Librettó hírei XII-23 (2022-06-12)

Ukrajna

Qubit • Sz․ Bíró Zoltán

Kínai elemzők szerint elkerülhetetlen Oroszország végérvényes veresége Ukrajnában

Oroszország a Szovjetunió felbomlása óta egyre gyengül, hadiipara nem áll összhangban állítólagos nagyhatalmi státuszával, és elveszítette stratégiai fölényét, állítják kínai szakértők. Peking ugyanakkor aligha érdekelt abban, hogy Oroszország győztesen és látványosan megerősödve kerüljön ki ukrajnai kalandjából.

Telex • Mészáros R․ Tamás

Semmi gond Oroszországban, csak 17 százalék az infláció, és visszatér a szovjet áruhiány

Az utóbbi hetekben számottevően javultak az orosz gazdaság idei teljesítményére vonatkozó kilátások, amelyek alapján már „csak” 8 százalékos GDP-csökkenés és az európai infláció kétszerese várható az ukrajnai invázió miatt agyonszankcionált országban, ahol a nyugati vállalatok kivonulása és az import összeomlása miatt tartós hiány és technológiai lemaradás várható.

Facebook • Csehszlovák Kém

Kedves Nyugat, a helyzet komoly, küldjétek azokat a fegyvereket Ukrajnának! — Lesz-e fordulat a háborúban és ha igen, mikor?

Ukrajnában jelenleg egyféle tüzérségi háború zajlik, és ami a tüzérséget illeti, ebben a háborúban Ukrajna jelenleg vesztésre áll. Mindezt Vadim Szkibicki, az ukrán katonai hírszerzés munkatársa a Guardian brit napilapnak nyilatkozott még pénteken. Az ukrán hírszerző nyilatkozta sajnos megfelel benyomásaimnak, amit az elmúlt napokban olvashattam, nyílt források alapján. A közvetlen csatatéri jelentések szerint az orosz hadsereg érvényesíti brutális tüzérségi erejét, amelynek köszönhetően irgalmatlanul és lassan, de folyamatosan haladnak előre. 

telex • Nyilas Gergely, Huszti István (fotó)

Apám, a tieid lőnek, gyere a temetésemre, de b… meg, tankkal!

Kijev környékéről visszahúzódtak ugyan az orosz erők március végén, de a városok még sokáig együtt kell hogy éljenek a háború nyomaival, és a civilek elleni bűncselekmények gyászával. Sokan tartanak attól, hogy a háború a főváros közelébe is visszatérhet. Helyszíni riport Bucsából, Irpinyből és Borogyankából.

Válasz Online • Ablonczy Bálint

Megalázni Oroszországot? – Az ukrajnai háború szétszakítja az Európai Uniót

Közép- és Kelet-Európában sokan felháborodással fogadták Emmanuel Macron hétvégi nyilatkozatát, amely szerint „nem szabad megalázni Oroszországot”. A francia elnök által indított polémia a Napnál világosabbá tette az EU kettészakadását: a Franciaország, Németország és Olaszország vezette „béketábor” akár területi engedmények árán is lezárná a konfliktust, míg a Lengyelország vezette közép- és észak-európai blokk szerint a kompromisszum felbátorítja Vlagyimir Putyint. Ebben a politikai környezetben harcolta ki Magyarország a hatodik uniós szankciós csomagban az orosz kőolajimport fenntartását, ám a Kirill pátriárkával kapcsolatos érthetetlen makacsság maradék potenciális szövetségeseinket is elidegenítette.

Hírek

Portfolio․hu

Elárulta Varga Mihály, hogy mire költik a devizakötvényekből befolyó pénzt

„Magyarország sikeresen bocsátott ki kötvényeket 3 milliárd dollár és 750 millió euró értékben”, amelyet „Magyarország stabilitásának megőrzésére, előtörlesztésre, és a pénzügyi tartalékok növelésére használjuk” – hangsúlyozta a tegnapi devizakötvény-kibocsátások eredményeiről készített ma reggeli rövid Facebook-videóban Varga Mihály.

Portfolio․hu

Behúzza a kéziféket a magyar gazdaság, nagyon kell figyelni a bérnövekedésre

A 2021-es 7 százalék feletti növekedési ütem az idén 4 százalékra lassulhat a magyar gazdaságban, 2023-ban pedig még innen is lassíthat 2,5 százalékra – olvasható a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerdán megjelent friss előrejelzésében. A nemzetközi szervezet szerint az infláció csak lassan csökkenhet az idei csúcs után, nagyon kell figyelni a béremelkedések ütemére, hogy a várakozások horgonyzottak maradjanak.

telex • Sarkadi Zsolt

De megteheti ezt a Ryanair? Valószínűleg igen

A fapados légitársaság csütörtökön bejelentette, utasaira hárítja a most bevezetett kormányzati különadót. A kormány fogyasztóvédelmi vizsgálatot kezdeményezett, de egyelőre nem látszik, mi alapján bírságolhatnák meg a céget.

Portfolio․hu

Brutálisan átárazta építőipari szerződéseit az állam

Az év elején annak ellenére óriási mértékben ugrott meg az építőipari vállalatok rendelésállománya, hogy az új szerződések kifejezetten visszafogottan alakultak. A példátlan jelenségre az a magyarázat, hogy a jelentős költségnövekedés hatására a szerződéseket újraárazták. Ebben a folyamatban szinte biztosan az állam járt az élen.

hvg․hu • EUrologus

Brüsszel mentőövet dobna a magyar kormánynak

Nagyon szorítja az idő a magyar kormányt, ha megállapodásra akar jutni az Európai Bizottsággal a helyreállítási tervvel kapcsolatban. Minden nappal közelebb kerülünk ahhoz, hogy ennek a forrásnak a túlnyomó részét elveszítse Magyarország. Nem átmenetileg, nem későbbi időpontra kitolva, hanem végérvényesen, a törvény erejénél fogva. Miközben Magyarország költségei finanszírozására hiteleket vesz fel, és a kormány bevallása szerint például ezért marad el a pedagógusok béremelése. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy az Európai Bizottságnak fontosabb Magyarország finanszírozása, mint az Orbán-kormánynak.

atlatszo․hu • Erdélyi Katalin

Orbán Viktor az OTP magángépével mehetett az olasz-magyar meccsre

A magyar válogatott június 7-én Olaszország ellen játszott a cesenai stadionban, a magyar miniszterelnök pedig a helyszínen izgulta végig a meccset. Vele volt Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és az OTP elnöke. Aligha véletlen, hogy a bank tulajdonában lévő magánrepülőgép a Cesena melletti reptérre ment a meccs napján.

atlatszo․hu • Segesvári Csaba

800 millióba került a Szeged-Csanádi Egyházmegye focicsapat működése

Mindössze 187 millió forint piaci árbevételt sikerült 2021-ben elérni a Szeged-Csanád Grosics Akadémia NB II.-es focicsapatnak, miközben a működés több mint 800 milliót vitt el. A kettő közötti összeget állami támogatások, fenntartói befizetés fedezi a Szeged 2011 Kft.-nél.

Telex • Csatári Flóra Dóra

Putyin népszerűsége idehaza is erősen csökkent, egyedül a Mi Hazánk tábora szimpatizál vele egy kicsit

A magyarok állításuk szerint a zsidóktól, a muszlimoktól, a migránsoktól és a cigányoktól kevésbé féltik hazájukat, mint a korrupt politikusoktól és a terroristáktól. Az Orbán-kormányt jóval kevésbé gondolják veszélyesnek, mint öt éve. A többségük nem akar közeledni Oroszországhoz, a Nyugathoz tartozás még mindig vonzóbb. A Závecz Research a Telex megbízásából készített közvélemény-kutatást.

Vírus

EU

hvg․hu • EUrologus

Elfogadták: lesz tisztességes megélhetést biztosító európai minimálbér

Hétfőn este megszületett a megállapodás az uniós intézmények között a tisztességes európai minimálbérről. Ez nem jelenti azt (sosem jelentette), hogy ugyanakkora legalacsonyabb jövedelem lesz minden országban, viszont a minimálbér kiszámítása átláthatóbb, mértéke sok országban magasabb lesz. Mindez Magyarországra is kötelezettségeket ró.

Szabad Európa • Arató László

Uniós minimálbér: mennyi lesz az annyi?

Magyarországnak komoly lépéseket kell tennie abba az irányba, hogy minél több munkavállaló legyen tagja valamelyik érdekképviseletnek. A szakszervezeteknek döntő szerepük lesz abban, hogy mekkora minimálbért alkudnak ki a dolgozóknak. A cél, hogy ez az összeg biztosítsa a tisztességes megélhetést.

Szabad Európa

EP-határozat: Emberiség elleni bűncselekmény, amit Kína tesz az ujgurokkal

Az Európai Parlament elfogadta azt a határozatot, amely szerint Kína bánásmódja a többnyire muszlim etnikai csoportokkal, például az ujgurokkal, kazahokkal és másokkal szemben az északnyugati Hszincsiang régióban „emberiség elleni bűncselekménynek” minősül, és fennál „a népirtás súlyos veszélye”.

Vélemény

ES․hu • Bokros Lajos

A jelentéktelenné silányított ország

Az irigységre, félelemre, gyűlöletre, kirekesztésre és a nyers erőszak kultuszára felépített ideologikus ihletésű oroszországi nacionalista rendszer a leghívebb tükre az irigységre, félelemre, gyűlöletre és kirekesztésre épített magyarországi nacionalista-populista rezsimnek. Ebben a tükörben a hazai önkényuralom saját maga képét csodálja.

Facebook • KARD

Mi az Orbán-rendszer társadalmi modellje?

A magyar lakosság végletekig atomizált, csak és kizárólag egyéni érdekek mentén cselekszik, semmilyen összekötő kapocs nincs a népesség különböző csoportjai között. Az általános felfogás, hogy mindenki csak magára számíthat, baj esetén úgysem segít senki, emiatt az egyénnek sincs semmilyen kötelessége másokon segíteni. Teljessé vált a közöny és a részvéttelenség, a felelősségvállalás teljesen értelmetlen, ha nem saját magáról (vagy a szűk környezetéről) van szó. 
Szóval az ellenzék. (előzmény)
Mielőtt rájuk térünk, egy kicsit lépjünk hátra és nézzük rá távolabbról Magyarország politikai térképére.
A 2022-es választások után kijelenthető, hogy a magyar társadalom a félbehagyott rendszerváltás után 33 ével kitermelt magából egy újabb rendszert. Ennek leánykori neve volt a NER, de mivel a Fidesz parlamenti képviselői a kétharmados többség mellett is újra biztosították a rendeleti kormányzás lehetőségét a kormánynak, most már nyugodtan hívhatjuk az egész felépítményt Orbán-rendszernek. A Fidesz, mint párt pusztán a miniszterelnök személyes ambícióinak kiszolgálójaként működik, semmilyen más politikai cselekvőképességgel nem rendelkezik.

Válasz Online • Mike Károly

Így verd át a népet! – a fiskális illúziókeltés 7 pontja cinikus kormányok számára

„Ahogy lazulnak a végrehajtó hatalom korlátai, ahogy szűnik a vitakényszer, ahogy az értelmiség feladja azt a szerepét, hogy emelje a közéleti viták színvonalát, úgy szabadulnak el a fiskális illúziók, és nyer valóban egyre nagyobb teret a cinizmus. Annál keserűbb azután az ébredés” – írja rendszeres szerzőnk, Mike Károly a Válasz Online-nak küldött cikkében. A közgazdász cseppet sem elméleti szöveget bocsátott rendelkezésünkre: szakirodalmi alapozottságú összefoglalója, kiskátéja arról, hogyan kell egy kormánynak fiskális illúziókba ringatnia – egyszerűbben szólva: átvernie – a népet, meglepő azonosságokat mutat napjaink Magyarországával.

telex • Enyedi Zsolt, Szabó Andrea

Nincs most a magyarnál jobbosabb nemzet Európában

Az átlagos magyar felnőtt önképe szerint inkább jobboldali – derült ki a CEU Demokrácia Intézet és a Závecz Research kutatásából. A kilencvenes években még kormányoktól függetlenül is inkább balos volt az ország. Miközben az egyesült ellenzékiek és a fideszesek markánsan balosok, illetve jobbosok, addig a Mi Hazánk szavazóira a jobbközép önazonosulás volt a jellemző.

Válasz Online • Élő Anita

„Bangladesben nem fordulhatna elő az, ami nálunk” – a világhírű magyar sebész esete a Honvédkórházzal

A világ minden tájára hívják operálni, professzorok lesik a mozdulatait, hogy megtanulják az általa kifejlesztett módszereket. Neki sikerült elkülöníteni a bangladesi ikrek összenőtt agyi ereit, ami lehetővé tette a koponyák szétválasztását. Két évvel ezelőtt magas állami kitüntetésben részesítették, most pedig felbontották a szerződését a Honvédkórházban. Hudák István idegsebész a Válasz Online-nak mesél arról, hogy az orvosok nem mindig a magasabb bérekért mennek külföldre. Előfordul, hogy rákényszerülnek.

wmn․hu

„Ha pályát váltunk, ha külföldre költözünk, ki fog tanítani?” – Egy gyógypedagógus-hallgató kétségei

Elsőéves gyógypedagógus-hallgató vagyok, majdnem túl az összes vizsgámon. Nagyjából tizenhat éves korom óta tudom, hogy erre a pályára szeretnék lépni, de már előtte is ott motoszkált bennem a tudat, hogy segítő szakmában szeretnék elhelyezkedni. A gyógypedagógiára egy véletlen folytán találtam rá, lehetőséget kaptam arra, hogy megnézhessek pár foglalkozást. Azonnal beleszerettem a szakmába. Szinte tökéletes történet, igaz? Szinte – ha nem idehaza játszódna. Olvasónk, Zsé vallomása.

Válasz Online • Bódis András

Pokoli tempó: már minden hatodik palota a NER-é az Andrássy úton

Szőlőbirtokok, borászatok? Jachtok? Magánrepülők? Korábban ezek voltak a „nemzeti nagytőke” státuszszimbólumai, mára azonban felzárkóztak ezekhez a paloták is. Nem máshol: a magyar Champs-Élysées-n. A Válasz Online gyűjtése szerint az Andrássy úti házszámok hatoda már NER-fennhatóság alá tartozik – ez a forgalomképes rezidenciák majd’ kétharmada. A szerencsés nyertesek között találjuk Mészáros Lőrincet, Garancsi Istvánt, Tiborcz Istvánt, Schmidt Máriát és a Hell (pokol) nevű energiaital-gyártó tulajdonosi körét is. A panamagyanús eladási-felvásárlási hullám persze a szocialista ciklusokban indult – viszont máig tart. S hogy jót is mondjunk: ezek az épületvásárlások, -átalakítások nem csak a nyitóképünkön szereplő gigantikus Hell-logót tették hozzá a városképhez. Itt-ott azért némi méltóságot, rendezettséget is. 

Nemzetközi

444 • plankog

„Olyan értékekért küzdünk, amiket Európa természetesnek vesz – Magyarország talán nem, de más országok igen”

Megkínzott tüntetők, a civil szervezetek teljes betiltása, újságírók bebörtönzése: Aljakszandr Lukasenka rendszerében így nyomták el az utcai tiltakozást. A belarusz ellenzék számára világos: a harcuk összekapcsolódik az ukránok háborújával. Interjú Hanna Ljubakova belarusz újságíróval, aki elmondta azt is, hogyan mutatják be Orbánt Lukasenka médiájában.

Események

Political Capital (HU) és Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest, Jelen

Nyílt és rejtett privatizáció az egészségügyben – Kinek az érdeke?

Dátum: 2022. június 15. 10:00-11:00
Helyszín: online esemény (Zoom)
Az Orbán-rendszer számára az eddigi három kétharmados kormányzás sem volt elég ahhoz, hogy átfogó egészségügyi reformba kezdjen. A legjelentősebb változásnak a magánegészségügy térnyerése tekinthető, az Európai Unióban az egyik legtöbbet már a magyarok fizetik saját zsebből egészségügyi ellátásért. Ez a folyamat azonban elsősorban a járóbeteg-ellátást érinti, a fekvőbeteg-ellátásban a magánszolgáltatók nem helyettesíthetik az állami rendszert. Mi várható a negyedik kétharmadtól az egészségügyben? Folytatódik-e a magánszektor térnyerése? Hogyan kezelhető a szakemberhiány? Mélyül-e a szakadék a szegények és a gazdagok ellátása között? Tovább nő az esélyegyenlőtlenség az egészségügyben?

Budai Liberális Klub

A csók szabványosítása

Dátum: 2022. június 20. (hétfő) 19:00

Helyszín: 1027 Budapest, Margit körút 48., I. emelet

Nekünk tetszett

YouTube • Magyar Hang • Flaszter 190․

Mentsük meg a Magyar Hangot!

Mi lesz veled, Magyar Hang? – ez is az egyik téma a megújult díszletek között felvett Flaszterben, ahol Dévényi István műsorvezetése mellett György Zsombor, a lap főszerkesztője és Katus Eszter, a havonta megjelenő mellékletünket megtöltő Átlátszó újságírója beszélgetett.
De persze nem csak erről. Hogy még miről? Bajban az önkormányzatok – forró téma mostanában. De szó lesz arról is, hogy mi történt a Puskás arénában. Levezetésként pedig egy szintén fókuszban lévő: ez Tankcsapda?

kultúra․hu • Seres Gerda

Ragályi Elemér filmezés helyett könyvet ír

Ragályi Elemér filmezés helyett könyvet ír — A Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr-rendezővel első novelláskötetének megjelenése apropóján beszélgettünk. Megalkuvás-e ma filmet csinálni? Érdekelhet-e valakit egy 80 évvel ezelőtti háború, amikor a szomszédunkban is ez zajlik? És miért nem akar második könyvet? Interjú.

Válasz Online • Borbás Barna

Petőfi, az első szélsőbalos polgári kapitalista – vendégünk Margócsy István irodalomtörténész [HetiVálasz 127]

A befogadó nacionalizmus hozta át a szlovákságból a magyarságba, a kapitalista módszer tette lehetővé, hogy csavargóból polgárrá váljon. Ha 200 évvel ezelőtt ezek nincsenek, ma talán nem is tudjuk, kicsoda Petőfi Sándor – derül ki könyvheti podcastunkból. Vendégünket, Margócsy István irodalomtörténészt az általa szerkesztett, a napokban megjelenő Petőfi Sándor emlékezete című kötetről kérdezzük.

Impresszum

  • Alapító főszerkesztő: Kátai Gábor
  • Főszerkesztő: Bódi Anikó
  • Felelős kiadó: Koncz Imre, Budai Liberális Klub Alapítvány
  • Megjelenik hetente.
  • Információ | Kapcsolat | Feliratkozás a kiadványainkra | Leiratkozás | Adatvédelmi szabályzat

A Budai Liberális Klub Alapítvány civilek adományaiból működik. Kérjük, Ön is támogassa alapítványunkat tetszés szerinti összeg befizetésével a 11702036-20633987-es számlaszámunkra. Köszönjük.