontokból világítja meg, mint elődjei.

Könyves magazin • Ruff Orsolya

Finy Petra: A 80-as évekről mindenkinek van egy története

Finy Petra Kerti szonáta című regénye három női generáció történetén keresztül mesél a világháború traumáiról, az ötvenes évek félelemmel vegyes légköréről, és a rendszerváltást megelőző ellenzéki megmozdulások konspirációval teli hónapjairól. Az íróval a regény egyik kulcshelyszíne közelében beszélgettünk, közben szóba kerültek traumák és rendszerellenes csúcsteljesítmények, elfeledett és máig élő városi történetek is.

Impresszum

  • Alapító főszerkesztő: Kátai Gábor
  • Főszerkesztő: Bódi Anikó
  • Felelős kiadó: Koncz Imre, Budai Liberális Klub Alapítvány
  • Megjelenik hetente.
  • Információ | Kapcsolat | Feliratkozás a kiadványainkra | Leiratkozás | Adatvédelmi szabályzat

A Budai Liberális Klub Alapítvány civilek adományaiból működik. Kérjük, Ön is támogassa alapítványunkat tetszés szerinti összeg befizetésével a 11702036-20633987-es számlaszámunkra. Köszönjük.