A Budai Polgár című lapban már hónapok óta zajlik a vita a Lajos utcai szociális bérlakásépítésről, de az álláspontok továbbra sem közeledtek. A liberálisok szerint felelőtlen pénzpocsékolás történt, és az építkezés megkezdésekor (2001-ben) döntési helyzetben lévő polgármester, Bencze B. György (Fidesz), illetve a program másik életre hívója, dr. Szieberth Istvánné (MDF) nem megfelelően bánt a közvagyonnal. Szieberth Istvánné — aki jelenleg is kerületi képviselő és lakásügyi tanácsnok — viszont továbbra is helyes döntésnek tartja a szociális bérlakások felépítését. Koncz Imre, az SZDSZ-frakció vezetője — a vita lezárásaként — ismét összefoglalta a liberális álláspontot, s emellett új tényekre, körülményekre is rávilágított. „A lakásügyi tanácsnok asszony abban a tévhitben szeretné ringatni magát, hogy az a Lajos utcai bérház, amit az önkormányzat 800 millióért felépített, valóban ennyit is ér. Vitánk során ennek az ellenkezőjét próbáltam bebizonyítani, rámutatva arra a tényre, hogy négyzetméterenként 460 ezer forintért bizony nem ebben az újlaki háztömbben, s nem ilyen kivitelű lakást kell építeni, hanem a Rózsadomb tetején, minden extrával felszerelt luxuslakást. A kettő közötti különbség valahol eltűnt. Ezt nem lehet feledtetni a fiatalságot pártoló, a kerület elöregedése ellen mindent megtevő, a lakosság összetételének előnytelen átalakulása ellen hősiesen küzdő lakásügyi tanácsnok pátoszával. A közbeszerzési eljárás során — amikor kiderült, hogy a számítottnál jóval drágább ajánlatok érkeztek — csak mi, liberálisok mondtuk, hogy ennyiért nem szabad belevágni az építkezésbe. Mert a teljes igazság így hangzik: ötven családnak megoldottuk ugyan a lakásproblémáját, de annyi pénzből, amennyiért százötven családon is segíteni tudtunk volna. Ez felelőtlenség, ordító pénzpocsékolás. Lehet, hogy ma már dr. Szieberthné (MDF) se szavazná meg ezt a beruházást, hiszen éppen pártjának elnökasszonya hívta fel a figyelmet egy könyvre, melynek szerzői például olyat állítanak, hogy a két nagy párt olyan formákat alakított ki, melyek alapján az állami beruházásokat felülértékelik, és az így nyert összeg harminc-hetven százalékát visszajuttatják a pártközeli cégeknek. Csakhogy a Lajos utcai ház költségvetéséről jó egy éve kellett dönteni. Nehéz sorsa van a csatlósnak — különösen, ha lelkiismerete is van. Dr. Szieberthné ilyen, ezért próbálja magyarázni a magyarázhatatlant, míg a többiek cinikusan hallgatnak. Érdemes odafigyelni, most hirdet eredményt a polgármester a Humanic helyén kialakítandó új Lakosságszolgálati Irodáról. A győztes azt ígéri, hogy három héttel hamarabb adja át, mint a második helyezett. Ez a többségnek megér 70 millió forint többletkiadást. Ha június közepére mégsem nyit meg a Margit körúton az új iroda, mindenki gyanakodhat, hogy felelőtlen döntés született. Vajon miért csak a liberálisok kifogásolták ezt a döntést? Dr. Szieberthné — hasonlóan szövetségeseihez — ez esetben is könnyedén bánt a közpénzzel. Lelke rajta. „Állítom, hogy minden elvándorló fiatallal mi leszünk szegényebbek” — mondja kissé patetikusan a lakásügyi tanácsnok asszony. Nézzük, mit is kellene, lehetne tenni a lakásra várók érdekében. Először is meg kellene kérdezni a lakásigénylőket, hogy mit választanának. Tényleg emigrálásnak, száműzetésnek élnék meg, ha a főváros egy másik kerületébe kellene költözniük, hogy végre jó lakáskörülmények közé jussanak? Vagy a második kerületi lokálpatriotizmus felülkerekedik a kényelmi szempontokon, s még ha lehetetlen körülmények között is, inkább dacosan itt szoronganának tovább? Szerintem inkább elköltöznének, ha tehetnék. Az emberek nem gondolják, hogy a második kerület egy önálló város volna; ők belakják egész Budapestet. A vagyonnal gazdálkodni kell! A második kerületben drága a lakás, drága a telek. El kell adni — persze nem kivételezett vevőnek — jó pénzért a telket, és Pesten — ahol olcsóbb — kell vásárolni. Vagy kész lakást vagy építési telket. De ugyanez a helyzet az úgynevezett szükséglakásokkal is. Ezek rossz állapotban lévő, többnyire alagsori lakások, melyeket csak jelentős összegért lehet egyáltalán lakható állapotba hozni. Évenként tíz lakást szokott felújítani az önkormányzat, idén 30 milliót szán erre a célra a költségvetés. Jártam egy-két ilyen lakásban. Derékig nedves falak, sötét szobák, bejárat a lift és a kukatároló között. Van olyan is, ahol a szobából a fürdőszobába csak a lépcsőházon keresztül vezet az út. Megéri ezeket felújítani? Szerintem kidobott pénz. Ezekből soha nem lesz tisztességes lakás. De a legtöbbre igenis van igény. Az egyiket megvennék tárolónak. A másikkal a szomszéd üzlethelyiséget vagy lakást lehetne bővíteni. El kellene adni ezeket. Az értük kapott pénzhez hozzá lehet tenni a felújításra szánt összegeket, s ezért a summáért Pesten már tisztességes lakást is vehetne az önkormányzat, melyet bérbe adhatna az arra rászorulóknak. Egy augusztusban készült belső ellenőri jelentés szerint 143 üresen álló lakása van az Önkormányzatnak. Rettenetesen nagy vagyon hever parlagon. A jelenlegi ütemben 14 év alatt újítanánk ezeket fel. (Megjegyzem, a 2000-ben kiutalt szükséglakások közül nem adtuk még át mindegyiket.) Vajon szabad-e az emberek idejével játszani? Szerintem bűn nem segíteni akkor, mikor lehetne, csak azért, mert a tanácsnok asszony nem lát túl a kerület határain. Szerencsére a kerületi lakásigénylők száma nem is olyan nagy. Ezt a problémát meg lehet oldani.