Eörsi és a falak

Emlékünnepség Nagy Imre házánál

A Szabad Demokraták Szövetsége II. kerületi csoportja 1989 óta minden évben Nagy Imre egykori lakhelyénél emlékezik az 1956-os forradalomra és szabadságharcra. Most dr. Donáth Ferenc beszédével emlékezünk. A forradalom 49. évfordulója Eörsi István halálával kötődött egybe. Engedjétek meg, hogy ma rá emlékezzem. Számon kérték rajta, hogy miért megy mindig fejjel a falnak? Azt válaszolta: „Nem én megyek a falnak, a fal jön nekem.” A fal, azaz az állam hatalma ütközött Eörsivel, mint törvény és jogszabály, mely sárga csillag viselésére kötelezte, és gettóba záratta volna. A fal, azaz az állam hatalma ütközött Eörsivel, mint végrehajtó hatalmat gyakorló nyilasok, akik az életére törtek. A fal, azaz az állam hatalma ütközött Eörsivel, mint békét, egyenlőséget, szabadságot ígérő népköztársaság, ami azonban a III. világháborúra készült. A fal, azaz az állam hatalma ütközött Eörsivel, mint bíróságnak álcázott megtorlás, mely 56-ot követően másodfokon ötszörösére emelte a büntetését, csupán a jogi minősítés megváltoztatásával. A fal, azaz az állam hatalma ütközött Eörsivel, mint börtön, ahol a legjobbak közül akasztottak. Angyalt és Bárányt… A fal, azaz az állam hatalma ütközött Eörsivel, mint belső elhárítás, mely a gulyáskommunizmus alatt az emberi jogokat számonkérőket zaklatta, megjelenését, megélhetését lehetetlenítette el. A fal, azaz az állam hatalma ütközött Eörsivel, mint sajtóperes bíróság, mely tízszer akkora kártérítést rótt rá három jelzőért, mint a Mécs Imrét rágalmazó Bencsikre ítélt bírság az egész lapszámért. Eörsi drámájában Széchényi mondja Döblingben: „A béke manapság csupán ármányosabb formája a háborúnak.” Nem Eörsi volt az egyetlen a XX. századi Magyarországon, aki úgy érezte, permanens háború folyik, melyben szünetet abszurd módon a Forradalom jelentett. A kontinens legnagyobb veszteseként a két világháborún kívül elvesztette Magyarország a hidegháborút és eközben a Forradalmat is. Ami Eörsinek a régen várt szolidaritást, testvériséget, összetartozást, és az ezekbe vetett hitének forrását jelentette. Zsidó származású ötvenhatosként szembesült a Holokauszt óta meg nem bánt, Sztálinék, Rákosiék által tovább szított antiszemitizmussal. Ismét abszurd, hogy kevésbé érezte ezt akár a börtönben is, mint kiszabadulása után. Emlékezésében írja: „Ami a zsidó problémát illeti, teljes, fájdalmas mélységére sokkal később döbbentem rá: régi barátom Csoóri Sándor a minap tudatta velem, hogy engem általában nem is tekintenek zsidónak. Nekem is csak akkor jut eszembe, hogy az vagyok — válaszoltam neki — amikor éppen el akarnak gázosítani.” Eörsi a Kossuth Rádió parlamenti tudósítója, majd a Magyar Írószövetség és a Nagy-Budapesti Központi Munkástanács közötti összekötő volt a Forradalom alatt. Vajon miért nem emlékszik erre az írószövetségben senki, most amikor itt az ideje? Sunyin róják fel Eörsinek a Sztálint köszöntő versét, hiszen milyen ártatlanul tévedett bele ebbe a csapdába: a szovjetek nem is csak Felszabadulást, de az életet jelentették a 13-14 éves fiúnak. Egyedül Eörsinek volt joga, hogy önmagát hibáztassa, és ő minden alkalommal meg is tette ezt. Ha lett volna is oka vezekelni, ő vezekelt: „Gyűjtő, Kisfogház, halk kopácsolás. Rácsot, vakablakot tavasz legyint. Az udvaron akasztás lesz megint. Folyik tovább a gyilkolás. „ Kozma utca 13. majd Váci-, Márianosztrai Börtön hipisétől megőrzött sorok tanúskodnak: „Ezt a verset úgy írom, titkon vécépapíron. Hogy beoltsam önmagam, — bensőm csík — sőt folttalan.” Eörsinek „falaival” szemben a Forradalom élménye adta a vértezetet. A forradalom — melyben voltak halálos pogromok is — nem volt antiszemita. Ahogy Köztársaságunk sem az, pedig a szomszéd kerületben a helyhatóság Szálasi-kormány tagjának avatott emléktáblát, és Turul emlékművet emel. A Forradalom leverése, ellenforradalommá hamisítása, megvitathatatlanságának három évtizede vezetett oda, hogy újnyilas mocsokkal szennyezik be emlékét. Vegyünk példát, merítsünk a Forradalom tiszta forrásából, ahogy az 48698. számú elítélt, Eörsi István.