A második kerületben valószínűleg mindenki tudja, hogy a Millenáris környéke valaha a Ganz gyár tulajdonában volt, és a törzstelepen a kéregöntöde a Bem József (akkor Királyhegy) utca és a Ganz (Kórház) utca közötti területen működött. Közismert, hogy a gyárbirodalom Ganz Ábrahám és Mechwart András munkájával lett előbb Európa-, majd világhírű. A részletekről azonban már keveset tudunk.
Milyennek látjuk mai szemmel a hazai iparteremtés két meghatározó alakját, és milyennek láthatják őket azok, akik ellenszenvet táplálnak az idegen tőke, külföldi menedzsment iránt, mert nosztalgiával gondolnak vissza az ötéves és tízéves tervek idejére? A legtöbben, akik a magyar termékek kizárólagosságát szorgalmazzák a magyar piacon, elismeréssel adóznak a Ganz és Társa Rt. teljesítményének, hiszen egy neves magyar gyárról van szó. Meglepően sokan hiszik ugyanis, hogy a gyárat két magyar zseni vezette — Ganz és Mechwart. Tévednek. Ganz Ábrahám a svájci Unter-Embrachban jött a világra, sokgyerekes, szegény családban, édesapja kántortanító volt, Mechwart pedig bajor földön, Schweinfurtban született. Mindketten megtartották eredeti állampolgárságukat, támogatták a budai németajkú közösséget, és ezt gond nélkül egyeztették azzal, hogy Magyarországon díszpolgárságot, lovagi címet, nemességet kaptak. Érdekes az is, hogy mindketten szegény sorból küzdötték fel magukat a felső tízezerbe, ahogyan az amerikaiak mondják: megcsinálták magukat. Ganz Ábrahám vándorlegényként, Mechwart lakatosinasként kezdte. Ganz 1845-ben megalapította a saját gyárát, melyet Mechwart előbb műszaki igazgatóként, majd vezérigazgatóként vezetett az 1800-as évek végén. A Ganz-gyárban keményen kellett dolgozni a munkásoknak; aki lazsált, azt hamar elküldték, viszont ott fizették a legmagasabb bért. A tervezők közül pedig bárkit említhetünk, megint csak világhírű nevek jönnek sorra, a híres mérnöktriász, Bláthy Ottó, Zipernowsky Károly, Déri Miksa, vagy Bánki Donát és Kandó Kálmán. Nem kétséges, hogy bármilyen beosztásban rangot jelentett a Ganz gyárban dolgozni.
Az Öntödei Múzeum jelenlegi időszaki kiállítása a száz éve elhunyt Mechwart András emléke előtt tiszteleg, és bemutatja a gyár sikeres éveit. Aki a befejezésre is kíváncsi, az megnézheti a múzeum archívumában őrzött tizenkét perces etűdöt, Knoll István filmjét a Bem utcai kéregöntöde utolsó előtti napjáról. 1964-ben zárták be az üzemet, abban az évben, amikor átadták az Erzsébet hidat és megépült a metró. A tizenkét percbe sok minden belefért, frissen átadott OTP-ház a Margit körúton, köszörűs és kintornás, tupírfrizura és szivacskabát, orosz táskamagnó és kannás meg üveges tej. Leginkább mégis az öntödei munka érdekes, az adagolástól az öntés végéig. Minden fázist kézi erővel végeztek a munkások, akár egy középkori manufaktúrában. A következő nap az idősebbeket nyugdíjazták, a fiatalok kaptak állást máshol. A becsukott kapuk mögött az öntöde öt éven át pihent, amíg 1969-ben műemlék-múzeumként fogadta első látogatóit.
Érdemes elmenni, végignézni a kiállítást és a filmet. Mechwart Andrástól lehet munkamorált, menedzsmentet tanulni , és a mozi erős retro-élménnyel gazdagít. A bónusz pedig a finom, forró tea, amikor ott jártam, minden látogató kapott egy csészével. Csak úgy, ajándékba, hogy meg ne fázzon a hideg csarnokban…
Kapecz Zsuzsa
