Október huszonharmadikán

Dátum
Helyszín
1026 Budapest, Orsó utca 43.
Vendégek
  • Beszédet mond: Kuncze Gábor, a Szabadelvű Polgári Egyesület elnöke
  • Közreműködik: Bródy János
Házigazda
  • Budai Liberális Klub

A kerületi liberálisok 1989 óta minden évben Nagy Imre egykori házánál emlékeznek az 1956-os forradalomra. Ehhez az illiberális demokráciában is ragaszkodunk.  Budapesten ma ez az egyetlen hely, ahol a liberálisok együtt ünnepelhetnek. Mindenkit szeretettel várunk!

Kuncze Gábor beszéde

Kedves Barátaim!

Ma ismét megemlékezünk az 1956. október 23-án kitört forradalomról és az azt követő napokról. Aztán egy éven keresztül megint elfelejtjük az egészet. Ahogy tettük ezt az elmúlt évben is.

Átnézve az elmúlt évek különféle ünnepi beszédeit, mondhatjuk, hogy eljött a kommunistázás napja. Na nem ’56-ra, hanem a közelmúltra és mára vonatkoztatva. A cél: beleverni a közvélemény tudatába, hogy az 1956-os méltán gyűlölt kommunista diktatúra utódai a mai ellenzék tagjai. Hogy egyenes vonal vezet Rákositól Kádáron keresztül a maiakhoz. Nem ez teszi azonban a megemlékezést aktuálissá. Illetve, ez biztosan nem. Azon természetesen nem csodálkozom, hogy nem tudnak méltósággal megemlékezni a forradalomról, hiszen ismerik saját tevékenységüket.

Mert mi is volt 1956? Forradalom a szabadságért, a demokráciáért. Meg egy jobb életért. Meg fellépés a hazugságok ellen. Törekvés a Szovjetuniótól és a keleti blokktól való elszakadásra. Végül pedig: kikötni a kompot a nyugati oldalon, a győztesek között.

A rendszerváltáskor a szónokok egymásra licitálva hangoztatták, hogy 1956 örökösei vagyunk. Hogy az elbukott forradalom résztvevőinek áldozata nem volt hiábavaló, hiszen lám, mi megvalósíthatjuk céljaikat.

Korunk fülkeforradalmi antihősei 25 évvel ezelőtt még ott tolongtak és szónokoltak Nagy Imre és mártírtársai koporsóinál, ma pedig a rágalmaktól sem megriadva igyekeznek őt kitörölni a történelemből. Egykor még a hőst tisztelték benne, ma pedig magukat tolnák a hős szerepébe, de kockázatok nélkül.

1989-90-ben olyan lehetőségek előtt álltunk, amelyekre mindig is — és valljuk meg: oly reménytelenül, olyannyira fantaszta módon – vágytunk. Kiteljesíthetjük a szabadságot, megvalósíthatjuk minden, a modern társadalom felépítésére vonatkozó korábbi tervünket. Nekünk már valóság lehet mindaz, amiért küzdöttünk, és aminek kiteljesedése sokaknak – elődeinknek – nem adatott meg. 1956 elveszett ugyan, de öröksége mégis soha el nem múló reményt adott. Ezt a reményt gondoltuk végleg, hiánytalanul valóra váltani.

És milyen helyzetet mondhatunk a magunkénak 1989-es örökségünkből kiindulva? Közösen sikerre vittük 1989-et. De akkor miért van bennünk mégis az a megátalkodott érzés, hogy ma ezt az élményt oly kevesen osztják? Mintha 1989 ma messzebb lenne 1956-nál, mintha a társadalom átalakításának mindenkit megmozgató egykori láza, a többpártrendszer és a polgári-emberi szabadság nem természetes jussként lenne ma ismét társadalmi létünk normális közege, hanem elbukott forradalmaink tanulságaként, veszni hagyott esélyként. Mintha ma megint túl sokan lennének azok, akik nem tudnak mit kezdeni az elnyert szabadsággal, mintha a rendszerváltást egyszeriben felfalni készülnének saját gyermekei.

Korábban úgy gondoltuk, minden kornak megvannak a maga küzdelmei, ám úgy tűnik, nálunk évszázados, le nem zárt tartozás, düh, pökhendiség tartja fogva a történelmet. Üssük fel bárhol Petőfit, Adyt, József Attilát, Pilinszky Jánost – verseik, az időtávlat dacára jelenünk elképesztő valóságát vetítik elénk. Mintha semmi sem változott volna, mintha semmit sem tanultunk volna, mintha soha semmit sem felejtenék.

Én is magamat idézem:

Nem az akartuk, ami ma van!

  • Nem akartuk a gyűlölködést, a gyanakvást, a kilátástalan reménytelenséget.

  • Nem akartuk, hogy egyre kevesebb embernek legyen esélye rá, hogy méltósággal éljen,

  • Nem akartuk, hogy gyerekeink előtt bezáruljanak az egyetemek, nem akartuk, hogy másutt keressenek boldogulást.

  • Nagyon nem akartuk, hogy még egyszer bárki egyeduralkodó lehessen ebben az országban.

  • Nem akartuk, hogy a hatalom átírhassa a történelmet,

  • azt végképp nem akartuk, hogy a legsötétebb oldalakat állítsák elénk példaként.

  • Azt meg elképzelni sem tudtuk, hogy nemcsak a történelmet fogják utólag írni, de a jogot is.

És most elborzaszt, hogy vergődik a kultúra, hogy újra öncenzúrát kényszerítettek a sajtóra, hogy a közszolgálat pártérdeket jelent. Felháborít a törvényhozás gátlástalansága, viszolygunk attól, hogy fehérnek lehet hazudni, ami nyilvánvalóan fekete, hogy a szavak cinikusan üresek.

Az elmúlt négy évben messzebb kerültünk 1956 céljaitól, mint 1990-ben és az azt követő húsz évben bármikor voltunk.

Vajon ma van-e olyan alkotmányunk, amelyet mindenki magáénak érezhet? Vajon hiszünk-e a hatásköreiben megcsonkított Alkotmánybíróság függetlenségében? És az ügyészségében? És a bíróságokéban? Azt gondoljuk-e a rendőrségről, hogy nem használják politikai célokra? Hogy is állunk a jog uralmával? Vajon szabad-e a kultúra, sajtó, a vallás gyakorlása? Mennyire vagyunk szolidárisak az elesettekkel, a szegény sorban élőkkel? Mennyire védjük a kisebbségek jogait?

Köztársaságban élünk még? Európába megyünk még? 1956-ot és 1989-et követően velünk volt tele a világsajtó. Cikkeztek a magyarok bátorságáról elszántságáról, szabadság szeretetéről, esetenként hősiességéről. Ma is tele van velünk a világsajtó! A vitáinkkal, a botrányainkkal, azzal, ahogy szembe megyünk a demokratikus világgal. Ide jutottunk, pontosabban ide juttattak minket.

De mégis azt mondom: nem késő még. Amíg vagyunk, akik emlékeznek a közös álomra, addig nem késő.

Mi tudjuk, hogy ez a szürreális időutazás, amit ránk kényszerítenek, hova visz. Ismerjük jól a diktatórikus szellem vasútját. Tudjuk, hogy nem akarunk visszamenni az egypártrendszerbe, a jogfosztottságba.

Nem akarjuk, hogy újra a megalkuvás legyen az elviselhető élet titka, és a párthűség legyen a karrier biztosítéka. Nekünk ismerős, amibe vissza akarnak bennünket rángatni, és tudjuk, hogy nem engedhetjük.

Nehéz az adott körülmények között megmondani, hogy mit is kellene tenni. Lehet semmit sem csinálni, várni, hogy megbukjanak maguktól. Ez részben igénytelenség, részben felelőtlenség lenne. A választások megmutatták, hogy merre kell keresni a megoldást: ahol valóban össze tudtak fogni a demokratikus erők, ahol hiteles embereket találtak, ahol őszintén beszéltek, ahol megvalósítható javaslataik voltak, ott lehetett győzni, ott el lehetett küldeni őket. Ahol viszont a kicsinyes egyéni karrier szempontok voltak a fontosak, ott biztos volt a bukás.

Azoknak kell jönniük, akik érzik a felelősségüket. Lehetnek fiatalok, vagy idősebbek. Nem ez a fontos. Jöjjenek azok, akik látják a felelősséget Magyarország jövőjéért, gyermekeink, unokáink jövőjéért.

És akik tudják, hogy mivel tartozunk 1956 hőseinek.

Mit kíván a Magyar Nemzet?

Amit akarunk, és amit lehet

1. Tiszta szívvel és józan ésszel akarjuk az alkotmányos demokrácia helyreállítását. Európai Magyarországot!

2. Mindenekelőtt, és azonnal a sajtó szabadságának helyreállítását követeljük!

3. Ennek érdekében az internetet sújtó adók eltörlését, a Médiatanács feloszlatását, és a Médiahatóság valamennyi eddigi intézkedésének eltörlését. Befolyástól mentes, független rádiózást, televíziózást és nyomtatott sajtót.

Az internet ingyenességét és a szélessávú net országos elérhetőségének biztosítását.

4. A jogbiztonság helyreállítása és a félelem nélküli élet feltételeinek megteremtése érdekében követeljük a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vezetőinek felelősségre vonását és a szervezet teljes átvilágítását. Az Egyesült Államokból kitiltott vezetőinek – Vida Ildikón kívül Csillag Dezsőnének és Dávida Mariannának és társaiknak – itthon is felelniük kell az általuk elkövetett adóbűntettekért. A NAV túlhatalmát korlátozni kell és titkosszolgálatát azonnal fel kell számolni.

5. Követeljük Paks bővítésének, a Déli Áramlat előkészítésének és a „Putyin-mutyinak” azonnali leállítását.

A posztkommunista magyar külpolitika Orbán alatt nem szolgálja nemzetünk felemelkedését, gyarapodását, és kizárólag önös magánérdekeket követve szembe megy Európával.

Mi európai (euro-atlanti) irányultságú külpolitikát akarunk!

6. Navracsics Tibor európai biztost hazavárjuk. Itthon kell megválaszolnia azokat a kérdéseket, amelyekre Brüsszelben nem tudott megfelelő választ adni. Navracsics nem képviselhet bennünket, és nem lehet az európai kultúráért felelős bizottsági tag. Navracsics mondjon le!

7. Követeljük a Norvég Alap és a Svájci Alap, valamint a velük kapcsolatban lévő civil szervezetek elleni eljárások felelőseinek azonnali távozását. Polt Péter főügyész azonnali lemondását, és az ügyészség tevékenységének átvilágítását.

8. Törvényességet, jogbiztonságot és törvény előtti egyenlőséget!

Követeljük az Európai Parlament által 2013-ban elfogadott Tavares-jelentés valamennyi pontjának végrehajtását.

Követeljük az Alkotmánybíróság valamennyi tagjának újraválasztását, a Költségvetési Tanács lemondását, és a bíróságokat felügyelő kormányzati szerv, a Kúria feloszlatását.

Független igazságszolgáltatást!

A TEK és valamennyi újonnan létrehozott titkosszolgálat feloszlatását, és a „szolgálatok” törvényes működésének helyreállítását.

9. Azonnali intézkedéseket várunk el a gyermekszegénység és a társadalom egyharmadát sújtó mélyszegénység orvoslása érdekében.

A rászorultság elvén működő, diszkriminációmentes szociálpolitikát akarunk!

10. Orbán Viktor, Simicska Lajos és bűnsegédeik nem kerülhetik el a felelősségre vonást!

A napnál világosabb, hogy vagyoni gyarapodásuk szorosan összefügg az alul lévők elszegényedésével, és ők maguk személyesen felelnek a maffiaállam kiépítéséért és működtetéséért.

Személyes felelősségük van abban is, hogy választási csalással kétharmados többséget szerezve ezt a túlhatalmat az önkényuralom szolgálatába állítják.

Mi olyan országban kívánunk élni, ahol a közhatalom birtokosai elszámoltathatóak, és el is számolnak a vagyonosodásukról! Ennek érdekében meg kell akadályoznunk, hogy személyes vagyonuk és klientúrájuk gyarapodására használják fel azt a megbízatást, amit tőlünk kizárólag a közjó szolgálatára kaptak.

Budapest, 2014. október 23.

Lejegyezte: Demszky Gábor