Az SZDSZ nem indul a választáson

Bevégeztetett. Az Országos Tanács elfogadta az Ügyvivői Testület előterjesztését az MDF-fel kötendő választási megállapodásról. Budapesten 18 körzetben liberális politikus indulhat MDF-SZDSZ közös jelöltként. Ha sikerül az ajánló cédulákat összegyűjteniük, akkor ezekben a körzetekben lehet majd utoljára találkozni a madaras logónkkal a szavazólapokon. A II. kerületben sem lesznek madarak, ne is keressétek. Itt az MDF Katona Tamást és Pusztai Erzsébetet indítja a töredék szavazatokért. Retkes Attila, bár még a decemberi küldöttgyűlésen is azt hangsúlyozta, hogy a pártunk kész megmérettetni magát a választáson, bizonyossá tette a bizonytalant. Az SZDSZ nem fog bejutni az Országgyűlésbe, mert el sem indul a versenyben. Hiába a nagy nekibuzdulás, hiába a fogadkozás, az Új SZDSZ csak humbug volt. Lemondtunk a liberális értékek parlamenti képviseletének az esélyéről is. Igaz, cserébe néhányan a pártvezetésből bekerülhetnek az MDF-frakcióba, ahol Retkes Attila lesz Dávid Ibolya szabadelvű Semjén Zsoltja. Lelkük rajta. Húsz évi munkánkat, ha tetszik, az örökségünket adták el egy tál lencséért. Ráadásul ők is fognak jóllakni vele. Csuklani fognak, megemlegetjük őket.