Magyar polip 2 - A posztkommunista maffiaállam

Benczúr Hotel (1068 Budapest, Benczúr u. 35.)
Vendégek
  • Szelényi Iván Széchenyi-díjas szociológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja,
  • Szigeti László (Pozsony), Visegrád-díjas műfordító, könyvkiadó,
  • Tóta W. Árpád, Joseph Pulitzer-emlékdíjas újságíró, publicista
Házigazda
  • Kőrössi P. József kiadóvezető

Könyvbemutató

A  Magyar polip – a posztkommunista maffiaállam a tavalyi év egyik sikerkönyve, mely a tudományos művek esetében példátlan módon, több mint 12.000 példányban kelt el, nagy sajtóvisszhang közepette.  Ezt követi most az immáron berendezkedett autokratikus rendszert elemző második, többségében új szerzők által jegyzett tanulmánygyűjtemény.

Minden kormányt jobb híján választják, vagy másképpen minden országnak olyan a kormánya, mint amilyet megérdemel. Ebben az egyszerűen hangzó népi igazságban foglalható össze a Fidesz 2010 óta többszörösen megismételt győzelmeinek magyarázata. Mindegy, hogy az vezetett a Fidesz győzelméhez, hogy a választók rosszul vizsgáztak (Mihályi Péter: Választási utónapló),  vagy Ungváry Rudolf írásai szerint: „ Magyarország jobboldali ország.” (Ungváry: A felkészülés, mint remény. NSZ 2009. 06. 15.)

A Fidesz (segédcsapatával: a Jobbikkal együtt) 2010 óta mindig megszerezte a leadott szavazatok 2/3-át, ami Ungváry találó meghatározását nemcsak bizonyítja, hanem arra is rámutat, hogy a baloldali-liberális alternatíva mind rövidtávon, aktuálisan, mind a nyílt nyugatias társadalom, piac-és versenyelvű, parlamentáris demokrácia stratégiai megvalósítójaként képtelen labdába rúgni. A bal.-lib. versenyképtelenségének csak egyik oka az államot, a választási rendszert, az alkotmány, az Alkotmánybíróságot a maga céljaira és a maga képére formáló ragadozó Fidesz („posztkommunista maffiaállam” — Magyar B.). A valódi ok azonban az, hogy a baloldalon nincs átélhető ajánlat. Ennek hiányában, sokan gondolják úgy, hogy a Fidesz azért volt képes 2014-ben is megismételni a 2010-es „fülkeforradalomban” elért eredményét, mert világos és minden elemében összecsiszolt világképet (víziót) mutatott választóinak, aminek megvalósításához hozzá is kezdett, egyértelművé tette, hogy nem tágít, Fidesz uralom lesz itt időtlen-időkig. A Fidesz 2014-es választási és kormányprogramja ezért egyszerűsödhetett a végletekig: „Folytatjuk!”

A devizahitelesek megsegítését célzó törvény minapi elfogadásával Magyarország az 1989-es rendszerváltás óta másodszor hozott katasztrofálisan rossz döntést az igazságosság nevében.  Az első ilyen döntés a kárpótlás volt. A párhuzam nem pusztán szóhasználat kérdése, de tény, hogy a törvény elfogadása előtt egy neves pénzügyi szakember az állami televízióban szó szerint ezt mondta: „ha a rosszhiszeműség bebizonyosodik, jár a kárpótlás” és a törvény elfogadása után ugyancsak használta a kárpótlás kifejezést Varga Mihály miniszter is. A hasonlóság gyökerei sokkal mélyebben vannak.

Itt rosszabb vagy ott jobb?

1027 Budapest, Margit körút 48., I. emelet
Vendégek
  • Grecsó Krisztián író
  • Lukáts Andor színész
  • Vásárhelyi Júlia újságíró
  • Gábor György vallástörténész
Házigazda
  • Karsai György egyetemi tanár

Közérzeti beszélgetés
 

Elment

Húsvét másnapján elment a barátom, sokunk barátja, Kátai Gábor, egy vibrálóan okos és aktív ember. Nem volt még negyven. Hasnyálmirigyrák. Láttam a végsőkig lesoványodva a kórházi ágyán is, és már nem volt ott az arcán az a rá jellemző derűs, szégyenlős félmosoly, de nekem most is csak az lebeg a szemem előtt. Tekintete, melyből sugárzott a legyőzhetetlen szabadságvágy, a tenni akarás, a másokat is tettre buzdítás. A Budai Liberális Klub sem létezne már nélküle. És ő találta ki, s csinálta hosszú ideig, szinte egymaga, a Librettót is.

Mindig kereste a feladatot, fáradhatatlan közösségépítő volt. Az első konzultáció óta tisztában volt vele, hogy nem győzhet, a tisztes helytállásért küzdött a rákkal szemben. Időt akart nyerni, amennyit csak lehetett. Ezt az időt és ezt a helyzetet is ránk szánta. Nem sajnáltatta magát. Ha beszéltem vele, egy pillanatig sem éreztem, hogy már elfelé menne. Blogolt, kommunikált. Politikáról, és a rákról – a rákról, amiről nálunk nem igazán szokás beszélni. Tanított minket a sorsával. Még egyszer, utoljára megmutatta, hogy hogyan lehet tisztességesen veszíteni.