Magyar nagyvárosokért az Unióban

Budapest — Magyarország. A hely, ahol élünk; ahol első szerelemeink szövődtek; a hely, melynek fejlődését gyermekeinkével együtt követjük nyomon; a hely, ahol majd megöregszünk; a hely, amiért közösen aggódunk. A hely, melyért lakói és liberális vezetői immár tizennégy éve vállalnak azonos elvek, értékek mentén felelősséget. demszky-gabor-2006.jpg A hely, melynek életét, képét Mi közösen alakítjuk. A hely, amiért mindig van mit tenni — 24 órában használjuk, 24 órában kell ápolnunk is. Mi, az SZDSZ, a várost tizennégy éve vezető liberális közösség azért kaptunk a budapestiektől immár negyedik alkalommal felhatalmazást e hely irányítására, mert mindig következetesen lakóinak akaratát képviseltük. Az SZDSZ listavezetőjeként nem diplomatának megyek az Európai Unióba, hanem azért, hogy kiharcoljam Magyarországnak, Budapestnek és ezen belül a II. kerületnek, amit lehet. Azért szeretnék küzdeni az Európai Parlamentben, hogy a magyar városok nagyobb támogatáshoz jussanak. Az unió lakosainak 80 százaléka városokban él, itt termelik a gazdasági javak jelentős részét, ennek ellenére a támogatásoknak csak 20 százaléka jut a nagy településekhez. Szeretném elérni, hogy ez az arány megváltozzon. Az Európai Unió következő költségvetéséből támogatást lehet majd szerezni a lakótelepek rehabilitációjára, a történelmi városrészek felújítására, a tömegközlekedés fejlesztésére, a városi környezetvédelemre. Szeretném, ha az Európai Unió támogatásával mielőbb megvalósulna a Moszkva tér teljes rekonstrukciója, ami nem halogatható tovább. Azt szeretném, hogy a helyén színvonalas, korszerű közlekedési csomópont, s egyúttal parkosított városi közterület álljon. Uniós támogatás segítheti a II. kerület tömegközlekedésének fejlesztését és olyan környezetvédelmi beruházásokat is, melyek a kerület természeti kincseinek megóvását szolgálják. Demszky Gábor