A mögöttünk álló egy évben a politika, a sajtó és a közvélemény mind szélesebb része számára az egészségügy vált a „közbeszéd” egyik meghatározó témájává.

Tizennégy éves ikerpár édesanyja vagyok — még előttünk a továbbtanulás. Így aztán senki nem vádolhat azzal, hogy olyan dolgot támogatok, ami engem nem érint. Ez pedig a tandíj, amelynek bevezetésével egyetértek.

A történet magva, hogy Orbán Viktor megértette: sokat tett az ország kettészakításáért, de nem eleget. A nagyobbik fél a baloldalon maradt. Ebből kell minél nagyobb karéjt lekanyarítani, ennek instrumentuma az ún. szociális (valójában szocialista) népszavazás. A maga logikájában tiszta és briliáns stratégia ez, amit jól szolgál a strukturális reformok szükségszerű népszerűtlensége, a kormányzati teljesítmény hiátusai, a nagyobbik koalíciós párton belüli frakciókba tömörödő kádárista belső ellenzék és mindenekfelett az egész kormányzati munka kommunikációja.

Interjú Molnár Lajossal, az SZDSZ egészségpolitikusával, a Szent István Kórház főigazgatójával

A magyar lakosság egészségi állapota rendkívül rossz. A várható élettartam alacsony. Ha a 15–59 éves korosztály halandósága a csehországi szinten állna, akkor évente 13 ezerrel kevesebb haláleset történne Magyarországon. A lakosság rossz egészségi állapotához az egészségügyi rendszer válsága társul. Az egészségügyi rendszer a magyar gazdaság válságágazata, az elhalasztott és egymásra torlódó átalakítási teendők miatt helyzetének reménytelensége csak a mezőgazdaságéhoz fogható. Mi történt az elmúlt négy év alatt ezen a területen? Milyen terápiát ajánl az SZDSZ a magyar egészségügy meggyógyítására?

Az euró bevezetése nem egyszerűen a forinttól való elbúcsúzást jelenti, hanem gyökeresen újfajta kormányzati gondolkodást kényszerít ki. Végérvényesen gátat szab annak a felelőtlen, a Kádár-rendszeren átívelő gazdaságpolitikai gyakorlatnak, amely a fenntartható és kiegyensúlyozott fejlődés feltételeinek megteremtése helyett csak a politikai rokonszenv megvásárlását tartja szem előtt. Napjaink hol őrjöngő, hol szelíd, de állandósult kampányában a politikai verseny harcmodorát az adófizetők pénzének korlát nélküli osztogatására vonatkozó ígéretek szabják meg.

Nem vagyok egészségpolitikus, csak egy negyvenes éveiben járó családanya, aki az utóbbi években többet jár orvoshoz és gyógyszertárba, mint az elvárható lenne.

A sikeres társadalmak nem sajnálják a pénzt és az energiát az oktatásügy fejlesztésére. Finnország vagy Dél-Korea sikertörténetének fundamentuma, hogy az építkezést az iskolák szintjén kezdték. Kicsiben hasonló törekvések színhelye a II. kerület, az oktatásügyet a kerület feladatai között abszolút prioritásként kezelô Póta Gyula jóvoltából. Mindenhol csökken a gyereklétszám, amire az önkormányzatok az iskolák bezárásával felelnek. Kivéve a II. kerületet. A helyi önkormányzat SZDSZ-frakciója mindvégig következetesen Póta mögött állt, mert tudta, hogy a Póta-program működni fog. Ezek a képviselők bíztak a kerület iskoláiban: jó fekvésükben, egészséges környezetükben, jó oktatási programjaikban és kiváló tanári gárdájukban. Arra számítottak, hogy a II. kerületi óvodák és iskolák vonzóak lesznek a kerületen kívüli gyerekek és szüleik számára is. Így is történt.

Miközben a főváros népessége 1980 óta folyamatosan csökken, addig az agglomeráció — különösen a budai oldalon — egyre gyarapodik. Évente 16–18 ezren költöznek ki a Budapest környéki településekre. Nagykovácsi, Üröm, Budakeszi, Diósd lakossága például 70%-kal nőtt kimondottan a szuburbanizáció következtében. Tekintettel arra, hogy a munkahelyek nagy része továbbra is Budapesten van, a főváros közúthálózatát terhelő forgalom nem csökken, sőt, a nagyobb távolságok miatt, az úthasználat mértéke inkább növekszik. A fővárosban az ezer lakosra eső személygépkocsi-ellátottság mértéke az országos átlagot meghaladva nő, 1975-ben 84, 1991-ben 250, 2000-ben 309 személygépkocsi jutott ezer lakosra.

Az SZDSZ 2006-os kampányának egyik központi témája az egészségügy átalakítása. Miért? A magyar egészségügy ma is az ötvenes években létrehozott, centralizált állami irányítás szerint működik. A kórházak omladoznak, egyes vizsgálatokra, műtétekre heteket-hónapokat kell várni, a betegnek és az egészségügyi dolgozóknak a kiszolgáltatottsága és elégedetlensége egyre nő, a rendszert a ciklus eleji 50%-os béremelés után is súlyosan alulfizetett orvosok és szakdolgozók áldozatkészsége tartja életben. Mit javasolnak a liberálisok?