Fókuszban
Budai Liberális Klub |
Ami a felejtést jóvá tesziSzomorúság tölt el, ha Nagy Imrére gondolok, mert kihullott az emlékezete a jelenből. A történetírás őrzi csak a személyét. Emléke lassan teljesen visszaszorul a tudomány lapjaira, és egy-két évtizeden belül ember se marad, aki számára élő valaki volt. Ez a szomorúságom természetes. Ő annak a képzelt nemzeti egységnek a hőse, mely a forradalom néhány napján 56-ban látszólag megvalósult, és amelyből mára semmi se maradt. Az érzelmektől hajtott, lelkesültségen alapuló nemzeti egységről rég kiderült, hogy mennyire erőtlen, és tartalma könnyen semmivé válik. Ugyanazok, akik a forradalom idején a forradalmat éltették, alig egy évvel utána már mindent felejteni igyekezve vonultak föl a pártállam május 1-jei dísztribünjei alatt. Ez is nemzeti egység volt, csak éppen hányni való. Nagy Imre felejtése ezért is volt ilyen gyors. Csak a lelkesültség, a politikai hit kapcsolódott hozzá, és ezekről talán megtanultuk, hogy a legváltozékonyabb valamik. |
Telex • Rovó Attila, Presinszky Judit |
Összefogás, nemzetegyesítés és persze harcos remények a választásokra az ellenzéki beszédek középpontjábanAz idei október 23-i ellenzéki gyűlésen az ellenzéki előválasztás öt miniszterelnök-jelöltje lépett színpadra. A percről-percre közvetítésünk posztjainak szerkesztett változatában foglaljuk össze, miről szóltak a beszédek. |
Hírek
444 • Magyari Péter |
Nem Márki-Zaytól, hanem az USA-tól és Európától tart Orbán ViktorA miniszterelnök ünnepi beszédében a szovjetek lőfegyvereihez hasonlította a Facebookot. Óvatosan elismerte, hogy a kormányának is lehetnek hibái, de a támadások idején muszáj összefognia a tábornak. Morális fölényét a 2006-os rendőri erőszakból vezette le. |
Portfolio․hu |
Orbán Viktor Brüsszelben: az EU-s jognak nincs elsőbbségeOrbán Viktor miniszterelnök a brüsszeli uniós csúcstalálkozón fejtette ki álláspontját a Lengyelországgal szemben zajló vizsgálatokról. |
444 • Mészáros Juli |
Húszezer önkéntest keresnek a 2022-es választásokraHogy minden szavazókörben legyen minimum két ellenzéki szavazatszámláló. |
444 • Szurovecz Illés |
Politico: Biden nem hívja meg Magyarországot a demokráciaügyi csúcsraTörökországot sem, Lengyelországot viszont igen. |
24․hu • Nagy Gergely Miklós |
Felmondások a Pesti Hírlapnál: távozik a főszerkesztő, Pion IstvánPion István nem nyilatkozott az okokról, de az egyik szerkesztő elmondta: vállalhatatlannak tartják a múlt heti, Márki-Zay Péter idézetekkel megjelent címlapokat. |
Népszava • Kósa András |
Kemény csörte Szijjártó Péter és Varga Judit közöttKét nap eltéréssel kapott teljesen ellentétes utasítást egy sor külképviselet. Előbb Varga Judit tárcája kért rálátást a diplomáciai üzenetekre, majd Szijjártó Péterék vétózták a tervet. |
hvg․hu |
Megszavazták Szabó Tímea 9,7 millió forintos büntetését a Fidesz-KDNP képviselőiA képviselő egy ugyanolyan mintájú pólóban fogadta a döntést, amilyenért Kövér László megbüntette. |
Válasz Online |
Eltüntették egykori lapunk, a Heti Válasz internetes archívumát, szerkesztőségünk tiltakozikNapok óta elérhetetlen a valasz.hu, ahol egykori újságunk, a Heti Válasz és az internetes kiadás teljes archívuma ingyenesen elérhető volt. Hiába kérdeztünk és tettünk panaszt, egyelőre nem tudjuk, miért történt mindez. A Heti Válasz archívumát és kiadói jogait két évvel ezelőtt szerezte meg a felszámolásból Vörös József, Mészáros Lőrinc legrégebbi ügyvéd-jobbkeze, a Puskás Akadémia jogi képviselője. |
Telex • Mizsur András |
Elkaszálta a Kúria a kormány gyermekvédelmi népszavazásának egyik kérdésétAz emberi méltóság védelmére hivatkozva tagadták meg a kiskorúak nemátalakító műtétjéről szóló kérdés hitelesítését. A kormány népszavazási kezdeményezésében 5 kérdés szerepel, a TASZ mindegyiket megtámadta. |
NÉPSZAVA • Danó Anna |
Rákbetegek ezrei vesztek el a járvány idejénA pandémia időszakában 15-20 százalékkal kevesebb daganatos pácienst diagnosztizáltak. Ők már csak nehezebben kezelhetőként találkoznak az orvosokkal. |
Telex • Tenczer Gábor |
Budapesti főpályaudvarrá fejlesztik a Nyugatit, vasúti alagutat építenek, a felüljárót pedig lebontják a térenErre írtak ki most tervpályázatot, 12 neves építésziroda készíthet terveket. Kell a hely a majdani Kelenföldre tartó alagútnak, meg hosszabb távon az 5-ös metrónak. |
24․hu |
Karácsony szerint torzó maradhat a Biodóm, ha nem segít a kormányA főváros egyedül nem tudja és nem is akarja befejezni a beruházást. |
hvg․hu • Domány András |
Kijött a rendelet: az ünnepnapokon nincs járványkorlátozásEzeken az eseményeken „korlátozás nélkül szervezhetők, tarthatók, illetve korlátozás nélkül lehet a rendezvények helyszínén tartózkodni.” |
444 • Fődi Kitti |
Erdélyből buszokkal hozzák az érdeklődőket a BékemenetreAz Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt szervezi a buszokat. |
Magyar Hang |
Székelyudvarhelyi polgármester: Nem szeretnénk részt venni az anyaországi ellenzék kampányábanGálfi Árpád visszautasította Márki-Zay Péter látogatását. |
Telex • Német Tamás |
Az új SZFE az „56-os hazugságával lebukó Dózsa László 1956-os történeteivel emlékezik a forradalomraMiután a Schmidt Mária rendezte „56-os emlékévben fantasztikusan játszotta Pruck Pál szerepét, logikusnak tűnik. |
Napi․hu • Tér Diána |
Gigabírságot szabott ki a GVH: fizethet Bige László cége, a NitrogénművekJogsértően törekedett éveken keresztül a partnerek és a cégcsoport közötti, illetve a viszonteladó partnerei közötti verseny, valamint az import korlátozására a Nitrogénművek Vegyipari Zrt. és vállalkozáscsoportja — derül ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatából. |
Vírus
Portfolio․hu |
Magyar járványszakértő: elő kell vennünk a B tervetA pandémia epidémiaként való lecsengésére számíthatunk, de ahol nem elég magas (80% feletti) az átoltottság, ott az embereknek el kell fogadniuk egy „B tervet”: a közösségi maszkhasználat és a távolságtartás visszavezetésére, a védettségi igazolvány alkalmazására lehet szükség a vírus felügyelet alatt tartása érdekében. Szeroepidemiológiai vizsgálatok igazolhatnák, mennyire védett a népesség, így melyik járványforgatókönyvnek mekkora az esélye – vélte a Portfolio mai Budapest Economic Forum konferenciáján Oroszi Beatrix járványszakértő, aki szerint a harmadik oltás akár az alapimmunizálás részévé is válhat. |
444 • Mészáros Juli |
Az Országos Kórházi Főigazgatóság nem tudja, hogy a covid-fertőzöttek és halottak hány százaléka kapott oltástSzél Bernadett próbált erről adatokat szerezni, de azt a választ kapta, hogy ezeket „a kért formában nem tartják nyilván”. |
Qubit • Radó Nóra |
Romániában tombol a járvány, bergamói állapotok uralkodnak a kórházakbanA kórházak megteltek, a szabad ágyak elfogytak, az egészségügyi dolgozók a kiégés szélén vannak, miközben a teljesen oltottak száma az egyik legalacsonyabb az EU-ban. Florin Poenaru szociológus szerint az elkeserítő helyzetért ugyanúgy felelős az október elején megbukott román kormány, mint az államban hitüket vesztő emberek. |
Előválasztás
2021 ATLO – Átlátszó․hu |
Telex • Tóth Gergely |
Márki-Zay Péter: hétgyerekes vendégmunkásból Orbán Viktor kihívójaFüggetlen hódmezővásárhelyi polgármesterjelöltként elsőként törte meg a NER centrális erőterét, de még idén tavasszal sem tartotta magát esélyesnek a miniszterelnök-jelöltségre. Portrénk az előválasztást 56,7 százalékos eredménnyel megnyert Márki-Zay Péterről. |
Válasz Online • Vörös Szabolcs |
„A végén mindig az van, amit Péter akar” – Márki-Zay jobbkeze amerikai utazásról, provokációról és bocsánatkérésekrőlVasárnapi győzelmi beszédében Márki-Zay Péter az előválasztást kitaláló éceszgéberként utalt rá. Munkakapcsolata szoros az ellenzéki miniszterelnök-jelölttel, s noha nem tartja magát a legfontosabb háttérembernek, a kormánymédia rajta keresztül igyekszik leügynöközni Márki-Zay-t. Merthogy ő vitte be az amerikai külügyminisztériumba. Pontosan mit csináltak ott, hogyan találtak előtte egymásra, és miért most rezonált tömegeknél a hódmezővásárhelyi polgármester karaktere? A 2015-ben a kétharmadot veszprémi győzelmével – három évre – lebontó Kész Zoltánnal, a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökségi tagjával Márki-Zay eredményváróján beszélgettünk. |
444 • plankog |
„Az embereknek mindenhol elegük van a kitenyésztett politikusokból”Gurzó Ákos amerikai marketinges munkáit hagyta ott, hogy Márki-Zay Péter kampányán dolgozzon. Szerinte a magyar politikai élet komoly problémája, hogy a tanácsadók nagy része már harminc éve itt van, leamortizáltak egy csomó pártot, mégis elfogadják őket megmondóembernek. |
HírKlikk |
Haraszti Miklós: van közép ebben az országban„Az volt Orbán Viktor terve, hogy abszolút szakadékot ásson középre” – mondta a Klikk TV Tíz című műsorának vendégeként az író, volt liberális képviselő, aki szerint az „ellenzék leváltása” szlogen sokaknak szimpatikus lehet, mert végre nem az „Orbán-Gyurcsány libikókát” kell figyelniük minden választás alkalmával. „A hasznos szavazattal, a visszalépéssel és azzal, hogy Márki-Zay – néha provokatívan, megkóstolva a baloldali türelmét – mondja azokat a hívószavakat, amelyektől azt várja, hogy megértik az emberek, hogy van közép ebben az országban” – fogalmazott Haraszti Miklós. „Korábban a liberális párttal, az SZDSZ-szel pusztult el a közép ebben az országban. Most más módon, de Márki-Zay Péter mozgalma újrateremtheti ezt” – tette hozzá Haraszti. |
Telex • Kolozsi Ádám |
Márki-Zay Péter a CNN-en: Soha nem volt még ekkora esély Orbán legyőzéséreOrbán egy autokrata, aki úgy változtatja a szabályokat, ahogy neki tetszik. Az ellenzéki miniszterelnök-jelöltet a sztárműsorvezető Amanpour kérdezte. |
Media1 • Kasza János |
Hiába nyerte meg az előválasztást, nem kereste a köztévé Márki-Zay Pétert, aki viszont nyitott lenne egy élő műsorban való részvételre « Media1Bár az M1 stábja a kampány utolsó napjain forgatott is az akkor még ellenzéki miniszterelnök-jelöltről, az elkészült anyagok felhasználásáról jelenleg nincs információ. |
euronews • Pálfi Rita |
Meglepetés, rémálom Orbán Viktornak, magyar Trump — a külföldi sajtó Márki-Zay győzelmérőlNehezebb lesz lejáratni, kilépés az Orbán-Gyurcsány politikai pingpongozásból — a legtöbb külföldi tudósításban az ellenzék számára pozitív fejleményként mutatták be a hódmezővásárhelyi polgármester győzelmét a magyar ellenzéki előválasztáson. |
Magyar Hang |
„Messiás, serpa, karrierbaloldali”: ez jutott a fideszesek eszébe Márki-ZayrólA parlamentben ment az adok-kapok. Fidesz szerint színjáték, az ellenzék szerint történelmi esemény volt a vasárnap lezárult voksolás. |
Vélemény
Szabad Európa • Kerényi György |
„Tíz-tizenöt választókerületben kevesebb mint ezer szavazat fog dönteni” – Sanyó Ádám adatelemző, 1. részJelenlegi állás szerint a Fidesz szűk többséget szerezne a következő Országgyűlésben. Az ellenzéknek százötvenezer Fidesz-szavazót (minden tizenhetediket) kell elhódítania ahhoz, hogy stabil többséget szerezzen. Mindezekről Sanyó Ádám adatelemző beszélt lapunknak. Plusz érdekes grafikonok! |
ES․hu • Rózsa Péter György–Szentpéteri Nagy Richard |
Az alkotmányozás útjaiA delegitimálás eszköze a népszavazás lehet – kedvezőtlenebb esetben a társadalmi (nemzeti) konzultáció –, amelyen a polgárok sommás véleményt, egyszerű ítéletet mondhatnak az Alaptörvényről. E véleménynyilvánítás nyomán az Alaptörvény sorsa eldőlhet. |
Telex • Dull Szabolcs |
A NER-nek kétharmaddal se, az ellenzéknek sima többséggel is? Ez abszurdum!Jakab András alkotmányjogász szerint polgárháborús helyzethez vezethet, ha az ellenzék hatalomra jutva semmisnek tekinti az Alaptörvényt vagy feles többséggel elkezd alkotmányozni. Márpedig ebben Dobrev Klára és Márki-Zay Péter is egyetért. Szerinte sok trükkös disznóság van az Alaptörvényben, de nem lehet ledobni a jogi atombombát. |
Telex • Mizsur András |
Megmérték: minél több a közmunkás a faluban, annál többen szavaznak a FideszreKutatók becslése szerint a 2014-es választásokon akár 5-6 mandátumot is hozhatott a Fidesznek a közfoglalkoztatás, ezen is múlhatott a kétharmad. A háttérben az áll, hogy az emberek félnek, hogy még ezt a megélhetésüket is elveszítik, és a polgármestereknek is az az érdekük, hogy fennmaradjon ez a kiszolgáltatottság. |
Telex • Domschitz Mátyás |
Amikor legutóbb ilyen drága volt az ennivaló, forradalmak törtek kiMagyarországon is egyre fájdalmasabb a bevásárlás, és hol van még a vége. A világpiaci folyamatok nem kedveznek a pénztárcánknak, így a következő időszakban jó eséllyel tovább nőnek az árak. Hosszú távon pedig pláne nem számíthatunk sok jóra. |
Portfolio․hu • Jaksity György, Jobbágy Sándor, Tunkli Dániel, Mohos Lilla |
Magyarország több sebből vérzik — Két évtized regénye„Azok voltak a legjobb idők; azok voltak a legrosszabb idők. A bölcsesség kora volt az; meg a bolondság kora. A hit korszaka; a hitetlenség korszaka. A Világosság ideje; a Sötétség ideje. A remény tavasza; a kétségbeesés tele. Előttünk volt még minden; nem volt már előttünk semmi. Mind egyenesen a Mennyországba indultunk; vagy ellenkező irányba. Röviden: annyiból volt az a kor a miénkhez hasonlatos, hogy leghangosabb nagyságairól — jóban-rosszban — csak áradozó szuperlatívuszokban szabadott beszélni.”(Charles Dickens: Két város regénye) |
444 • Magyari Péter |
Ez egy fordított „68, most a szülők lázadnak a gyerekeik ellenIvan Krasztev politológus szerint a kihalástól való rettegés határozza meg az európai politikát napjainkban. A törésvonalak pedig nem Kelet és Nyugat között, hanem a nagyvárosok és a vidékiek között húzódnak. A hidegháború végével nem a demokrácia, hanem a kapitalizmus győzött. Besúgók már nem kellenek, de a totalitarianizmus és az etnikai konfliktusok veszélyei megmaradtak. |
Népszava • Gulyás Erika |
Vissza kell adni a feladatokat a településeknekA Magyar Önkormányzatok Szövetsége felkérésére társadalomtudósok egy csoportja Pálné Kovács Ilona vezetésével szakértői vitairatot írt a magyar önkormányzatiság állapotáról, és megújításának lehetséges irányairól. Javaslataikról kérdezzük az akadémikust. |
HírKlikk • N․ Vadász Zsuzsa |
Orbánék teljesen lekopaszítják az önkormányzati rendszert„Nem véletlenül időzítették mostanra az önkormányzatokat fenyegető újabb tervet: a múlt héten az ellenzéki előválasztáson olyan eredmény született, ami azt vetíti előre, hogy kemény ellenfele lesz jövőre a Fidesznek. Most inkább összerombolják a várat, még húznak egyet a nadrágszíjon, csak hogy mindenki tudja, ki az úr háznál” – mondta Gémesi György, Gödöllő polgármestere, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége elnöke a Hírklikknek. A MÖSZ is reagál majd, de nem sietik el, egyébként is egyelőre még csak tervről beszélhetünk. Májusban a kormány még mást ígért. |
hvg360 • Dezső András |
Az oroszok lelepleztek pár stiklit Pakson, csak a miheztartás végettAz oroszok több munkatársukat is visszarendelték Magyarországról, miközben a magyar féllel a projekt körüli kisebb mutyikról osztottak meg információkat. Recseg-ropog a projekt. |
mfor․hu • Király Béla |
Az elszálló gázárak még sok gondot okozhatnakNoha a magyar lakosság közvetlenül nem érzi a világpiacon elképesztő mértékben dráguló hatását, áttételesen így is visszaüthet rá. A vállalatok ugyanis nem fogják tudni lenyelni a növekvő energiaköltségeket, ráadásul már fontos termékek hiánya is felmerült. |
G7․hu • Jandó Zoltán |
Megvan az első komoly jele, hogy csődök jöhetnek a magyar árampiaconKisebb pánikot okozott az elmúlt hetekben a hazai villamosenergia-piacon, hogy az egyik kereskedő egyszer csak beszüntette a szolgáltatást az ügyfelei egy jelentős részének. A cégek ráadásul erről nem is addigi szolgáltatójuktól értesültek, hanem más piaci szereplőktől, ahogy arról is, hogy alig egy hónapjuk van új partnert találni, ha nem akarnak áram nélkül maradni. Az érintett kereskedő, a JAS Zrt. először azt állította, hogy egy egyszerű technikai átállás okozott félreértést. Valójában azonban ennél jóval komplexebb az ügy, amely nagyon élesen világít rá, hogy akár csődök is jöhetnek a piacon. |
HírKlikk |
Hogyan gyűjti a Fidesz a „Stop Gyurcsány!” petíció aláírásait?Ahogy korábbi cikkünkből kiderült, a Fidesz feketén fizet aktivistáknak, hogy segítsék a „Stop Gyurcsány! Stop Karácsony!” című petíció – amelyet ma már „Stop Gyurcsány! Stop Márki-Zay!” petíciónak neveznek – aláírásgyűjtését. |
hvg․hu • Serdült Viktória |
Orbán Balázst egy migrációról szóló beszélgetésen szembesítették azzal, hogy itthon nő a bevándorlásA miniszterelnök politikai igazgatója szerint egyértelmű és leegyszerűsítő üzenetek kellenek ahhoz, hogy a migrációs mozgásokat befolyásolni tudják. Magyarország pedig klassz hely, ezért megértik, ha valaki ide akar jönni. |
mfor․hu • Székely Sarolta |
Kevesebbet fog érni a minimálbér, mint Gyurcsány idejében az átlagbérSzámszakilag megállja a helyét a legújabb kormányszlogen, de ebben semmi nagy truváj nincs. Valahol a folyamatok természetes jellegéből is fakad, hogy egy idő után egy érték meghaladja valamelyik múltbelit. Az igazi siker az lenne, ha nemcsak több lenne a minimálbér most, mint Gyurcsány Ferenc idejében az átlag, hanem többet is érne. Ilyenről azonban szó nincs. |
Röntgen • Kunetz Zsombor |
Már futó egészségügyi programokra is igényelt pénzt a Helyreállítási Alapból a Kormány, sőt van olyan is, amit így duplán finanszíroznaMagyarország olyan egészségügyi programmal próbál meg több mint ezer milliárd forintot megszerezni a uniós Helyreállítási Alapból, amely sokkal inkább az Európai Ügyészséghez való csatlakozásunknak lehetne az alapja. |
Jelen • Ónody-Molnár Dóra |
Nem sikerült megszervezni, hogy kiszállítsák azt a nyamvadt ételt! – Herczog Mária a gyermekvédelemről és az államrólAz állam gyermekvédelmi rendszere legalább olyan elhanyagoló és abuzív, mint amiért a gyerekeket ki szokták emelni a családból – nyilatkozza lapunknak Herczog Mária szociológus, gyermekvédelmi szakértő, a téma legelismertebb kutatóinak egyike, akivel arról is beszéltünk, hogy miért jó a gyereknek, ha a társadalom szereti önmagát. |
mfor․hu • Kormos Olga |
Akár 20 százalékkal is drágulhat egyes idősotthonok napidíja2020 elején a kormány havidíj helyett napidíjas elszámolásra tért át az állami idősotthonokban, ezért azóta évi 30-40 ezer forinttal többet kell fizetniük a bentlakóknak vagy hozzátartozóiknak. Az idei száguldó infláció azonban újabb emelést tartogat. |
atlatszo․hu | Rédl Boglárka—Sarkadi Nagy Márton |
Bemutatjuk az elit jogászklubot, ami a Miniszterelnökség luxusbüféjében működikA Miniszterelnökség büféjeként, egyszersmind az Aurum alapítvány jogászcsapatának klubhelyiségeként működik a volt Lukács cukrászda műemlék szalonja. A tehetséggondozással is foglalkozó alapítvány 35 millió forintos, végeredményben közpénzből származó, a „nemzeti érzelmű” jogászok utánpótlásának biztosítására kapott támogatásnak köszönhetően csinosíthatta ki a kávézót, és működtethet tehetséggondozó programot. Az Aurumot MCC-s kötődésű alkotmánybírósági főtanácsadó alapította, kurátorai között Fidesz-közeli ügyvéd és miniszterelnökségi kabinetfőnök üldögél, felügyelőbizottságában volt parlamenti képviselő és a Mandiner hetilap újságírója is helyet kapott. |
Mérce • Csengel Karina, Kiss Soma Ábrahám |
Egymásra mutogat az állam és a beruházó, senki sem vállal garanciát az aligai Balaton-part szabadságáértElőször rendeztek lakossági fórumot az Aligaliget-projekt fejlesztői. |
Telex • Panyi Szabolcs [DIREKT36] |
Izraelben terroristák ellen fejlesztették ki a Pegasust, Magyarországon viszont terrorelhárítási vezetőt céloztak meg veleA TEK korábbi helyettes vezetőjét, Bodnár Zsoltot is célba vették az izraeli kémfegyverrel. A Direkt36 kiderítette, hogy Bodnár akkor került célkeresztbe, amikor konfliktusa támadt a TEK vezetőjével, Orbán Viktor korábbi fő testőrével. |
444 • Rényi Pál Dániel |
Amikor Orbánt magára hagyta a FideszHogyan készült a jobboldal az őszödi beszédre? Miért lettek hirtelen fontosak Orbánnak a futballhuligánok? A 2006-os ősz elfeledett részletei. |
Nemzetközi
444 • Csurgó Dénes |
Akár napokon belül elindíthatja a jogállamisági mechanizmust az Európai BizottságVárhatóan a lengyel kormánnyal szemben alkalmazná először a mechanizmust az EU végrehajtó szerve. |
euronews • Zsíros Sándor |
Bepereli a Bizottságot az Európai Parlament a jogállamisági mechanizmus miattAz EP szerint nem szabad tovább késlekedni a pénzek felfüggesztésével Magyarország és Lengyelország esetében. |
hvg․hu • EUrologus |
Az Európai Parlament szerint a lengyel alkotmánybíróságnak nincs jogi legitimitásaKedden folytatott maratoni vitát a lengyel alkotmánybíróság uniós jogot érintő döntéséről az Európai Parlament, most pedig már meg is szavazták állásfoglalásukat: a lengyel alkotmánybíróság illegitim, ezért nem értelmezheti a lengyel alkotmányt. |
Portfolio․hu • Zsoldos Ákos |
Idő kérdése, és Magyarországon is sor kerülhet olyan vitára, ami Lengyelország és az EU között zajlikA lengyel alkotmánybíróság múlt héten arról döntött, hogy az igazságügyi reform ügyében hozott elmarasztaló Európai Bírósági ítéletet nem kell végrehajtania, a lengyel alkotmány ugyanis elsőbbséget élvez az EU-s jog felett. A döntés heves indulatokat váltott ki, Lengyelország ugyanis — Magyarországgal együtt — az elmúlt időszakban többször is megkérdőjelezte az EU nemzetek feletti jellegét, politikai szempontból így erős üzenet volt a döntés. De jogi szempontból mennyire állja meg a helyét a lengyel érvelés, avagy az uniós vagy a nemzeti alkotmány élvez elsőbbséget? Volt-e már példa hasonlóra? Mennyire erodálja egy ilyen döntés az EU jogrendjét? Ezekről kérdeztük Dr. Vincze Attila egyetemi magántanárt, az európai uniós jog szakértőjét. A jogász szerint a magyar Alkotmánybíróság 2016 óta egyre több határozatában hivatkozik a nemzeti alkotmány szuverenitására, és az alkotmánynak számos olyan módosítása volt, amely az ilyen konfliktusokra kiválóan alkalmassá teszi. |
euronews • Zsíros Sándor |
Kurz bukása megmutatta, mit jelent, ha működik a független intézményrendszerKurz botrányának nem lesz semmilyen következménye Ausztriára nézve az EU-ban, mert a fékek és ellensúlyok rendszere jól tette a dolgát — mondta az Euronewsnak a Bécsi Egyetem szakértője. |
Yahoo News • Joel Gehrke |
Hungary accuses Biden of anti-Orban election interference while hosting US officials at DC celebrationA Hungarian diplomat hosting his U.S. counterpart at a Washington event raised eyebrows Thursday with an acrimonious accusation that the Biden administration is meddling in his country’s upcoming election. |
Szabad Európa |
Navalnij kapja idén az Európai Parlament Szaharov-díjátAlekszej Navalnij bebörtönzött orosz ellenzéki vezetőnek ítélte oda szerdán az Európai Parlament (EP) a gondolat- és véleménynyilvánítás szabadságáért folytatott küzdelem elismerésére létrehozott Szaharov-díjat. |
Események
Facebook • Republikon Intézet |
Against illiberalism // Az illiberalizmussal szembenIdőpont: október 26., kedd, 10:00 óra |
Facebook • Republikon Intézet |
Két választás közöttIdőpont: november 10., szerda, délelőtt 10 óra, |
Emlékezünk
444 • Sarkadi Zsolt |
Meghalt Kornai JánosA világhírű magyar közgazdász 93 éves volt. |
ES․hu • Angyalosi Gergely |
Kálmán C. GyörgyKalogány elment… Mióta csak ismertem őt (közel ötven éve), minden közelebbi ismerőse így hívta. Néha a távolabbiak is; olyannyira, hogy a hatvanadik születésnapjára összeállított „ünnepi iratnak” ez lett a címe: A nemzet Kalogánya. Ez a kedvesen évődő megszólítás tökéletesen megfelelt neki, ugyanis tükrözte azt az alapvetően ironikus szemléletmódot, ahogy a világhoz, a mesterségéhez – és önmagához viszonyult. Ebben nagy volt; azt hiszem, a könyveiből egyetlen fontoskodó, pöffeszkedő, nagyképű vagy akár csak szándékoltan nyakatekert mondatot se tudnánk idézni. Annál többször volt lehengerlően szarkasztikus vagy (a tárgytól függően) kedvesen csúfolódó, ha úgy érezte, hogy valamilyen képmutató, hazug vagy manipulatív gesztust kell lelepleznie. |
hvg․hu |
Elhunyt Csíkszentmihályi MihályA tudós 87 éves volt. |
Nekünk tetszett
hvg․hu • Kovács Bálint |
ElkXrtuk-kritika: Ha ilyen egy fideszes propagandafilm, nem nagyon van mitől félniLegfeljebb attól, hogy unalmunkban átalusszuk a választást is. Megnéztük a Gyurcsány-ellenes csodafegyvert, az ElkXrtuk című filmet, és megtudtuk azt is, miért titkolták, ki játssza benne Gyurcsány Ferencet. |
NOL․hu • 2012․ december 29․ |
Megyesi Gusztáv: AblakzsiráfFél órája pucolom az ablakokat, s azon kapom magam, hogy az ablak kiemelését magyarázom a gyereknek. Egyetlen, határozott mozdulat kell, mondom, és akkor viszonylag könnyen kijön az ablak, utána a falhoz támasztod őket, s kartont vagy rongyokat teszel közéjük. |