Megint bővült egy névvel örök veszteségeink listája: eltávozott közülünk Póta Gyula, mindannyiunk Gyulája. Tudtuk jól, hogy betegsége súlyos, de mégis abban reménykedtünk: még sokáig nem hagyja itt családját, barátait, kerületét. Kerületét, ahol kétéves kora óta lakott, és amelyet a rendszerváltás után nyolc évig polgármesterként, majd további négy évig alpolgármesterként szolgált.

Mindössze hatvanöt éves volt.

Emlékezzünk rá ezzel az 1994-es interjúval a Szabad Kikötőből:

Póta Gyula

A polgármester ma. És holnap?

Póta Gyula, a II. kerület polgármestere a hivatalban, tehát a Mechwart téren öltönyös, tárgyszerű és határozott. Amikor a kerületi SZDSZ-irodában találkozunk, egy szakállas, farmernadrágos, tépelődő mai negyvenessel beszélgetek.

— Mit gondol, ismerik Önt a kerületi polgárok? És ha igen, milyen kép élhet bennük magáról?

— Nem hiszem, hogy különösebben ismert lennék. Nem erőltetem a minden áron való szereplést, és a protokoll sem igazán erős oldalam. Önmagában a szereplés nem vonz, csak akkor szeretek nyilatkozni, ha a munkámmal kapcsolatban mondanivalóm van. A sajtóval ezzel együtt mindig is barátságos viszonyra törekedtem. A titkárnőm tudja, hogy az újságírót soron kívül kell bekapcsolni. Nem is panaszkodhatom, csak egy esetben fordult elő, hogy ellenséges és rosszindulatú cikk jelent meg a működésemmel kapcsolatban: nemrég az Új Magyarország támadott meg egy Pasaréti téri bódé megszüntetése miatt.

— Ahogy elnézem, az önkormányzati üléseken határozottan kézben tartja a testületet. Ugyanakkor, ha kisebb körben beszélget, tele van kétségekkel, a dolgokat nagyon is a maguk ellentmondásában látja.

— Mindig is tartottam a rossz döntésektől. Az az álláspontom, hogy előbb mérjünk, aztán vágjunk. Az esetek többségében nem jó és rossz között kell dönteni, hanem mind a két oldalon méltányolandó érdekekről van szó. Szeretem pontosan felmérni a háttérben meghúzódó érdekeket, és szembesíteni őket egymással.

— Ez a polgármester feladata?

— A legfontosabb ügydöntő hatáskörök a képviselő-testületnél vannak. A polgármester dolga az, hogy megszervezze a képviselő-testület munkáját, biztosítsa a döntésekhez szükséges információkat, gondoskodnia kell arról, hogy minden érdekelt elmondhassa a véleményét, sőt, hogy ezek előre ütközzenek. Az egyeztetések lefolytatása a frakciók között, a döntéshozók meggyőzése koordináló, egyeztető, különböző érdekbeszámításos technikákat igénybe vevő munka.

— A polgármesternek ezek szerint minden előítélettől és elfogultságtól mentesnek kell lennie.

— Én az ilyen típusú polgármestert preferálom. Van egy másik típus is, amelyiknek víziói vannak, az egyes ügyekben előre elkötelezi magát, és ezt a döntést megpróbálja tűzön-vízen keresztülvinni. Ez is méltányolandó vezetői hozzáállás lehet, de a mi önkormányzatiságunk nem erre jött létre. A mai magyar önkormányzati modellben nem jó, ha a polgármester előre eldönti, hogyan kell a dolgoknak történniük.

— A tapasztalat az Ön által képviselt modellt igazolja, mert a II. kerületi Önkormányzatban tárgyszerű munka folyik. Nincsenek rosszízű ügyek, a pártpolitikai szemlélet sem akadályozza nagyon a munkát.

— Valóban sikerült megakadályozni, hogy minden kérdés átpolitizálódjék, és valóban nincsenek olyan szekértáborok, amelyek lehetetlenné tennék a munkát. Itt is voltak komoly politikai viták, például az Ady-iskola ügyében, de az kifejezetten politikai kérdés volt, amelyben ideológiai és értékrendbeli különbségek kerültek felszínre.

— Bár nem szeret magáról beszélni, azért jó lenne tudni valamit az életéről.

— Az eredeti szakmám közgazdász. A polgármesterség előtt tizenhárom évig az Akadémia Pszichológiai Intézetének voltam a gazdasági igazgatóhelyettese. Ezért a költségvetési gazdálkodás szabályaival tisztában voltam, ami sokat segített a mostani munkámban. Sikerült rövid idő alatt profi pénzügyi apparátust felállítanom. Az ÁSZ-vizsgálatok mindig pozitív eredménnyel végződtek. Ezt megelőzően sok mindennel foglalkoztam. Voltam vízmérőtechnikus, bedolgozó, sőt, keszonos is a metró Batthyányi és Moszkva tér közötti szakaszán. Különféle beosztásokban hat évet dolgoztam a Pannónia Szálloda- és Vendéglátóipari Vállalatnál.

— A II. kerülethez volt valami köze?

— Mezőkövesden születtem, de kétéves voltam, mikor felköltöztünk Pestre. Azóta lakom a II. kerületben. Édesanyám a Labanc utcai óvoda vezetője, az apám jogász volt. Mindketten korán meghaltak. A Rákóczi gimnáziumba jártam, ez akkor a főváros egyik legjobb gimnáziuma volt. A Kalefon nőttem fel, ahol suli után gyakran összejöttünk. Gyerekkoromban egyébként komolyan zongoráztam. 10 éves koromban még egy korosztályos Bartók-versenyt is megnyertem.

— Hogyan került a politika és az SZDSZ közelébe?

— Nem voltam igazán politizáló alkat, bár például 56 nagyon intenzíven él bennem. Tízéves voltam akkor, és állandóan az utcán csavarogtam. Emlékszem, ahogy sorbaálltunk kenyérért, s hogy nagyon élveztem a helyzetet. Mindenhez hozzászóltam, mindenben részt vettem. Olyan felszabadult életemben nem voltam, mint az alatt a 12 nap alatt. Aztán, amilyen éles ez a néhány nap, úgy esnek ki az emlékezetemből az utána következő évek. A gimnáziumi éveim második felében kezdtem ismét érdeklődni a politika iránt. A körülöttem levő világot — politikai szempontból — erőteljes kritikai attitűddel szemléltem, bár a KISZ-be én is beléptem. (Aztán 1973-ban ki is zártak, mert március 15-én olyan helyen tébláboltam, ahol az akkori hivatalos felfogás szerint nem kellett volna.) A következő nagy élményem a sereg volt, ahol nagyon jó társaság jött össze. Utána is összejártunk, és a rendszer megváltoztatásáról ábrándoztunk. Szerencsére tudtuk azt, hogy milyen keveset is tudunk a világról, úgyhogy az egész társaság csakhamar átment önképzőkörbe. Filozófiát, szociológiát, közgazdaságtudományt tanultunk saját kedvtelésünkre. Éveken keresztül rendszeresen találkoztunk a Hungáriában, aztán az én lakásomon tartottunk olyan repülőegyetem-féle összejöveteleket. 1977–78 táján Szabó Miklós is járt hozzánk. Előadást tartott, mi jegyzeteltünk, aztán megbeszéltük. Tízen, tizenketten voltunk, komolyan dolgoztunk. A filozófia, annak is a társadalommal és az emberrel foglalkozó része mindig is érdekelt, de elég korán beláttam, hogy nem lesz belőlem professzionális filozófus. Úgyhogy kizárásos alapon jutottam végül is a közgázra.

— És az SZDSZ-be?

— 1987 táján ott sertepertéltem szinte minden politikai mozgalom körül. Beléptem a Szabad Kezdeményezések Hálózatába, onnan egyenes út vezetett az SZDSZ-es alapító tagságig, Hogy végül SZDSZ-es lettem, abban szerepe lehetett a filozófia iránti vonzódásomnak, hogy Kis János és a többiek szamizdatjain nőttem fel. Aztán jött a napi munka. 88 végén elkezdtük csinálni a helyi csoportot. Nem ment könnyen, mert tagjaink közül sokan idegenkedtek minden pártra emlékeztető képződménytől. A szervezők közül néhányan ügyvivők lettünk, s a feladatokat elosztottuk egymás között. Egyik ilyen volt a tanáccsal való kapcsolattartás. Ezt mindenki megpróbálta lepasszolni, a többség jobb szeretett volna az ellenzéki kerekasztal tagjaként az MSZMP-vel tárgyalni. Más jelentkező híján elvállaltam. Onnantól kezdve én jártam a tanácsülésekre, a tanácselnök által tartott tájékoztatókra, később a VB-ülésekre. 1990-ben jöttek az önkormányzati választások. Nekem jutott a kampány szakmai része, eljártam az önkormányzati törvénnyel kapcsolatos vitákra, szerveztem a leendő frakciót. Úgy lettem polgármesterjelölt, hogy társaim azt mondták, én fogom vezetni a listát. Soha nem gondoltam komolyan, hogy belőlem polgármester lesz. Még nagyon is bennünk volt a tavaszi vereség. Amikor aztán megnyertük a választásokat, meglehetős szorongással fogadtam a gratulációkat. Végül is az SZDSZ, a FIDESZ és a két MSZP-s tag választott meg.

— Tudta, mi vár magára?

— Sejtettem, bár még csak hasonlót sem csináltam soha. Emlékszem, ahogy első nap először beléptem elődöm szobájába. Beadták a postát, nézegettem, próbáltam kitalálni, melyik ügy kire tartozik. Ráadásul mindenki megjelent, akinek az elmúlt tíz évben valami ügye volt, és úgy gondolta, itt az idő, hogy az igazát bebizonyítsa.

— A munkatársai hogyan fogadták?

— Szerintem jól, és azóta is korrekt a kapcsolatom a testület tagjaival. Úgy érzem, ez alatt a négy év alatt a hivatal is elfogadott. Mielőtt jöttem, elég nagy volt a menekülés. Ezért a megválasztásomat követő napon összehívtam az összes vezetőt, és közöltem, hogy nyugi, senkit nem fogunk politikai okokból bántani, csak a szakmai teljesítményt nézzük. Volt is hatása, megnyugodtak a kedélyek. Az idők során a régi vezetés jórészt kicserélődött, de mindez megfontoltan, kulturáltan történt, úgy, hogy senkit nem rúgtunk ki.

— Mit gondol, végül is a polgár számára van érzékelhető különbség az egykori tanács és a mai önkormányzat között?

— Én úgy gondolom, hogy az önkormányzat nem csak a Mechwart téri hivatal, hanem elsősorban az iskolák, az óvodák, a rendelőintézetek. Az is érezhető, hogy a polgárok sokkal nagyobb öntudattal viszonyulnak a saját ügyeikhez. Célunk, hogy akik ezen a területen dolgoznak, szolgálni akarják a lakosságot. De még a folyamat elején vagyunk.

— A Keleti Károly utcában lakik, egy kopott bérházban. Megvette már a lakását?

— Egy 52 m²-es, kétszobás lakásban lakom. Nemrég jelölték ki a házat eladásra. Vételi kérelmemet a választást követő napon fogom benyújtani.

— Kicsit élhetetlennek tartják, s nem fűződik a nevéhez semmiféle korrupciós ügy. Ez igen ritka ma Magyarországon, ahol a politikus egyet jelent a megvesztegethetővel.

— Az a tapasztalatom, hogy — ami az önkormányzatokat illeti — a közvéleményben kedvezőtlenebb kép él a valóságosnál. Minden érdemi döntést a testület hoz meg, ott pedig egymás körmére néznek a szemben álló felek. A döntés-előkészítői folyamat korrupciós célzatú manipulálását, persze, nem lehet teljesen kizárni, de engem például a négy év során — akár hiszi, akár nem — meg sem próbáltak megvesztegetni. Úgy, hogy könnyű dolgom lenne, ha vagyonnyilatkozatot kellene tennem: sem saját tulajdonú lakásról, sem telekről, sem üdülőről vagy más efféléről nem kellene számot adnom.

— Család?

— Feleségem matematikus, számítástechnikai területen dolgozik. Egy lányunk van, most elsős az Áldás utcai iskolában. Csodálatos kis teremtés. Polgármesterkedésem legnagyobb tehertétele, hogy vasárnapi apukának is csak némi jóindulattal vagyok tekinthető.

— Kocsival viszi?

— Márminthogy én? Még sohasem fordult elő, hogy én vittem volna. Egyébként sincs kocsink. Nekem még jogosítványom sincs.

— Könyv, színház, mozi?

— Valamikor nagyon sokat jártam színházba, moziba, és rengeteget olvastam. Szokásom volt például, hogy évente újraolvastam az összes Shakespeare-t. Mióta polgármester vagyok, ennek vége. Szinte csak újságot olvasok, s ami azelőtt elképzelhetetlen lett volna, krimit.